Az új Ptk. kodifikációjának első "kézzelfogható terméke" az a normaszöveg tervezet ("Normaszöveg Tervezet" vagy "Javaslat"), amely a jogalkalmazók és érdeklődők számára az Igazságügyi- és Rendészeti Minisztérium honlapjáról jelenleg is letölthető.
A Normaszöveg Tervezet már az első átolvasás után sem hagy kétséget afelől, hogy a jogalkotó a zálogjog szabályozásának egészét számos tekintetben újragondolta és újraszabta, és egy vadonatúj, mind dogmatikájában mind szabályozásában megújított/megújult biztosítéki jogintézménnyel hozakodott elő.
Az új Ptk. kodifikációja során a zálogjog újraszabályozása szükségszerű és indokolt volt, hiszen
(i) az új kódex megváltozott szerkezete és koncepciója szükségszerűvé tette a jogintézmény újraszabályozását és - az új struktúrának, illetve koncepciónak megfelelő - dogmatikai, illetve szabályozás technikai adaptációját, továbbá
(ii) a legutolsó zálogjogi novella óta eltelt időben felhalmozódott, zálogjogi vonatkozású elméleti és gyakorlati tapasztalatok indokolttá tettek bizonyos változtatásokat.
Az alapvető kérdés azonban az újraszabályozás minősége és mennyisége, továbbá az, hogy a folyamatosan változó gazdasági-társadalmi környezetnek, illetve a biztosítékokkal, jelesül a zálogjoggal szemben támasztott piaci/jogalkalmazói elvárásoknak a jelenlegi szabályozás mennyiben kész és képes megfelelni, és ennek ismeretében mennyire indokolt a korrekciója.
Noha nem vitás, hogy egy joganyag, illetve jogterület kodifikációja és/vagy újra-kodifikációja mindig egy szélesebb horizontú és mélyebb vertikumú vizsgálatot tesz a jogalkalmazó feladatává, mégis a már kialakult és köztudomásúvá vált joggyakorlat, az adott jogintézmény(ek) ismertsége és ismerete, annak/azok működése és működőképessége egyfajta jó értelemben vett önkorlátozást vár el a jogalkotótól a biztonságos és kiszámítható jogalkalmazás, valamint a forgalom biztonsága érdekében. Ez különösen igaz a biztosítékok, így a zálogjog esetében, amely jogintézmény a magyar gazdaság egyik húzóágazatának számító hitelezési-finanszírozási szektor legalapvetőbb és legjelentősebb biztosítéka, illetve amely jogintézmény a forgalom szereplőinek vagyoni/üzleti kapcsolatait és jogviszonyait hosszú távon is képes jelentősen befolyásolni.
A jogalkalmazó szempontjából az alábbi alapvető elvárások fogalmazhatók meg egy Ptk., tehát alapkódex szintű zálogjogi szabályozással kapcsolatban:
2.1. A zálogjog dogmatikai igényű szabályozása, valamint a szerződési szabadság kereteinek, illetve a diszpozitivitás határainak egyértelmű kijelölése, amely alatt értendő többek között, hogy
• a jogalkotó - már a részletszabályozás szintjén - egyértelműen elhatárolja egymástól az egyes zálogfajtákat és zálogtípusokat, továbbá
• minden kétséget kizáróan megjelöli a zálogjog szabályainak azon körét, amelyek a zálogjog korlátolt dologi jellegéből fakadóan kógens rendelkezések, és amelyektől a felek nem térhetnek el, illetve azokat a rendelkezéseket, amelyek kötelmi jogi természetükből fakadóan a szerződési szabadság körébe esnek és a felek szabad ügyleti akaratának megfelelően alakíthatók.
2.2. A zálogjog, mint biztosítéki célú jogintézmény jellegére is tekintettel a felek, azaz a zálogkötelezett (személyes és dologi adós) és a zálogjogosult jogi pozíciója/helyzete közötti egyensúly fenntartása, többek között oly módon, hogy
• a szabályozás a nem-járulékos zálogjog, azaz az önálló zálogjog esetében is megfelelő eszközökkel védi a zálogkötelezettet, természetesen ezzel egyidejűleg nem csorbítva az önálló zálogjog alkalmazásában rejlő előnyöket, továbbá
• a hitelezővédelmi, illetve adósvédelmi szempontokat a zálogjog alapján fennálló kielégítési jog gyakorlása során is érvényre juttatja.
2.3. A zálogjog korlátolt dologi jogi (értékjogi) jellegének erőteljes hangsúlyozása, valamint a zálogjogviszony, mint abszolút jogviszony anyagi jogi és a nyilvántartásokhoz/publicitáshoz fűződő garanciáinak erősítése, többek között
• a kielégítési elsőbbség - végrehajtási/felszámolási szakaszban is jelentkező - érvényre juttatásával,
• a jelzálogjogok esetében szükségszerűen alkalmazandó nyilvántartásokhoz fűződő abszolút szerkezetű jogviszony - dologi hatály hangsúlyozásával,
• a publicitással együtt járó joghatások (teherrel történő szerzés, nyilvántartásban bízva történő szerzés, jóhiszemű és ellenérték fejében történő szerzés stb.) minél szélesebb körben történő érvényesülésével, valamint
• a kielégítési jog hatékony gyakorolhatóságával.
2.4. A zálogjoghoz rendelt jogpolitikai cél figyelembevétele a Ptk. szerződési biztosítékokra vonatkozó szabályozásában oly módon, hogy
• az ügyleti forgalom szereplői számára - az adott dolog dologi jogi jellegére és természetére is tekintettel - értelmesen és ésszerűen megterhelhető vagyontárgyak teljes körére biztosítva legyen az értékjogi típusú biztosíték(ok) alapításának lehetősége,
• amellyel egyidejűleg azonban a közgazdasági/üzleti funkciójukat tekintve azonos, vagy hasonló rendeltetésű, biztosítéki célú jogintézmények tekintetében az indokolatlan párhuzamosságok kiszűrésre kerüljenek.
2.5. Végül, de nem utolsó sorban a szabályozás legyen komplex és konzekvens, azaz a zálogjogi szabályokkal szemben megfogalmazott jogalkotói/jogalkalmazói elvárások a jogi szabályozás egészében (végrehajtási, felszámolási, ingatlan-nyilvántartási szabályok stb. szintjén), az alapjogforrás, azaz a Ptk. rendszerével és részletszintű szabályaival összhangban jelenjenek meg.
A Javaslattal kapcsolatban, tekintettel az időbeli és terjedelmi korlátokra, ehelyütt néhány koncepcionális kérdést szeretnék megemlíteni, amelyekben való döntéshozatalt, illetve állásfoglalást követően látom csak értelmét a vonatkozó részletszabályokról is vitatkozni:
3.1. A zálogjogra vonatkozó dologi, illetve kötelmi jogi szabályok elhatárolása.
A jogalkalmazó számára több szempontból is üdvösnek tűnik az a változás, amelynek eredménye, hogy a zálogjogra vonatkozó szabályok - elsősorban dogmatikai szempontú különbségtétel alapján - a dologi és a kötelmi könyvben kerültek elhelyezésre Fontos változás ez, hiszen ezzel orientációt és iránymutatást kap a jogalkalmazó abban a tekintetben, hogy a zálogkötelezett és a zálogjogosult szerződéses tárgyalásai során mely kérdésekben van a feleknek tárgyalási mozgástere és térhetnek el szerződéssel a Ptk. rendelkezéseitől, és hol nincs lehetőség a dologi jellegű, s egyébként garanciális szempontú rendelkezésektől való eltérésre.
3.2. A "párhuzamos", azaz a hasonló jogi/közgazdasági célú jogintézmények megszüntetése.
A Javaslat a meglévő zálogjogi szabályozás és más jogintézmények hitelbiztosítéki vonatkozású alkalmazása/szerződés gyakorlata tekintetében két gyökeres újítást előlegez meg:
(i) A Javaslat megszünteti az óvadék jogintézményét.
Az óvadék egy olyan speciális vagy rendhagyó (kézi)zálogjog, amely a jogosult számára - kielégítési joga esedékessé válása esetére - egy közvetlen, minden más jogosultat megelőző és rendkívüli hatékonyságú kielégítési jogot biztosít, és a jogosult ezen abszolút elsőbbségi helyzetét az adós felszámolása esetére is garantálja. Az óvadék a zálogjogtól tulajdonképpen két ponton különbözik: egyrészről az óvadék tárgya másrészről pedig a kielégítési jognak az óvadék tárgyából történő gyakorlása tekintetében. Egyébiránt a Ptk. hatályos rendelkezései mögöttes jogszabályként a zálogjog szabályait rendelik alkalmazni az óvadékra is.
Az óvadék megszüntetését természetesen nem lehet feltétel nélkül helyeselni, különös tekintettel arra, hogy az óvadék a hitelbiztosítéki gyakorlatban a finanszírozók egyik legkedveltebb és leginkább preferált biztosítéka. Megszüntetését tehát csak akkor lehet elfogadni, ha a jogalkotó az óvadékkal szemben megfogalmazott közgazdasági célt és az általa megvalósított közgazdasági funkciót egyidejűleg egy olyan zálogjog fajtában/típusban hívja életre készpénz és értékpapír (vagy akár más dolgok) vonatkozásában, amely az óvadék eddigi szabályainak megfelelő - tehát mindenki mást megelőző - abszolút és közvetlen kielégítési jogot tesz lehetővé a zálogjogosult számára, és biztosít 100%-os megtérülést egy esetleges felszámolási eljárási esetére.
Tekintve, hogy ez alapvetően kodifikációs és jogtechnikai kérdés, valamint a fenti közgazdasági funkció/cél elérésére a zálogjog szabályainak megfelelő módosításával megoldható, ezért az óvadék megszüntetését a fenti feltételek szem előtt tartásával el lehet fogadni.
(ii) A Javaslat kimondja az ún. fiduciárius biztosítékok tilalmát.
Jóllehet nem abszolút hatállyal, hiszen törvény kivételeket állapíthat meg, de a Javaslat alapvetően tiltja az ún. fiduciárius biztosítéki konstrukciók alkalmazását, így a biztosítéki célú tulajdonjog átruházást, a biztosítéki célú engedményezést, illetve jogátruházást, valamint a vételi jog biztosítéki célú kikötését.
Anélkül, hogy a kérdéssel kapcsolatban - egyébként a téma jelentőségét és komplexitását alátámasztó - hosszú fejtegetésekbe kezdenék, két, a tilalom - megítélésem szerint - jogosságát alátámasztó gondolatot szeretnék felvetni:
• Egyrészről mindenképpen indokolt az a fajta jogalkotói "deregulációs" eljárás, amelynek célja az egymással azonos vagy közel hasonló közgazdasági célt megvalósítani szándékozó jogintézmények párhuzamos létezésének a megszüntetése.
• Másrészről a jog- és a forgalombiztonság szempontjából rendkívül káros, ha egymással azonos vagy közel hasonló közgazdasági célt megvalósítani szándékozó jogintézmények oly módon léteznek egymás mellett párhuzamosan, hogy az egyik jogintézmény szabályozása kimunkált és jelentős részében kógens normákat tartalmaz, míg a másik jogintézmény csak gyengén vagy egyáltalán nem szabályozott, és az adott jogintézmény alkalmazása a "társ-jogintézmény" kógens szabályainak a megkerülését teszi lehetővé.
Meglátásom szerint a Javaslat helyesen ismeri fel a párhuzamosságból fakadó káros hatásokat és foglal határozottan állást a "konzervatívabb", de az esetleges kétségeket egyértelműen kizáró szabályozási technika, nevezetesen a felsorolt fiduciárius jogintézmények normaszöveg szintű tilalma mellett.
A fenti álláspont elfogadhatóságához tartozik azonban egy, minden szempontból szükséges feltétel teljesülése/teljesítése. Nem hunyhat ugyanis szemet a Javaslat azzal kapcsolatban, hogy a fentebb felsorolt, és most már "tilalmi listára" kerülő jogintézmények ez idáig egyfajta piaci űrt kívántak betölteni alkalmazásuk révén, olyan - egyébként valószínűleg - jogos/indokolt jogalkalmazó igényekre próbáltak megoldást adni, amelyeket a zálogjog hatályos szabályai nem tudtak megfelelően kezelni. Azzal, hogy a Javaslat ezen jogintézmények alkalmazását a továbbiakban tiltani kívánja, egyidejűleg törekednie kell arra, hogy a fiduciárius biztosítékok által támogatott, indokolt és tolerálható jogalkalmazói igényeket - így különösen az adott biztosíték tárgya vonatkozásában hatékonyan gyakorolható preferált és priorizált kielégítési jogot - a zálogjog mindenkor hatályos szabályai is kielégítsék.
3.3. Az önálló zálogjog megszüntetése.
Komolyabb kritikai észrevétel(ek) a Javaslat által felvázolt koncepcionális változások tekintetében az önálló zálogjog megszüntetésére irányuló törekvéssel kapcsolatos(ak).
A Javaslat lakonikus tömörséggel úgy foglal állást, hogy (i) egyrészről "az önálló zálogjoggal kapcsolatos tapasztalatok ellentmondásosak", mert a "gyakorlatban két körülhatárolt esetkör kivételével nem alkalmazzák az önálló zálogjogot", (ii) másrészről pedig - a törvényi járulékosság hiányában - "ez a zálogjogi forma nem biztosítja a zálogadós megfelelő védelmét". Álláspontom szerint a Javaslat mindkét ponton téved!
Az önálló zálogjogot az 1996-os, ún. első zálogjogi novella vezette be a Ptk. hatályos rendszerébe. Jóllehet nem sokkal később, 2000-ben a zálogjogi szabályozás "elszenvedett" még egy átfogó, novelláris jellegű módosítást, a Ptk. 269. § - amely az önálló zálogjogot hivatott szabályozni - alig-alig változott, így azt lehet mondani, hogy az önálló zálogjog - mindösszesen egy paragrafusból (sic!) álló szabályozása - a magyar zálogjogi rendszer "mostoha-gyermekeként" erőteljes alulszabályozottsága ellenére próbálta meg létjogosultságát bizonyítani. Több mint tíz év távlatából azt lehet mondani, hogy ezt a lehetőségekhez képest sikerrel tette.
A Javaslat önálló zálogjoggal kapcsolatos megállapításai nemcsak túlzóan általánosítóak, hanem - megfelelő piaci-gyakorlati háttér ismeretek hiányában - sajnos tévesek is.
Az önálló zálogjoggal kapcsolatos "alkalmazási kedv/hajlandóság" vonatkozásában ki lehet jelenteni, hogy az önálló zálogjog mind az ingatlan-, infrastruktúra- és akvizíció-finanszírozásban, mind a szindikált típusú hitelezésben komoly - és mással nem vagy nehezen helyettesíthető - lehetőséget biztosít a finanszírozóknak, ezért a piac azon szereplői körében, akik felismerték ezt, egyre kedveltebb dologi biztosítéknak tekinthető. Ezen túlmenően ismert a járulékos jelzálogjognál sokkal erőteljesebb forgalomképessége/áruházhatósága is, illetve az a tulajdonsága, amely az önálló zálogjog alapítását - a hiányzó törvényi járulékosság miatt - gyorssá és gördülékenyebb teszi, ezáltal jótékonyan támogatva és egyszerűbbé téve a hiteljogviszonyok bonyolítását.
Az önálló zálogjoggal kapcsolatos másik kritikai megjegyzése a Javaslatnak, amely szerint az önálló zálogjog - a törvényi járulékosság hiányában - nem védi megfelelően a zálogadóst, nem értelmezhető. Ugyan a járulékosság valóban egyfajta garanciális eleme a zálogjogi jogviszonyoknak a zálogadós mindenkori jogi pozíciója tekintetében, abban a tekintetben azonban, hogy ez törvény, vagy esetleg törvény által kötelezően szabályozott ún. biztosítéki szereződés alapján áll fenn, érdemi különbség már nincs. Különösen akkor nincs, ha a jogalkotó megfelelő részletességgel szabályozza az önálló zálogjog "biztosítéki célú" felhasználását is. Ehhez azonban valóban jogalkotói "beavatkozásra" van szükség, pl. oly módon, hogy a német jogban a bírói gyakorlat által több évtized alatt kialakított, a biztosítéki célú önálló zálogjog(ok) ("Sicherungsgrundschuld") tekintetében megkötendő ún. biztosítéki szerződés(ek)re ("Sicherungsvertrag") vonatkozó jog- és szerződési gyakorlatot - megfelelően értékelve és feldolgozva - adaptálja a magyar jogi környezetre.
Az önálló zálogjog tekintetében még egy gondolat! Talán nem lenne szükségtelen azt megfontolni, hogy amennyiben az önálló zálogjog "marad" a magyar jogrendszerben és megfelelő módon újraszabályozásra kerül, adott esetben alkalmazásának körét a Ptk. kizárólag ingatlanok tekintetében tegye lehetővé. Ennek indoka kettős:
(i) Egyrészről az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége és teljessége alapján az önálló zálogjoggal kapcsolatos minden további szabályozandó kérdés közül jó néhány garanciális jelentőségű kérdés, mint pl. a kielégítési jog kétszeres gyakorlásának veszélye, az önálló zálogjog rosszhiszemű átruházása, kifogások érvényesítése stb. - a "zálogadós-védelem" igényét szem előtt tartva - publikussá és nehezen megkerülhetővé válhatna,
(ii) Másrészről a köztudatban meglévő, hagyományos zálogjogi felfogástól eltérő sajátosságokat felmutató önálló zálogjog szintén az ingatlan-nyilvántartás publicitását felhasználva megfelelően tudná informálni a nyilvántartásban bízva szerző harmadik személyeket az önálló zálogjog fennállásáról, ezáltal is tájékoztatva az eredeti/első zálogkötelezett "jogutódait" az általuk vállalt teher mértékéről, minőségéről stb.
3.4. Az ingó zálogjog és a zálogjogi nyilvántartás.
Az ingó zálogjog, valamint az ingó zálogjogot nyilvántartani hivatott közjegyzői (MOKK) zálogjogi nyilvántartás kérdése, valamint a Javaslat azon törekvése, hogy a költség-hatékonyság jegyében mind az ingó zálogjog alapítását mind annak nyilvántartását leegyszerűsítse egy, e zálogfajtával kapcsolatos alapvető kérdést vet föl: nevezetesen azt, hogy milyen zálogjog is az ingó zálogjog, illetve alkalmazása/használata ténylegesen "zálogszerű" vagy csak általában "biztosítékszerű" legyen?
Vitán felül áll, hogy az ingó dolgok ingatlanoktól különböző, speciális dologi jogi minősége komoly kihatással van az ingó dolgok biztosítékként való alkalmazhatóságára/használhatóságára is. Az ingóságok azon tulajdonságai, amelyek következtében pl. forgalomképességük meglehetősen nagy, teljes körű - azaz mindenkori tulajdonjogi helyzetükre is vonatkozó - nyilvántartásuk csak nagyon kevés ingóság tekintetében fellelhető, valamint megvalósítható, mindenkori tulajdonjogi helyzetük nehezen követhető, értékük nem szükségszerűen tartós, eróziójuk/amortizációjuk mind fizikai mind számviteli értelemben kifejezetten gyors, tisztázandó kérdésként vetik fel, hogy mennyiben alkalmasak az ingó dolgok - akár közép vagy hosszabb távon is - biztosítéki/fedezeti funkciót betölteni, különösen akkor, amikor a zálogjogosult birtokon kívül van (jelzálogjog) és így a zálogtárgyként szolgáló ingóság, mint fedezet fizikai és jogi védelmét, valamint az elzálogosításkor fennálló tulajdonjogi helyzet változatlanságát a birtoklás hiányában nem tudja garantálni.
Adott az alapvető kérdés: a fenti - elsősorban ingatlanokkal szemben megfogalmazott - különbözőségek ellenére lehet-e azonos (vagy legalább megközelítően hasonló) az ingó és ingatlan jelzálogjog jogi tartalma, illetve ha lehet, akkor kell-e, hogy legyen? Talán nem ér senkit meglepetésként az a megállapítás, miszerint a "laikus" jogalkalmazó az ingó zálogjog magyar jogrendszerbe történő bevezetését (1996) követő években ugyanazt a zálogjogi tartalmat kereste mind az ingó zálogjogban, mind pedig a hozzá tartozó zálogjogi nyilvántartásban, mint amit már "megszokott" az ingatlan jelzálogjog/ingatlan-nyilvántartás esetében. A tapasztalatok szerint bizony hiába, mert a jelenleg hatályos szabályozás nem ugyanazt a zálogjogi tartalmat biztosítja a két jelzálogtípusnak.
A Javaslat az ingó zálogjoggal kapcsolatos fenti kérdést nem válaszolja meg, pedig e nélkül nagyon nehéz a kodifikációs koncepciót felfedezni és a helyes szabályozási technikát megtalálni.
Álláspontom szerint - mérlegelve a jog- és forgalombiztonsági szempontokat -
• kizárólag ingó dolgok meghatározott körében, illetve azok meghatározott forgalmi értéke felett van értelme ingatlan jelzáloghoz hasonló zálogjogi tartalommal rendelkező ingó jelzálogjogról beszélni,
• megfelelő, azaz közhiteles és a lehetőségekhez képest teljes körű nyilvántartási háttérrel, valamint minősített okirati forma előírásával ez a tartalom a lehetőségekhez képest garantálható is,
• és amennyiben amellett döntünk, hogy az ingó dolgokat bevonjuk a jelzáloggal terhelhető vagyontárgyak/dolgok körébe, akkor szükségszerű, hogy a jogi szabályozás ezt megfelelő részletességgel és következetességgel kell, hogy szabályozza, ellentétben a jelenleg hatályos szabályokkal, valamint a Javaslat által a továbbiakban is táplált, a zálogjogi jogviszony egyik elvitathatatlan és esszenciális alkotóelemének számító abszolút jogviszonyt csak látszattá tevő szabályozási technikával.
Az alapkérdés egyszerűbb megfogalmazásban úgy is feltehető: (i) legyen-e egy, a dolgok korlátozott körében érvényesülő, de tényleges és klasszikus zálogjogi tartalommal bíró ingó jelzálogjog, amely kétség kívül csak meghatározott ügyletekben és kevesebb piaci szereplő számára lesz hozzáférhető és alkalmazható, vagy (ii) inkább csökkentsük a zálogjogi tartalmat, és erősítsük a zálogjogi látszatot (ez itt nem minősítés vagy értékítélet kíván lenni), de ezzel egyidejűleg minden ingóság tekintetében érvényesülő és alkalmazható szabályozással valamennyi piaci szereplő számára tegyük hozzáférhetővé az ingó jelzálogjogot.
A kérdés bizonyos értelemben filozófiai szemléletű és arra keresi a választ, hogy "a kevesebb néha valóban több-e", azaz (i) törekedjünk-e az egyes zálogfajtáknál/zálogtípusoknál a dologi hatályú zálogtartalom biztosítására, felvállalva annak ódiumát, hogy ezzel bizonyos helyzetekben a választás szabadsága "korlátok" közé kerülhet, vagy (ii) engedjük bizonyos helyzetekben az ún. "kötelmi hatályú" zálogjog alkalmazhatóságát, amely számos, a jogi köztudatnak már részét képező állítással/megállapítással ellentétes módon fog majd viselkedni és okozhat további nehézségeket.
Megítélésem szerint a Javaslatnak először e fenti kérdéskör tekintetében kellene a szükséges válaszokat megadnia és egyértelműen a dologi hatályú ingó jelzálogjog mellett állás foglalnia, azzal, hogy e mellett vagy ezzel egyidejűleg ki kellene dolgoznia a dologi hatályú ingó jelzálogjoghoz szükséges szabályozási részletkérdéseket.
A fentiekben felvetett néhány koncepcionális észrevétel talán jól tükrözi azt az álláspontomat, hogy a Javaslattal kapcsolatos kritikai észrevételeim elsősorban koncepcionális és elvi jelentőségűek, és nem szükségszerűen a részletszabályozás szintjére vonatkoznak.
Amellett, hogy megemelem a kalapom a Normaszöveg Tervezet jogtechnikai kidolgozottsága, megszerkesztettsége, valamint azelőtt - az egyébként méltánylandó - szándék előtt, amely a hitelezési gyakorlat egyszerűsítését és költség-hatékonyabbá tételét tűzte ki célul, illetve némely olyan érdemi/koncepcionális változtatást (mint dologi jogi - kötelmi jogi szabályok elválasztása, párhuzamos jogintézmények megszüntetése) feltétlenül jónak és követendőnek tartok, számos ponton (mint önálló zálogjog megszüntetése, ingó jelzálogjog, illetve vagyont terhelő zálogjog szabályozása) elvi-koncepcionális problémáim és kifogásaim vannak a Javaslattal kapcsolatban.
Véleményem szerint a Javaslat, és ez számomra a koncepcionális problémák jellegéből látszik, nem támaszkodik kellő mértékben a jogalkalmazói tapasztalatokra és olyan zálogjogi szabályozás megvalósítását tűzi ki célul, amely sok esetben "egyfajta jogi automatizmusok" alkalmazása árán a 2. pontban megfogalmazott, a zálogjoggal szemben támasztott jogalkalmazói elvárásoknak nem tud vagy nem akar megfelelni.
Annak reményében zárom gondolataimat, hogy a Normaszöveg Tervezete - azzal a gondossággal és hozzáértéssel, amellyel láthatólag készült - még sokat fog változni végleges formájának elfogadása előtt és a végleges Javaslat egy olyan zálogjogi szabályozást fog tartalmazni, amely valós igényekre és megvalósítható célokra építve, valamint a jog- és a forgalom biztonságát szem előtt tartva gondolja át és szabályozza újra a zálogjog hatályos rendelkezéseit. ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Györfi-Tóth Péter LL.M. ügyvéd, Horváth és Társai Ügyvédi Iroda
Visszaugrás
