Míg az angolszász jogrendszerben a 12. századtól organikus módon fejlődött a trust jogintézménye, addig a magyar polgári jogban a 2014. március 15-i hatállyal bevezetett bizalmi vagyonkezelés szinte előzmény nélkülinek számított. Négy esztendő elteltét követően a gyakorlatban is felmerülhetnek olyan kérdések, amelyek a kialakított szabályozás alapján nehezen megválaszolhatók. Ezért a jelen tanulmányban elemzett bizalmi vagyonkezelő kontraktuális felelősségével kapcsolatos felvetések mind az elméleti, mind a gyakorlati jogászok érdeklődésére is számot tarthatnak.
Jelen tanulmányom célja a bizalmi vagyonkezelő kontraktuális felelőssége kapcsán felmerülő elméleti kérdések feltétele és ezek lehetséges megoldásainak vázolása. A bizalmi vagyonkezelő a jogviszony központi szereplője, jogai és kötelezettségei alapvetően meghatározzák a jogviszony természetét. Ebből fakadóan a bizalmi vagyonkezelésre vonatkozó szabályozás súlyponti kérdése a vagyonkezelőt terhelő felelősség, annak tartalmával és korlátaival együtt.[1]
A Ptk. a bizalmi vagyonkezelés tekintetében nem állapít meg speciális felelősségi szabályokat, hanem a szerződésszegésért való kártérítési felelősség általános szabályait rendeli alkalmazni.[2] Mindezekre tekintettel érdemesnek tartom az általános kontraktuális felelősségi szabályok bizalmi vagyonkezelés tükrében történő elemzését.
Kutatásomhoz a dogmatika eszköztárát használom, a megoldások keresésében pedig az analógia eszközét alkalmazom. Hipotézisem szerint a gazdasági társaságok és a trustok között analogikus viszony áll fenn, tekintettel arra, hogy ezek az intézmények alapvetően azonos társadalmi és gazdasági szükséglet kielégítésére jöttek létre: arra, hogy a személyek vagyonuk kezelését ne maguk intézzék, hanem annak hasznosítását egy harmadik személyre bízzák.[3] A két konstrukció közötti lényeges különbség, hogy a gazdasági társaság esetén a részesedés jeleníti meg a tulajdonos jogait, ezáltal a tulajdon közvetetté válik. A trustmodell esetében viszont egy jogalany általában szerződés[4] alapján kapja meg a vagyonrendelőtől a tulajdonosi döntések meghozatalához szükséges jogosultságokat, miközben a vagyon kezelésével kapcsolatos döntéseit úgy kell meghoznia, hogy egy másik jogalany (kedvezményezett) vagyonát gyarapítsa, de minimum megőrizze annak értékét.[5]
A vagyonkezelő a kezelt vagyon felett teljes jogosultságot szerez, amelynek egyedüli korlátja egyben a jogviszony célja is, hogy azt a kedvezményezett javára hasznosítsa. A vagyonrendelő a vagyonkezelő intézkedéséért helytállásra nem kötelezhető, a vagyonkezelő hitelezői a kezelt vagyonra fő szabály szerint nem támaszthatnak igényt, hasonlóan a korlátolt felelősségű társasághoz, ahol a társaság által vállalt kötelezettségekért a tag saját magánvagyonával nem köteles helytállni.[6] Ebből következik egy lényeges "mód-
- 392/393 -
szertani" következtetés: a két jogintézmény között fennálló analogikus viszony folytán szolgálhatnak egymás "hasonlítási objektumaiul", azaz a korlátolt felelősség körében kijegecesedett bírói gyakorlat támpontként szolgálhat a bizalmi vagyonkezelő felelőssége körében felvetődő egyes jogelméleti kérdések megválaszolásához is.[7]
A bizalmi vagyonkezelési jogviszony alapján a vagyonkezelő felelősséggel tartozik mind a vagyonrendelő, mind a kedvezményezett irányába (belső felelősség), továbbá a jogviszonyon kívül álló harmadik személyekkel szemben is (külső felelősség).[8] A felelősség alapja lehet büntetőjogi, vagy polgári jogi. Jelen tanulmányomban csak a bizalmi vagyonkezelőnek a vagyonrendelő és a kedvezményezett felé fennálló (belső) polgári jogi kontraktuális felelősségét vizsgálom.
A hazai szabályozás alapján a vagyonkezelő felelőssége sui generis, abból a szempontból, hogy egyszerre tartozik felelősséggel a vagyonrendelőnek a vagyonkezelői szerződés teljesítéséért, és a lojalitási kötelezettsége alapján a kedvezményezettnek is. Ez a kettős felelősség eltér az angolszász trustok és a bizalmi vagyonkezelés egyéb modelljeiben megszokott felelősségi alakzatoktól, ahol tipikusan a kedvezményezett mint a jogviszony letéteményese jogosult a vagyonkezelőt ellenőrizni és felelősségre vonását kezdeményezni.[9]
Ugyanakkor a Ptk. a diszpozitivitás keretein belül lehetőséget ad a feleknek, hogy a bizalmi vagyonkezelési konstrukció megalkotásakor eldönthessék, hogy a vagyonkezelő feladatait és kötelezettségét hogyan rendezzék. Például az angolszász jogban ismert az ún. "bare trust", vagy "naked trust" esete, amikor a vagyonkezelő feladata csak a ráruházott vagyon kedvezményezett részére történő kiadására terjed ki. Azonban a felek a vagyonkezelő szélesebb feladat- és jogkörét is meghatározhatják, pl. az ún. "discretionary trust" esetén a vagyonkezelő a kedvezményezettek körének megjelöléséről, a juttatás mértékéről és időpontjáról is dönthet.[10]
A szerződéses konstrukció szimmetrikus jellegének megtartásához elengedhetetlen, hogy a vagyonkezelő nagyobb diszkrecionális jogköre együtt járjon a vagyonkezelő szigorú felelősségével, és a kedvezményezettet megillető biztosítékokkal. Fordított esetben, ha a felek a vagyonkezelő korlátolt feladatkörét határoznák meg, felelősségét is ennek megfelelően érdemes a szerződésben szűkíteni. Azonban a Ptk. a kedvezményezettet és a vagyonrendelőt megillető jogosultságok körében tilalomfákat állít fel, és nem teszi lehetővé, hogy a vagyonkezelő felett részükre utasítási jogot biztosítsanak. Az utasítás kizárása teszi lehetővé, hogy a vagyonkezelő a szerződés keretén belül szabadon, önálló felelősséggel lássa el a feladatát, ezáltal a megbízási típusú szerződéseken belül az utasítási jog hiánya adja a bizalmi vagyonkezelés differentia specificáját.
A bizalmi vagyonkezelési jogviszony esetében a kártérítési felelősség általános szabályainak alkalmazása - mint látni fogjuk - a szerződésszegés, a felelősség és a kár megállapítása, valamint az igényérvényesítés tekintetében olyan vitás kérdéseket vethet fel, amelyeket ugyan megnyugtatóan nem lehet megválaszolni, de a felelősség körében felmerülő kockázatokat a jogviszonyt létrehozó felek a szerződéses szabadság keretén belül egy átgondolt szabályozással minimalizálni képesek.
Kontraktuális felelősség megállapításának egyik konjunktív feltétele, hogy bizonyítottan szerződésszegés következzen be. A szerződésszegést mint a felelősség kérdését felvető magatartást a jogosultnak kell bizonyítania, hiszen az ő érdeke, hogy a szerződésszegést a bíróság valósnak fogadja el. A szerződésszegés bizonyítása kapcsán jelentőséggel bír, hogy gondossági, vagy eredménykötelem megszegéséről van-e szó.[11] A Ptk. a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyt a megbízási típusú szerződések egyik altípusaként gondossági kötelemként szabályozza.[12] Gondossági kötelezettség esetében a szerződésszegő magatartást mulasztással lehet elkövetni azáltal, hogy a kötelezett nem "az adott hivatást gyakorló személyektől e körben elvárható fokozott gondossággal törekedett a szerződésben meghatározott cél elérésére"[13]. Ebből következően a vagyonkezelő felelőssége a rá vonatkozó fokozott gondossági kötelezettség elmulasztása esetén állapítható meg. Gondossági kötelezettsége miatt nem lesz megálla-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
