Budapest, Gondolat, 2007. 268 o.
A csillagok szerencsés állása kell ahhoz, hogy egy tudományág, illetve egy tudományterület kutatói között nagyjából egyidőben jelentkezzen több, fiatal tehetséges ember, akik nem csupán figyelnek, de építenek is egymás munkájára, és együttműködésük eredményei sikeres kötetek megjelenését eredményezik. Ilyen kutatói nemzedék született a kisebbségkutatás, a kisebbségi ügyek politika- és jogtudományi elemzése területén, amelynek tagjai Halász Iván, Kántor Zoltán, Majtényi Balázs, Pap András László, Vizi Balázs. Köszönet illeti Lamm Vandát az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének, és Szarka Lászlót, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatóját, hogy mozgásteret és támogatást biztosít a számukra. A közös vállalkozások[1] után az önálló szerzői kötetek következnek, 2007 októberéig Pap András Lászlónak[2] és Majtényi Balázsnak jelent meg ilyen munkája.
- 219/220 -
Majényi Balázs a nemzetközi jog, az alkotmányjog és politikaelmélet művelője, sokoldalú egyéniség, aki egyaránt otthonosan mozog ezeken a tudományterületeken, és széleskörű, de mély ismereteit főként a kisebbségkutatás területén kamatoztatja. Majtényi Balázs több, jelentős nemzetközi kutatási programok szervezője és résztvevője volt, amelynek tudományos hozadéka több külföldi, illetve hazai publikációban jelent meg.
Majtényi Balázs szemléletére alighanem Kis János és Will Kymlicka voltak a legnagyobb hatással. Kis Jánosnak a hagyományos nemzetállamot felváltó társnemzeti állam koncepciója és Will Kymlicka alapvető belátása, amely szerint az állam nemzeti semlegessége illúzió, a könyv kiinduló pontja.
A nemzetállam új ruhája cím igazán találó. A nemzetállamok ugyanis minden ezzel ellentétes híreszteléssel ellentétben még nagyon is a helyükön vannak, de jelentős részük új ruhát öltött magára, a többkultúrájú modell egyes szervezeti, illetve jogvédelmi következményeit. Majtényi Balázs könyve komoly szakmai tudásról, eredeti látásmódról, az analitikus és a szintetikus megközelítés sikeres kombinációjára való képességről tanúskodik. A kötet enciklopédikus gazdagságú, a kérdéskör minden lényeges problémáját felveti és körüljárja a politikai filozófia nézőpontjából, keresve az egyes államszervezeti és jogintézmények igazolhatóságát. Így foglalkozik a nacionalizmus és a multikkulturalizmus elméleteivel, a nemzetfogalom közjogi használatával, az igazságos egyenlőség felfogásaival, a kisebbségi különjogok természetével, az egyéni és a kollektív jogok dichotómiájával. Tárgyalja a kisebbségvédelem terén az emberi jogi és a biztonságpolitikai szemléletmód közötti feszültségeket, a kisebbség fogalmát, a kisebbséghez tartozók azonosíthatóságát, a bevándorló és az őshonos kisebbségek közötti megkülönböztetés indokolhatóságát a kisebbségi önkormányzati rendszer elveit és funkcionális zavarait, a kisebbségek parlamenti képviseletét, a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem szabályait, illetve a magyarországi romapolitika alakulását. Majtényi Balázs könyvében fontos és aktuális munkát végez el, amikor olyan intellektuális keretet alakít ki, amelyben értelmezhetők a kisebbségpolitika problémái és jogintézményei. Amint a szerző helyesen megállapítja, a keret részeként vizsgált kérdések valamennyien önálló munka tárgyai lehetnének. Ugyanakkor együttes kezelésük lehetőséget ad a szerzőnek, hogy egymásra vetítse a különböző diszciplínák kérdésfeltevéseinek összefüggéseit. A munka tehát multidiszciplináris szemléletű, politikai filozófiai, politikatudományi, alkotmányjogi és nemzetközi jogi elemzést tartalmaz. Fő megközelítési módja azonban - amint erre már utaltam -, politikai filozófiai jellegű, hiszen legfőbb
- 220/221 -
célja annak vizsgálata, hogy a kisebbségi jogintézmények mennyiben igazolhatók, illetve céljaik mennyiben megvalósíthatók. A könyv (és az alapjául szolgáló disszertáció) egyes elő-publikációkban megjelenő eredményei a kisebbségek jogairól szóló törvény 2005.-ben történt módosításában is tükröződnek.
Majtényi Balázs munkája alapállásában sokat köszönhet a Tóth Judit írásaiban megjelenő megközelítésnek, tehát a fent említett nemzedéki kötődések mellett, jól illeszkedik abba a tudományos szemléletbe, amely nem választja el mereven a belső és a nemzetközi jog normáit, a jogot és a mögöttes problémákat, továbbá az elméleti kategóriákat és a gyakorlat prózai világát.
A könyv bevezetőt követő első része a nemzetfogalom és a nacionalizmus értelmezéséből kiindulva gondolatgazdagon elemzi a kisebbségi jogok főbb elméleti kérdéseit. A többkultúrájú politikai közösség értelmezése kapcsán megítélésem szerint két további kérdés is felvetődik. Az egyik az, hogy az ilyen közösség megvalósítása vajon nem csupán a nagyobb közösségek kulturális igényeinek kielégítését garantálja-e, azaz, alkalmazható-e a gyakorlatban a kisebb közösségek esetében. A kérdés véleményem szerint azért is fontos, mert ha az államon belüli konstelláció olyan, hogy a többséghez képest csupán kisebb kulturális közösségek léteznek, csupán szerény tartalmú kulturális jogok garantálása lehet reális. Ebben az esetben viszont megfelelő alap nélkülinek tűnhet a többkultúrájú politikai közösség fogalma. Van-e a kulturális garanciáknak minimum szintje, ami felett ez a fogalom indokolt? A másik kérdés az, hogy a szerző által feltételezett állami aktivizmus - amely éppen a kulturális intézményrendszer kiépítésben és működtetésében jelenik meg - mennyiben áll összhangban az állam erőteljes leépítését megvalósító politikai tendenciákkal? Elméletileg a saját intézményeket szabadon alakító és saját zsebéből fenntartó kisebbségek a szabadságjogokon alapuló teljes magánautonómiát gyakorolnak, ami harmóniában van a be nem avatkozó állam eszméjével. A saját rész megőrzése nélkül elveszhet a valódi közösségi jelleg. Ugyanakkor elvész az állampolgári egyenlőség, hiszen a többségi intézményrendszert az állam tartja fenn. Avagy az egyenlőség mind a két intézményrendszer leépítésben nyilvánul meg? Talán nem alaptalan azt feltételezni, hogy fennáll a veszély, hogy a leépítés a gyakorlatban ritkán semleges, a kisebbségi intézményrendszer jobban megszenvedheti.
A kollektív jogok elismerésének vizsgálata kapcsán pedig felvethető, hogy ha kollektív jogokról beszélünk, az autonómián - amely komplex kérdés - és esetleg a pozitív megerősítésen kívül, valójában nem csupa eljárási
- 221/222 -
jogosítványokról van-e szó, tudni illik, hogy a közösség nevében egy önmagát reprezentatívnak tételező szervezet vagy egy olyan, amely esetében a reprezentativitás jogi úton biztosított, lép fel, és nem a sértett egyének. A kollektív intézmény-fenntartási, újságkiadási, stb. jog ugyanis, valójában egyéni jog, akkor is, ha adott esetben egy jogi személy a tulajdonos.
Ami az autonómia jogának a nemzetközi jogban biztosított önrendelkezési jogból történő levezetését illeti, ahogyan ezt a szerző hangsúlyozza, elméletileg is csak akkor működőképes, ha a függetlenség csupán a belső önrendelkezés, azaz az autonómia megtagadása esetén lehetséges. Ez igen rokonszenves hipotézis - szerző is így nevezi - azonban nem csupán az államok túlnyomó többsége által vallott felfogással áll szemben, mivel az önrendelkezési jog alanya a népként tételezett lakosság, de tartalmi nehézségeket is felvet. Ami az államok felfogását illeti, ha egy állam nem akar autonómiát adni világos, hogy miért elutasító a felfogása. Ha pedig már megadta, értelmetlennek látja ezzel a kérdéssel foglalkozni, illetve fél attól, hogy majd nemzetközi testületek mondják meg, miféle autonómiát kell biztosítania. Következésképpen, az államok túlnyomó többsége nem lelkesedik a nemzetközi jog olyan értelmezésért, amelyből számukra államszervezeti modellek következnek. Ami pedig a tartalmi nehézségeket illeti, mi lenne, ha az állam valamiféle jogok biztosításával letudná az autonómiára vonatkozó kötelezettségét, - az autonómiának nemhogy a nemzetközi jogi fogalma hiányzik, de elméletben sincs arról egyetértés, hogy milyen mértékű önkormányzati jogokat lehet már autonómiának hívni, - és azzal az érintett közösség elégedetlen. Ez a vita megoldhatatlan feladat elé állítaná a nemzetközi közösséget. Mi több, kívülről csak kivételes helyzetben lehet egy belső hatalommegosztást garantálni, mint Boszniában.
A második rész első fele a nemzetközi jogi szabályozással foglalkozik, amely kapcsán a szerző szemléletesen bemutatja, hogy miért tévhit, az, hogy annak egyszerű követése megoldaná a kisebbségek problémáit. Ugyanakkor - tehetjük hozzá - a kisebbségekre vonatkozó nemzetközi jogi szabályozás kapcsán létezik egy másik tévhit is. (A szerző ezt a tévhitet sem osztja.) Az tudni illik, hogy tulajdonképpen nem ér semmit. A munkából az is kiderül, hogy a Majtényi Balázs jól látja, bár a nemzetközi szabályozás sohasem veheti át a belső alkotmányos garanciák szerepét, a kisebbségi ügyekkel kapcsolatos nemzetközi normák főként a felülvizsgálati eljárások segítségével megfelelő irányba terelhetik az államok kisebbségpolitikáját.
A második rész második fele a hazai kisebbségi jogi szabályozással foglalkozik, számba véve és okosan elemezve az egyes alkotmányos kérdése-
- 222/223 -
ket. A szerző jól érzékeli a bevándorolt kisebbségek problémáját. A mentség csak az lehet, hogy jó néhány más állam sem néz szembe ennek a problémának a kisebbségi jogi vetületével. Ami a száz éves elismerési feltételt illeti, annyi tehető hozzá a szerző érveléséhez, hogy azt nem alkalmazzák merev módon, így például nem tesznek különbséget a régi és az új görögök között. (Ez utóbbiak, mit ismert, a sikertelen kommunista forradalom után az 1940-es évek végén települtek át.) A választói névjegyzék bevezetésével kapcsolatban pedig, noha az etnobiznisznek nevezett jelenség indokolhatja, arra épít, hogy tizenhét esztendő demokrácia után az új nemzedékek már megszabadultak az előző generációk tudatát terhelő szorongások holt tömegétől és az Alkotmánybíróság felfogásának megfelelően a közhatalom gyakorlása visszavezethető kell, hogy legyen a népig.
A szerző munkájának alapvető konklúziója, hogy az állam nemzeti értelemben felfogott semlegessége nem valósítható meg. Így a többségétől eltérő kultúrájú közösségek tagjai számára a politikai nemzetben való egyenlő részvétel és az identitást védő különjogok elismerése jelenti. Majtényi Balázs igen helyesen mutat rá arra, hogy a kisebbségek biztonsági kérdésként kezelése a különjogok elismerését az egyes, többnyire erősen eltúlzott kockázatokhoz mérve látja biztosítandónak, és ez a szemlélet ilyen módon feltételessé teszi azok gyakorlását. A kisebbségi különjogok valódi alapja azonban a többséggel való egyenlőség.
Megállapítható, hogy a kötet magas szintű szakmai munka, amely alkotó módon feldolgozta a hazai és a nemzetközi tudományos irodalmat. A szerző a fogalmi keret megalkotása során természetesen nem térhet ki minden kérdésre, de megállapításai mindig jól átgondoltak, megalapozottak, ami nem abból ered, hogy elegánsan elkerülné a nehéz problémákat. A szerzőnek még arra is jut energiája, hogy egyes kapcsolódó kérdésekkel összefüggésben szellemes kommentárokkal fűszerezze a szöveget.
Majtényi Balázs kötete elejére az egykori "Kákánia" polgárának, Robert Musilnak A tulajdonságok nélküli emberéből választott idézetet. E szerint az állampolgár nemzeti, állami, osztály, földrajzi, nemi, tudatos, tudattalan, és személyes karakterek együttese. Az állampolgárság vízgyűjtő teknőjéből azonban ez a keverék átfolyik egy újabb kitölthető térbe, amelynek más a színe és a formája Olaszországban, mint Angliában.
A sokféle elemből összeálló identitás mindig egy meghatározott állami-politikai térben jelenik meg. Mindenkinek joga van azonban arra, hogy megőrizze.■
- 223 -
JEGYZETEK
[1] A kisebbségi jogok nemzetközi okmányai (szerk.: Majtényi B.-Vizi B.). Gondolat, Budapest, 2003. 248 o. The Hungarian Status Law: Nation Building and/or Minority Protection? (eds.: Kántor, Z.-Majtényi, B.-Osamu Idea, Vizi, B.-Halász, I.). Slavic Research Center (Hokkaido University), Sapporo, 2004. 627 o. Ami összeköt? Státustörvények közel s távol (szerk.: Halász I.-Majtényi B.-Szarka L.). Gondolat, Budapest, 2004. 255 o. Európa kisebbsége (A roma kisebbség a nemzetközi dokumentumokban) (szerk.: Majtényi B.-Vizi B.). Gondolat, Budapest, 2005. 209 o. Szöveggyűjtemény a nemzeti kisebbségekről (szerk.: Kántor Z.-Majtényi B.). Rejtjel, Budapest, 2005. 631 o. Beyond Sovereignity? From Status Law to Trans-National Citzenship? (főszerkesztő: Osamu Idea, szerk. biz. Kántor, Z.-Majtényi, B.-Vizi, B.-Halász, I.-Deets, S.). Slavic Research Center (Hokkaido University), Sapporo, 2006. 412 o. A Minority in Europe (Selected International Documents Regarding the Roma) (eds.: Vizi, B.-Majtényi, B.). Gondolat, Budapest, 2006. 241 o.
[2] Pap A. L.: Identitás és reprezentáció. Az etnikai hovatartozás meghatározásától a politikai képviseletig. Gondolat, Budapest, 2007. 316 o.
Visszaugrás
