A cikk véglegesítése során jelent meg a cégtörvény módosításáról dr. Sárközy Tamás cikke. Azt remélem, hogy a szakmai közvélemény előtt ismert annyira a cégjogi kérdésekben elfoglalt álláspontom, hogy senki sem fog plágiummal vádolni, annak ellenére, hogy a következtetéseim sok pontban egyeznek azzal, amit dr. Sárközy Tamás kifejtett a cikkben. Az viszont, ha két szakember egymástól függetlenül ugyanarra az eredményre jut, talán mégis jelent valamit.
Amikor 2006 tavaszán, még az új társasági törvény [2006: IV. tv. (Gt.)] és az új cégtörvény [2006: V. tv. (Ctv.)] hatályba lépése előtt az akkori Igazságügyi Minisztérium hozzáfogott az általa előkészített és még hatályba sem lépett törvények szabályozási logikájának, jogintézményeinek, teljes "átszabásához", a tervezetek láttán sok jogalkalmazó felhívta a figyelmet arra a régi és bevált szabályra, hogy a nagy terjedelmű, széles jogalkalmazási közösséget érintő jogszabályokat a hatályba lépésük után néhány évvel még akkor sem szabad módosítani, ha nem minden rendelkezésük egyértelmű. Az úgymond "rossz" jogszabály alkalmazhatóságát a joggyakorlat kimunkálja, de a folyamatosan változtatott rendelkezések, az egyes rendelkezések rövid ideig tartó hatályossága teljes jogbizonytalanságot okoz, a jogszabály megfogalmazóján kívül gyakorlatilag senki nem tudja, hogy egy adott jogi eseményhez kötődően mi éppen a hatályos szabály. Ez alól a szabályozási elv alól felmentést csak az adhat, ha az új jogszabály alkalmazhatatlan rendelkezéseket tartalmaz, erre azonban a Gt. és a Ctv. esetében senki sem hivatkozott, ilyen nem is volt.
A másik fontos jogalkotási alapelvnek minősül, hogy valamely új rendelkezésnek a joggyakorlatban kialakult alkalmazását, hatását előbb meg kell vizsgálni ahhoz, hogy a szabályon változtathassunk. Amíg nem tudjuk, hogy az új szabály elérte-e a kitűzött célt, addig a változtatás szükségességét, helyes irányát nem lehet meghatározni. A Gt.-t és a Ctv.-t módosító, szabályozásukat alapvetően érintő 2007. évi LXI. törvény (a továbbiakban: 1. számú törvény) és 2007. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: 2. számú törvény) anélkül született meg, hogy a jogalkotó kivárta volna, beválik-e az új szabályozás.
Példaként említem ebben a körben az 1. számú törvényhez fűzött miniszteri indokolás általános részében foglaltakat. Az indokolás bemutatja, hogy a cégalapítás átlagos bejegyzési ideje 2005-ben, ha nem volt szükség hiánypótlásra 9,2 munkanap volt, a 2006-ban alapított kft.-k esetében pedig 9,9 munkanap. Ha hiánypótlásra került sor, 38,5 munkanap, illetve 39 munkanap volt az eljárási idő. Ezt túl hosszúnak találva látta szükségesnek a jogszabályelőkészítő a változtatást. Ebben a jelzett időszakban azonban még a korábbi Ctv. volt hatályban, amely szerint a jogi személyiségű cégek esetében a cégbíróság belátása szerint írhatta elő mellékletek csatolását. A Ctv. azonban a mellékletek taxatív rendszerére tért át, vagyis csak azt az okiratot kell csatolni a bejegyzési kérelemhez, amit a törvény mellékletei felsorolnak. A cégbíróság mozgástere tehát ebben a körben jelentősen szűkült. Feltehetőleg az új rendelkezés alapján amúgy is csökkent volna a hiánypótlások száma, így a hiánypótlásra fordított idő is. Ha a jogalkotó várt volna 1-2 évet a megalkotott új szabály, a taxáció hatására, akkor talán nem az lett volna az "eredménye" a jogalkotásnak, hogy a túl sok hiánypótlás helyett egyáltalán ne legyen hiánypótlási eljárás ha a cég létesítő okirata szerződésminta felhasználásával készül. A bejegyzés alapjául szolgáló iratok törvényességét a cégbíróság egyáltalán ne vizsgálja meg, hanem ehelyett ha a jogi képviselő nyilatkozik, hogy mindent jogszerűnek talált, nála minden szükséges irat rendelkezésre áll, akkor a cégbíróság "gombnyomásra", automatikusan bejegyzi a kért változásokat.
Hosszú évekig dolgoztam a gazdasági jogi kodifikáció területén. A jogterületet irányító jogásszal való munkakapcsolatomat úgy jellemezném, hogy ő volt Don Quijote és én az ő Sancho Panzája, aki érti a céljait, nagyra tartja az eszét és a kreativitását, de kicsit visszafogja, a rögvalósághoz igazítja az olykor féktelen szárnyalását. Az együttdolgozásunk időszaka volt a Sárközy Tamás által fontolva haladó jogalkotásnak nevezett korszak. Egy idő után azonban Don Quijote úgy gondolta, hogy Sancho Panzákra nincs szüksége, sőt azok kifejezetten a jogterületre vonatkozó szabályozás korszakalkotó megújulásának keréktörői, akik nem értik az idők szavát. Amikor Sancho Panza már nem segíthetett, önként távozott. Sajnos azonban más Sancho Panza nem állt a helyére. Don Quijote szabad szárnyalásának az eredménye az 1. és 2. számú törvényben foglalt szabályozás.
A cégregiszterek, cégnyilvántartások általában kétféle elv alapján működnek. Az egyik elv az ún. regisztrációs elv. Ebben az esetben az eljáró hatóság a cégalapítást a cég bejelentése alapján illeték megfizetése után nyilvántartásba veszi. Ebben a nyilvántartásban azonban az adatsor valóságát senki sem ellenőrzi. Az Európai Unió tagállamai esetében az 1. sz. irányelv (68/151 EGK 1968. március 9.) 2. cikke sorolja fel, melyek azok az adatok, amelyekre vonatkozóan a társaságok adatszolgáltatásra kötelesek. A 2. cikk hatályos szövege a 2003/58 EK irányelv (2003. július 15.) szabályozása nyomán alakult ki. [Az 1. sz. irányelvet módosító 2006/99. EK irányelv (2006. november 20.) ezt a cikket nem érintette.]
A 2. cikkben a létesítő okirat egységes szerkezetbe foglalt szövegének benyújtását, a képviselők személyének, együttes vagy önálló cégjegyzési jogának, a jegyzett tőke összegének közlését, a pénzügyi beszámolók közzétételének kötelezettségét találjuk, kiegészítve a társaság jogutód nélküli megszűnésével kapcsolatos információkkal.
Az 1. sz. irányelv arra nem ad eligazítást, hogy az adatszolgáltatás fogadása milyen rendszerben történjen az egyes tagállamokban. A tagállamok döntik el, hogy egyszerű regisztráció történik-e vagy a bejelentett adatok törvényességének vizsgálata is kapcsolódik a nyilvántartásba-vételhez. Magyarországon a cégjogi adatkezelés hagyományosan bírósági hatáskör volt, amelyhez éppen a bíróság független és pártatlan volta miatt szükségképpen párosult az adatoknak egy bizonyos, a nemperes eljárás kereteit meg nem haladó kontrollja. A bírósági kontroll biztosította a cégjegyzékbe bejegyzett adatok jogszerűségét. A cégbíróság döntéséhez eljárási garanciák fűződnek, így az elutasító döntés ellen fellebbezésnek van helye, a bejegyzés elrendelése esetén pedig perindításra van lehetőség a Ctv. szabályozása alapján. Emellett a bejegyzésben ellenérdekelt fél a bejegyzési eljárás alatt, azzal párhuzamosan törvényességi felügyeleti eljárást indíthat, amikor is az általa felvetett aggályokat is megvizsgálja a cégbíróság, így dönt a bejegyzésről vagy az elutasításról. A cégbírósági kontroll teszi közhitelessé a cégnyilvántartás adatait. Ugyanakkor a cégnyilvántartás közhitelessége az alapja annak, hogy erre a nyilvántartásra ráépülhetett az APEH és a KSH nyilvántartása az egyablakos rendszer keretében. E szervezetek csak olyan adatokat kérnek a cégektől a saját nyilvántartásuk részére, amelyek a cégjegyzékben nem szerepelnek. A cégnyilvántartás közhitelességének megszűnése ezeknek a nyilvántartásoknak is lerombolja a megbízhatóságát, ennek következményei pedig ma még beláthatatlanok.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
