2022. május 12-én elhunyt Schmidt Péter, a magyar alkotmányjogász társadalom köztiszteletben álló doyenje. Személyében az ELTE ÁJK korábbi dékánját, tanszékvezetőjét és professzorát, a Magyar Alkotmányjogászok Egyesületének alapítóját és első elnökét gyászoljuk.
Schmidt Péter 1926. december 27-én született a Békés megyei Mezőberényben, annak díszpolgára. Az érettségi után 1947-től egyetemi hallgató, 1948 szeptemberében a közigazgatási jellegű képzésre szakosodott Madarász Kollégium lakója. E kollégium igazgatója akkor a későbbi jóbarát és közjogász kolléga, Halász József.
Schmidt Péter életében a népi kollégiumi élmények meghatározóak. Nyugdíjas éveiben a Népi Kollégisták Baráti Körének elnöke, ügyvivője. Véleménye szerint "A népi kollégiumoknak a magyar értelmiségek átalakulásában döntő szerep jutott. A Horthy-rendszer nem hagyott átjárást a társadalmi rétegek között. Az értelmiség belterjes társadalmi csoport volt. A népi kollégiumoknak éppen az lett a politikai küldetése, hogy megkönnyítse a munkás és paraszt gyerekeknek az egyetemi tanulást. Az a tízezer hely, amit biztosítottak számukra, az értelmiség jelentős megújulását jelentette. Ebbe a tízezerbe tartoztam én is."[1]
Schmidt Péter mindig is támogatta a jogi kar kollégiumait, visszatérő vendége volt a Budaörsi úti Kollégiumnak, amely 1976-ban a kollégium Kiváló Oktatójává fogadta. Dékánként (1980-1983) a Bibó István Szakkollégium egyik alapítója. Az egyetemet 1951-ben summa cum laude végezte el, ugyanezen év júniusától az Államjogi Tanszék tanársegédje, 1976. július 1-től professzora. A Tanszéktől sohasem szakadt el, jelentős kutatói kitérői (MTA Állam és Jogtudományi Intézete 1956-1967, MSZMP Társadalomtudományi Intézete 1977-1980) idején is oktatott másodállásban.
A "társtudban", egy kiváló kutatóműhely, a demokrácia kutatócsoport vezetője (pl. Bihari Mihály, Gombás Csaba, később Kéri László, Stumpf István és sokan mások). Itt kerül közel a politikatudományhoz. A Magyar Politikatudományi Társaság alapító tagja, elnöke, az önálló politikatudomány egyik úttörője. 1994-ben a Társaság neki ítélte oda a Bibó-díjat. Bibó-díjas előadása stílusosan a hatalmi ágak megosztásának aktuális problémáiról szólt.[2] Bibó Istvánt nagyon tisztelte, kiderül mindez a Bibó István, a jogtudós c. írásából.[3]
- 9/10 -
Visszatérve az egyetemre, Schmidt Péter az 1970-es, 80-as években az alkotmánybíróvá való választásáig a jogi kar meghatározó professzora, dékánsága után az ELTE Aranyérem tulajdonosa. Dékánsága idején nemcsak a Bibó Kollégiumot, hanem a belépő fiatal oktatók törekvéseit is felkarolta.
1981-ben jelent meg a "FIÓK" Műhelytanulmányai első kötete. Ennek előszavában a dékán leírja, hogy az egyetem megújhodása mindig összekapcsolódott a nemzedékváltásokkal is, az új, fiatalabb korosztály jelentkezése új eredmények, felfogások megjelenésével is jár, amit támogatni kell.[4]
Schmidt Péter a hallgatók által tisztelt és szeretett professzor volt, előadásai "teltházzal" mentek. Nem véletlen, hogy a hallgatók többször (először 1975-ben) a kar kiváló oktatójává választották. Gondolkodásra, összefüggések megértésére tanított. Megkövetelte a tételes jog ismeretét, ugyanakkor a társadalmi-politikai viszonyok egészében láttatta a jogot.
Mindig nagy fontosságú volt számára a korszerű írott tananyag. Az 1973-74-ben szerkesztésében megjelent Magyar Alkotmányjog (már nem államjog!) című jegyzet a tételes jog ismertetése mellett már nagyobb hangsúlyt helyezett az alkotmányjogi szemléletmódra, az állampolgári jogokra és a politológiai összefüggésekre. Tanári crédója volt: "alkotmányjog címén a hallgatóknak meghatározott jogi szemléletet kell megtanulniuk és nem a tételes jogi dogmatikát. Mindezzel nem kívánjuk tagadni a tételes jog ismeretének szerepét a jogászi nevelésben, de az alkotmányjogban, mint diszciplínában feltétlenül alárendelt az alkotmányjogi nézőpontok tanításának."[5]
Szerkesztője Az alkotmányosság alapjai című tankönyvnek (Kossuth, Budapest, 1989), és szerzője az alkotmányos rendszerváltozás utáni első alkotmányjogi tankönyvnek (Alkotmánytan, Századvég, 1992), amelyben kedves témájával, az alapvető emberi jogokkal foglalkozik.
Tanítványai korrekt és következetes vizsgáztatóként ismerték. Megszámolatlanul sok jogász értelmiségit tanított és vizsgáztatott.
Egy tanárról az mond el legtöbbet, hogy egyáltalán vannak-e tanítványai, nyomott hagyott-e tanítványaiban. Schmidt Péter tanítványaként mondhatom, hogy igen, és ennek a tanári habitusnak mélyebb, emberi gyökerei vannak. Önéletírásából idézem Őt: "egy pedagógus »embermivolta« nagyon sok mindenen múlik, ezek között is elsősorban azon, hogy mennyire képes közel kerülni tanítványaihoz".[6]
Igen, Péter közel tudott kerülni hozzánk, körülötte mindig kiváló diákkör szerveződött, akik a magyar alkotmányjogtudomány meghatározó alakjai lettek (pl. Halmai Gábor, Pokol Béla, Szalay Péter, Szegvári Péter, Tölgyessy Péter). Önéletrajzi írása őszinte tükörkép és generációjának is monográfiája egyben.
- 10/11 -
Schmidt Péter tudósként, tudományos kutatóként döntően három kérdéssel, a képviselet lényegével és a választójoggal, az állampolgári alapjogokkal, valamint az államiság, a demokrácia kérdésköreivel foglalkozott. A 80. születésnapjára átadott tisztelgő kötet közli publikációinak jegyzékét, amely visszaigazolja a fenti megállapítást.[7]
Az említett három témában számos gondolatébresztő írást publikált, amelyek - a korba visszahelyezve - ízig-vérig reformgondolatok voltak. Ezeket a legfontosabbnak tartott írásokat a Szocializmus és államiság című könyvében foglalta össze.[8] A cikkek közös nevezője az állam szerepe. A szerző szerint a szocialista állam nem bírhat korlátlan társadalmi hatókörrel. S íme néhány reformgondolat: "az állampolgári jogok a szocialista társadalmakban is az állam cselekvéseinek korlátai, a társadalom államtól elhatárolt mozgásának garanciái". A képviselet tartalmával kapcsolatban pedig több írásában visszatér, hogy az Országgyűlésnek és a helyi tanácsoknak plasztikusabban kell kifejezniük azokat a vélemény-és érdekkülönbségeket, amelyek a társadalomban kifejeződnek. Ez a gondolat már egyértelmű nyitást jelent a politikai pluralizmus irányába.
Tudományos írásaira a gondolatgazdagság, a kritikus szellem és az érhető, tiszta stílus jellemző. Különösen jó példa erre A magyar parlamentarizmus ma c. írása, amely a Juan. J. Linz és Donald L. Horowitz-vitához (elnöki rendszer vagy parlamentarizmus) szólt hozzá elsőként a Politikatudományi Szemle hasábjain.[9]
Schmidt Péter intenzíven jelen volt a tudományos közéletben, számos konferencia résztvevője. Aktív szereplője a rendszerváltozást közvetlenül megelőző éveknek is, országosan ismert médiaszereplő, akire nem lehetett nem odafigyelni (1981-ben a Rádió Nívódíj tulajdonosa).
Azok közé sorolhatjuk őt, akik reformerként előkészítették az alkotmányos rendszerváltozást, akik segítették kinyitni az öklöt. Akkor szólaltak meg, amikor ideje volt a szónak. Ők a tevőleges résztvevők, a sok-sok meglapuló későbbi forradalmár és megélhetési politikussal szemben.
Jól emlékszem Péter egyik mondására ezekből az évekből, amely az alkotmányjogász, a többpártrendszerig eljutó ember vallomása is egyben: "ha egy kapura megy a játék, nincs értelme a játékszabályoknak".
Több ilyen szállóigévé váló mondása volt, az 1985-ös választásokon bevezetett kötelező kettős jelölés rendszeréről csak ennyit jegyzett meg: "demokráciára kötelezni jogilag nem lehet".
Schmidt Péter 1990 és 1996 között az első Alkotmánybíróság tagja, mintegy kétszáz alkotmánybírósági határozat előadó bírája, ebből közel ötven a Magyar Közlönyben is publikált határozat. Az általa jegyzett határozatok közül
- 11/12 -
kiemelhető például a 2/1993. (I.22.) alkotmányértelmező ÁB határozat, amely a palamenti demokrácia védelmében kimondta, hogy "a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjében a népszuverenitás gyakorlásának elsődleges formája a képviselet".[10]
Schmidt Péter különvéleményeiben is a közjogász szakmai elhivatottsága fogalmazódik meg a láthatatlan alkotmány koncepciójával szemben. A halálbüntetés eltörléséről szóló 23/1990. (X. 31.) alkotmánybírósági határozathoz fűzött rövid és tömör különvéleménye szerint e döntés nem az Alkotmánybíróság, hanem az alkotmányozó hatalommal rendelkező Országgyűlés joga és kötelessége.[11] Ezt a különvéleményét mind a mai napig gyakorta idézik a közjogtudományban.[12]
A 48/1991. (IX. 26.) ÁB határozathoz fűzött közös különvéleményben is óv a túlzott aktivizmustól, meggyőződése szerint az Alkotmánybíróságnak nincs felhatalmazása az alkotmányértelmezés keretében az alkotmányozásra.[13]
Az Alkotmánybírák talár nélkül című kötetben így válaszol arra a kérdésre, hogy az intézmény beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket: "Alapvetően igen. A kormány és a kormánypártok hatalma elé korlátokat állított. Az Alkotmánybíróság 1990-től komolyan vette az alkotmányosságot védő szerepét. Sólyom László elnök vezetésével a többség olyan alkotmányvédelmet alakított ki, amely nem a hatályos alkotmány szövegén, rendelkezésein nyugodott, hanem az európai alkotmányossági eszmények védelmét jelentette. Ez hatalmának kiterjesztésével járt. A kiterjesztett alkotmányértelmezést egyébként a magyar alkotmány állapota is indokolta."[14]
Schmidt Péter puritán és szeretetreméltó ember volt, akit nem szédített meg semmilyen funkció, mert a feladatok érdekelték, akivel jókat lehetett beszélgetni és jó társaságban jókat énekelni. Egyéniségéből következik, hogy 1997-től távolabb húzódott az oktatástól, a tudománytól, a közélettől, bár a kapcsolat sohasem szakadt meg.
"1997-ig terjedt a közéletben való részvételem. Nyugdíjazásommal a folyamatokból kikerültem. Ez részben objektív okokkal magyarázható, részben tudatosan vállalt kívülre kerülés. Úgy érzem, egy új világ jött el, amelyik túllépett rajtam. Nem kívánok részt venni abban a tülekedésben, amely 'a világ újra felosztásáért' folyik. Megnyugvást számomra az jelent, hogy mindenkor mertem új gondolatokért kiállni. Az aztán más kérdés, hogy ezeket a kortársak és talán a jövő - mondhatnám: a történelem - hogyan fogja elbírálni."[15]
- 12/13 -
Vannak emberek, tanáregyéniségek, akik meghatározóak életünkben. Schmidt Péter számomra ilyen. Az egyetem befejezése után határozott szándékom volt - már családos emberként - hazatérni. Sohasem felejtem el azt a sorsfordító emberi beszélgetést 1976 első napjaiban, a Bécsi Sörözőben, amikor Schmidt Péter meghívott a tanszékre. Nem lehetett nemet mondani, s bár kezdetben féltem a feladattól, sohasem bántam meg döntésemet. Péter olyan "főnök" volt, akit mindenkinek kívánhatok. Utálta a bürokráciát, a tartalmi kérdések érdekelték. Demokratikus és toleráns tanszékvezető volt, akit az sem zavart, ha más az ember világnézete, és nem kíván feltétlenül belépni az élcsapatba. Jó hangulatot teremtett a tanszéken, és jó hangulatúak voltak a kihelyezett tanszéki értekezletek is, akár a Ráckevei Duna-ágon, akár Leányfalun, Takács Imre vagy Sári János birtokain tartottuk azokat.
Péter bölcs ember volt. Értelmes életet élt, elszórta a magot, alkotott és hatott. A magyar közjogtudomány jeles és műhelyteremtő alakja, aki tovább él tanítványaiban.
Köszönöm a sok négyszemközti beszélgetést (a tanszéken, Nagykovácsiban, Gyomaendrődőn és sok más helyen), a barátságodat, a Mesterem és példaképem maradsz. Örülök annak, hogy sokadmagammal (a mi generációnkból például Dezső Mártával, Fűrész Klárával, Holló Andrással, Somogyvári Istvánnal) a tanítványod lehettem.
2022. május 20. ■
JEGYZETEK
[1] Kőrösi Koppány interjúja: Ember, Schmidt Péter, Közpolitika, 1995. február.
[2] Schmidt Péter (1995): A hatalmi ágak megosztásának aktuális problémáiról. In: Politikatudományi Szemle. 1995/2. sz., 5-19.
[3] Schmidt Péter (2001): Bibó István, a jogtudós. In: Gyomaendrődi Népi Krónika. 2001/2. sz., 6-9.
[4] Mezey Barna, Nagy Boldizsár (szerk.) (1981): Fiatal oktatók műhelytanulmányai. ELTE, Budapest. 5-6.
[5] Schmidt Péter (1975): Az alkotmányjog oktatásának szerepe és jelentősége a jogi felsőoktatásban. In: Az állam és jogtudományok fejlődése. ELTE, Budapest. 133.
[6] Schmidt Péter (2008): Önarckép. In: Schmidt Péter (szerk.) (2008): A politikai átalakulás sodrában. Századvég Kiadó, Budapest. 19-59.
[7] Fűrész Klára - Kukorelli István (szerk.) (2006): Ünnepi kötet Schmidt Péter egyetemi tanár 80. születésnapja tiszteletére. Rejtjel Kiadó, Budapest.
[8] Schmidt Péter (1984): Szocializmus és államiság. Kossuth Kiadó, Budapest. 117-148.
[9] Schmidt Péter (1992): A magyar parlamentarizmus ma. In: Politikatudományi Szemle. 1992/1. sz. 167-173. Ugyanaz a tanulmány több más írásával együtt megtalálható az 5. lábjegyzetben idézett kötetében.
[10] ÁBH. 1993, 33.
[11] ÁBH. 1990, 94-95.
[12] Szontagh Veronika Anna (2021): Egy népszerűtlen döntés társadalmi fogadtatása - kriminológiai nézőpontból. A 23/1990. (X. 31.) ÁB határozat elemzése. In: Győrfi Tamás - Kazai Viktor Zoltán - Orbán Endre (szerk.): Kontextus által világosan: A Sólyom bíróság antiformalista elemzése. L'Harmattan Kiadó, Budapest. 141-161.
[13] ABH. 1991, 206-209.
[14] Sereg András (2005): Alkotmánybírák talár nélkül. KJK-Kerszöv, Budapest. 153.
[15] Ld. uo.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző professor emeritus, SZE DFK Állam- és Jogtudományi Kar.
Visszaugrás
