Az igazságtétel annak a természetes igénynek tesz eleget, amikor a bűnös bűneiért megbűnhődjön, az ártatlan pedig elégtételt kapjon azért, amit ellene elkövettek. Ez az igazságszolgáltatás feladata is, ám az igazságtétel mégsem ugyanaz, mert éppen az említett követelmény eltorzulását hivatott helyreigazítani. Vagyis annak próbál meg érvényt szerezni, hogy akit nem kellett volna elítélni, ám megbüntették, úgy azt rehabilitálják, ha pedig el kellett volna ítélni - mert bűnt vagy bűnöket követett el - ám a felelősségre vonást mégis elkerülte, úgy ha később is, de mindenképpen feleljen vétkeiért. Az igazságtétel tehát az igazságszolgáltatás rendeltetésszerű működését állíthatja helyre akkor, ha annak menete valahol félresiklott.
Az igazságtétel jogállami eszközökkel, semmisségi törvények alkotásával valósul meg.
A semmisségi törvény nem más, mint az államhatalom bocsánatkérése olyan bűnök miatt, amelyet egy korábbi államhatalom követett el. A hatalmi önkény bűneinek megvallása, a sértett társadalom megkövetése társulhat kárpótlással, de mindez soha nem képes az in integrum restitutio valóra váltására. Ez a követelmény jogi természetű, de érthetően mindig elmarad a várakozástól, hiszen elvett életeket visszaadni, tönkretett sorsokat kárpótlási összegekkel vagy akár járadék fizetésével helyrehozni nem lehet. A törekvés, a szándék nyilvánvalóan nemes, megvalósítása pedig egyenesen történelmi szükségszerűség. Az igazságtétel természetével a jogelmélet és a gyakorlat egyaránt foglalkozik, bőséges munícióval látva el a jogtudomány képviselőit.
A mai konferencián felszólalók aligha tudnak úgy beszélni, hogy óhatatlanul ne ismételnék egymást. A tárgykör ugyanis ugyanazon törvények természetéről, jelentőségéről és hatásáról szól. Az előttem szólók már mindent kimerítettek, és nehezen tudnék többet mondani attól, amit Kahler Frigyes professzor úr, tanár úr, kollégiumvezető úr, bírótársam elmondott. Ezért arra teszek kísérletet, hogy kúriai bíróként a legutóbbi semmisségi törvény néhány tapasztalatáról ejtsek szót.
***
1. Az első semmisségi törvény az 1989. évi XXXVI. törvény az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról. E törvény 1. §-a szerint "az 1956. október 23. és 1963. április 4. között a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai bűncselekmény, valamint az ezzel bűnhalmazatban - harci cselekmények során - elkövetett emberölés, rablás, közveszély okozás vagy személy elleni erőszak miatti elítélések semmisnek tekintendők". A 6. § szerint az elítélt vagy hozzátartozója kérelmére az első fokon eljárt bíróság igazolja, hogy az elítélést a törvény alapján semmisnek kell tekinteni.
A törvény 2. §-a a legfőbb ügyész indítványára, vagy az elítéltek hozzátartozója kérelmére lehetővé tette, hogy a Legfelsőbb Bíróság (a Kúria) semmisnek nyilvánítsa a népfelkeléssel összefüggésben méltányolható körülmények között elkövetett köztörvényes bűncselekmény miatti elítélést. Ez a rendelkezés az 1956. október 23. és 1963. április 4. időhatárok között elkövetett cselekményekre vonatkozott, míg a 3. § azt is megengedte, hogy az elítélt vagy hozzátartozója az említett időhatáron kívüli, de az említett időszak eseményeivel kapcsolatos politikai vagy méltányolható körülmények között elkövetett más bűncselekmény miatti elítélést is semmissé nyilvánítsa a legfőbb bírói fórum, ha azt az elítélt vagy hozzátartozója kéri.
2. Az 1990. évi XXVI. törvény az 1945. január 1. és 1963. április 4. között az állam belső és külső biztonsága elleni bűncselekmények, a tervbűncselekmények, az árdrágító és közellátás elleni bűncselekmények, valamint a társadalmi tulajdont károsító bűncselekmény feljelentésének elmulasztása miatti elítéléseket tekintette semmisnek. A törvényhely 1. § (2) bekezdése semmisnek tekintette az olyan elítélést is, amely az (1) bekezdésben meghatározott időhatáron belül, az ott felsorolt bűncselekménnyel halmazatban, ennél nem súlyosabb büntetési tétellel fenyegetett más bűncselekmény miatt történt. Ugyanez a bekezdés a háborús és népellenes bűncselekményeket a semmisség alól kivette. Az eljárásra az elítélt vagy hozzátartozója kérelmére került sor, melynek eredményeképpen az elsőfokú bíróság igazolta, hogy az elítélést semmisnek kell tekinteni. Az igazolást megtagadó határozat ellen fellebbezésnek volt helye.
A második semmisségi törvény tehát a törvény erejével azért nyilvánított semmissé elítéléseket, mert azokat a bűncselekményeket, amelyek miatt történtek, legalitást nélkülöző jogszabálynak ítélte, s ezáltal a büntető ítéleteket törvényi alapjuktól fosztotta meg.
3. A 3. semmisségi törvény az 1992. évi XI. törvény az 1963 és 1989 között elkövetett egyes állam- és közrend elleni bűncselekmények miatt történt elítélések semmissé nyilvánításáról rendelkezett.
Ez a törvény jogi megoldásában az előző kettőtől eltért, mert nem azt mondta, hogy az elítélés "semmisnek tekintendő", amiről a bíróság igazolást állít ki, hanem a semmissé nyilvánítás aktusát a bíróságra bízta, amelynek ezt különleges eljárásban kellett elbírálnia. A bírónak tehát ezúttal több dolga akadt, értékelnie, mérlegelnie kellett, mert a törvény a semmisség megállapítását a következő feltételhez kötötte: "Ha a bűncselekmény elkövetése az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában rögzített alapjogok gyakorlását vagy az abban foglalt elvek és célok megvalósítását jelentette".
- 757/758 -
4. A 2000. évi CXXX. törvény az 1956. évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések semmisségének megállapításáról rendelkezett. Az elítélést a törvény alapján kellett semmisnek tekinteni, amelyről az igazolás kiadását az ügyben eljárt elsőfokú bíróságra bízta. Ez a törvény új megoldást választott az előző hárommal szemben. Nem az anyagi jog, tehát egyes, az elkövetéskor hatályban volt törvényben megállapított tényállások alapján történt elítéléseket tette a semmisség alapjává, hanem az eljárásjogot, mégpedig azokat az eljárási szabályokat, amelyeket a korabeli jogalkotás kifejezetten azzal a céllal alkotott meg, hogy a rendes büntetőeljárás szabályait, garanciáit, terhelt jogait biztosító rendelkezéseit kiküszöbölje, és a büntetőeljárást egy esélytelen helyzetbe hozott eljárás alá vont személlyel szemben az elkerülhetetlen és szigorú büntetéssel sújtson. A törvényhozói szándék szerint: "A pusztán anyagi jogi rendelkezések minősítéséből kiinduló semmisségi szabályozás révén ugyanis soha nem lehet eljutni oda, hogy az eljárásjogi környezet által determinált jogtalanságot is orvosolni lehessen". "Az 1956. évi forradalmat és szabadságharcot követő megtorlás politikai szándéka megtervezett szempontok alapján használta fel az ítélkezést. Ezt világosan kifejezi a forradalom leverését követően alkotott "különleges" eljárási szabályok sora. Ezek közé tartozik:
- A rögtönbíráskodásról szóló 1956. évi 28. tvr., illetve az ezt kiegészítő 1956. évi 32. tvr., amelyek 1956. december 11., illetve 1956. december 13. napjától 1957. november 3. napjáig voltak hatályban.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
