Az utóbbi másfél-két évszázadban a magyar jogtörténetírást három jelentős irányzat uralta. Az egyik legrégibb irányzat már a 19. század második felében ismert pozitivizmus volt, amely a múlt szigorú kritikája mellett arra mutatott rá, hogy a jog nem valami állandó, a nemzet géniuszából fakadó ideál, hanem a társadalommal együtt változik. A jogtörténeti kutatás tehát csak akkor érhet el eredményt, ha a spekulatív elveket elvetve tisztán a tényekből indul ki. Némi leegyszerűsítéssel élve ez az az irányzat, amely a jogtörténetírás elé azt a feladatot tűzte, hogy a feudális maradványok igazolása helyett adatgyűjtésekkel és azok kritikai megrostálásával a való tényeket állapítsa meg.
1. Hazánkban a pozitivista irányzat legkiválóbb képviselője a jogtörténetírás terén Hajnik Imre (1840-1902) volt. Kiválósága nemcsak a középkori bíráskodásról (a perjog történetéről) írt monográfiájában jelentkezett, hanem tankönyveiben is, amelyek közül az európai jogtörténetről írt kézikönyveiben pozitivista alapokon elsőként használta a magyar jogtörténetírásban az összehasonlító módszert. Eszmevilága tehát már a 19. század második harmadában európai színvonalra emelte a hazai jogtörténetírást.
Hajnik viszonylag korai halála után a jogtörténet művelésében eluralkodott a történeti jogi iskola romantikájának egy, az adott korba átültetett reneszánsza, amely az ultranacionalista szemléletnek kedvezett. Ennek az irányzatnak legtipikusabb képviselője Timon Ákos (1850-1925) volt, aki a magyar jogi gondolkodás egyedülálló közjogi szemléletéből indult ki: "Alkotmányunk és jogéletünk múltja - írta - önálló nemzeti létünk megnyilatkozása, mert ebben tükröződik vissza a magyar népnek államalkotó ereje, kultúrképessége és így világtörténeti jelentősége." (Magyar alkotmány és jogtörténet, különös tekintettel a nyugati államok fejlődésére. Budapest, 1902. Előszó.) Így akarta Timon megalapozni a "magyar jogtudomány nemzeties irányát, amelyet ő a budapesti egyetemen több mint két évtizeden keresztül hangos deklamációkkal prelegált. Bizonyos mértékig a nemzeties irányt szolgálta a másik budapesti egyetemi tanár, Illés József (1871-1944) tudományos tevékenysége is, aki ugyan Hajnik tanítványként a pozitivizmussal kezdte, s első munkái a hazai jogtörténetírás jelentős eredményei voltak, később azonban elmerült a Tripartitimi szerzőjének, Werbőczy Istvánnak bűvöletébe s tankönyve (Bevezetés a magyar jog történetébe. A források története. Budapest, 1910. Második bővített és javított kiadás, 1930.) Werbőczy dicséretéből állott. Mindegyik kiadás középpontjában a Hármaskönyv állt, mert Illés szerint "a magyar jogtörténet irodalmának a Tripartitimi a legfőbb ékessége és kincse".
A magyar jogtudományban a jogtörténet valójában katedratudomány volt a két világháború között is, mivel majdnem kizárólag egyetemi tanárok művelték. Az erők megoszlottak a főbb irányok között és a nacionalizmus inkább csak mint frazeológia kapott teret általában a jogtörténetírásban. A vidéki jogtörténeti tanszékeken Kérészy Zoltán, Iványi Béla, Bruckner Győző, Baranyai Béla, Holub József alapvetően pozitivisták voltak, a nacionalizmus nagyobb erővel talán Kérészynél jelentkezett.
A két világháború között a nemzeties irány kinövéseivel Timon, de különösen az alkotmányjogászok (Molnár Kálmán, Egyed István) nézeteivel a budapesti egyetem új ordináriusa Eckhart Ferenc (1929-1957) vette fel a harcot, aki leszámolni akart a jogtörténetírásba befészkelődött hamis, történelmietlen hiedelmekkel. Eckhart már 1931-ben felhívta a figyelmet, hogy "a hasonló művelődési fokon álló, hasonló társadalmi és gazdasági fejlődésen keresztülmenő népek jogéletének megismerése a mi jogéletünk kutatásában rendkívül becses segédeszközt nyújthat". (A magyar történetírás új útjai. Budapest, 1931. 296.1.) Eckhart és a köréje gyűltek iskolája a legújabb történettudományi eredmények felhasználása mellett végezték egyéni kutatásaikat s a források előítéletektől mentes kritikájával kívántak leszámolni az "ezeréves alkotmány" mögé felsorakozó pusztaszeri romantikával. Eckhart éles kritikával, lesújtó véleményt nyilvánított a század eleji magyar jogtörténet - különösen pedig az alkotmánytörténet írásról, s az adott korban lábra kapott soviniszta jogtörténetírást súlyosan elmarasztalta. Szerinte ez a jogtörténetírás "a nemzeti önhittségéből táplálkozó fantázia", illetve "a dolgok lényegébe nem hatoló tudatlanság szüleménye". "Nálunk az alkotmánytörténetnek - írta - van egy...a források kritikáját mellőző, dogmatikus szemlélete, mely a lehetőségek figyelembevétele nélkül modern vagy majdnem modern elméletek megvalósítását látja régmúlt századok alkotmányos intézményeiben. Felesleges bizonyítani azt, hogy ez káros, mert alkalmas arra, hogy a jogi műveltséggel rendelkezőkben, a nemzet vezető köreiben jelentős részben hamis képet keltsen történelmi fejlődésünkről". (Ld. uo. 308.)
Eckhart mindezt Hóman Bálint későbbi kultuszminiszternek egy 1931-ben kiadott tanulmánykötetében fejtette ki, amely kötet a szellemtörténeti irány zászlóbontása volt. Hóman Bálint a szellemtörténet lényegét az
- 513/514 -
általa és Szekfű Gyula által írt "Magyar történet" bevezetésében ekként fejti ki: "Az emberi történet nem egyéb, mint az emberi lélek története, így tanítja ezt a modern történettudomány. És a magyar történet nem egyéb, mint a magyar lélek története, azoknak a formáknak leírása, amelyekben a magyar lélek évezredek óta jelentkezik". Ennek a magyar szellemnek - szerintünk - vannak örök sajátságai, amelyek átnyúlnak osztályon, minden korszakon, s közös kincsük a magyar történelem.
Sem Eckhart, sem iskolája a szellemtörténet ilyen sarkosított megfogalmazását nem vallotta. Valójában Eckhart is pozitivista volt, aki munkáiban, különösen a szent korona eszme történetéről írt monográfiájában leszámolt a nemzeties irány soviniszta túlzásaival s kimutatta, hogy a szent korona eszme nem egyedülállóan magyar (jogi) szellemi termék, hanem Európa más államaiban is megtalálható. Sőt maga az "eszme" Magyarországon is fejlődésen ment keresztül s a történelem során ismételten változott. Több ismert munkája pedig még inkább magán viseli a pozitivizmus jobb eredményeit.
Eckhart értékelése azonban csak akkor lesz teljes, ha azt a hatást is figyelembe vesszük, amit ő tanítványaira, a közelmúlt, s részben a mai jogtörténeti nemzedékre gyakorolt, s amivel a körötte lezajlott viták - éppen a nacionalizmus kinövései ellen - a magyar jogtörténet fellendítését elősegítették. Helyesen állapította meg egyik méltatója (Degré Alajos), hogy a sokat vitatott és vitatható célkitűzéseiből annyi általánosan érvényesült, hogy a gyakorlati, (valós) jogéletet kell kutatni, tehát módszeresen fel kell tárni a törvényeket és a statútumokat is, vizsgálni kell a gyakorlatban ezek érvényesülését. Jogtörténeti szemináriumának kiadványai pedig lehetőséget adtak az ez alapon készült munkák publikálására is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
