Jognyilatkozat közlésének tanúsítására általában olyan jogviszonnyal összefüggésben kérik fel a közjegyzőt, melyből fakadó kötelezettségek teljesítése közvetlen bírósági végrehajtás útján kikényszeríthető, vagyis amely jogviszonyból fakadó kötelezettsége teljesítésére a kötelezett közjegyzői okiratban (közjegyzői jogügyleti okiratban) foglalt nyilatkozatával kötelezte magát[1].
A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 23/C. §-ának (2) bekezdése szerint ugyanis, ha a közjegyzői okiratban vállalt kötelezettség feltételnek vagy időpontnak a bekövetkezésétől függ, a végrehajthatósághoz az is szükséges, hogy a feltétel vagy időpont bekövetkezését közokirat tanúsítsa.
A jognyilatkozat közlése tanúsításának legtipikusabb esetei két csoportba sorolhatók: az elsőbe a jogviszony létrejöttével összefüggő, a közokiratba foglalt ajánlatot elfogadó nyilatkozatok tartoznak (például kezességi ajánlat elfogadása), míg a másodikba a már létrejött jogviszony alapján fennálló vagy létrejövő kötelezettséget esedékessé tévő jognyilatkozatok (felmondás, elállás, kezes teljesítésre történő felszólítása) sorolhatók.
Az első esetben az elfogadó nyilatkozat közlése a jogviszony - és az abból fakadó kötelezettségek - létrejöttének a jogi értelemben vett feltétele: hiányában nincs jogviszony és nincsenek kötelezettségek sem, melyeket végre lehetne hajtatni. A kezes kezességi ajánlata a jogosult kezessel közölt elfogadó nyilatkozata nélkül nem hoz létre olyan kötelezettséget, melyet a jogosult a kezessel szemben érvényesíthet[2]. Ha viszont a kezes közjegyzői jogügyleti okiratban foglalt kezességi ajánlatát a jogosult közokirattal bizonyítható módon elfogadja, a kezesi kötelezettség közvetlen bírósági végrehajtás útján kikényszeríthetővé válhat.
A második esetben már nem egyértelmű, hogy a Vht. idézett rendelkezése szerinti felfüggesztő feltétel bekövetkeztéről beszélhetünk-e. Míg a kezesnek a jogosult által a teljesítésre történő felszólítása valóban a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerinti feltétele a kezes helytállási kötelezettsége beálltának[3], addig például a kölcsönszerződés vagy a bérleti szerződés felmondása a fizetési, illetve a kiköltözési kötelezettségnek nem a hatályát, hanem az esedékességét változtatja meg vagy állítja be. A felmondás hatalmasság, nem pedig a szó jogi értelmében vett feltétel, éppen ezért ismert olyan bírói álláspont, mely szerint a felmondást, pontosabban annak hatályosulását nem kötelező közokirattal igazolni ahhoz, hogy a közokiratban foglalt kötelezettségvállalás alapján végrehajtást lehessen elrendelni[4]. A többségi bírói álláspont és főleg a Legfelsőbb Bíróság, illetve a Kúria utóbbi két évtizedben követett gyakorlata viszont abba az irányba mutat, hogy a végrehajtás elrendeléséhez a felmondással összefüggésben is megkíván valamilyen terjedelmű közokirati bizonyítást, ha a kötelezettség felmondással vált esedékessé[5].
Ezt az irányvonalat követik a Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Értekezletének 2019. április 16-án elfogadott állásfoglalásai a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvénnyel összefüggésben (a továbbiakban: CKOT áf.), melyek azonban a korábbi gyakorlatot néhány ponton vitatható módon puhítják fel. Így például a CKOT áf. 34. pontja, mely szerint a végrehajtást kérő által magánokirati formában postai úton közölt felmondás tértivevényének közjegyző előtti felmutatása és arra vonatkozó nyilatkozatának jegyzőkönyvi tanúsítványba foglalása [a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény-
- 683/684 -
nek (a továbbiakban: Kjtv.) 144. §-a szerinti egyéb jogi jelentőségű tény tanúsítása[6]] közokirattal bizonyítja a felmondás mint feltétel bekövetkeztét, nyilvánvaló tévedés. A közjegyző előtt felmutatott tértivevény önmagában semmit nem bizonyít - különösen nem közokirati bizonyító erővel - arra vonatkozólag, hogy a boríték, amelyről leválasztották, milyen tartalmú iratot tartalmazott. A félnek az erre vonatkozó nyilatkozata pedig - hiába lesz jegyzőkönyvi tanúsítványba foglalva - szintén nem bizonyítja, hogy mi volt a borítékban: e közokirat csak azt bizonyítja, hogy a végrehajtást kérő a közjegyző előtt nyilatkozott a felmutatott tértivevény és az ahhoz kapcsolódó küldemény tartalmáról, de azt, hogy ez a nyilatkozat a valóságnak megfelel-e - vagyis hogy a végrehajtást kérő az adott jognyilatkozatot közölte az adóssal, és ekként a jognyilatkozat hatályosulása, mint feltétel bekövetkezett -, azt nem. Természetesen a felek nincsenek elzárva attól, hogy a jogügyletükben arról állapodjanak meg, hogy a végrehajthatóság feltételéül szabják valamely fél nyilatkozatának közokiratba foglalását vagy okirat közjegyző előtti felmutatását, ezt azonban nem szabad összekeverni a felmondás, kezesi felszólítás közlésének közokirati tanúsításával, előbbiekről ugyanis a feleknek külön meg kell állapodniuk vagy azokra az adósnak egyoldalúan köteleznie kell magát, míg utóbbiak a Vht. 23/C. §-a (2) bekezdésének az erejénél fogva teszik lehetővé a végrehajtási záradék kiállítását.
Ha tehát abból indulunk ki, hogy a Vht. 23/C. §-ának (2) bekezdése szerint a kötelezettség jognyilatkozat közlésétől függ, vagyis a feltétel vagy időpont - amely bekövetkeztének közokirati tanúsítása szükséges a végrehajthatósághoz - abban áll, hogy valaki valakivel valamilyen jognyilatkozatot közöl, ami által e jognyilatkozat hatályosul [Ptk. 6:5. § (2) bek.] álláspontunk szerint e tény bekövetkeztét kétséget kizáró módon, közokirati bizonyító erővel mindenekelőtt a Kjtv. 142. §-a szerinti eljárással lehet tanúsítani. Éppen ezért releváns, hogy a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény és az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény módosításáról szóló 2018. évi LXIX. törvény (a továbbiakban: Kjtvn.) egyebek mellett a Kjtv.-nek a jognyilatkozat vagy értesítés (a továbbiakban együtt: jognyilatkozat) közlésének tanúsítására vonatkozó jogszabályhelyeit (Kjtv. 142. §) is módosította[7]. Jelen cikkben ezen eljárás legfontosabb normatív és gyakorlati kérdéseit vesszük sorra, különös tekintettel a 2019. január 1-jén hatályba lépett változásokra.
A Kjtv. 142. §-ában szabályozott nemperes eljárás célja a nyilatkozattevő fél anyagi jogi jognyilatkozata közlésének tanúsítása a címzett féllel.
Mindebből két dolog következik: 1. A nyilatkozattevő jognyilatkozatának hatályosulására az anyagi jog (mindenekelőtt a Ptk.) szabályai vonatkoznak, attól még, hogy a közlés egy nemperes eljárás keretében történik, a fél nyilatkozata nem válik eljárási nyilatkozattá, az megőrzi anyagi jogi jellegét. 2. A közjegyző a nyilatkozat Kjtv. szabályai szerinti közlését tanúsítja, a közjegyző - bár jegyzőkönyvi tanúsítványba foglalja a nyilatkozatot - a felek kommunikációjának és jogviszonyának passzív szemlélője marad: nem felel a nyilatkozat tartalmáért (erre utal a Kjtv. "szó szerint jegyzőkönyvbe foglalja"[8] fordulata, valamint hogy "a közjegyző felelőssége a tanúsítvány, mint közokirat alakiságának megtartásáért és a tanúsítvány tartalmi valódiságáért áll fenn"[9]), nem tartozik az eljárása körébe az sem, hogy a nyilatkozat ténylegesen kivált-e joghatást[10], valamint attól még, hogy a közjegyző foglalja jegyzőkönyvbe a jognyilatkozatot, a jognyilatkozat nem lesz a közjegyző akarat-kijelentése, így a közjegyző határozatainak közlésére vonatkozó a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényben (a továbbiakban: Pp.) és az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvényben (a továbbiakban: Kjnp.) található szabályok nem alkalmazhatóak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
