A lisszaboni szerződés hatálybalépése az Európai Unió tagállami parlamentjei számára számos új eljárási lehetőséget teremtett, amelyek közül a tanulmány a szubszidiaritás és arányosság elvének alkalmazásáról szóló 2. számú jegyzőkönyv fontosabb tapasztalatait gyűjti össze. A szubszidiaritásvizsgálat kivételes parlamenti eljárást jelent abból a szempontból, hogy az egyelőre 41 tagállami parlamenti kamara számára az együttes fellépés lehetőségét biztosítja, másrészt az együttes fellépésre egy jól meghatározott, 8 hetes határidőn belül van lehetőség. Továbbá az elmúlt évek azt is bebizonyították, hogy évente néhány olyan jogalkotási javaslatot terjeszt elő az Európai Bizottság, amely már az uniós döntéshozatal korai szakaszában a több tagállami parlament együttes politikai érdeklődésére is számot tarthat. Az Országgyűlés eljárásrendje a szubszidiaritásvizsgálattal kapcsolatban megszilárdult: az Európai ügyek bizottságának kezdeményezésére - a határidők tarthatósága érdekében - az Országgyűlés házszabálytól eltéréssel dönt. A 8 hetes határidő lejárta pedig jogvesztő, amennyiben a határidő után kerül megküldésre az Európai Bizottság részére az indokolt vélemény, akkor azt már csak egyéb véleményként tartja számon.
A szubszidiaritásvizsgálat további szükséges velejárója a parlamenti kamarák közötti szoros koordináció, ami a dublini rendelettervezet módosítása kapcsán a visegrádi négyek, de a munkavállalók kiküldéséről szóló javaslat kapcsán a 2004-ben vagy később csatlakozott többi tagállam parlamentjei közötti együttműködését jelentette. Ezen együttműködés mégis elsősorban a jogalkotási javaslatok tárgykörétől függő, ahogy a tiszta energiát minden európainak intézkedéscsomag több eleme esetében született indokolt vélemények is mutatták.
A sárga lapos eljárás, annak ellenére, hogy kb. tíz évvel ezelőtt intézményesült, a remélt fordulatot nem hozta el a tagállami parlamentek uniós döntéshozatalba való közvetlen bekapcsolódása vonatkozásában. Mégis, az uniós döntéshozatal korai szakaszában azonosította a politikailag legérzékenyebb jogalkotási javaslatokat, továbbá az uniós szakpolitikai ügyeket - a korábbinál nagyobb mértékben - a tagállami parlamentek, így az Országgyűlés napirendjének is részévé tette.
- 47/48 -
A lisszaboni szerződés hatálybalépése az Európai Unió tagállami parlamentjei számára számos új eljárási lehetőséget teremtett, amelyek közül ezen sorok keretében a szubszidiaritás és arányosság elvének alkalmazásáról szóló 2. számú jegyzőkönyv[2] fontosabb tapasztalatait gyűjtjük össze. A vizsgálódás intervalluma a 2014-2018-as parlamenti ciklust öleli fel, egyrészt a parlamenti ciklusváltás okán, másrészt abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy az elmúlt négy év jelentette az első olyan teljes ciklust, amikor a szubszidiaritásvizsgálat hátterét biztosító törvényi és házszabályi rendelkezések változatlan tartalommal végig hatályban voltak. Az Országgyűlés történetében az első szubszidiaritásvizsgálat jelentőségére az Európai Ügyészség létrehozásáról szóló tanácsi rendelettervezet [COM (2013) 534] kapcsán már korábban rámutattunk[3] 2013 októberében elfogadott indokolt vélemény révén. Elöljáróban fontos megemlíteni, hogy a szubszidiaritásvizsgálat az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának szerteágazó tevékenységei - a kormány és az Országgyűlés közötti egyeztetési eljárás lefolytatása, törvényalkotásban való részvétel, politikai párbeszéd az Európai Bizottsággal, nemzetközi két-, illetve többoldalú kapcsolatok ápolása, valamint rendszeres meghallgatások aktuális európai ügyekről, illetve kinevezés előtti meghallgatások[4] stb. - között az egyik lényeges, de korántsem egyetlen feladatként jellemezhető.
A szubszidiaritásvizsgálatot[5] a magyar jogrendben az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ogytv.) 71. § (1)-(2) bekezdése, valamint az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat 142.
- 48/49 -
§ (1)-(2) bekezdése szabályozza. Ennek alapján a szubszidiaritás elvének sérelmét az Országgyűlés plenáris ülése határozatban állapítja meg, az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának kezdeményezésére. A szabályozásból következik, hogy amennyiben az Európai ügyek bizottsága egy európai uniós jogalkotási javaslat esetében nem állapítja meg a szubszidiaritás elvének sérelmét, akkor az eljárás véget ér. Amennyiben viszont az Európai ügyek bizottságának álláspontja szerint sérül a szubszidiaritás elve, akkor egy jelentést terjeszt elő, amelynek elfogadásáról az Országgyűlés plenáris ülése tizenöt napon belül dönt. Az indokolt vélemény elfogadásához tehát plenáris ülés többségi szavazata szükséges, és kizárólagos előterjesztői jogosítvánnyal az Európai ügyek bizottsága rendelkezik.
A szubszidiaritásvizsgálat alapvető eljárási és tartalmi feltételeit a fentebb már említett 2. számú jegyzőkönyv tartalmazza. Kiemelendő, hogy a szubszidiaritásvizsgálat csak a nem kizárólagos hatáskörbe tartozó tárgykört szabályozó jogalkotási javaslat esetében folytatható le, és akkor is csak az előterjesztéstől, azaz az EU összes hivatalos nyelvi változatának elérhetőségétől számított nyolc hétig. E nyolchetes időszak kezdetét az Európai Bizottság levélben (lettre de saisine) jelzi a tagállami parlamenteknek, és a vonatkozó határidők az ipex.eu[6] weboldalon is hozzáférhetők.
A szubszidiaritásvizsgálat hatásköri korlátját tehát az EU kizárólagos hatáskörébe tartozó kérdések képezik, amelyeket az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 3. cikke pontosan felsorol, mint például vámunió, versenyjog, közös kereskedelempolitika stb. Az EU és a tagállamok közötti megosztott, valamint a tagállamok intézkedéseit támogató, összehangoló vagy kiegészítő hatáskörbe tartozó területeket szintén az EUMSZ következő cikkei sorolják fel.
Röviden érdemes még utalni a 2. számú jegyzőkönyv alapján arra is, hogy az indokolt vélemény következménye attól függ, hogy ugyanazon uniós javaslat esetében a meghatározott nyolchetes határidőn belül hány tagállami parlament állapítja meg a szubszidiaritás elvének sérelmét.[7] Az eljárás során az egyelőre 28 tagállami parlament országonként két-két szavazattal rendelkezik (összesen 56 szavazat). Sárga lapos eljárásról akkor beszélünk, amennyiben a tagállami parlamentek egyharmada[8] (19 szavazat) állapítja meg a szubszidiaritás elvének sérelmét ugyanazon javaslat esetében. Ekkor az Európai Bizottságnak, mint előterjesztőnek az eredeti javaslatot felül kell vizsgálnia, amelyet követően a javaslatot fenntarthatja, módosíthatja vagy visszavonhatja. Eddig összesen három esetben
- 49/50 -
került sor sárga lapos eljárásra, míg az első esetben[9] a javaslat visszavonásra került, addig a másik két esetben[10] az Európai Bizottság a javaslatát változtatás nélkül fenntartotta.
A fenti előfeltételek teljesülése esetén a szubszidiaritásvizsgálatnak arra kell irányulnia - figyelemmel az Európai Unióról szóló szerződés (a továbbiakban: EUSZ) 5. cikkében foglaltakra -, hogy az adott kérdés uniós szintű szabályozása szükséges-e, továbbá hozzáadott értéket teremt-e a tagállami, illetve regionális szabályozáshoz képest valamint az arányosság elvének megfelel-e. E feltételek megítélése korántsem jelent egyszerű feladatot, mivel minden egyes jogalkotási javaslatot nem csupán önmagában, hanem az adott tagállami jogrendszer vonatkozó része fényében kell értékelni, azaz a várható alkotmányjogi, költségvetési és társadalmi hatásokkal együtt. E folyamat elemző-jogi jellege ellenére mégis alapvetően politikai szempontok szükségesek egy-egy szubszidiaritásvizsgálat kezdeményezéséhez. Nem nehéz eldönteni, hogy például a GMO-termesztés korlátozására vonatkozó rendelettervezet[11] miért és mely tagállami parlamentek számára jelentette a szubszidiaritás elvének sérelmét, valamint az sem mellékes, - immár magyar megközelítéssel -, hogy egy menekültügyi jogalkotási javaslat 2015 előtt vagy után jelent-e meg.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
