A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Bűnügyi Tudományok Intézete "Szabályértési jog a gyakorlatban" címmel - a Miskolci Jogtudományi Műhely keretében1 - tartott tudományos ülést 2001. április 10-én.
2000. március 1. napján lépett hatályba a szabálysértésekről szóló, új 1999. évi LXIX. törvény (továbbiakban: Sztv.) és ezt követően a jogalkalmazókra sokszor megoldhatatlannak tűnő problémák megválaszolása hárult. A konferencia célja a szabálysértési eljárásban érintett hatóságok - az Sztv. egyes rendelkezéseinek érvényesítésével kapcsolatos - tapasztalatainak és munkájának megismertetése volt. Ezen felül a szervezők és az előadók bíznak abban, hogy "a javító szándékkal felvetett problémák" a jogalkotónál is meghallgatásra találnak.
A szakmai tanácskozást dr. Torma András, tanszékvezető egyetemi tanár (ME-ÁJK), történeti ívű, átfogó előadása nyitotta meg, melyben a magyar szabálysértési (kihágási) jog történeti kialakulásáról, jogrendszerbeli elhelyezésének megoldási kísérleteiről s az ebből fakadó problémakörről beszélt.
Az előadó véleménye szerint a szabálysértési jog mintegy másfél évszázados magyarországi pályafutását öt szakaszra indokolt tagolni, amelyeket az 1878:V. törvénycikket (Csemegi kódex) megelőző időszak bemutatásától kiindulva a 2000 utáni állapot elemzésével bezárólag tekintett át. Előadásában utalt rá, hogy Magyarországon a kihágás, illetve szabálysértés jogintézményének szerepe, helye a kezdetektől igen problematikus; a szabálysértési jog mind a mai napig megőrizte "kétarcúságát", részben a közigazgatási jog, részben a büntetőjog felé fordítva azt. A társadalomra enyhébb fokban veszélyes magatartások szerepét illetően alapvetően két kérdés merül fel: egyrészt, hogy az ezekkel kapcsolatos joganyag a büntetőjog vagy a közigazgatási jog részét képezi-e, másrészt pedig, hogy elbírálásának rendjét, szabályait a közigazgatási jog vagy a büntetőjog jogintézményei között helyezi-e el.
A fő problémát az jelentette (jelenti), hogy a szabálysértési (kihágási) jogba "besorolt" tényállások soha nem voltak homogén jellegűek. A kiindulópontként feltett kérdéseket elemezve az előadó arra a megállapításra jutott, hogy a szabálysértési jog olyan jogterület, amely egyaránt magán viseli a közigazgatási jog és a büntetőjog jellemzőit, ám hozzátette, hogy nézete szerint összességében a közigazgatási jog részét képezi.
Ezt követően a szabálysértési jogterület közigazgatási jogi jellegét erősítő elemeket, majd - a szabálysértési joganyag komplexitását alátámasztandó - annak büntetőjogi jellegét bizonyító elemeket mutatta be. Megállapította, hogy a szabálysértés soha nem találta meg a helyét a magyar jogrendszerben; hatásköri összeütközések, jogalkalmazói bizonytalanságok kísérték végig a jogintézmény fejlődését.
Végkövetkeztetésként rámutatott arra, hogy a mai napig elmaradt a kisebb súlyú jogsértések kérdéskörének dogmatikai tisztázása, ami súlyos jogalkalmazási gondokat vetett és vet fel.
Dr. Kelemen Barnabás, a Közigazgatási Államtitkári Hivatal főosztályvezetője (a szakmai tanácskozás időpontjában Mátészalka város jegyzője), a joggyakorlat anomáliáit jegyzői szemmel vizsgálta. Röviden kitért a jegyző közigazgatásban betöltött szerepének bemutatására. Megjegyezte, hogy - bár a jegyzői státusz konstans módon szabályozott - a hivatalvezetői, jogalkalmazói és településfejlesztési feladatok jegyző általi egybefogása egymással szimbiózisban kell, hogy legyen. Az előadó - a szabálysértési jog aktuális helyzetére áttérve - leszögezte, hogy a szabálysértési reform eredménye (az "új" Sztv.) mind szerkezeti, mind szervezeti oldalról némi csalódást okozott. Előnyként értékelte viszont az új és a régi Sztv. kontinuitását, azt, hogy az Sztv. norma szövege statikus maradt. Álláspontja szerint a szabálysértési törvény reformjának három lényeges eleme van: egyrészt jól elhatárolódnak a különböző szabálysértési hatáskörök címzettjei, másrészt biztosított a szabálysértési hatóság határozatával szemben a bírósághoz fordulás joga, a harmadik lényeges elem pedig, hogy a jogalkotó elvetette a felettes közigazgatási szerv másodfokú jogkörét, ám jogot ad a kvázi fellebbezőnek, hogy méltányossági kérelmével bizonyos esetekben a felettes közigazgatási szervhez forduljon. Ez utóbbi törvényi lehetőséget konkrét jogesettel illusztrálta és felhívta a figyelmet arra, hogy bár az Sztv. preambuluma azt is sugallja, hogy az ügyek gyors és gazdaságos elintézésére tekintettel tárgyalás mellőzésével kerüljenek az ügyek elbírálásra, az egyszerűbb esetekben is célszerűbb tárgyalás tartása, ugyanis az általa ismertetett időszak statisztikai mutatói alapján ennek visszatartó ereje tetten érhető.
Összefoglaló gondolatai szerint a szabálysértés az a jogalkalmazói munka, amely az egyik legigényesebb jogalkalmazói tevékenységet várja el az abban közreműködőtől.
Dr. Tisza Tibor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal főosztályvezetője, referátumában a felettes közigazgatási szervek szabálysértési eljárásban elfoglalt pozíciójának elemzését végezte el. Az 1968. évi I. törvény a felettes közigazgatási szerv részére olyan jogokat biztosított, amelyekkel az alárendelt szabálysértési hatóság tevékenységére meghatározó befolyást gyakorolhatott. A hatályos szabálysértési törvény szabályaiból viszont az következik, hogy a szabálysértési hatóság jogalkalmazói gyakorlatának alakításában már nem a felettes szerveknek, hanem a bíróságoknak (ügyészségeknek) van meghatározó szerepük. A felettes közigazgatási szerveknek marad tehát a törvény által nevesített irányítási jog. Az előadó ezen irányítási jog vizsgálata során azonban arra a megállapításra jutott, hogy a szabálysértési eljárásban a felettes szerv jogköre nem irányítási, hanem törvényi ellenőrzési jogkörnek felel meg. A törvényi ellenőrzés fontosságát hangsúlyozta, mikor kijelentette, hogy a törvényi ellenőrzés azért is hasznos, mert ennek keretében sor kerülhet a szabálysértési ügyintéző és a felettes szerv részéről vizsgálatot végző között a folyamatban lévő ügyek megbeszélésére, a szabálysértési jogszabályok egyes rendelkezéseinek egységes értelmezésére. Ezzel összefüggésben kiemelte a felettes szerveknek a jogszabálysértések megszüntetésére vonatkozó kétirányú intézkedési kötelezettségét és azokkal kapcsolatban a joggyakorlatban felmerült egyes kérdéseket [pl. az Sztv. 37. § c) pontját illetően: amennyiben a szabálysértési hatóság a felhívásban foglaltakkal nem ért egyet, akkor az eltérő álláspontok feloldása szükséges-e vagy sem?] Végül megjegyezte, hogy annak ellenére, hogy a felettes közigazgatási szervi jogkört az Sztv. egy címben foglalja össze, a szabálysértési eljárás szabályozása körében is találhatunk több olyan rendelkezést, amely jogokat biztosít e szerv számára (pl.: bizonyos döntési jogok eljárási kérdésekben vagy az ügy érdemét érintően is például a méltányosság gyakorlása esetén).
Dr. Horváth Dóra, bíró (Miskolci Városi Bíróság), a szabálysértések elbírálásának bírósági tapasztalatairól beszélt, a bírói joggyakorlat bizonytalanságait mutatta be. Elsősorban három témakör mélyebb vizsgálatát tartotta indokoltnak. Elsőként a "kifogási eljárás" menetét vázolta, amellyel a ("régi") Büntetőeljárási törvénynek a tárgyalás mellőzésére vonatkozó perrendjét állította párhuzamba.2 A következőkben kiemelten foglalkozott az elzárással is sújtható szabálysértések elkövetőivel szemben lefolytatott bírósági eljárás ellentmondásaival. A bizonyítási eljárás szabályainak részletes kritikai elemzését nyújtotta. Megemlítette, hogy a bíróság az "elzárásos" szabálysértések esetén köteles tárgyalást lefolytatni, ám nem a "teljes tényállást" köteles felderíteni, erre a törvény nem kötelezi őt. Többek között ebből is kitűnik a - kifogási eljárásra szintén vonatkozó - jogalkotói szándék kettőssége: a törvényességi garanciák beépítése, ugyanakkor a perrend egyszerűsítése. Így tehát az Sztv. a bizonyítás körét és mélységét az eljáró bíró meggyőződésére bízza. A harmadik nagy témakörben a szabálysértési eljárás végrehajtási szakaszának gyakorlati nehézségeit említette; több kérdést is megfogalmazott (például: ki foganatosítja a bíróság hatáskörébe tartozó szabálysértések végrehajtását?), valamint problémásnak ítélte a pénzbírság átváltoztatásának menetét is. A bírónő javaslata szerint indokolt lenne a szabálysértési eljárásban konkrét jogszabályi rendelkezésekkel meghatározni a bíróságok, nyomozó hatóságok szerepét és hatáskörének terjedelmét. Szóvá tette, hogy a szabálysértési eljárásban a büntetőeljárás szabályainak átvétele nem gyakorolható automatizmusként. Véleménye szerint az egyik legfontosabb feladat a bizonyítási eljárásra vonatkozó szabályok rendezése, pontosítása és elengedhetetlen a bírósági szabálysértési tárgyalás részletes szabályozása pl. a képviselet, a kézbesítés, a határidők tekintetében.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
