Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara (a továbbiakban: ELTE ÁJK) Polgári Jogi Tanszékének szervezésében 2015. december 10. napján Családnevek és utónevek a névjog és névtan összefüggésrendszerében címmel a névviselés egyes kérdéseit multidiszciplináris jelleggel vizsgáló névjogi konferencia került megrendezésre.
Amint arra a konferenciát levezető dr. Szeibert Orsolya, az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének habilitált egyetemi docense, a rendezvény életre hívója is rámutatott, a névjog, illetve a névtan iránti érdeklődés nem új keletű; a közelmúltban elsősorban a Polgári Törvénykönyv Családjogi Könyvének hatálybalépése fordította a téma felé a tudomány figyelmét. Dr. Menyhárd Attila, az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének vezetője, egyetemi tanár köszöntő beszédében kifejezte afeletti örömét, hogy a konferencia keretében megvalósul az egyes karok képviselőinek együttműködése, amely lehetővé teszi e rendkívül összetett témakör mind tudományos. mind gyakorlati szempontú vizsgálatát. Hozzátette: a téma kiemelt fontosságát az adja, hogy a név "az emberi civilizáció által kitermelt egyik legkülönösebb jelenség, amely az emberi psziché legmélyére hathat" és, amely minden társadalomban megkülönböztetett jelentőséggel bír.
Ennek megfelelően az előadások nem korlátozódtak a névhasználat hazai és uniós jogi hátterének bemutatására; a hatályos szabályozás ismertetése mellett a felszólalások számos történeti és nyelvészeti kérdésre is kitértek. Az alábbiakban az egyes előadások során elhangzottak rövid összefoglalása következik.
(Dr. Nemessányi Zoltán helyettes államtitkár, Igazságügyi Minisztérium)
A névviselés joga erősen értékkötött tematika: a kulturális, alkotmányos, identitási és nyelvészeti értékek közötti választás állandó dilemmája érhető tetten az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: Bíróság) a mai napig alakulóban lévő névjogi gyakorlatában is. A legkorábbi ügyekben még a nyelvészeti értékek kerültek előtérbe. A Bíróságnak a Christos Konstantinidis ügyben (C-168/91) kifejtett állásfoglalása szerint önmagában az, hogy valamely tagállam kötelezővé teszi a nem latin betűs nevek átírását és megjelöli annak módját, nem ellentétes a letelepedés szabadságával. Ha azonban az átiratban a név kiejtése megváltozik, és emiatt fennáll a veszélye annak, hogy viselőjét ügyfelei nem ismerik fel, az alapszabadság sérelmével járhat.
Két későbbi esetben a név mint az identitás fontos eleme jelenik meg. A Garcia Avello ügyben (C-148/02) a Bíróság kimondta, hogy az egyetlen tagállam állampolgárságával rendelkező személyek és a kettős állampolgárok helyzete egymástól eltér, ezért azonos módon történő kezelésük a diszkrimináció tilalmába ütközik. Az pedig, ha az eltérő tagállami szabályozás folytán a kettős állampolgároknak az egyes tagállamokban más családnevet kell viselniük, komoly magánéleti és szakmai hátrányokkal is járhat. E megállapításokat a Grunkin-Paul ügyben (C-353/06) meghozott, a más tagállamban anyakönyvezett név elismerésére vonatkozó határozatában is megismételte, kiegészítve azzal, hogy diszkriminatív az a nemzeti jogi szabályozás, amely az adott államban nem teszi lehetővé egy másik tagállamban jogszerűen megszerzett név viselését. Megengedhetőnek találta ugyanakkor a Sayn-Wittgenstein ügyben (C-208/09) a családnév egyes elemei (az adott esetben a nemesi előnév) elismerésének megtagadását, ha arra a közrend védelme érdekében, a diszkrimináció tilalmába nem ütköző módon kerül sor.
A Bíróság legújabb gyakorlatában már egyértelmű a névjog alapjogi kötődése. A Runevič-Vardyn (C-391/09) ügyben kimondta, hogy a név az identitás és a magánélet alkotóeleme; így az uniós joggal ellentétes az olyan nemzeti jogi szabályozás, amely előírja, hogy más tagállam állampolgárainak nevét, illetve saját állampolgárának egy más tagállam állampolgárával kötött házassága folytán viselt házassági nevét kizárólag a nemzeti nyelv betűinek használatával lehet feltüntetni. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az adott tagállam nyelvében nem használatos diakritikus jeleket vagy a latin ábécé más módosításait is fel kellene tüntetni, hiszen azok elhagyását sok esetben objektív kényszerítő körülmények (pl. az informatikai rendszerek használatából eredő technikai okok) indokolják.
A nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. a fenti tendenciákat figyelembe véve többes állampolgárság esetén lehetővé teszi az érintett számára a magyar és az állampolgársága szerinti másik állam joga közötti választást. Hiányossága ugyanakkor, hogy nem engedi meg a bejegyzett élettársi név használatát, továbbá kizárólag a születési névre vonatkozóan tartalmaz szabályozást, holott nemzetközi vonatkozása a házastársi vagy élettársi névnek és a névváltoztatásnak is lehet. E problémák meg-
- 189/190 -
oldása azonban valószínűleg az új nemzetközi magánjogról szóló törvény feladata lesz.
(Dr. Raátz Judit tudományos munkatárs, MTA Nyelvtudományi Intézet)
Az utónévadást hazánkban elsőként az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet szabályozta részletesen. Bár a korábbi szabályozás is tartalmazta azt a rendelkezést, hogy legfeljebb két utónév anyakönyvezhető, utónévjegyzék ekkor még nem állt rendelkezésre.
Az első utónévjegyzék megalkotására Lőrincze Lajos felvetése alapján került sor, aki 1969-ben megfogalmazta az igényt a leggyakoribb keresztnevek összegyűjtésére. A Családi kör c. rádióműsor egyik adásában közzétett felhívásra a hallgatók által beküldött mintegy 3600 név közül nyelvészek, pedagógusok és anyakönyvvezetők véleményezése alapján került kiválasztásra a Ladó János szerkesztésében 1971-ben megjelent, évtizedeken át hivatalos utónévjegyzékként funkcionáló Magyar utónévkönyv (a továbbiakban: Ladó-féle utónévkönyv) első kiadásában szereplő 1827 név. Az anyakönyvezhető nevek száma azóta is folyamatosan bővül. A népesség-nyilvántartás adatai alapján 1992-ben összeállított, 883 új utónevet tartalmazó lista figyelembevételével készült az 1997-ben kiadott Új magyar utónévkönyv, valamint újabb nevekkel egészült ki a Ladó-féle utónévkönyv 1998-as kiadásában található névjegyzék is. A Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: MTA) Nyelvtudományi Intézete 2004-ben tette közzé a honlapján azt a - 2010 januárjától havonta frissülő - online névjegyzéket[1], amely havonta átlagosan 10-15 új névvel bővül, a honlapon 2013-tól - egyelőre béta-verzióban - működő Utónévkereső pedig a keresett utónévről egyéb adatokat (jelentés, becenevek, gyakoriság stb.) is közöl. A névjegyzékét önállóan megjelentető német kisebbség kivételével valamennyi magyarországi kisebbség névjegyzéke szintén 2004-ben, egy gyűjteményes műben: a kisebbségi önkormányzatok gyűjtésén alapuló Nemzetiségi és etnikai kisebbségek utónévkönyvében került kiadásra.
A Magyarországon élők névviselésére vonatkozó hatályos szabályokat az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény tartalmazza. Eszerint az utónevet az MTA honlapján található online utónévjegyzékben szereplő nevek közül kell kiválasztani; ott nem szereplő utónév kizárólag az MTA támogatása esetén anyakönyvezhető. A kérelmet az illetékes anyakönyvvezetőnél vagy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál kell benyújtani, amely továbbítja a kérelmet az MTA Nyelvtudományi Intézetének Utónévbizottságához (a továbbiakban: Utónévbizottság). A nyelvész szakemberekből álló Utónévbizottság - az MTA honlapján is közzétett 14 alapelv alapján - szakvéleményt készít a kérelmezett névről és nyilatkozik a bejegyeztetni kért név anyakönyvezhetőségéről.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
