Tekintettel az Eu-csatlakozásra, illetve a külföldi tőke Magyarországra történő beáramlására, vagy akár csekélyebb de mégsem jelentéktelen mértékben a magyar befektetők külföldi érdekeltségeinek kapcsán, illetőleg a magyar tulajdonú külföldi gazdasági társaságok működése kapcsán felmerült jogszolgáltatási igényekre, napjainkban már egyre többször találkozhatunk az ország minden területén olyan ügyekkel a közjegyzői eljárás során, amelyekben nemzetközi jogi, illetve külföldi jogalanyok külföldi jog alatt kibocsátott okiratait és jognyilatkozatait kell felhasználnunk, illetve megfelelően értelmeznünk csakúgy mint ahogy saját hatáskörben készíteni olyan okiratokat, amelyek nem Magyarországon kerülnek majd felhasználásra.
Az általam említett külföldi elem a közjegyzői munka során bármely eljárásban felmerülhet az egyszerű záradékos ténytanúsítástól kezdve az okiratokon keresztül egészen a hagyatéki eljárásig. Lássuk ezeket kicsit részletesebben.
ALÁÍRÁSHITELESÍTÉSEK ez lehet egy olyan aláírás hitelesítése, amelynél a képviseleti jogot is igazolnunk kell, vagy egy aláírási címpéldány, ahol a képviseleti jogról és a cég létezéséről győződünk meg, (mindkét esetben külföldi iratokkal is találkozhatunk - ez egyébként külön kérdéseket vet fel).
KÖZJEGYZŐI OKIRATOK (bármely okirat amely a közjegyzői okirat elkészítése során felhasználásra kerül, mint például a meghatalmazások, képviseleti jog utólagos elismerése, cégdokumentáció, bírósági és egyéb nyilvántartó szervek határozatai, kapcsolódó háttér szerződések mint az alapul szolgáló hitelszerződés, az üzletrész vagy részvény átruházási szerződés, hitelezők közötti biztosítéki ügynöki megállapodás és még sorolhatnám).
TÉNYTANÚSÍTÁSOK a záradékos, illetve a jegyzőkönyvi formában történő ténytanúsításnál ugyanúgy mint a kettő közti átmenet esetében lehet, például a közhiteles nyilvántartásnak külföldi felhasználás végett történő tanúsítása (mint a cég létezése, rendeltetésszerű működése, zálognyilvántartás adatainak tanúsítása.
HAGYATÉKI ELJÁRÁS SORÁN (meghatalmazások, jognyilatkozatok, vagy végrendeletek) A külföldi örökösök és érintettek részére történő kézbesítés tekintetében külön jogszabály az irányadó, a követendő eljárást pedig a 8001/2001. és 8001/2004. (IK 4.) IM tájékoztatók a nemzetközi vonatkozású ügyek intézéséről, és az 1979. évi 13. törvényerejű rendelet a nemzetközi magánjogról szabályozza a hagyatéki eljárásról szóló IM rendeletünk mellett.
ZÁLOGJOGI NEMPERES ELJÁRÁS (zálogtörléshez, átalakításhoz egyediesítéshez, vagy ranghelycseréhez szükséges, jognyilatkozatai az érintett esetleges külföldi félnek az eljárási jog által megkövetelt formában).
Sorsolás ténytanúsításnál még nem találkoztam vele, de váltóóvás tekintetében már volt igény a külföldi felhasználás végett az idegen nyelven történő kiállításra.
Alapvetően a közjegyzőnek az eljárása során ugyanarról kell meggyőződnie mint az összes többi ha szabad így fogalmazni "hétköznapi" közjegyzői közreműködés kapcsán létrejövő jogügyletnél alkalmazandó eljárásban is. Tehát azt kell szem előtt tartani, hogy az általunk vizsgálandó képviseleti jog valamint a jogügyletben résztvevő jogi személyek jogszerű létezése ellenőrizhető legyen, és az előttünk bemutatott és felhasználni kívánt jognyilatkozatok megfelelően biztosítsák az eljárásban résztvevő felek ügyleti képességét jogosultságát. Ha mindezek szabályszerűen ellenőrizhetők, és bizonyításra kerültek, akkor ez azt eredményezi, hogy a felhasznált külföldi okiratnak a belföldön azonos alakszerűségek szerint kiállított okirattal AZONOS LESZ A BIZONYÍTÓ EREJE, közokiratként elismerhető és nem utolsó sorban a közhiteles nyilvántartásba való bejegyzésre alkalmas adatok hordozójává válik.
Ha egy okiratot vagy egyéb dokumentumot vizsgálunk, azt attól függően kategorizáljuk, hogy a világ mely országából származik. Eredet szerint több jelenleg használatos szabályrendszer kerül alkalmazásra, amelyek eltérő szigorúságúak. Ezek:
I. DIPLOMÁCIAI FELÜLHITELESÍTÉS
KÍVÁNALMA (legszigorúbb követelmény)
II. DIPLOMÁCIAI FELÜLHITELESÍTÉS
MELLŐZÉSÉNEK LEHETŐSÉGE
III. DIPLOMÁCIAI KAPCSOLAT
HIÁNYÁBAN KÖVETENDŐ ELJÁRÁS
legszigorúbb követelmény
8001/2001. (IK. 4.) IM tájékoztató kimondja, hogy mit is értünk diplomáciai felülhitelesítés alatt.
A külföldön kiállított közokiratot, illetőleg magánokiratot az illetékes magyar külképviseleti hatóság
a) állította ki,
b) hitelesítette,
c) felülhitelesítette
[Pp. 195. § (5) bek.; 198. § b) pont].
Ad a), b)
A konzul (konzuli tisztviselő) okirat-készítési és okirat-hitelesítési jogköréről részletes rendelkezéseket az 1/2002. (I. 23.) KüM-IM együttes rendelet tartalmaz.
Konzuli okiratot készíthet, pénzt és értéket megőrzésre átvehet: az a Külügyminisztériummal közszolgálati jogviszonyban álló magyar állampolgár aki rendelkezik felhatalmazással, jogi egyetemi végzettséggel és jogi szakvizsgával, valamint legalább 3 éves bírói, ügyészi, ügyvédi, jogtanácsosi, közjegyzői vagy közjegyző-helyettesi gyakorlattal, vagy a Külügyminisztériumban jogi előadói vagy más jogi munkakörben legalább 3 éves gyakorlattal rendelkezik és eredményes konzuli szakmai vizsgát tett.
Konzuli tanúsítványt állíthat ki: a Külügyminisztériummal közszolgálati jogviszonyban álló magyar állampolgár aki rendelkezik felhatalmazással, közigazgatási alapvizsgával és legalább kétévi közigazgatási gyakorlattal, valamint konzuli szakmai vizsgával.
Hiteles fordítást készíthet vagy fordítás helyességét tanúsíthatja: a felhatalmazással rendelkező konzuli tisztviselő, a fogadó állam hivatalos nyelvére vagy arra a nyelvre amelyből legalább középfokú államilag elismert nyelvvizsgával rendelkezik. (Érdemes megfigyelni, hogy itt enyhébbek a szabályok mint a közjegyzők esetében, ahol a nyelvi jogosítványhoz kötik a fordítási tevékenység gyakorlását, ami középfokú állami nyelvvizsga esetében további, egy szaknyelvi bizottság előtti vizsga letételét jelenti.)
A külügyminiszter a feltételek meglététől függetlenül felhatalmazást adhat a tiszteletbeli konzuli tisztviselőnek az alábbi konzuli tanúsítványok kiállítására:
a) a magyar állampolgár és jogi személy jognyilatkozatairól vagy jogügyleteiről külföldön készült, továbbá a Magyarországon felhasználásra kerülő magánokiraton lévő névaláírás vagy kézjegy valódiságáról, amennyiben azt a tiszteletbeli konzul előtt személyesen megjelent fél vagy a jogi személy felhatalmazott képviselője a tiszteletbeli konzuli tisztviselő jelenlétében írja alá, vagy az okiraton szereplő aláírását a sajátjának ismeri el. (Fontos, hogy magyar állampolgár, és jogi személy az ügyfél);
b) arról, hogy a másolat az előtte felmutatott okirattal megegyező;
c) magyar állampolgár életben létéről.
Hasonlóságokat mutat az eljárásuk a miénkkel az alábbiak tekintetében:
- Csak a törvénynek és az eljárásra vonatkozó nemzetközi jogi szabályoknak van alávetve, és nem utasíthatók.
- Köteles megtagadni a közreműködést a közjegyzőkről szóló törvényben foglalt esetekben, továbbá, ha az eljárás nemzetközi jogi szabályba vagy a fogadó állam jogszabályába ütközne, vagy az eljárás nem kapcsolódik magyar állampolgár érdekeihez.
- A konzuli okirat eredeti példányát, az arra vonatkozó nyilvántartással együtt, az a diplomáciai vagy konzuli képviselet őrzi, ahol azt készítették.
- Amennyiben a konzuli tanúsítvány készítésére felhatalmazott személy előreláthatóan 30 napot meghaladó időtartamra távol van, a külügyminiszter rendelkezik a helyettesítéséről, vagy pedig kijelöli azt a diplomáciai vagy konzuli képviseletet, amely a tanúsítvány készítésével kapcsolatos feladatokat ideiglenesen ellátja.
- A konzuli tisztviselő nyilvántartást vezet az általa készített konzuli okiratokról és az általa kiállított konzuli tanúsítványokról.
Ezen pontok alapján készült okiratok és tanúsítványok tehát teljes mértékben alkalmazhatók a közjegyzői eljárásban.
Ad c)
A magyar külképviseleti hatóság az okiraton az illetékes külügyminisztérium aláírását és pecsétjét hitelesíti (diplomáciai felülhitelesítés). Tehát nem tanúsít semmit ezen kívül. Ez azt jelenti, hogy az adott állam előírásai szerint az iratot megfelelő hitelesítéssel kell ellátni például egy közjegyzői hitelesítéssel, amit más szervek felül-hitelesíthetnek és végül a külügyminisztérium hitelesíti.
A konzuli védelemről szóló törvényben azonban egy úgynevezett könnyített eljárást is meghatároznak, amit a gyakorlat alakított ki, és ez is elfogadható:
Hagyományosan a konzuli tisztviselő megkövetelheti az ügyfelektől, hogy a fogadó ország hatóságai között meglévő hitelesítési láncot végig járva a külügyminiszter által hitelesített okiratot mutassanak be felülhitelesítésre. Mivel azonban ez sokszor költséges és hosszadalmas, a gyakorlat kialakította, hogy a konzuli tisztviselő a hitelesítési láncolat alacsonyabb szintjén elhelyezkedő hatóságok aláírás és bélyegzőmintáját is felülhitelesítheti, DE CSAK AMENNYIBEN azt hivatalból ismeri, tehát rendelkezésére bocsátották az ellenőrizhető aláírás-mintákat illetve bélyegzőlenyomatokat. Láthatjuk tehát, hogy a diplomáciai felülhitelesítés milyen szigorú szabályokat követel a képviseleti jog és az eljárási jogosultság megállapítására.
HÁTRÁNYAI:
- Ahol nincs az ország több településén külképviselet vagy megfelelő jogosítványokkal rendelkező delegátus csak a fővárosban és az adott ország hatalmas kiterjedésű, ott bizony sok idő és rengeteg bonyodalom elintézni, hogy rákerüljön a felülhitelesítés a felhasználni kívánt okiratra.
- Előfordulhat, hogy egyáltalán nincs külképviseletünk az adott országban, hanem egy szomszédos ország konzulja kapta meg az ügyviteli jogkört azaz egy másik országban lévő külképviseletünket akkreditálják az adott országba, vagy ott egy másik ország külképviselete látja el a képviseletünket, akkreditáció folytán. Ilyen esetekben még az országhatárt is át kell lépni a felülhitelesítés beszerzése végett.
- A hosszú és adminisztrációigényes eljárási láncolat további költséget jelent az ügyfeleknek hátrányosan befolyásolva az ügyletkötési hajlandóságot.
- Továbbá a konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény szigorú szabály rendszere előírja, hogy diplomáciai felülhitelesítésre csak akkor van lehetőség ha az okirat kiállítására jogosult hatóság aláírás- és bélyegzőmintáját a fogadó állam közölte a külképviselettel
SZÜKSÉGESSÉGE:
- Szükséges, mert olyan sokféle hitelesítési fajta létezik, hogy bizonytalan és nehézkes ezek ellenőrzése számunkra. Mivel a hazánkban elfogadható közokiratoknak a kiállítás helye szerinti hatályos jog által megkövetelt alakiságok betartásával kell készülniük ennek ellenőrzése, legbiztosabban, úgy történhet meg, hogy az ott szolgálatot teljesítő külképviselet ellenőrzést végez segítségül hívva az adott ország hatóságait. Ez a felülhitelesítés intézményének lényege. A felülhitelesítést szokásjog vagy megállapodások alapján a nagykövetség, a konzulátus, vagy a nagykövetség konzuli feladatokat ellátó munkatársa végzi, végezheti.
Akkor van lehetőség a Diplomáciai felülhitelesítés mellőzésére, ha ezt két- vagy többoldalú nemzetközi szerződés/megállapodás lehetővé teszi. Itt két csoportot különböztethetünk meg:
A) APOSTILLE-köteles országok:
Egyes országok közötti szorosabb gazdasági és jogi együttműködés elősegítése céljából került megkötésre a diplomáciai és konzuli hitelesítés (felülhitelesítés) mellőzéséről szóló 1961. október 5-én, Hágában aláírt többoldalú megállapodás (kihirdette az 1973. évi 11. tvr.) azaz az úgynevezett "Apostille egyezmény".
Az egyezmény alkalmazása körében a bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy az okirat szabályszerűen el van-e látva az egyezményben előírt hitelesítési záradékkal ("Tanúsítvány" - "Apostille").
Gyakorlatilag arról van szó, hogy megfelelő jogosítványokkal rendelkező adott ország béli hivatalos szerv az egyezmény szerinti szigorú tartalmi és formai keretek között tanúsítványt helyez el a hitelesítendő közokiraton, ezzel igazolva az okiraton szereplő aláírások szervek és bélyegzők eljárási minőségek jogszerűségét, és valódiságát.
A jelen pontban meghatározott tanúsítvánnyal ellátott dokumentumok az egyezményt aláíró országok egymás közötti eljárásában nem igényelnek további diplomáciai felülhitelesítést.
Nálunk az Igazságügy minisztérium és a Külügyminisztérium bocsáthat ki ilyet, de azt hogy melyik országban, mely szervek jogosultak aktuálisan Apostille-t kiállítani, az egyezmény állapította meg, illetve aktuális listájuk egy hivatalos nemzetközi honlapon található, hiszen folyamatosan változnak ezek a szervek. A jelenlegi igazságügy minisztériumi gyakorlat szerint ha az IM egy külföldről érkező és nálunk felhasználásra kerülő Apostille érvényességét kívánja megállapítani, akkor a jogszabályban előírt alaki követelmények meglétén kívül még azt is ellenőrzi, hogy az Apostille megfelelő jogosítványokkal rendelkező szerv által került kibocsátásra vagy sem, hiszen bár az egyezmény előírja, hogy az Apostille-al ellátott okiratot minden további felülhitelesítési követelmény támasztása nélkül el kell fogadni a hazai eljárásban, azt nem zárja ki (és nem is zárhatja ki), hogy magának a kibocsátó szervnek a jogosultsága ellenőrizhető.
Jól körvonalazható, hogy milyen típusok tartoznak az alkalmazási körébe. Érdekes ritkaságok azonban mindig akadnak. Ilyen volt például a németországi Landesbank aláírói listájának és meghatalmazásának Apostille-al történő ellátása, ahol is a Landesbank képviselőjének hivatali minőségét igazolta a kérdéses tanúsítvány. Ez két dolgot jelenthet, vagy a kiállító hivatalos szerv tévedett a felülhitelesíthetőség kérdésében, vagy a hivatkozott Landesbanki tisztségviselő bizony saját hatáskörében közokiratot állíthat ki. Az utóbbi verzió az igaz, bár hozzá kell tennem, hogy a magyarországi közjegyzői eljárásban számunkra teljesen irreleváns, a felülhitelesítő szerv esetleges tévedése, hiszen azt nem tudjuk ellenőrizni, (és nem is várható el), hogy külföldi hatóság a külföldi jogot helyesen alkalmazta-e.
Lássuk az "Apostille" egyezményt kihirdető 1973. évi 11. törvényerejű rendelet esetünkre vonatkozó rendelkezéseit.
Ezt az Egyezményt azokra a közokiratokra kell alkalmazni, amelyeket az egyik Szerződő Állam területén készítettek és amelyeket egy másik Szerződő Állam területén használnak fel.
Az Egyezmény szempontjából közokiratnak kell tekinteni:
a) az igazságügyi hatóság vagy igazságügyi tisztviselő által kiállított okiratokat, ideértve azokat az okiratokat is, amelyeket az ügyészség, a bírósági tisztviselő, vagy a bírósági végrehajtó állított ki,
b) az államigazgatási okiratokat,
c) a közjegyzői okiratokat,
d) a magánokiratokon levő igazolásokat, mint például nyilvántartásba vétel igazolása, meghatározott időpont tanúsítása és aláírások hitelesítése.
Az Egyezmény azonban nem alkalmazható
a) a diplomáciai vagy konzuli tisztviselő által kiállított okiratokra,
b) azokra az államigazgatási okiratokra, amelyek közvetlenül a kereskedelmi forgalomra vagy a vámeljárásra vonatkoznak.
Ebből a szövegből az is következik, hogy csak közokirat látható el Apostille-al miként az a kötelező szövegszerűségből is kiderül (tanúsítom hogy ezt a közokiratot). Ha valamely dokumentum el van látva Apostille-al, az még nem jelenti azt, hogy minden része tekintetében közokirat. Konkrétan meghatározásra kerül a záradékban, hogy mely hivatalos szerv, milyen minőségében kiállított okiratát igazolja az Apostille. (Hiába van rajta az Apostille egy közjegyző által hitelesített másolaton, ha csak a másolat hitelesítő záradékra vonatkozik, attól még a fénymásolt cégkivonat nem lesz felhasználható, ha egyébként nem lenne alkalmas alakszerűségeit tekintve a benne foglalt tények hiteles igazolására. Ellenben, ha egy közhiteles nyilvántartás tanúsítása kerül Apostillálásra, az elfogadható, hiszen ott már a tartalomért is felelősséget vállal a felülhitelesített szerv).
A külföldön felhasználásra kerülő közokiratok diplomáciai vagy konzuli hitelesítésének (felülhitelesítésének) mellőzéséről Hágában, az 1961. október 5. napján kelt egyezményben (1973. évi 11. tvr.) részes államok: Amerikai Egyesült Államok, Andorra, Antigua és Barbuda, Argentína, Ausztria, Ausztrália, Bahama-szigetek, Barbados, Belarusszia, Belgium, Beliz, Bosznia-Hercegovina, Botswana, Brunei, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dél-Afrikai Köztársaság, Fidzsi-szigetek, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Hongkong, Horvátország, Írország, Izrael, Japán, Kolumbia, Lesotho, Lettország, Libéria, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Macedónia, Malawi, Magyarország, Málta, Marschal-szigetek, Mauritius, Mexikó, Nagy-Britannia, Namíbia, Németországi Szövetségi Köztársaság, Niue, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Örmény Köztársaság, Panama, Portugália, Románia, Samoa, Salvador, San-Marino, Saint Kitts és Nevis, Seychelle-szigetek, Spanyolország, Suriname, Svájc, Svédország, Swaziföld, Szlovénia, Törökország, Tonga, Trinidad és Tobago, Venezuela. (69 ország).
ELŐNYEI:
- Az igénybevevőnek nem kell messzire utaznia, hiszen a hivatalos szerveknek, amelyek kiállíthatják ezt a bizonyos tanúsítványt, minden nagyobb városban vannak ügyfélszolgálati irodái, hivatalai, így az eljárás gyorsabb lesz.
- Formailag nagyon meghatározott, és ránézésre megállapítható az érvényesség. (Azonos nyelven, azonos tartalommal készül, még az is meghatározásra került, hogy egy 9×9 centiméteres négyzet az irányadó minimális mérete a záradéknak.)
HÁTRÁNYA:
- még mindig el kell menni valahová és egy addicionális eljárási lépcsőt be kell iktatni a hitelesítési folyamatba.
B) KÉTOLDALÚ EGYEZMÉNY PARTNERORSZÁGAI:
Lehet a nemzetközi együttműködés az Apostille egyezmény által biztosított lehetőségeknél is szorosabb, számunkra ez a legkényelmesebb.
Itt arról van szó, hogy valamikor valahol létrejött az adott ország és Magyarország között egy kétoldalú nemzetközi megállapodás, amelynek eredményeképp sok más kérdés mellett, az is szabályozásra került, hogy a két ország elfogadja egymás megfelelő alaki követelmények alapján kiállított érvényes közokiratait saját területén. Mindig egy adott egyezménytől függ, hogy milyen módon szabályozza a kérdést. Az elfogadás itt természetesen a közokiratként történő elfogadást jelenti a bizonyító erő tekintetében egyenrangúvá téve a beérkező okiratot azzal, amelyet a fogadó ország megfelelő hatósága bocsát ki saját hatáskörében. De ez nem jelenti az okirathoz rendelt valamennyi joghatás direkt módon történő határon átívelő alkalmazhatóságát, mivel ez már a nemzetközi végrehajthatóság kérdéskörébe tartozik.
Vannak olyan országok, amelyekkel sémaegyezményt kötöttünk, hiszen ezek is szerződés minták alapján készülnek és vannak, amelyekkel teljesen egyedi megállapodásunk áll fenn. Vannak továbbá amelyek csak csekély de pont minket érintő részben térnek el az általános szerződés mintától.
Ezek két és többoldalú nemzetközi megállapodások megkötésüket követően egy hazai jogszabály által történő kihirdetéssel integrálódnak a nemzeti jogba.
A legközvetlenebb fajtája az, amikor az egyik ország elfogadja a másik ország területén annak saját joga szerinti formában és tartalommal kiállított okiratokat olyannak, mintha az elfogadó ország területén és joga szerint állították volna ki.
Számos országgal úgy áll fenn ilyen szerződésünk, hogy nem is az adott ország, hanem Magyarország és az elődország között jött létre megállapodás, amely a nemzetközi helyzet változása folytán kiterjedt az utódállamokra is. Ilyen például a volt Jugoszlávia, Szovjetunió, vagy Csehszlovákia.
Megint másokat a politika, illetve a diplomácia indukált, például a volt szocialista tagországok némelyikével (Románia Bulgária, Lengyelország stb.) fennálló egyezményeink.
Az IM Tájékoztató szerint: Ausztriával, Belgiummal, Ciprussal, Finnországgal, Franciaországgal, Görögországgal, Horvátországgal, Jugoszláviával, Olaszországgal, Oroszországgal, Szlovéniával és Törökországgal kétoldalú jogsegélyszerződés szabályozása irányadó.
Valójában azonban ezek közül sok esetben csupán eljárási jogsegély áll fenn, de a közokiratokat nem fogadjuk el felülhitelesítés vagy Apostille nélkül.
Belgium tekintetében például csak akkor fogadható el a külföldi közjegyzői okirat felülhitelesítés nélkül, ha a közjegyző belefér a nemzetközi "Igazságügyi hatóság" fogalomba.
Mindazonáltal, ha az Apostille egyezmény közokirat fogalmát nézzük, akkor megállapítható, hogy a felsorolás, az igazságügyi hatóságok által kiállított okiratokat, és a közjegyzői okiratokat elkülönítve kezeli, így indokoltnak látszik a belga okiratok Apostille-al történő ellátásának megkövetelése.
Természetesen azon országok esetében, ahol nem egyértelmű a kétoldalú egyezmény, de ugyanakkor részesei az Apostille egyezménynek, az ilyen probléma könnyen orvosolható.
Több országgal azonban akik a tájékoztató felsorolásában nem szerepelnek, jelenleg is hatályos kétoldalú megállapodásunk áll fenn, amely megalapozhatja egyes okiratok elfogadását, ezek a következők: Albánia, Algéria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Cseh Köztársaság, Egyiptom, Irak, Kínai Népköztársaság, Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Kuba, Lengyelország, Macedónia, Mongólia, Románia, Szlovák Köztársaság, Ukrajna és Vietnam.
Vegyünk egy példát, hogy át tudjuk tekinteni az eddig hallottakat: Ausztriában, ha egy közjegyző aláírást hitelesít, az minden további jogcselekmény nélkül elfogadható nálunk is (természetesen megfelelő fordítással ellátva), és egyenértékű egy magyar közjegyző hitelesítési záradékával, továbbá ugyanez áll a közjegyzői okiratokra is. De példaként hozhatnék fel akár egy hiteles cégkivonatot is. Míg ha Hollandiából kapunk egy cégkivonatot, akkor nem elég, hogy eredeti, de rá kell hogy kerüljön az Apostille is (valamint természetesen a megfelelő fordítás). Ugyanakkor Kanadában nem tudják apostillálni a cégkivonatot, mivel nem részese az egyezménynek, ezért diplomáciai felülhitelesítésre van szükség.
További gyakorlati érdekesség, hogy a jogalkalmazásban előfordul, hogy bár egy adott országgal van kétoldalú megállapodásunk, vagy jogsegély egyezmény, ennek ellenére több esetben megkövetelik az onnan érkező dokumentumok diplomáciai felülhitelesítését vagy Apostille-al történő ellátását. (Ilyen országok például Albánia, Románia vagy Ciprus.). Ezt indokolhatja akár eseti gondosság az ügy körülményeiből fakadóan, valamely jogügyletek tekintetében kialakult negatív tapasztalat, vagy az okirat eredetének államában fennálló bizonytalan vagy aggályos eljárási rend.
Itt találkozhatunk azzal az örök tanulsággal, hogy a legkevesebb néha a legtöbb.
Nincs mód a külföldön kiállított okirat diplomáciai felülhitelesítésére, ha az okirat kiállítási helye szerinti állammal Magyarországnak nincs diplomáciai kapcsolata, illetőleg, ha az szünetel és a magyar külképviseleti hatóság feladatát e vonatkozásban más állam területén működő akkreditált magyar külképviseleti hatóság sem látja el. (Ilyen országok érdekességképpen például, Buthán, Brunei, Haiti vagy Malawi.)
Az ilyen államban kiállított okirat elfogadhatósága kérdésében a bíróság (közjegyző) mérlegelés alapján dönthet. Ha a bíróság (közjegyző) szükségesnek tartja, az okiratot az elfogadhatóság kérdésében való állásfoglalás végett megküldi a Nemzetközi Jogi Főosztálynak. Az általam már sokat hivatkozott 8001/2001. (IK 4.) IM tájékoztató függelékének IV. része felsorolja a jelenleg működő magyar külképviseleti hatóságokat.
Mindenesetre érdekes egy elég pontosan leszabályozott területen egy ekkora rugalmasságot lehetővé tevő rész.
A bíróság (közjegyző) eljárásában a hitelesítéssel, illetőleg diplomáciai felülhitelesítéssel el nem látott okiratot olyankor is elfogadhatja, ha nemzetközi szerződés (viszonosság) a hitelesítést, illetőleg a felülhitelesítést nem teszi mellőzhetővé, és annak egyébként jogi akadálya sem volna. Ilyen esetben a bíróság (közjegyző) a Nemzetközi Jogi Főosztály véleményét kéri, és a Pp. 199. § alapján dönt (az ügy összes körülményének figyelembevételével). Az okiratot véleményezés végett az esetleges mellékletekkel (pl. fél kérelme), valamint a méltánylást érdemlőnek látszó körülmények megemlítésével (pl. perérték, illetőleg az örökrész értéke, esetleg a fél személyes körülményei) kell felterjeszteni.
A Nemzetközi Jogi Főosztály állást foglal a végrehajthatóság kérdésében, de az állásfoglalás nem kötelező erejű csupán egy szakértői véleménnyel egyenértékű egy esetleges eljárásban.
Az 1997.546 számú bírósági határozat kimondja, hogy a felülhitelesítés hiánya csupán azt eredményezi, hogy az adott okirat közokiratként nem vehető figyelembe, de amennyiben az eljárás körülményei lehetővé teszik, úgy szabad mérlegelés alapján még bizonyítékként felhasználható.
A fenti kivétel szabály még hitelesítés hiányát is megengedi!
Az egyes hitelesítési formák felülről kompatibilisek, tehát, ha például egy adott ország részese az Apostille egyezménynek, az eljárásban nyugodtan használhat olyan okiratot, amelyet ennek ellenére diplomáciai felülhitelesítéssel láttak el, mivel az egyezmény csak azt írja elő, hogy amennyiben a csekélyebb formai követelményeknek megfelelő okirat felhasználására lehetőség van, úgy a szigorúbb nem követelhető meg, de az alkalmazása nem kizárt.
A fentiek szem előtt tartásával arra is kell figyelnünk, hogy az alakszerűségi és hitelesítési követelmények mellett az okirat olyan nyelven készüljön vagy olyan szakfordítással legyen ellátva, ami az eljáró közjegyző anyanyelve, vagy amelyre nyelvi jogosítványa van, illetve amely tekintetében annak tartalmáról minden kétséget kizáróan meg tud győződni.
A külföldi határozatok elfogadása és alkalmazhatósága tekintetében a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet az alábbiakat mondja ki:
- Külföldi bíróságnak vagy más hatóságnak olyan ügyben hozott határozatát, amelyben magyar bíróságnak vagy más hatóságnak kizárólagos joghatósága van, belföldön nem lehet elismerni.
- A kizárólagos magyar joghatóság ellenére el kell ismerni a magyar állampolgár házasságát felbontó jogerős külföldi határozatot, ha annak hazai elismerését a magyar állampolgárságú volt házastárs maga kéri, feltéve, hogy törvényben meghatározott megtagadási okok egyike sem áll fenn.
- Külföldi bíróságnak vagy más hatóságnak az egyéb ügyekben hozott határozatát el kell ismerni, ha
a) az eljárt külföldi bíróság vagy más hatóság joghatósága a magyar törvényben megállapított joghatósági szabályok valamelyike alapján megalapozott volt;
b) a határozat azon állam joga szerint, amelyben azt meghozták, jogerőre emelkedett;
c) Magyarország és a határozatot hozó bíróság, vagy hatóság állama között viszonosság áll fenn;
d) az alábbi bekezdésben meghatározott megtagadási okok egyike sem áll fenn.
- Nem ismerhető el a külföldi határozat, ha
a) annak elismerése a magyar közrendbe ütköznék;
b) az, akinek terhére a határozatot hozták, az eljárásban sem személyesen, sem meghatalmazott képviselője útján nem vett részt, azért mert az idézést és a keresetlevelet vagy az eljárás megindításának alapjául szolgáló egyéb iratot részére lakóhelyén vagy szokásos tartózkodási helyén nem kézbesítették szabályszerűen és olyan időben, hogy a védekezésre módjában állt felkészülni;
c) a határozat olyan eljárás eredményeként került meghozatalra, amely a magyar eljárási jog alapvető elveit súlyosan sértette;
d) ugyanabból a ténybeli alapból származó, ugyanazon jog iránt azonos felek között magyar bíróság vagy más hatóság előtt a perindítás hatályai a külföldi eljárás megindítását megelőzően beállottak (perfüggőség);
e) ugyanabból a ténybeli alapból származó, ugyanazon jog tárgyában magyar bíróság vagy más hatóság azonos felek között korábban jogerős érdemi határozatot hozott.
- A viszonosság fennállása nem feltétele a hazai elismerésnek
a) személyi állapotot érintő külföldi határozat esetében;
b) külföldi vagyonjogi határozat esetében, ha az ügyben eljárt külföldi bíróság joghatósága a felek kikötésén alapult, és ez a kikötés megfelel a jogszabály meghatározott rendelkezéseinek.
- A külföldi határozat érdemi felülvizsgálatának nincs helye. A határozat belföldi elismeréséhez megkívánt feltételek fennállását a jogszabályban meghatározott feltételek kivételével hivatalból kell vizsgálni.
SPECIÁLIS ESET A KÜLFÖLDI SZEMÉLYAZONOSÍTÓ OKMÁNYOK ELFOGADÁSÁNAK KÉRDÉSE:
- Azt, hogy egy személyazonosító okirat valódi, vagy csupán egy ügyes hamisítvány, nem tudjuk eldönteni, hiszen nem vagyunk szakértők, de az irányadó szabályokat figyelembe kell vennünk. Ha nem érvényes az okmány, attól még alkalmas lehet a személyazonosításra azon adatok tekintetében amelyek nem változnak, csak az érvénytelenség tényének, mint aggályt keltő körülménynek az általunk készített dokumentumból ki kell tűnnie.
- Ami fontos, hogy Ktv. 122. § a) saját kezű aláírással és fényképpel ellátott hivatalos igazolvány, legyen a személyazonosító okirat, tehát nem jó például az a diplomata igazolvány amin csak fénykép és bélyegző van, illetve érdekes problémát vet fel a szlovák személyi igazolvány is, mivel nem szerepel rajta aláírás.
(A szlovák útlevélen és a szlovák jogosítványon ezzel szemben már van aláírás, illetve fénykép is, tehát ebből a szempontból nem aggályosak.)
- A 2003. évi XV. törvény a pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról, külföldi természetes személy esetében az alábbi személyazonosító okmányok bemutatását követeli meg a közjegyzői eljárásban: útlevél, személyi azonosító igazolvány feltéve, hogy az magyarországi tartózkodásra jogosít, vagy érvényes tartózkodási engedély.
- Problémát okozhat továbbá, ha az okmány számunkra ismeretlen, például valamilyen keleti írásjellel töltötték ki.
- A személyazonosító okiratok szövegének megértéséhez az általános közjegyzői gyakorlat alapján nem kell nyelvi jogosítvány, mindenkinek a saját belátására van bízva, hogy meg tud-e győződni az adatokról saját nyelvtudása alapján.
RÖVIDEN A HAGYATÉKI ELJÁRÁS KÜLFÖLDI VONATKOZÁSAI
Amint az már a téma elején is említésre került, a hagyatéki eljárás során is találkozhatunk külföldi okiratokkal, akár köz akár magánokirati formában.
Legfontosabb ilyen esetekben a joghatóság tisztázása. Nemcsak az öröklési jogviszonyok, de a végintézkedések elbírálása tekintetében is az örökhagyó halálakor fennálló személyes jogának szabályai az irányadók a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet VI. fejezetében foglaltak szerint. De azt is megfigyelhetjük, hogy a minket lényegesen konkrétabban érintő esetkör, nevezetesen a külföldön készült végintézkedéseknek és azok viszszavonása alaki követelményeinek elfogadása tekintetében a fenti szabályozástól eltérő, jóval tágabb lehetőségeink vannak.
Ezek szerint a végintézkedés, vagy annak visszavonása érvényes, ha alakiságait tekintve megfelel
- a magyar jognak vagy
- a keletkezés/visszavonás helyén és idejében hatályos jognak, vagy
- a keletkezés/visszavonás idejében, avagy az örökhagyó halálakor annak a jognak, ami akkor az örökhagyó személyes joga volt, vagy
- a fenti időpontok valamelyikében az örökhagyó lakóhelye, vagy szokásos tartózkodási helye szerinti hatályos jognak, vagy
- olyan végintézkedés esetében, amelynek ingatlan is tárgya, az ingatlan fekvése szerint hatályos jognak. Természetesen minden olyan esetben, amikor külföldi jog értelmezésére, illetve alkalmazására szorulunk, végig kell járnunk a megfelelő eljárási lépcsőket, ami adott esetben a hagyatéki eljárás elhúzódásához vezethet.
Ugyancsak a fent idézett jogszabály alapján esetleges külföldi törvényes képviselői jognyilatkozatokat a gyermek személyes joga szerint kell kezelni.
A külföldi felhasználás céljából kiállított okirataink tekintetében a hagyatékátadó végzés kibocsátása esetében a viszonosság, illetve az esetlegesen meglévő államközi megállapodások kerülnek alkalmazásra (a bírósági határozatok elfogadásának analógiájára - azon országokról, amelyekkel ilyen megállapodásunk áll fenn a már sokat hivatkozott 8001/2001-es IM tájékoztató ad felvilágosítást), illetve lehetőség van a hagyatéki eljárásról szóló IM rendeletben foglaltak szerint korlátozott tartalmú külföldre szóló öröklési bizonyítvány kiállítására.
A Külföldi felhasználásra szánt magyar közjegyzői okiratok
A konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény alapján a diplomáciai felülhitelesítés hazánkban úgy néz ki, hogy amennyiben nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik, a Külügyminisztérium konzuli feladatokat ellátó szervezeti egysége felülhitelesíti a magyar minisztériumok vagy országos hatáskörű szervek által kiállított okiraton szereplő aláírást és bélyegzőlenyomatot. Ezen szervezeti egység felé a fent hivatkozott szerveknek kötelessége a kért mintákat megküldeni, valamint a változásokat is folyamatosan bejelenteni.
Jogszerű lehetőség az is, ha a külföldi felhasználásra szánt okiratokon (a hiteles kiadmányokon és a hiteles másolatokon) a bíróság elnökének, illetőleg a közjegyzőnek, valamint az OFFI-nak (Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda) az aláírását és pecsétjét a Nemzetközi Jogi Főosztály hitelesíti felül. Az OFFI hitelesítését (aláírását és pecsétjét) a Külügyminisztérium is felülhitelesítheti. Az Igazságügyi Minisztérium aláírását és pecsétjét általában a Külügyminisztérium, a Külügyminisztériumét pedig annak az államnak a külképviseleti hatósága hitelesíti felül, amelyben az okiratot fel kívánják használni.
Mindezek mellett, mint azt már korábban említettem, ha az Apostille egyezmény rendelkezéseit figyelembe véve járunk el, akkor a Külügyminisztérium, és az IM végzi a felülhitelesítést. (A közjegyzők felülhitelesítése kapcsán bármelyikük eljárhat.)
A 8001/2001. (IK. 4.) IM tájékoztató a külföldön felhasználásra kerülő iratok tekintetében körülírja, hogy milyen tartalmi követelményeknek ajánlott megfelelni:
- az iratok szövegének világos, szabatos, a magyar nyelv szabályainak mindenben megfelelő megfogalmazása,
- a szöveg jól olvasható és külalakjában is kifogástalan legyen,
- törlések, javítások vagy a szöveg hitelessége tekintetében kétséget támasztó más helyesbítések nem fordulhatnak elő,
- az iratok szövegében nálunk közismert rövidítések nem használhatók,
- ügyelni kell arra, hogy az iratokon (mellékleteken) ne legyen az irat tartalmához nem tartozó feljegyzés,
- az iratokat az aláírásokon kívül mindig el kell látni a bíróság pecsétjével is.
Itt kerül megemlítésre, de tulajdonképpen valamennyi általunk vizsgált okiratra vonatkozik az, hogy amennyiben az okirat külföldi jog alatt készült, márpedig ez a külföldön kiállított okiratok túlnyomó többségénél így van, akkor az adott külföldi jog ismeretének hiányából eredő esetleges jogkövetkezmények miatt nem tudunk felelősséget vállalni. Ezt a tényt célszerű az ügyfelek kioktatása során megemlíteni. Minden esetben ajánlott ezt akkor is megtenni adott esetben egy záradékos kiegészítés formájában például, ha saját magyar jog alatt készített közjegyzői okiratunk elkészítését célzottan külföldön történő felhasználás végett kérik. Itt természetesen nem az egyszerű hitelesítésekről van szó, hanem olyan összetett joghatások kiváltására alkalmas szerződésekről melyek biztosítékokat felhatalmazásokat és egyéb kötelezettségvállalást tartalmaznak.
A HATÁROKON ÁTLÉPŐ VÉGREHAJTÁS KÉRDÉSE
Az okiratoknak a kibocsátás helyétől eltérő államban történő elismerését nem csak a jelen előadás bevezető részében említett bizonyítékként történő felhasználhatóság, illetve a közhiteles nyilvántartásba történő bejegyzés alapjaként való elismerés és a közokirati jelleg áthozatala jelenti, hanem egyúttal a végrehajthatóvá nyilváníthatóság is.
2005. október 21-éig az volt a gyakorlat, hogy a végrehajtás államában egy erre hatáskörrel rendelkező bíróság kérelemre nemperes eljárás keretében megállapította a végrehajtható okirat végrehajthatóságát. (Exequatur eljárás) Abban a formában és eljárás szerint történt, ahogyan a bírósági határozatok végrehajtására vonatkozó együttműködési megállapodások előírták.
Majd az Európai Parlament és a Tanács 805/2004. EK rendelete lehetővé tette, hogy a végrehajtási törvény szerint illetékes magyar bíróság, és ugyanígy az Unió területén lévő tagállami bíróságok jogosulttá váljanak végrehajtási tanúsítvánnyal ellátni a területükön létrejött azon közokiratokat, amelyeket más tagállamban kívánnak végrehajtani. Ennek eredményeképpen nem a végrehajtás országának bírósága hivatott megállapítani egy külföldön kiállított közokirat végrehajthatóságát. A végrehajtási tanúsítvány alkalmazása azt eredményezi, hogy a végrehajtani kíván külföldön készült közokirat, a végrehajtási országban hozott végrehajtható határozatokkal és okiratokkal azonos minőségű joghatások kiváltására képes, a végrehajtás tekintetében. Gyakorlatilag tehát ha az okirat a származási ország területén végrehajtható akkor ezzel már eleget tett egyúttal a felhasználási állam végrehajthatósági követelményeinek is. Abban az esetben pedig, ha az okirat hazánkban készül de külföldi jog az irányadó benne, az ügyfelek kioktatása során gondoskodunk arról, hogy a felelősségünk határai tisztázva legyenek a végrehajthatóság tekintetében.
Azon országokban készült közokiratok tekintetében akik nem tagjai az Európai uniónak, továbbra is a korábban említett eljárás az irányadó.
A 805/2004. EK rendelet alkalmazása óta már minden okiratunk végrehajtási záradékába beillesztjük az úgynevezett "Európai végrehajtási záradékot" miszerint tájékoztatjuk a jogügylet résztvevőit, hogy a közjegyző mint hatóság által közokiratba foglalt okirat tekintetében az Európai Unió országaiban is közvetlen végrehajtásnak van helye, a nem vitatott pénzkövetelés tekintetében. Ezen záradék okiratokba történő beillesztésére nem azért van szükség, mert a végrehajthatóság megköveteli az ügyfél tudomásulvételét és tájékoztatását, amely követelmény korábbi rendeleti szövegtervezetek része volt, de végül nem került bele a végleges szövegbe, hanem azért szükséges, mert így teszünk eleget az ügyfelek felé fennálló kioktatási kötelezettségünknek.
Nem vitatott a pénzkövetelés, ha az alapul szolgáló jogügyletben az adós közreműködött (ilyen az okiratok aláírása, jelen esetben a közokirat aláírása, amelyben meghatározásra kerül a pénzkövetelés amit az okirat aláírásával a szerződő fél adott feltételek mellett tudomásul vesz és elismer), illetve, ha a követeléshez kapcsolódó kontradiktórius eljárás teljes folyamán a követelést nem vitatta.
Bizonyára sokakban felmerül a kérdés, hogyha közvetlenül végrehajtható európai okiratokat készítünk, amelyek a felhasználási ország területén az ottani végrehajtható okiratokkal kerülnek egy kategóriába, akkor mi szükség van az EU-n belül Apostille-ra a közjegyzői okiratok tekintetében?
Nos a végrehajthatósághoz kell a kibocsátó országbéli Bírósági Végrehajthatósági tanúsítvány. Csak akkor hajtható végre. Az Apostille pedig egyfajta hatósági tanúsítvány. Tehát valamilyen formában láthatjuk az analógiát, és azt, hogy az EK rendelet egyáltalán nem áll ellentétben az Apostille egyezmény alkalmazásával, sőt, véleményem szerint az EK rendelet tanúsítvány részének kidolgozásakor éppenséggel, hogy figyelembe vették, vagy akár mintaként használták az Apostille rendszert.
Munkám során számos problémával találkoztam, amelyek közül a legfontosabb kérdéseket felvetők az alábbiak:
- egyes országokban mint Izrael, vagy Brit Virgin szigetek, Kajmán szigetek, illetve az USA némely tagállama mint Colorado vagy legfőképp Delaware, előfordul, hogy a cég Regisztrált ügynöke (általában egy másik gazdasági társaság) bocsátott ki eskü alatti cégigazolást a cég meghatalmazást adó tagjának képviseleti joga tekintetében). Ezek a hatályos jogszabályok értelmezése szerint nem elfogadhatók. Annak ellenére sem, hogy azon országokban, ahol az angolszász típusú jogrend az uralkodó, az ilyen eskü jellegű nyilatkozatok súlyos felelősséget alapoznak meg. Jelenleg sem az Igazságügy Minisztérium, sem pedig a bíróságok nem foglaltak állást annak tekintetében, miszerint aggálytalanul alkalmazhatók-e a fenti igazolások a hazai közjegyzői eljárásban. Nem hivatalos információk alapján a New York-i társasági jog szerint például, az ottani közjegyzők nem jogosultak igazolni valamely társaság tekintetében fennálló képviseleti jogot. Amennyiben ez így van, és hatályos ellenőrizhető cégnyilvántartás sincs, akkor komoly problémák merülhetnek fel az ott bejegyzett gazdasági társaságok Magyarországi jogügyletekben tett jognyilatkozatai érvényességét illetően.
- Angolszász jogterületről érkező közjegyzői tanúsítvány esetében célszerű vizsgálni a tanúsító közjegyző megbízatásának lejáratát, hiszen az angolszász jogrendben a közjegyző más jellegű munkát végez, mint a kontinentális jogrend országaiban. Ott egyfajta tanúsító szerepköre van, okiratot nem készít jogi végzettsége nincs, megbízatása határozott időre szól, melyet a tanúsítványon fel kell tüntetnie.
- Érdekes probléma a képviseleti jog utólagos elismerésének kérdése: az angolszász jogterületről érkező és külföldön kiadott nyilatkozatok tekintetében - amelyek egy meghatalmazás nélkül eljáró és ezért feltételes hatállyal jognyilatkozatot tevő képviselő képviseleti jogát hagyják jóvá - ha magyar jog alatti közjegyzői okirat esetében történik a nyilatkozattétel, fennáll a követelmény, hogy azonos bizonyító erejű okirati formában készüljenek, azaz közokirati formában - ezt a követelményt a Vht. 21. § támasztja. Viszont: az angolszász jogban közokirat az, ha egy közhivatalnok, az ügykörébe tartozó közügyeket érintően közokiratot állít ki.
A kontinentális jogrend országaiban, illetve az Unión belül a közokirat fogalom meghatározása konkrétabb:
A Jenard-Möller jelentés adott konkrét definíciót a közokiratnak, amelyre az Európai Bíróság is hivatkozik, eszerint
- hatóság állítsa ki az okiratot,
- tevékenysége a tartalmára vonatkozzon (tehát az aláírás hitelességének igazolása az közokirati záradékkal történik, de mint hazai jogunkban, a hitelesített dokumentumot nem teszi közokirattá),
- illetve a kiállítás helye szerinti országban végrehajtható.
Azt, hogy mely szerv minősül hatóságnak, az adott állam belső joga deklarálja.
Tanulság: képviseleti jog utólagos elismerésére angolszász jogrend alatti országokban egyáltalán nem, vagy csak különösen nagy nehézségek árán kerülhet sor szabályszerűen.
- Általánosságban a közjegyzői eljárásunkban fontos az arra való törekvés, hogy a képviseleti jog igazolásának láncolata végig következetes, folyamatos és egyértelmű legyen és a tartalomból kitűnjön, ha esetleg annak továbbruházására nyílik lehetőség.
- Ahol jogszabály nem ír elő kötelező közokirati vagy aláírás-hitelesített formát a vizsgált okiratok tekintetében, ott nekünk sem szükséges azt megkövetelnünk, hacsak hivatalos iránymutatás nincs abban a tekintetben, hogy az adott ország, az adott okirat esetében szigorúbb alaki követelményeket ír elő. Ilyen iránymutatás vagy állásfoglalás hiányában saját hatáskörben egy külföldi állam belső jogának értelmezése szükségtelen, és nem is a mi feladatunk.
- Ha egy igazolást vizsgálunk, ügyeljünk arra, hogy az igazolás kibocsátója ne zárja ki a felelősségét az igazolásban foglaltak nyomán, hiszen akkor olyan mintha semmit sem kaptunk volna.
- Előfordult továbbá, hogy egy másfél oldalas kimerítően alapos közjegyzői záradék tökéletesen igazolta a meghatalmazást adó képviselő képviseleti jogát (önálló/együttes) képviselői minőségét, megbízásának lejáratát, a cég létezését, és minden hivatalos adatát, csupán a Ktv. 132. § (1) bekezdésben foglaltakkal ellentétben azt nem, hogy a kérdéses személy a dokumentumot előtte aláírta, vagy az aláírását előtte sajátjaként ismerte el. Az aláírásról egyáltalán semmit sem tartalmazott.
Ahogyan az az előbb említettekből is kiderül, alapvetően az angolszász jogterületről érkező okiratok értelmezése kapcsán felmerülő problémák gyökere abban rejlik, hogy a kontinentális és az angolszász jogrend közjegyző fogalma eltérő. Ráadásul nem csak a jogrendszerek között, hanem magán az angolszász jogrenden belül országonként is eltérő hatás-, feladatkörrel, képzettséggel és jogosultságokkal rendelkező közjegyző fogalommal találkozhatunk. Nemcsak a közokiratok terén, de mint a közhitelesség letéteményese is eltérést mutat a közjegyzői hivatás az egyes országokon belül.
Nagy Britannia: összetettebb rendszert épített ki mint amilyen az USA tagállamaiban működik, a közjegyzőnek kiterjedt tanúsítási jogköre van egyéb jogosítványai, korlátozott okirat szerkesztési jogköre, és megfelelő képzettsége jogvélemények kiadásához, képviseleti jogok ellenőrzéséhez.
USA: itt a közjegyző csupán egy (a jogi egyetemhez képest) rövidebb tanfolyamot végez el, és nincs jogi végzettsége, képviseleti jogot, cégjegyzési jogosultságot sok esetben nem tud vizsgálni, és számos alkalommal találkoztam olyan dokumentummal, ahol, még az aláírás hitelességét sem igazolta, csupán ellátta az okiratot bélyegzőjével és aláírásával.
Probléma: a közjegyzői törvény a közjegyzői eljárásban felhasználásra kerülő egyes okiratok (konkrétan nevesítve a képviselői meghatalmazások) esetében közjegyzői okiratot, közjegyzői hitelesítést, vagy analógia alapján nemzetközileg elfogadott, ezzel egyenértékű alakiságokkal rendelkező dokumentumot ír elő. Továbbá nekünk mint eljáró közjegyzőknek az ügyfél ügyleti képességét közokiratból, vagy közhiteles nyilvántartásból kell tudnunk megállapítani. Nem azért, mert ezt írja elő a törvény szó szerint, hanem azért, mert a jogalkotó feltehető célja és a vonatkozó jogszabályok értelmezése ezt a lehetőséget hagyja nekünk. Szükség van egy olyan hatóságra, hivatalos szervre a származási országban, aki saját hatáskörében jogszerűen eljárva olyan okiratot bocsát ki, ami alkalmas arra, hogy valamilyen lépcsőfokon, a jelen előadásban bemutatott valamely hitelesítési láncolatba érdemben bekapcsolódjék!
Megoldás a): IM állásfoglalás arról, hogy melyek azok a szervek, amelyek elfogadható módon végezhetnek ténytanúsítást. (Természetesen valamennyi országra kiterjedő véleményt adni óriási munka és nem elvárható, bár sokat segítene.)
Megoldás b): a származási országokban olyan szervek létrehozatala, amelyek megfelelő felülhitelesítés vagy elismertség révén elfogadhatóan bizonyítanak egyes tényeket, a hatályos jogi szabályozásnak megfelelően.
Megoldás c): iránymutatást kapni bíróságtól, vagy már erre jogosult szervtől azon tekintetben, hogy a tőlünk elvárható gondosság keretein belül mi az a határ, amit semmiképpen nem szabad átlépni, mivel a jelenlegi jogszabályok ezt nem írják körül kielégítően.
Itt nem arról van szó, hogy liberalizálni vagy éppen szigorítani kéne a vonatkozó követelményeket, hiszen ezek eldöntése a szakmai és jogszabály előkészítő bizottságok munkáján alapuló jogalkotás feladata, hanem annak a problémának a megszüntetéséről, hogy a közjegyzői eljárásában egy a közjegyző által hozott és jogértelmezést követően megfelelőnek ítélt döntésről, egy kapcsolódó bírósági eljárásban ugyancsak jogértelmezést követően kiderüljön, hogy elégtelen volt.
Amikor a közjegyző a képviseleti jogosultságot és egyéb szükséges tényezőket vizsgálja, továbbá megszabja a határidőket, akkor a közjegyzői törvényben előírt meggyőződési kötelezettségének, és az elvárható gondosságnak tesz eleget. A jogszabály által előírt hitelesítési követelményt pedig kiterjeszti annak nemzetközi megfelelőjére, a nemzetközi megállapodások tükrében. A szigorúbb előírások a kockázati tényezők minimalizálását szolgálják. Itt nem bizalmi kérdésről van szó, hanem az elvárható gondosságra való törekvésről és a jogbiztonság szem előtt tartásáról egy hatóság eljárásában.
Érthető, hogy információhiány és a terület óriási kiterjedése miatt szükséges az előadás témáját képező eljárásokba a "tőle elvárható gondosság", illetve az "ügy összes körülményének mérlegelése" lehetőségeit beépíteni, de véleményem szerint ez a lehetséges joghatások, és a probléma aktualitása miatt nem, vagy csak korlátozottabb mértékben engedhető meg. ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Máté Viktor közjegyzőhelyettes, Budapest
Visszaugrás
