A globalizációs folyamat hatása átszövi életünk, társadalmi- és gazdasági viszonyaink szinte minden szegmensét. A robbanásszerű technikai fejlődés következtében, a különböző elektronikus kommunikációs eszközök megjelenésével, dinamikus korszerűsítésével a digitális környezet megjelenik az élet minden területén. A jogalkotó számára is kihívás az elektronikus úton létesített kontraktusokra irányadó normatív háttér megalkotása. Megfelelő garanciális rendelkezéseket, intézményeket kell beiktatni a szerződő felek, a fogyasztó és a szolgáltató, jogi védelme érdekében. Emellett a technológia- és médiasemlegesség követelménye értelmében olyan jogszabályok elfogadására van szükség, amely különböző jogtechnikai megoldások érvényesítésével biztosítják, hogy gyakori módosítás nélkül is kiterjedjen a norma hatálya az újabb és újabb digitális eszközökkel létesített jogügyletekre.
A globalizációs folyamat hatása átszövi életünk, társadalmi- és gazdasági viszonyaink szinte minden szegmensét. A robbanásszerű technikai és technológiai fejlődés következtében, a különböző elektronikus kommunikációs eszközök, berendezések megjelenésével, dinamikus korszerűsítésével a digitális környezet megjelenik valamennyi területen. A jogalkotó számára is kihívás az elektronikus úton létesített kontraktusokra irányadó normatív háttér megalkotása, hiszen a jogalanyok nagy része a kézzel fogható, papír alapú jogügyletek érvényességében bízik. Jóllehet az on-line módszerek felgyorsítják a folyamatot, sokan mégis a nehézkesebb, de megszokott és elfogadott, személyes találkozás közbeiktatásával kötött megállapodásokat részesítik előnyben, így prioritást nyer az új típusú ügyletek társadalmi elfogadottságának megteremtése, a bizalom kialakítása. Emellett a technológia- és médiasemlegesség követelménye értelmében olyan jogszabályok elfogadására van szükség, amely különböző jogtechnikai megoldások (nyitott törvényhely, példálózó felsorolás) érvényesítésével biztosítják, hogy gyakori módosítás nélkül is kiterjedjen a norma hatálya az újabb és újabb digitális eszközökkel létesített jogügyletekre.
Megfelelő garanciális rendelkezéseket, intézményeket kell beiktatni a szerződő felek, a fogyasztó és a szolgáltató, jogi védelme érdekében. A szolgáltatás igénybe vevője hátrányos helyzetben van, mivel foglakozási körén kívül köt szerződést, tehát a jogügylet szempontjából lényeges információkkal nem rendelkezik, kompenzációként a jogalkotó a szolgáltató oldalán széles körű tájékoztatási kötelezettséget ír elő, valamint speciális adatkezelési és fogyasztóvédelmi rendelkezéseket kell betartani az elektronikus kereskedelmi szolgáltatás nyújtása során. Ugyanakkor a jogviszony másik pólusán lévő szolgáltatót is védelmezni kell a komolytalan, nem cselekvőképes személyek megrendeléseivel szemben. A szerződő partnereken túl biztosítandó a szerződés közvetett tárgya jogosultjainak a jogi védelme is, például könyvértékesítés során a szerzőké.
A fent ismertetett indokok és a belső piac ezirányú szélesítése érdekében[2] fogadta el az Európai Unió a
- 28/29 -
kapcsolódó irányelvét[3] (a továbbiakban EKI), amelyben a digitális szerződéskötési folyamatra vonatkozó fő rendelkezéseket rögzítette. A 2000. július 17-én hatályba lépett közösségi norma megalkotásához mintaként szolgált az UNCITRAL által, 1996. december 17-én közzétett Model Law, amely keret jellegénél, valamint technológia- és médiasemleges szabályozásánál fogva bármely jogrendszer számára zsinórmértékként szolgálhat.
Az irányelv a jogharmonizációs feladaton túl kettős jogi célt tűzött ki; egyrészt az egységes belső piac ezirányú megalapozását és kiterjesztését, másrészt az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó közösségi jogi kereteinek meghatározását. A megjelölt törekvéshez igazodva öt szabályozási területet ölel fel az irányelv: az információs társadalomban a szolgáltatási szféra megalapozását, a kereskedelmi kommunikáció rendezését, az on-line szerződéskötés joghatályának elismerését, végül a gyors, valamint a hatékony végrehajtást.
Az implementációs kötelezettség teljesítésére mintegy tizennyolc hónapot biztosított a Közösség, ennek megfelelően a tagállamok (valamint hazánk az Európai Megállapodás alapján) kötelesek gondoskodni a vonatkozó normatív háttér megalkotásáról, valamint a szükséges módosításokat elvégezni és legkésőbb 2002. január 17-ig hatályba léptetni. A bemutatásra kerülő irányelv tagállami megszövegezésénél figyelembe kellett venni a közösségi követelményeket, ezen belül is formai és tartalmi előírásokat.
Az elektronikus kereskedelemre vonatkozó joganyag kialakításakor, pontosításakor számos elvet kellett követni, így az elektronikus jognyilatkozatok általános elismerésének elvét, az on-line kereskedelem szabadságának igényét, a sui generis jogalkotás és a szubszidiaritás megteremtését, a technológia- és a médiasemlegesség elérését, valamint a funkcionális ekvivalencia elvének és a nemzetközi jellegnek az érvényesülését. Brüsszelben előírták továbbá az alábbi kérdések rendezését: az előzetes engedélyezést kizáró elv alkalmazását; az információs társadalommal összefüggő szolgáltatással kapcsolatos adatszolgáltatás megfelelő szabályozását; a nem igényelt (kéretlen) kereskedelmi megkeresésekre vonatkozó előírások megállapítását; a jogi garanciák megteremtését a szabályozott szakmák, foglalkozások tekintetében; a digitális ügyletkötés szabályainak rögzítését; a szolgáltatók felelősségének deklarálását; az önszabályozás alkalmazását tagállami és uniós szinten egyaránt; a bíróságon kívüli vitarendezés lehetővé tételét, ösztönzését; a bírósági eljárások tekintetében a jogsértés megszüntetését, illetve a további jogsértés megakadályozását biztosító intézkedések rögzítését; a tagországok közötti és az Európai Bizottsággal történő együttműködést a kapcsolódó normák végrehajtása érdekében; és megfelelő szankciók megállapítását.
Jelen tanulmányban az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásra irányadó közösségi irányelv jogrendszerbeli helyét vizsgáljuk meg két tagállamban, hazánkban és Franciaországban. Az összehasonlítás módszerét alkalmazva vesszük górcső alá az Európai Unió kialakulása, léte és jövője szempontjából egyaránt meghatározó francia jogrendszer ezen szegmensét, valamint a később csatlakozó Magyarország ezirányú rendelkezéseit. A jogfejlődés két fő irányának, az angolszász és a német módszereknek, jogtechnikai megoldásoknak az áttekintése helyett választásunk a francia jogrendszerre esett. Magyarország az érintett időszakban, mint csatlakozás előtt álló ország az ún. Európai Megállapodás rendelkezéseinek megfelelően tett eleget jogharmonizációs kötelezettségének a 2001. évi CVIII. törvény [az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvény (a továbbiakban: Ektv.)] elfogadásával és kihirdetésével. Franciaország közel két és fél éves késedelmet követően 2004. május 13-án fogadta el és június 21-én hirdette ki hazai, vonatkozó jogszabályát.[4]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
