A rovatban közöljük a Magyar Helsinki Bizottság munkatársainak azt az összefoglalóját, amelyet a 2006. szeptemberi, illetve a 2007. tavaszi zavargások során tanúsított rendőri fellépésről készítettek.
A 2006 szeptember-októberében Budapesten bekövetkezett zavargások, valamint a magyar rendőri és igazságszolgáltatási szervek azokra adott válaszai rég nem látott mennyiségű munkát adtak a jogvédő szervezeteknek, köztük a Magyar Helsinki Bizottságnak is. Jelen írás célja, hogy rövid ismertetést adjon azokról a lépésekről, amelyeket a bizottság ezekkel az eseményekkel és fejleményeikkel kapcsolatban 2006. szeptember és 2007. március között kifejtett.
A cikk első része annak az összefoglalónak a kismértékben kiegészített és újraszerkesztett változata, amelyet a bizottság 2006 decemberében eljuttatott az 1105/2006. (XI. 6.) számú kormányhatározattal létrehozott, a 2006. szeptember-októberi fővárosi eseményeket elemző szakértői munkacsoportnak (azaz a Gönczöl-bizottságnak), majd később a Morvai Krisztina által vezetett Civil Jogász Bizottságnak is. (Az összefoglaló második részének alapjául szolgáló elemzés, Kádár András Kristóf írása megjelent a Beszélő 2006. decemberi számában A törvény felett, avagy elszámoltatható-e a rendőrség? címmel.) Az írás második fele a 2007 januárja óta bekövetkezett fejleményekkel foglalkozik.
A bizottság több helyen - így szeptember 19-i sajtóközleményében - kinyilvánította azt a véleményét, hogy az MTV-székház előtti erőszakos megmozdulások során a rendőri vezetés kudarcot vallott. Az a tény, hogy az esemény során többször annyi rendőr sérült meg, mint ahány tiltakozó, valamint az, hogy végül a pár száz fős tömegnek sikerült bejutnia az épületbe, ezt az állítást kétségbevonhatatlanul igazolja (és megerősítette ezt a következtetést a rendőrség belső vizsgálata is). A székház ostromát követő két nap eseményei újabb aggályokat ébresztettek azzal kapcsolatosan, hogy a rendőrség képes-e szakszerűen, fegyelmezetten és jogszerűen ellátni a feladatát ilyen kiélezett helyzetekben.
A bizottsághoz a zavargások kapcsán érkezett állampolgári panaszok jelentős része számolt be arról, hogy többen a jogellenes cselekmények tétlen nézőiként vagy pusztán hazafelé sétálva lettek rendőrök által elkövetett bántalmazás áldozatai. A beszámolókból az a benyomás alakult ki, hogy az intézkedő rendőrök egy csoportja a székház ostromát követő két éjszakát a kollégáikat előző éjjel ért sérelmek megtorlására használta. Az egyik súlyosan bántalmazott ügyfelünk szerint az őt rugdosó rendőr azt kiabálta: "Ezt a székházért kapod!" Az Index újságírói tanúi voltak annak, ahogy 2006. szeptember 21-én éjszaka rendőrök súlyosan bántalmaztak, majd a helyszínen hagytak hat-nyolc, a zavargásokban részt nem vevő fiatalt, akikhez a tudósítóknak kellett mentőt hívniuk. Az a tény, hogy ezeket a személyeket a velük szemben alkalmazott fizikai erőszakot követően nem állították elő, nagymértékben valószínűsíti a rendőri intézkedés jogszerűtlen voltát.
Ezen kívül több panaszos is arról számolt be, hogy a rendőrségen is bántalmazás áldozatai voltak, sérüléseikről jelentős késedelemmel vettek fel látleletet. Az egyik leggyakrabban említett sérelem az volt, hogy a rendőrség nem értesítette az őrizetbe vett személyek hozzátartozóit és védőjét sem. Volt olyan ügyvéd, aki arról tájékoztatta a bizottságot, hogy védence első kihallgatásán annak kifejezett kérése ellenére sem vehetett részt. Ugyanez az ügyvéd állította azt is, hogy ügyfelét előállítását megelőzően tévéfelvételek által bizonyíthatóan gumibottal és könyökkel ütlegelték. A rendőrségen a panasz szerint mind a terhelttel, mind a védővel minősíthetetlen hangnemben beszéltek.
A panaszokra reagálva a bizottság 2006. szeptember 21-én sajtóközleményt adott ki, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy a jogszerűség és arányosság elvét a rendőrségnek a kiélezett helyzetekben is tiszteletben kell tartania. A bizottság hangsúlyoz-
- 111/112 -
ta: fontosnak tartja, hogy a rendőrség tájékoztassa a lakosságot, érkeztek-e a rendőri fellépésekkel kapcsolatban panaszbejelentések, továbbá a törvényi előírásoknak megfelelően értesítse a hozzátartozókat az előállítottak hollétéről. A bizottság leszögezte: az események kapcsán ki kell vizsgálni a rendőrség által elkövetett esetleges túlkapásokat is, és el kell marasztalni az aránytalanul súlyos erőszakot alkalmazó rendőröket.
A bizottsághoz érkezett panaszok alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy az ügyészség a zavargásokkal kapcsolatban előállított személyek esetének többségében automatikusan indítványozta az előzetes letartóztatások elrendelését a Pesti Központi Kerületi Bíróságnál (PKKB). Az esetekről a panaszosok ügyvédei által készített jogi értékelések alapján megállapítható, hogy az indítványok egy mintára készültek, egymástól teljesen eltérő cselekvőségű és személyi körülményekkel rendelkező személyek esetében ugyanazon tényállás alapján, azonos okokra hivatkozva kérték a bíróságtól a terheltek előzetes letartóztatását. A budapesti VI-VII. kerületi ügyészség által tizenkilenc terheltre vonatkozóan benyújtott indítvány hat oldalából négyet tesz ki a gyanúsítottak személyi adatainak rögzítése, egy további oldalt pedig a védők listája. Az egyéni felelősségi köröket nem rögzítő tényállás és az indítvány indokolása mindössze fél oldal terjedelmű. Ez bizonyosan nem felel meg az egyénre szabott ítélkezés alapvető alkotmányos és emberi jogi követelményének.
Az ügyészség feladata az, hogy az őrizet hetvenkét órája alatt megbizonyosodjon arról, egyáltalán fennáll-e a megalapozott gyanú a terheltekkel szemben, valamint valóban indokolt-e a legvégső esetben alkalmazható előzetes letartóztatást indítványozni. A tárgyalt ügyekben azonban az ügyészség több alkalommal a legalapvetőbb bizonyítékokat is elmulasztotta beszerezni indítványai indokolásának alátámasztása érdekében (sok esetben még kifejezett védői indítványra sem tette ezt meg), holott a bizonyítékokat hivatalból köteles összegyűjteni. Volt olyan eset, amelyben - a védő állítása szerint - több független, érdektelen tanú tudta volna bizonyítani, hogy a gyanúsítottak nem vettek részt a zavargásokban, azonban őket nem hallgatták meg, esetenként arra hivatkozva, hogy nincs rá idő. Idős szomszéd néni vagy köztéren éppen szolgálatot teljesítő biztonsági őr tudott volna a részünkre eljutatott esetekben az eljárás megszüntetéséhez vezető bizonyítékokat szolgáltatni, ezeket azonban az ügyészség nem tartotta szükségesnek beszerezni az előzetes letartóztatás elrendelésére irányuló indítvány benyújtása előtt.
A kibontakozó ügyészségi gyakorlatra és a PKKB előzetes letartóztatást elrendelő sorozatos döntéseire (lásd alább) reagálva 2006. szeptember 22-én a bizottság a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezettel közösen nyílt levéllel fordult a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez, a legfőbb ügyész helyetteséhez és az igazságügyi és rendészeti miniszterhez, felhívva a figyelmüket arra, hogy a büntetőeljárásban részt vevő szerveknek minden esetben alapos, az egyedi körülményeket messzemenően figyelembe vevő vizsgálatot kell folytatniuk, mielőtt az előzetes letartóztatás kezdeményezéséről vagy elrendeléséről döntenek.
A bizottság és a TASZ közös nyílt levelére írott válaszában a Legfelsőbb Bíróság elnöke azt a tájékoztatást adta, hogy az ügyészség 172 esetben indítványozta a PKKB-nál az előzetes letartóztatást, amelyből 145 fő esetében el is rendelték a legszigorúbb kényszerintézkedést, további 12 esetben pedig lakhelyelhagyási tilalmat vagy házi őrizetet alkalmaztak. Az igazságügyi és rendészeti miniszter a nyílt levélre adott válaszában azt írja, hogy "álláspontom szerint az előzetes letartóztatás elrendelésére vonatkozó büntetőjogi jogszabályok kellően pontosak és megfelelő garanciákat biztosítanak ahhoz, hogy a kényszerintézkedés alkalmazására ténylegesen csak akkor kerülhessen sor, ha az valóban szükséges és indokolt. [...] Bízom abban, hogy amennyiben mégis megkérdőjelezhető volna valamelyik bírósági döntés, azt a fellebbezést követően a másodfokú bíróság megfelelően orvosolni fogja."
Sajnos azt kell mondanunk, az elsőfokú bíróság gyakran az indítványok alapos vizsgálata nélkül "tett pecsétet" az ügyészi indítványokra. A panaszokkal érintett esetekben a bíróság számos okra hivatkozott az előzetes letartóztatás lehetséges törvényi indokai közül: az összebeszélés, a szökés, a bűnismétlés, valamint a tanúk megfélemlítésének veszélyére (gyakran csak a törvényhelyek idézésére szorítkozva, de nem indokolva, hogy a kényszerintézkedést igazoló okok miért állnak fenn a konkrét személy vonatkozásában), sokszor abszurd körülmények között is. Volt olyan eset, amikor az elkövetők összebeszélésének veszélyére hivatkozott a bíróság, holott a gyanú szerinti tettestársak a hetvenkét órás őrizet alatt egy zárkában voltak. A tanúk megfélemlítésének ve-
- 112/113 -
szélyére való hivatkozás indokoltságát sok esetben a gyanúsításban szereplő cselekmény természete zárta ki (egy zavargás idején, este, sötétben, ismeretlenekkel teli tömegben hogyan emlékezhetnek a terheltek arra, ki lehetett az események tanúja). A bűnismétlés veszélyére az általunk ismert ügyekben mintegy tíz alkalommal utalt a bíróság olyan terheltek esetében, akik soha nem voltak büntetve, felsőfokú tanulmányokat folytatnak, önálló keresetük van és rendezett családi körülmények között élnek, és olyan cselekménnyel gyanúsították őket, melynek legmagasabb büntetési tétele három év, ez pedig az állandó bírói gyakorlat szerint önmagában nem elegendő annak vélelmezéséhez, hogy az illető szökni próbálna. Az előzetes letartóztatást elrendelő végzések megalapozatlanságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a másodfokú bíróság (sokszor a fenti érvek alapján) az esetek közel 80 százalékában megváltoztatta a PKKB döntését, jogsértőnek minősítve azt.
A bizottság szerint a rendőrség jogszerűen korlátozta a Kossuth téri tüntetők gyülekezési jogát azzal, hogy október 23-án hajnalban kiürítette a teret, miután a tüntetők nem voltak hajlandók a tűzszerészeti vizsgálat időtartamára távozni a számukra kijelölt területről.
Tény, hogy ellentmondás feszül a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény (a továbbiakban gyülekezési törvény) és a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban rendőrségi törvény, Rtv.) között, hiszen ez utóbbi értelmében a rendőrség valamely, a kormány által védettnek minősített személy biztonsága érdekében bármely területet lezárhat, megakadályozhatja, hogy oda bárki belépjen, illetőleg az ott tartózkodókat távozásra kötelezheti [46. § (1) d) pont], míg a gyülekezési törvény a gyülekezési jog ilyen indokból történő korlátozását nem teszi lehetővé. Az ellentmondás feloldása azonban nem jogalkalmazói feladat: a jogalkalmazó - jelen esetben a rendőrség - bármelyiket követi, jogszerűen jár el, hiszen cselekvésének megvan a törvényi alapja.
A bizottság 2006. október 24-én újabb sajtóközleményben nyilvánította ki azt a véleményét, hogy a rendőrségnek nem egyszerűen joga, hanem kötelessége volt a bejelentés nélkül gyülekező és/vagy erőszakos cselekményeket elkövető csoportokat feloszlatni. Ez éppen a gyülekezési törvényből következik, amely szerint ha a gyülekezési jog gyakorlása bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást valósít meg, vagy mások jogainak és szabadságának sérelmével jár, vagy a rendezvényen a résztvevők fegyveresen, illetőleg felfegyverkezve jelennek meg, továbbá ha bejelentéshez kötött rendezvényt bejelentés nélkül tartanak, "a rendőrség a rendezvényt feloszlatja" (14. §).
E fenti két kérdés vonatkozásában tehát a bizottság álláspontja hozzávetőlegesen megegyezett a rendőrségével, az egyéb felvetődő problémák megítéléséről azonban ugyanez nem mondható el. A sajtóközlemény - szemben az alább részletezett rendőrségi reakciókkal - hangsúlyozta: a bizottság továbbra is elengedhetetlennek tartja, hogy a rendőri vezetés az egyedi panaszok és a nyilvánosságra került, aránytalan rendőri intézkedésekre utaló felvételek alapján kiterjedt, részrehajlás nélküli vizsgálatot folytasson le.
Mindenekelőtt le kívánjuk szögezni, hogy amikor az alábbiakban a 2006. október 23-i események kapcsán túlkapásokról, jogsértő cselekményekről beszélünk, nem általában a kényszerítő eszközök alkalmazására gondolunk, és nem is azokra a kétes megítélésű helyzetekre, amelyeknek a későbbi részletes elemzése felvetheti az arányos mértékű erő túllépésének gyanúját, de amelyekben a rendőrt fenyegető tényleges veszély fennállásának vagy hiányának pontos felmérése az adott pillanatban gyakorlatilag nem várható el.
Azokról a - gyakran kamerák által is rögzített - esetekről kívánunk szólni, amelyekben minden mérlegelés nélkül egyértelmű volt, hogy a rendőrök nem egyszerűen tévedtek az alkalmazandó kényszer szükséges mértékét illetően, hanem a Btk.-ba ütköző módon szegték meg elemi kötelességüket. A Btk. szerint az a hivatalos személy, aki eljárása során mást tettleg bántalmaz, bűncselekményt követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Márpedig nem férhet kétség hozzá, hogy például az a hatnyolc rendőr, aki a Hír TV sokszor lejátszott felvételeinek tanulsága szerint egy földön fekvő, ellenállást nem tanúsító férfiba futás közben belerúgott, egytől egyig elkövette ezt a cselekményt.
Ezeket a képsorokat több százezren látták, és éppen ez az, ami rendkívüli módon felerősítette a rendőri vezetők felelősségét. A bizottság ezért rendkívül
- 113/114 -
aggályosnak tartja, hogy Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya ebben a szituációban nem kezdeményezett saját hatáskörében vizsgálatot azokkal az esetekkel kapcsolatban, amelyekről így vagy úgy tudomást szerzett, hanem az október 24-én tartott sajtótájékoztató alkalmával sietett közölni, hogy egyetlen sérült sem kaphat kártérítést, azokat, akiknek kifogása merülhetett fel a rendőrségi eljárással szemben, az ügyészséghez irányította, a Fidesz országgyűlési képviselőjének súlyos sérüléseivel kapcsolatban pedig kifejezetten leszögezte, hogy nem kíván semmiféle vizsgálatot lefolytatni. Ezt a magatartást nemcsak morálisan tartjuk aggályosnak, hanem úgy gondoljuk, hogy Budapest legmagasabb rangú rendőri vezetője a jogszabályokkal ellentétes tájékoztatást adott a nyilvánosságnak, és maga sem vett tudomást jogszabályi kötelezettségeiről.
Az Rtv. ugyanis lehetővé teszi az állampolgárok számára, hogy rendőrségi panaszeljárás keretében ne az ügyészséghez, hanem magához a rendőrséghez forduljanak panasszal a sérelmesnek ítélt, de a bűncselekmény szintjét el nem érő rendőri intézkedésekkel szemben (93. §). Ennél is fontosabb azonban, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) szerint fegyelemsértést követ el és fegyelmi eljárás keretében felelősségre kell vonni a hivatásos állomány tagját, ha szolgálati tevékenysége során a szolgálati viszonyával kapcsolatos kötelezettségét vétkesen megszegi (119. §). Ugyane jogszabály értelmében az alacsonyabb beosztású elöljáró részére biztosított fegyelmi jogkör megilleti a magasabb beosztású elöljárót is (125. §). Gergényi Péter tehát a BRFK állományába tartozó bármely olyan rendőr ellen jogosult volna fegyelmi eljárást indítani, aki valamiféle dokumentált túlkapást követett el. Mivel pedig a fenti szabály kógens (a fegyelmi eljárás nem indítható, hanem indítani kell), az eljárások megindulásának hiánya tulajdonképpen újabb jogsértést jelent, csak éppen a rendőri vezetők részéről. (A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 171. §-ában szereplő, hivatalos személyeket terhelő feljelentési kötelezettséget itt csak mellékesen említjük meg.)
A szeptember-októberi események kapcsán nyújtott rendőrségi teljesítmény elemzése kapcsán ki kell térnünk további olyan jelenségekre, amelyek azt mutatják, hogy a magyar rendőrségi vezetés a jogszabályok alkalmazása, értelmezése során esetenként kifogásolható módon járt el.
Ennek egyik példája a "műveleti terület" mint a gyülekezési jog egyik - állítólag - lehetséges korlátja. Létező jogi fogalomról van szó: szerepel a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvényben, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvényben és számos honvédelmi miniszteri rendeletben. Az Rtv.-ben, a rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló 3/1995. (III. 1.) BM rendeletben (a továbbiakban szolgálati szabályzat), vagy más, a rendőrség tevékenységére vonatkozó jogszabályban azonban nem. A rendőrség tehát egyszerűen kölcsön vett egy fogalmat egy másik fegyveres szervre vonatkozó jogszabályból, és ez alapján korlátozza valós jogalap nélkül a gyülekezési jogot, megtiltva a további Kossuth téri rendezvényeket.
Egy televíziós vita során Bene László országos rendőr-főkapitány kifejtette, hogy a műveleti terület valóban téves kifejezés, a Kossuth tér lezárását az Rtv. létesítménybiztosításra vonatkozó szabályai [46. § (3)] teszik lehetővé. Kétségtelen, hogy a hivatkozott szabály alapján lehetséges egy adott terület lezárása, kérdés azonban, hogy valóban szükséges-e az intézkedés a Parlament védelméhez, tekintetbe véve azt is, hogy a korábbi, szűkebb területet elzáró kordon is elégségesnek bizonyult ahhoz, hogy az épületet szeptember és október folyamán semmiféle támadás ne érje.
A Kossuth tér lezárásánál azonban sokkal egyértelműbb az azonosító jelek hiányának kérdése. Az Rtv. szerint a rendőrt az intézkedés során az egyenruhája és az azonosító jelvénye vagy a szolgálati igazolványa igazolja (20. §). Nyilvánvaló, hogy egy olyan intézkedés során, mint az október 23-i volt, csak az azonosító jelvény jöhet szóba; arra hivatkozni, hogy az oszlató rendőröktől bárki elkérhette volna az igazolványukat, cinizmus lenne.
Az Rtv. e szabályával tehát bizonyosan ellentétes volt az az ORFK-utasítás, amely szerint a szolgálati elöljáró gyakorló öltözet esetén dönthet úgy, hogy a szolgálati azonosító jelvény viselése az adott szolgálati feladat időtartamára nem kötelező. Felmerül a kérdés: az ORFK-utasítás (sőt, annak alapján tulajdonképpen egy rendőr egyedi döntése) felülírhatja-e az Országgyűlés által kétharmados többséggel elfogadott rendelkezést? A jogdogmatikában semmiképpen, a gyakorlatban azonban rendszeresen.
Ráadásul az a tény, hogy ez az utasítás 2006. október 1-jén, azaz nem sokkal a szeptember 19-20-i, vitatható rendőri intézkedésekkel is tarkított események után lépett hatályba, kissé nyugtalanító. Lehet, hogy az időbeli egybeesés merő véletlen, de annyit mindenképpen át kellett volna gondolni, hogy vajon
- 114/115 -
a rohamsisakok által biztosított, a jelvények mellőzésének lehetőségével ily módon megerősített névtelenség nem mozdíthatja-e az aránytalan erőhasználat irányába az amúgy is felfokozott helyzetben intézkedni kénytelen rendőröket. A választ azóta már tudjuk: jóval több eljárás indult ismeretlen rendőrök ellen hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt október 23-ával kapcsolatban, mint korábban, szeptember folyamán. (Meg kell jegyeznünk, hogy az utasítást az országos rendőrfőkapitány utóbb, 2006. november 3-án módosította: jelenleg már csak kiképzési, oktatási és továbbképzési tevékenység végzésének idején mellőzhető az azonosító viselése. A módosított rendelkezés szerint "nem lehet az azonosító jelvény viselését mellőzni, amennyiben az egyenruhás rendőr állami, közhatalmi jogosítványok gyakorlásával összefüggő tevékenységet végez". Ha az egyenruhán nem biztosítható a jelvényviselés, úgy a védőfelszerelésen vagy az egyenruhán jól látható módon egyedi azonosításra alkalmas sorszámot vagy jelsorozatot kell elhelyezni.)
Véleményünk szerint szintén jogellenes volt az úgynevezett vipera használata az intézkedések során. Az ezzel kapcsolatos kérdésekre a rendőrség az Rtv. azon rendelkezésének idézésével válaszolt, amely szerint "ha a rendszeresített kényszerítő eszköz nem áll rendelkezésre, vagy a használatára nincs lehetőség, a rendőr a bilincs, a rendőrbot vagy az útzár helyett más eszközt is igénybe vehet, ha a helyettesített eszköz alkalmazásának törvényi feltételei fennállnak és az az azzal elérni kívánt törvényes cél megvalósítására alkalmas" [61. § (3)]. Ez a szabály azonban nyilvánvalóan azokra az esetekre vonatkozik, amikor az azonnali intézkedés miatt a rendőrnél (aki például civilben van, de szolgálatba kell helyeznie magát) nincs ott a rendőrbot. Mivel az október 23-i intézkedések során készenlétből riasztott és bevetett, egyenruhás rendőrök jártak el, kevéssé valószínű, hogy ne állt volna rendelkezésükre a rendszeresített eszköz. Éppen ezért elfogadhatatlan a rendőri vezetés válasza és az, hogy ebben a tekintetben sem vett tudomást az állomány egyes tagjainak jogsértő cselekményéről.
A bizottság véleménye szerint hosszú folyamat csúcsosodott ki a 2006. szeptember-októberi fejleményekben. A társadalom most szembesül azokkal a problémákkal, amelyekre különböző jogvédő szervezetek évek óta próbálják felhívni a figyelmet inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az, hogy a vezetés az állományt a külső kritikával szemben mindenáron - akár a jogszabályi rendelkezések teljes figyelmen kívül hagyásával is - megvédi, hosszú távon nagyon ártalmas a rendőrség egésze számára, mivel oda vezethet, hogy az egyes rendőrök úgy érzik: nem lesz következménye annak, ha áthágják a rájuk vonatkozó normákat. Tekintettel a rendőri munka alapvetően konfliktusos jellegére, amelyet magyar vonatkozásban az egyenruhás állomány rendkívül alacsony átlagéletkora, tapasztalatlansága is tetéz, ennek nagyon súlyos következményei lehetnek a nem túl távoli jövőben.
Ez a hozzáállás kifejezetten kontraproduktív, több okból is. Azok a rendőrök, akik ország-világ szeme láttára a Büntető törvénykönyvbe ütköző cselekményeket követtek el, a zavargókkal szemben bátran és fegyelmezetten fellépő, rendkívül nehéz feladatukat becsülettel végző kollégáik teljesítményét devalválták. Ha másért nem is, hát a tisztességes többség kedvéért kellene velük szemben szigorúan fellépni. Megítélésünk szerint nem a kritikát megfogalmazók bélyegzik meg a rendőrséget, hanem azok a vezetők, akik a felelősség teljes elhárításával a teljes rendőrséget odahelyezik a túlkapásokat elkövető kollégák mögé, azt a látszatot keltve, hogy nem elszigetelt, egyedi jogsértésekről van szó, hanem elfogadott és védelmezett gyakorlatról.
Utolsó szempontként szeretnénk a rendőri vezetők figyelmébe ajánlani, hogy hosszú távon nem tesz jót az állománynak, ha a jogsértőket nem veti ki soraiból. Jól illusztrálja ezt annak a dunakeszi rendőrnek az esete, akit az MTV-székháznál történtek miatt három év hat hónap letöltendő szabadságvesztésre ítéltek első fokon. Napvilágot látott ugyanis az az információ, hogy ezt a rendőrt szándékos bűncselekményért korábban már jogerősen elítélték, mégis rendőr maradhatott. Most aztán a saját kollégái ellen támadt - mit mond ez a magyar rendőri állomány állapotáról, és milyen fényt vet azokra a rendőrökre, akik a munkájukat meggyőződéssel és tisztességgel végzik?
A dunakeszi rendőr ügye egyébként arra is rávilágít, hogy ezért a "törvények felettiségért" nem csak a rendőrséget terheli felelősség. Ha a bíróság annak idején alkalmazza vele szemben a foglalkozástól eltiltás mellékbüntetését (amire többek között az adott foglalkozásra való méltatlanság esetén van lehetőség, és amire tapasztalataink szerint rendőrök büntetőjogi felelősségének megállapítása esetében csak nagyon ritkán kerül sor), akkor további szolgálatának lehetősége fel sem merül. Az alábbiakban ezért azt kívánjuk bemutatni, hogy az igazságszolgáltatás egyéb szereplőinek milyen felelősségük van a rendőrség fent vázolt törvényességi deficitjében.
- 115/116 -
Az ENSZ Kínzás Elleni Bizottsága (CAT) ez évben vette napirendjére az esedékes magyar országjelentést. A Magyar Köztársasággal foglalkozó, 2006. november 14-16. között tartott ülésén a CAT külön is meghallgatta az MHB képviselőit is, mivel az MHB ezt megelőzően - a vizsgált időszakot elemző alternatív országjelentésén túl - kiegészítő tájékoztatóban jelezte a 2006. szeptember-októberi eseményekkel kapcsolatos aggályait a testületnek.
A CAT által 2006. november 24-én elfogadott, Magyarországra vonatkozó konklúziói több helyütt is kitértek az érintett eseményekre: "A bizottságot különös aggodalommal töltik el a 2006 szeptemberében és októberében Budapesten lezajlott tüntetések során történt rendőri fellépésre - aránytalan kényszerítő eszköz használatra és bántalmazásokra - vonatkozó híradások."
A testület megállapítása szerint a magyar államnak fokozottabban kell ügyelnie az emberi jogok érvényesítésére, biztosítva a jogellenes intézkedésekkel szembeni zéró tolerancia elvének betartását a rendőrségi hierarchia minden szintjén és a büntetés-végrehajtásban is. A bizottság ajánlása szerint lépéseket kell tenni annak előmozdítására, hogy a rendvédelmi szervek csak a szükséges esetekben és mértékben alkalmazzanak erőszakot: ennek érdekében pontos definíciókra és szabályokra van szükség, amelyek betartását is következetesen ellenőrizni kell.
A bizottság ugyancsak aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy kiderült: a szeptemberoktóberi demonstrációk alatt fellépő rendőrök nem viseltek azonosító jelvényt. A testület kijelentette: biztosítani kell, hogy a rendvédelmi szervek dolgozói mindenkor azonosíthatók legyenek.
A CAT általában is megállapította, hogy miközben a rendvédelmi szervek részéről elkövetett túlkapásokról nagy számú jelzés érkezik, nagyon alacsony az ilyen ügyekben meginduló vizsgálatok és még alacsonyabb az ilyen ügyekben megszülető ítéletek száma. A CAT ajánlása szerint amellett, hogy lépéseket kell tenni az ügyek azonnali, hatékony és pártatlan vizsgálatára, kiemelt hangsúlyt kell helyezni arra, hogy a kellőképpen szigorú büntetések kiszabásával megszűnjön a rendvédelmi szervek bántalmazást elkövető tagjainak de facto büntetlensége.
A bizottság ügyvédei összesen három személy ügyében látnak el sértetti képviseletet hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt indult büntetőügyben. Mindhárman a szeptemberi események kapcsán szenvedtek el sérüléseket. Mindhármuk ellen büntetőeljárás indult: egyikükkel szemben hivatalos személy elleni erőszak, a másik két személy ellen csoportos garázdaság gyanújával. Utóbbiak ügyében a bizottság a védelmet is ellátja, míg a hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsított személyt nem a bizottság ügyvédje védi.
Ez utóbbi személy állítása szerint 2006. szeptember 20-án hajnalban egy ismerősével presszót keresve sétált Budapest VI. kerületében, amikor megérkezett egy elöl jelzéssel el nem látott, megkülönböztető jelzést nem használó fehér színű kisbusz. Az abból kiszálló rendőrök intézkedésének eredményeképpen ügyfelünk - az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet által kiállított zárójelentés tanúsága szerint - a következő sérüléseket szenvedte el: bal szem környéki vérömleny, orr zúzódása, vese zúzódásának gyanúja, két csigolya haránt irányú törése. Az elszenvedett sérülések semmiképpen sem keletkezhettek jogszerű, szükséges és arányos intézkedés következtében. Az ügyben pillanatnyilag folyik a nyomozás, az intézkedésben részt vevő rendőrök azonosítása megtörtént, meggyanúsításukra azonban hivatalos tudomásunk szerint még nem került sor. Az ügyfelünkkel szemben hivatalos személy elleni erőszak miatt folyó nyomozás még szintén nem zárult le.
Másik két ügyfelünk együtt figyelte az eseményeket annak a VII. kerületi háznak a kapujából, amelyben laknak, majd amikor egy nagyobb létszámú rendőri csoport közelített a kapuhoz, bementek. A belső kapun azonban nem jutottak fel a lépcsőházba, a kaput a rendőrök betörték, és mindkettőjüket előállították. A kapitányságon az aulában összebilincselve ültek, amikor több tucat rohamrendőr érkezett. Egyikük "Ez még nem kapott!" felkiáltással mindkettőjüket bántalmazni kezdte, amihez ott tartózkodó további rendőrök is csatlakoztak. Egyiküknek az orra eltört, valamint a rugdosás miatt a bordája is megsérült.
- 116/117 -
Mivel ügyfeleink azon állítását, hogy a zavargásokban nem vettek részt, több tanúvallomás is megerősítette, az ellenük indult eljárást 2007 márciusában bűncselekmény hiányában megszüntették. A feljelentésük nyomán hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt indult eljárás jelenleg nyomozati szakban van.
Amint azt fent említettük, nem tartottuk jogszerűtlennek, hogy a rendőrség október 23-án személy- és létesítménybiztosítási intézkedés keretében kiürítette és lezárta a Kossuth teret. Az Rtv. erre lehetőséget biztosít, amikor kimondja (46. §), hogy a rendőrség, illetve a rendőr a védett személy biztonsága érdekében területet lezárhat, és megakadályozhatja, hogy oda bárki belépjen vagy onnan távozzék, illetőleg az ott tartózkodókat távozásra kötelezheti.
Az már aggályosnak tűnt, amikor Budapest rendőrfőkapitánya a kedélyek lecsillapodását követően, 2006. november 22-én határozatlan időre meghosszabbította az intézkedést, amikor pedig 2007 januárjában az ORFK honlapján hozzáférhetővé vált annak szövege, a bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az abban foglalt indokok alapján nem jogszerű a Kossuth tér lezárásának fenntartása.
Úgy döntöttünk ezért, hogy megpróbálunk az Rtv. által biztosított jogi úton, azaz rendőrségi panaszeljárásban jogorvoslatot keresni az intézkedés ellen. Az Rtv. szerint [93. § (1)] panasz előterjesztésére az jogosult, akivel szemben az intézkedést foganatosították. Tekintettel arra, hogy a tér lezárása mindenkivel szemben hatályosul, hiszen oda senki sem léphet be, álláspontunk szerint bárki jogosult lenne panaszt benyújtani anélkül, hogy konkrétan megpróbálná a belépést. Mindazonáltal nem akartuk megkockáztatni, hogy a személyes érintettség hiánya legyen a panaszunk elutasításának alapja, ezért 2006. január 26-án négyen elmentünk a Kossuth térre, és ketten megkíséreltünk áthaladni a Kossuth tér fenti számú létesítménybiztosítási intézkedéssel lezárni rendelt részén. Ezt oly módon tettük, hogy a 2-es villamos sínpárja mentén felállított kordonhoz léptünk és a Rákóczi-szoborhoz közel posztoló két rendőrrel közöltük, szeretnénk áthaladni a területen. Amikor kérdésükre azt válaszoltuk, hogy nem az Országházba igyekszünk, egyszerűen csak szeretnénk átvágni a tér lezárt részén, közölték, hogy erre nincs lehetőség, a Kossuth tér távolabbi végébe a kordon mentén haladva vagy a Duna part felől lehet eljutni. Ezt követően a terület lezárásának oka felől érdeklődtünk, mire az egyikük láthatóan ingerültté vált és tegező formát használva felszólított: "Menjél tovább!"
Miután a lezárás okáról többszöri kérésünk ellenére sem kaptunk felvilágosítást, tájékoztattuk a rendőröket, hogy a Magyar Helsinki Bizottság munkatársai vagyunk, és szeretnénk, ha megmondanák, miért nem haladhatunk át a tér lezárt részén. Ekkor azt a választ kaptuk, hogy a kérdéses részt műveleti területté nyilvánították, és ezért nem lehet oda belépni. A választ tudomásul vettük, és mivel a rendőrök egyenruhájukon sem névtáblát, sem azonosító számot nem viseltek, annak érdekében, hogy panaszunkat tényszerűen alátámaszthassuk, megkérdeztük a nevüket. Ők közölték velünk, hogy a nevüket nem mondják meg. Ekkor az azonosító számuk felől érdeklődtünk, ám a választ erre a kérdésre is megtagadták.
Amikor arra hivatkoztunk, hogy ezt az információt kötelesek lennének megadni, azt a választ kaptuk, hogy ez nincs így, mivel nem intézkedtek velünk szemben. Arra a felvetésre, hogy a belépésünk engedélyezésének megtagadása (azaz a belépés megakadályozása) intézkedésnek minősül, azt felelték, hogy csak az lenne intézkedés, ha elkérték volna a személyi igazolványunkat és velünk szemben valamilyen módon felléptek volna. Mivel esetünkben csak felvilágosítás adására és útbaigazításra került sor, ezért sem a nevüket, sem az azonosító számukat nem kötelesek közölni velünk. A további vitát értelmetlennek tartva a Szabadság tér irányába távoztunk.
Panaszunknak két iránya volt. Egyrészt támadtuk a budapesti rendőrfőkapitány teret lezáró intézkedését, másrészt kifogásoltuk, hogy a kordon mellett szolgálatot teljesítő rendőrökön nem volt azonosító jel és kérésünk ellenére megtagadták személyazonosságuk közlését.
A kifogásolt főkapitányi intézkedés az eredetileg egy hónapra (november 24-ig) elrendelt intézkedés meghosszabbításának okaként, vagyis a másként ki nem küszöbölhető biztonsági kockázat alapjaként a 2006. október 23-i eseményekre, a 2006 novemberének elején bejelentett, az Országházat körülvenni szándékozó élőláncra, valamint az Aulich utcában minden nap megtartott demonstrációkra hivatkozott.
A panaszban felhívtuk a figyelmet arra, hogy az 2006. október 23-i események óta a panasz benyújtásáig eltelt három hónapban számos kormányellenes tüntetésre került sor a város különböző pontjain, melyek közül egy sem torkolt erőszakos megmozdulásokba, ideértve a határozat által hivatkozott Aulich utcai tüntetéseket is, amelyek ráadásul januárban már nem is folytak napi rendszerességgel. A tervezett élőlánc megtiltását a szervezők tudomásul vet-
- 117/118 -
ték, nem tettek kísérletet akciójuk jogellenes és erőszakos megvalósítására. Ezen túlmenően a szeptemberi erőszakos események is bizonyították, hogy az Országházat körülvevő (évek óta meglévő) szűkebb kordon és a kellő rendőri jelenlét is elégséges a Parlament védelmére, hiszen az épületet a leghevesebb zavargások idején nem érte támadás.
Hivatkoztunk arra is, hogy a szolgálati szabályzat 20. §-a értelmében területet kizárólag ideiglenesen lehet lezárni, s a terület lezárását az elrendelés indokának megszűnésekor azonnal fel kell oldani. A Kossuth tér lezárása időkorlát nélkül történt, hiszen a határozat nem nevezte meg annak végső határidejét, a panasz benyújtásának idején már több mint három hónapja tartott, ami semmiképpen nem tekinthető ideiglenesnek. S mivel a határozatban hivatkozott indokok már nem álltak fenn november 22-én, a meghosszabbításról szóló határozat jogellenes volt. Hangsúlyoztuk azt is, hogy ennek a kérdésnek azért van különös jelentősége, mert a panasszal támadott intézkedés egyúttal a gyülekezés alkotmányos jogát is korlátozza, s az alkotmányos alapjogok védelme és az azok gyakorlásához szükséges feltételek biztosítása egy jogállamban a közhatalmi szervek elsőrendű kötelessége.
Az azonosítás megtagadásával kapcsolatban kifejtettük: nem helytálló az eljáró rendőröknek az az érvelése, hogy nem intézkedtek velünk szemben, csupán útbaigazítottak minket. Az Rtv. értelmében intézkedésnek minősül, ha a rendőr egy területet lezár és/vagy megakadályozza, hogy valamely lezárt területre egy adott személy belépjen. Esetünkben ez történt. Az Rtv. nem írja elő, hogy a belépés megakadályozásának testi kényszerrel vagy más kényszerítő eszközzel kell történnie, ezért az a puszta tény, hogy a téren szolgálatot teljesítő rendőrök közölték velünk, hogy nem léphetünk be az elkerített részre, a belépés megakadályozásának, így intézkedésnek minősül. Az, hogy az Rtv. rendelkezéseinek megfelelően a rendőri intézkedésnek magunkat alávetettük és nem léptünk be a területre, nem jelenti azt, hogy nem történt velünk szemben intézkedés. Egy ilyen értelmezés oda vezetne, hogy a személy- és létesítménybiztosítási intézkedés során a belépésben megakadályozott és az utasításnak engedelmeskedő, de azt egyébként jogszerűtlennek tartó személy meg lenne fosztva attól a lehetőségtől, hogy az intézkedés ellen panasszal éljen, és csak abban az esetben élhetne panaszjogával, ha az intézkedésnek ellenállva "provokálja" ki legalább az igazoltatást.
2007. március 14-én kelt határozatában Budapest rendőrfőkapitánya elutasította a panaszt. A határozat indokolása szerint a 2006 szeptemberében történt erőszakos utcai események után állandósultak a tüntetések a Kossuth téren, majd a 2006. október 23-i ünnepségek során - tekintettel az említett előzményekre - az ORFK Köztársasági Őrezred kérte, hogy az ünnepségre érkező államfők biztonsága érdekében a téren tüntetők biztonsági átvizsgálására kerüljön sor. Az előzetes megállapodás ellenére a Kossuth téri tüntetők önként nem vetették alá magukat a vizsgálatnak (vagyis nem hagyták el a teret a vizsgálat idejére), ezért azt a rendőri erők kiürítették, majd miután ott életre és közbiztonságra veszélyes eszközöket találtak, Budapest rendőrfőkapitánya a teret lezárt területté nyilvánította.
Ezt követően az ORFK Köztársasági Őrezred folyamatos értékelő-elemző-koordinációs munkát végzett, melynek során megállapította, hogy a veszélyeztetettség szintje nem csökkent, valamint azt, hogy az aktuálpolitikai helyzet és a további bejelentett tüntetések alapján nem zárható ki később sem jogellenes cselekmények bekövetkezése. A határozat kiemeli, hogy az Országház biztonságát, az országgyűlési képviselők és közjogi méltóságok munkáját a rendőrségnek kötelessége biztosítani, amihez elengedhetetlenül fontos volt hónapokon keresztül lezárni a Kossuth teret. A határozat megállapítja, hogy az intézkedésre ideiglenes jelleggel került sor.
A határozat szerint továbbá a Fővárosi Bíróság megállapította, hogy az Országgyűlés működésének súlyos veszélyeztetését békés célú rendezvény is megvalósíthatja, valamint hogy a tárgyalt terület lezárását követően a tüntetők kisebb, hat-tizenöt fős csoportjai erőszakos módon megpróbáltak oda többször is visszatérni, és újabb demonstrációkat kívántak ott tartani, amit csak rendőri beavatkozással lehetett megakadályozni.
A határozat a 2007. január 26-án megvalósult konkrét jogsértés kapcsán annyit tartalmaz, hogy mivel a Kossuth téren rögzített felvételeken a panaszban foglalt esemény nem szerepel és az aznap szolgálatot teljesítő rendőrök nyilatkozataikban tagadták annak megtörténtét, így a konkrét sérelem kivizsgálására mód nem volt.
A panasszal szemben a bizottság fellebbezéssel élt. A fellebbezésben hangsúlyoztuk, hogy a határozatban foglalt (és az azóta bekövetkezett események tükrében tévesnek mondható eredményt hozó) koordinációs-értékelő-elemző tevékenységre, valamint az "aktuálpolitikai helyzetre" való, minden további konkrétumot nélkülöző, általános hivatkozás a jogbiztonság követelményének megfelelő, érdemi indokolásnak egyáltalán nem minősülhet, ráadásul nem ad választ arra a kulcsfontosságú kérdésre, hogy miért ne lett volna elégséges az Országgyűlés védelmére a korábbi, szűkebb területre kiterjedő kordon.
- 118/119 -
A határozat szerint nem volt kizárható, hogy a jelzett területen jogellenes cselekmények fognak bekövetkezni. Ahhoz, hogy ez megalapozza a Kossuth tér teljes lezárását, azt is igazolni kellett volna, hogy olyan jellegű jogellenes cselekmények voltak várhatók, amelyeknek a képviselők és az Országház biztonságára gyakorolt sérelmes hatása éppen a kérdéses intézkedéssel érintett körülbelül plusz 50 méteres sávnak a lezárásával küszöbölhető ki, mivel a korábbi, szűkebb kordon e cselekmények ellen nem biztosított volna védelmet. Csak ebben az esetben lehet a személy- és létesítménybiztosítási intézkedés a védelemhez szükséges és ezért jogszerű.
Kifogásoltuk továbbá, hogy a panaszt elutasító határozat olyan tényekre és indokokra hivatkozik a biztonsági kockázat igazolása érdekében, amelyek az eredeti intézkedésből hiányoznak. Szintén jeleztük, hogy 2006. december 13. és 2007. február 12. között az Országgyűlés rendkívüli ülésnap keretében csak két napon - december 18-án és 21-én - ülésezett, így a panaszt elutasító határozatnak az az érve, hogy az Országgyűlés jogalkotó feladatának nem tudott volna eleget tenni, illetve az súlyosan veszélyeztetve lett volna, a panasz időpontjának vonatkozásában mindenképpen alaptalan.
Jeleztük, hogy egy időhatár nélküli, hónapokon át tartó intézkedést nem lehet ideiglenesnek nevezni, valamint érveltünk amellett, hogy egy békés célú rendezvény (mint az élőlánc) az Országgyűlés működését ugyan zavarhatja (ami a rendezvény megtiltásának alapja lehet), de ha valóban békés, úgy a védendő személyek és létesítmény biztonságára kockázatot nem jelenthet, tehát személy- és létesítménybiztosítási intézkedés okául nem szolgálhat.
A konkrét sérelem vonatkozásában felhívtuk a figyelmet azokra a bizonyítási eszközökre és eljárásokra, amelyeket az elsőfokú hatóság elmulasztott igénybe venni a tényállás tisztázásához.
A fellebbezés benyújtásával egyidejűleg a bizottság az Alkotmánybírósághoz is fordult, kérve, a testület állapítsa meg mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés fennállását az Rtv.-nek a személy- és létesítménybiztosítási intézkedésre vonatkozó rendelkezésével kapcsolatban, amely alapján a Kossuth tér lezárására sor került.
Az indítvány szerint a törvényalkotó nem határozta meg a személy- és létesítménybiztosítási intézkedés elrendelésének pontos feltételeit, az elrendelés időtartamát, illetve az intézkedés megszüntetésének feltételeit. Azaz a jelenlegi szabályozás a bizottság szerint nem mondja ki pontosan, hogy a rendőrség egy területet mely esetekben és mennyi időre zárhat le, noha az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata szerint a jogállamiság alapelvét sérti minden olyan intézkedés, amely valamely alapjog korlátozásának végső határidejét és/vagy annak felülvizsgálati időpontját - valóban kényszerítő erejű indokok fennállása nélkül - nem határozza meg, s így "nyitott végű".
A jogorvoslati joggal ellentétes, hogy az Rtv. hatályos szabálya arra nézve sem rendelkezik pontosan, hogy az elrendelt intézkedés ellen ki és milyen eljárásban jogosult jogorvoslati kérelemmel élni, így nem felel meg a jogbiztonság követelményének. (Amint fent jeleztük, nem egyértelmű, hogy személyesen érintetté kell-e válni ahhoz, hogy valaki rendőrségi panaszt nyújtson be.) Nem érvényesül a hatékony és érdemi jogorvoslathoz fűződő jog azért sem, mert a panaszeljárás jelentősen elhúzódhat (a panaszról döntő határozat elleni fellebbezést elbíráló másodfokú határozattal szemben kérhető bírósági felülvizsgálat során a bíróságnak csak kasszációs jogköre van), noha a személy- és létesítménybiztosítási intézkedés olyan alapjogok korlátozását eredményezheti, mint a gyülekezési jog.
A rendőrség például a Kossuth térre bejelentett egyik tüntetés vonatkozásában azzal hárította el a tudomásulvételre vagy megtiltásra vonatkozó döntést, hogy mivel a lezárás miatt a tér nem tekinthető közterületnek a gyülekezési törvény értelmében, ezért oda ilyen bejelentés nem tehető, illetve az arról való döntés nem rendőrségi hatáskör. A bíróság ezt az érvelést elfogadta, és elutasította azt a kérelmet, hogy a gyülekezési törvény szabályai szerint, gyorsított eljárásban döntsön a rendőrségi aktusról. Ebből az aspektusból szemlélve egyértelműnek tűnik, hogy a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőség (azon túlmenően, hogy a jogosulti kör nincs is megfelelően tisztázva) nem tekinthető sem hatékonynak, sem érdeminek.
A 2006. szeptember-októberi tapasztalatok alapján 2007. február 27-én a bizottság nyílt levélben fordult az országos rendőrfőkapitányhoz, azt kérdezve, lesz-e jól látható azonosító jelzés a rendőrökön március 15-én, illetve kidolgozták-e a gumilövedékek használatának részletes szabályait. A bizottság kifejtette: a feszült helyzetben a rendőrség szakszerű és törvényes fellépéséhez elengedhetetlen, hogy a gyüle-
- 119/120 -
kezések biztosításában részt vevő rendőrök - a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően - jól látható azonosító jelet viseljenek. Emellett szükség van olyan részletes szabályozásra is, amely az arányosság elvére figyelemmel is pontosan rögzíti, milyen feltételek fennállása esetén és milyen módon használhat a rendőrség gumilövedéket tömegoszlatás során. Az ORFK 2007. március 9-én tartott sajtótájékoztatóján adott megnyugtató választ mindkét kérdésre. A tájékoztatón bemutatták az azonosításra alkalmas számsorok megjelenítésének módját, valamint ismertették a gumilövedékek alkalmazására vonatkozóan bevezetett új, részletes szabályozást.
A kormány 2007. március 6-án fogadta el a 32/2007. (III. 6.) kormányrendeletet, amely új szabálysértési alakzatot illesztett az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) kormányrendeletbe. E szerint 50 000 forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki a rendvédelmi szerv hivatásos állományú tagja jogszerű intézkedésének nem engedelmeskedik.
A bizottság rendkívül aggályosnak tartotta, hogy a kormány a "jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség" szabálysértésének hatálybaléptetésére mindössze öt napot hagyott. A bizottság ezzel kapcsolatban március 9-én kiadott sajtóközleménye hangsúlyozta, hogy az Alkotmánybíróság több határozatában [például a 9/1992 (I. 30.) AB határozat] is kimondta: a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság, amely magában foglalja azt a követelményt is, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatók és előreláthatók legyenek a norma címzettjei, azaz a betartásukra köteles személyek számára. Az előreláthatóság szempontjából kulcsfontosságú, hogy a rendelkezés kihirdetése és hatálybalépése között kellően hosszú idő teljen el. Ennek a jogalkotási törvényben is rögzített alapelvnek az új szabálysértés "sürgősségi" hatálybaléptetése nem felel meg.
A bizottság szerint szintén nem felel meg az új szabály a jogalkotási törvény azon rendelkezésének, amely szerint az azonos vagy hasonló életviszonyokat általában ugyanabban a jogszabályban, illetőleg azonos vagy hasonló módon kell szabályozni. A szabályozás nem lehet párhuzamos vagy többszintű. Tekintettel arra, hogy a szintén a hatóságok intézkedésének való ellenszegülést szabályozó "rendzavarás" szabálysértését nem kormányrendelet, hanem a szabálysértési törvény tartalmazza, a bizottság megítélése szerint az új szabálysértést is törvényben kellett volna rendezni, és felmerül a gyanú, hogy erre éppen azért nem került sor, hogy az új alakzat alapján a rendőrség március 15-én már felléphessen.
Az új szabálysértési alakzat elfogadásának és hatálybaléptetésének rendkívüli gyorsaságát a bizottság azért is sajnálatosnak tartotta, mert a kérdés érzékenysége miatt azt a szükségesség és arányosság kérdéseit körüljáró alapos szakmai vitának kellett volna megelőznie. (Angliában például a gyülekezésekkel kapcsolatos bármilyen rendőri intézkedéssel szembeni ellenszegülés bűncselekménynek minősül, azonban a jogszerűtlen rendőri intézkedésekkel és utasításokkal kapcsolatos panaszokat ott a rendőrségtől teljesen független civil bizottság bírálja el.)
Mindezekre tekintettel a bizottság felhívta a kormányt, hogy jogalkotási tevékenysége során az alapvető alkotmányossági követelményeket tartsa tiszteletben, és ne rendelje alá az esetleges napi érdekeknek.
A rendőrség 2007. március 15-én fegyelmezetten és szakszerűen járt el a rendbontások felszámolása során. E ténynek pesszimista és optimista értelmezése is létezik. A pesszimista értelmezés lényege a kérdés, hogy amennyiben az ilyen fellépés 2007 márciusában lehetséges és megoldható volt, akkor mi magyarázza az októberi hibákat, túlkapásokat. A szeptemberi problémák indokolhatók azzal, hogy a rendőrséget felkészületlenül érte a zavargások intenzitása, illetve azzal, hogy az állomány ilyen jellegű kihívásokkal a rendszerváltás óta nem szembesült, ez a magyarázat azonban októberre már nem érvényes. A rendőrségnek szeptember 21-től kezdve több mint egy hónapja lett volna a felkészülésre, ez idő alatt azonban nem történtek meg a szükséges intézkedések (sőt visszalépést jelentett az utasítás, amely - egyébként jogszerűtlenül - lehetővé tette a jelvényhasználat mellőzését október 23-án), és az állomány fellépése során októberben a korábbinál is több és súlyosabb jogsértés történt.
Az események optimista értelmezése a fejlődésre helyezi a hangsúlyt, és arra, hogy a rendőrségnek címzett bírálatok nem maradtak visszhangtalanok. A vezetés megoldotta az azonosíthatóság problémáját, az intézkedő rendőrök gumilövedékek alkalmazása nélkül is kezelni tudták a helyzetet, és a megfelelő taktikai és lélektani felkészítésnek köszönhetően nehéz szituációkban is megőrizték a nyugalmukat. Szeretnénk azt gondolni, hogy e pozitív fejleményekben nem elhanyagolható szerepet játszott a Magyar Helsinki Bizottság és a többi jogvédő szervezet figyelemfelhívó kritikai tevékenysége is. ■
Visszaugrás
