Megrendelés

Udvaros Judit: Gondolatok a perköltség elleni fellebbezés illetékéről (ESz 2016/2., 42-46. o.)[1]

avagy: minősülhet-e a perköltség főkövetelésnek a fellebbezési eljárásban?

1. Bevezetés; a tárgyalt problémakör

Előfordul, hogy a pernyertességbe, mint örömbe üröm vegyül: jóllehet a perbe vitt főkövetelés és annak járulékai tekintetében megvalósult a felperes elérni kívánt célja, azonban az ügyvédi munkadíjnak, mint a perköltség részének megállapításánál az elsőfokú bíróság ceruzája az általa elvártnál vékonyabban fogott. Vagy ellenkezőleg: az alperes, belátván a felperes igazát, belenyugodna a bíróság döntésébe, azonban az ügyvédi munkadíjnak a pernyertes fél javára megítélt összegét eltúlozottnak látja.

Ezen helyzetben semmilyen törvényi akadálya nincsen az elsőfokú határozat elleni fellebbezésnek csak a perköltség részét képező ügyvédi munkadíj összegének megváltoztatása - annak felemelése vagy éppen leszállítása - érdekében, a Pp. 253. § (2) és (3) bekezdése alapján: a Pp. 233. §-ának (1) bekezdése ezt lehetővé teszi, kizáró törvényi rendelkezés pedig nincs.[1]

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény ("Itv.") 37. § (1) bekezdése értelmében a bírósági eljárásért az Itv.-ben megállapított illetéket kell fizetni. Minthogy a fellebbezési (másodfokú) bíróságnak az elsőfokú határozat elleni fellebbezést elbíráló eljárása nem olyan eljárási cselekmény (szolgáltatás), amely az Itv. 67. §-ában említett módon megállapított díjfizetési kötelezettség alá esik[2], a perköltség - ekként az annak részét képező ügyvédi munkadíj összegének megállapítása - elleni fellebbezést illeték lerovása mellett kell benyújtani.[3]

- 42/43 -

A jelen értekezéssel célom annak indokolt bemutatása, hogy az Itv. szabályozásának hiányossága miatt a kizárólag a perköltség megállapítása miatti fellebbezések tekintetében a perköltséget az illeték megfizetése szempontjából, valamint a másodfokú eljárásban kényszerűen a per főtárgyaként - ezen belül is főkövetelésként - kezeli a bírói gyakorlat akkor is, ha az elsőfokú eljárásban nem ez volt a főkövetelés.[4] Álláspontom, hogy a Pp. és az Itv. összhangja hiányzik, amelyet az Itv. perköltség elleni fellebbezés illetékére vonatkozó szabályainak körében helyet foglaló Itv. 48. §-ának módosításával lehetne - és kellene is - megteremteni.

2. A per főtárgya, főkövetelés, az ügy érdeme

A per főtárgyának fogalmát a Pp. közvetlenül nem határozza meg, közvetetten azonban igen. A per főtárgyának meghatározása a Pp.-nek a pertárgy értékével kapcsolatos szabályából tűnik ki: a Pp. 24. §-a ugyanis úgy rendelkezik, hogy a pertárgy értékének megállapításánál a keresettel érvényesített követelés vagy más jog értéke irányadó. A per főtárgya ekként a keresettel érvényesített követelés vagy más jog.

A Pp. pertárgy értékének megállapítását szabályozó 25. §-ának (4) bekezdése további támpontot nyújt, amikor elkülöníti a főkövetelést és annak járulékait. Eszerint a pertárgy értékének megállapításánál "a főkövetelés járulékai […] - kivéve az önállóan érvényesített kamat- és egyéb járulékkövetelést - az érték megállapításánál figyelmen kívül maradnak…".

Ebből az vezethető le, hogy - együttes érvényesítésük esetén - a per főtárgyát a főkövetelés és annak járulékai is képezik. A per főtárgya tehát a felperes perbe vitt anyagi jogi igénye. Természetesen nincs akadálya annak, hogy a főkövetelést a járulékok nélkül érvényesítse a felperes. Ugyanígy: csak a járulékok is érvényesíthetők önállóan, a főkövetelés nélkül.[5], [6] amely esetben az önállóan érvényesített járulékkövetelés a főköveteléssé.

Mivel jogszabály nem szól ellene, elképzelhető, hogy egy pernek a főtárgya csak perköltség-követelés - ezen belül ügyvédimunkadíj-követelés legyen[7]. A jelen értekezés célja azonban a probléma felvetése kapcsán jelzett azon jelenség, amikor a perköltség-követelés nem önállóan kerül érvényesítésre.

Jóllehet a főkövetelés és a járulékok - vagy akár perköltségigény - érvényesítése elválhat egymástól, a per főtárgya csak önállóan érvényesített követelés lehet[8]. A járulékkövetelés (vagy perköltségigény) tehát csak akkor válhat a per főtárgyává, ha azt önállóan érvényesítik.

E helyütt szükséges megemlíteni egy másik fogalmat is: az ügy érdemét. A Pp. 212. §-ának (1) bekezdése értelmében "a bíróság a per érdemében ítélettel, a per során felmerült minden más kérdésben - ideértve a per megszüntetését is - végzéssel határoz". Az érdemi döntés korlátairól rendelkező Pp. 215. §-a alapján "a döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg az ellenkérelmen; ez a szabály a főkövetelés járulékaira (kamat, költség stb.) is kiterjed." Ezzel összhangban, ha a másodfokú bíróság a Pp. 253. § (1) bekezdése alapján "az ügy érdemében" dönt, a Pp. 253. §-ának (2) bekezdésének alkalmazásával az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja, ha az "érdemben" helyes, ellenkező esetben az elsőfokú bíróság ítéletét egészben vagy részben megváltoztatja.

Könnyű belátni: érdemi döntés lesz az elsőfokú ítélet ellen csak a perköltség tekintetében benyújtott fellebbezés elbírálása - ebből azonban nem vonható le olyan következtetés, hogy ettől a perköltség maga főköveteléssé, a per főtárgyává válna.

Leginkább a perbeli egyezség[9] körében érzékelhető, hogy az ügy érdeme az ügy főtárgyához képest szélesebb körű: az egyezség keretében a felek rendezhetik azon jogosultságaikat és kötelezettségeiket is, amelyek a per főtárgyán túlmutatnak, mi több, nem is voltak perbe vitt igények.

Mindaz, amiről a bíróság dönt, az ügy érdeméhez tartozik - de az érdemben eldöntendő kérdések ettől még nem válnak teljeskörűen a per főtárgyává.[10]

Az ügy érdeméhez tartozik ekként a perköltségigény is, hiszen abban is érdemben kell dönteni.[11] [12] Ettől azonban a perköltségigény még nem lesz sem főkövetelés, sem a per fő tárgya - mégis: a fellebbezési eljárásban, illetékkiszabási szempontból a főköveteléssel esik egy tekintet alá. A jelen értekezés szerint ezen lenne szükséges változtatni az Itv. módosításával.

- 43/44 -

3. A pertárgy értéke; jelentősége az illetékkiszabás szempontjából

A pertárgy értékének megállapításánál tehát a keresettel érvényesített követelés vagy más jog értéke az irányadó.[13] Ezen esetekben a pertárgy értéke a Pp. eltérítő rendelkezése[14] folytán az érvényesített követelés vagy jog értékétől függetlenedik.[15]

A pertárgy értékére vonatkozó szabályozás alapján nem lehet kétség afelől, hogy - jóllehet a pertárgy értéke nem feltétlenül azonos a vitás követelés vagy jog értékével -, a pertárgy értéke - azaz a vitás követelés (vagy más jog) értéke - a per főtárgyához, azon belül a főköveteléshez kapcsolódik. A per főtárgyának illetékszempontú megközelítésével azon eredményhez juthatunk, hogy az illeték kiszabása szempontjából a főkövetelés értéke (járulékok nélkül) a kiindulópont.

A pertárgyértéket a felperesnek kell megjelölnie[16]. Ha a bíróság hatásköre a pertárgy értékétől függ, úgy a pertárgyértéket a keresetlevélben meg kell jelölni, hiszen a keresetlevélből a bíróság hatáskörének megállapításához szükséges adatoknak[17] ki kell tűnniük[18], [19], a jelen értekezés szempontjából azonban a hatásköri kérdéseknek nincs jelentősége.

A pertárgy értékének illetékkiszabás szempontjábóli jelentőségét az Itv. 39. § (1) bekezdése adja, amely szerint a polgári peres és nemperes eljárásban az illeték alapja (ha törvény másként nem rendelkezik) az eljárás tárgyának az eljárás megindításakor fennálló értéke, jogorvoslati eljárásban pedig a vitássá tett követelés vagy követelésrész értéke.

Az eljárás megindításakor az Itv. 42. § (1) bekezdése értelmében az Itv. 39-41. §-aiban meghatározott ille­ték­alap után kell az illeték mértékét megállapítani. Az eljárás megindításakor - azaz az elsőfokú eljárásban - csak a főkövetelésnek az értéke lehet ismert, amely a pertárgyértékre vonatkozó szabályok alapján illetékalap lehet.

Ha van önállóan érvényesített követelés, akkor a pertárgy értékéhez nyilvánvalóan nem számíthatók hozzá az ezen követelés érvényesítése érdekében felmerült, illetőleg felmerülő, a perköltség körébe tartozó tételek, ekként pl. az eljárás kezdetén lerovandó illeték, az előzetes bizonyítás keretében kifizetett szakértői költség, és az ügyvédi munkadíj sem.

Ez utóbbi tekintetében könnyű belátni, hogy az ügyvédi munkadíj megítélhető összege még csak közelítőleg sem ismert az eljárás kezdetén, mert ezt az elsőfokú bíróság az eljárása végén fogja megállapítani: a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendeletnek ("IM r.") vagy a 2. §-ában, vagy a 3. §-ában meghatározott keretek között - mindenkor azonban mérlegeléssel.

4. A perköltség fogalma

A Pp. 75. §-ának (1) bekezdése szerint perköltség mindaz a költség, ami a felek célszerű és jóhiszemű pervitelével kapcsolatban akár a bíróság előtt, akár a bíróságon kívül merült fel[20]. A törvényhely (2) bekezdése szerint a perköltséghez hozzá kell számítani a felet képviselő ügyvéd munkadíját is[21].

A Pp. tehát a perköltséget a felek célszerű és jóhiszemű pervitelével kapcsolatos költségként definiálja[22], amelyhez (többek között) a felet képviselő ügyvéd készkiadása és munkadíja is hozzászámítandó[23], [24]. Nem vitásan az Itv. 37. § (1) bekezdése értelmében a bírósági eljárásért az Itv.-ben megállapított és megfizetett illeték is a perköltség része.

A perköltség tehát a felperes anyagi jogi igénye érvényesítésével (illetőleg az ezzel szembeni védekezéssel) összefüggő, a perköltség fogalmából eredően a felek célszerű és jóhiszemű pervitelével kapcsolatos költség[25]. Ez nem a per főtárgyának valamiféle, az érvényesített követeléshez vagy joghoz tapadó, a követelés anyagi jogi lényegéhez kapcsolódó járuléka, hanem a követelés érvényesítése (vagy az ezzel szembeni védekezés) körében és érdekében alkalmazott eljárásjogi jogcselekmények ellenértékeként felmerült költség, kiadás.

A perköltség (benne az ügyvédi munkadíj) tehát nem része a keresettel érvényesített jognak vagy követelésnek, és e követelés vagy jog járulékának sem tekinthető, azaz nem lehet főkövetelés, és ezen túlmenően sem képezheti a per főtárgyát - akkor sem, ha arról érdemben kell dönteni.

5. Az ügyvédi munkadíj megállapítása

A Pp. 79. §-ának (1) bekezdése szerint a bíróság a perköltség összegét a fél által előadott és a szükséghez igazolt adatok figyelembevételével; felszámítás illetőleg igazolás hiányában a per egyéb adatai alapján határozza meg. Ez a meghatározás bírói mérlegeléssel történik; az ügyvédi munkadíj tekintetében e bírói mérlegelés kereteit és tartalmát az IM r. 2. és 3. §-ai írják körül.

- 44/45 -

5.1. Az ügyvédi munkadíj megállapítása a pertárgy értékétől függetlenül

Az IM r. 2. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében a fél pernyertessége esetére igényelheti, hogy részére a bíróság az ügyvéd munkadíjának és készkiadásainak címén kötelezze a pervesztes felet a fél és a képviselője között létrejött ügyvédi megbízási szerződésben kikötött megbízási díj megfizetésére[26]. Az ügyvédi megbízási díjat a felek és jogi képviselőik - minthogy az ügyvédi megbízási díj szabad megállapodás tárgya[27] - a pertárgyértéktől függetlenül is meghatározhatják: az ügyvédi megbízási díj ez esetben a pertárgy értékéhez nem kapcsolódik.

Az IM r. 2. §-ának (2) bekezdéséből - amely szerint a munkadíj összegét a bíróság a jogszabályhely által körülírt esetekben, indokoltan mérsékelheti - az következik, hogy az így megállapodott megbízási díj egyfelől egy maximális összeg, amelynek a felemelésre a jogszabály okszerűen nem ad lehetőséget, másfelől azonban kiindulópontja a csak lefelé irányuló korrekció irányába mutatható bírói mérlegelésnek.

5.2. Az ügyvédi munkadíj megállapítása a pertárgy értékétől függően

Az IM r. 3. §-ának (1) bekezdése értelmében, díjmegállapodás hiányában, vagy, ha a fél ezt kéri, a bíróság a képviselet ellátásával felmerült munkadíj összegét az IM r. 3. § (2)-(6) bekezdéseiben foglaltak alapján állapítja meg. Ezen rendelkezések alapján a bíróság az IM r. 3. §-a (2) bekezdésének a)-c) pontja szerinti, az elsőfokú eljárásban érvényesített főkövetelés alapján megállapított pertárgyértéket veszi a díjmegállapítás alapjául[28].

Az IM r. 2. §-ában szabályozott, a megbízási szerződés alapulvételével kért díjmegállapítás és az IM r. 3. § (1) bekezdése alapján, a (2)-(6) bekezdésekre figyelemmel igényelt díjmegállapítás között három lényeges különbség figyelhető meg. Egyrészt, hogy ezen, utóbbi esetben a fél nem konkrét összegben, hanem a jogszabályhelyre történő utalással terjeszti elő a kérelmet. Másrészt, hogy a megállapítható ügyvédi munkadíj felső határa nem matematikai összegszerűségben kerül - nem is kerülhet - kimutatásra a fél részéről, hanem az IM r. 3. §-a a munkadíj megállapításának kereteit írja körül, és a bíróság ezen keretek között, mérlegeléssel állapítja meg a munkadíjat.[29]

A harmadik különbség - jóllehet az IM r. mind a 2. §, mind a 3. § esetében abból indul ki, hogy az érvényesített összeg a mérlegelés kiindulópontja, valamint, hogy a bíróság a pertárgyértékre utalással érvényesített összeget[30] a jogszabályhely által körülírt esetekben[31] indokoltan mérsékelheti - az, hogy az IM r. 3. §-ára alapított kérelem szerinti munkadíjat a kereteken túlmenően fel is emelheti[32], ugyancsak indoklási kötelezettség mellett[33].

A bírói gyakorlat ebben a kérdésben, szemléletben töretlen akkor is, ha időközben az ügyvédi munkadíjat megállapító jogszabályok több ízben is megváltoztak. A lefelé történő korrekció során azonban a bíróság mérlegelése a pertárgyértéket teljesen nem hagyhatja figyelmen kívül, hiszen az IM r. a perértéket tette a díjmegállapítás alapjául.[34], [35]

6. A pertárgy értékének jelentősége a fellebbezési illeték kiszabása szempontjából

Az Itv. 39. §-ának (1) bekezdésének második fordulata szerint az illeték alapja a jogorvoslati eljárásban a vitássá tett követelés vagy követelésrész értéke. Ez a meghatározás két szempont megvizsgálását teszi szükségessé: egyfelől, hogy mi lehet maga a vitás követelés (vagy követelésrész), másfelől pedig, hogy mi lehet ennek az értéke.

6.1. A "vitás követelésrész", a per főtárgya

A jelen értekezés korábban[36] utalt arra, hogy a pertárgy értéke - azaz a vitás követelés (vagy más jog) értéke - a per főtárgyához, azon belül a főköveteléshez kapcsolódik. A per főtárgyának illetékszempontú megközelítésével tehát a fellebbezési eljárásban is azon eredményhez kellene jutni, hogy a fellebbezési illeték megállapítása szempontjából is a főkövetelés értéke a kiindulópont, azaz illetékszempontból a járulékok nem jönnek figyelembe (és a perköltség sem); ez alól kivétel, ha a járulékkövetelést (vagy perköltség-követelést,

- 45/46 -

ezen belül az ügyvédi munkadíjat) önállóan érvényesítik.[37]

Amikor azonban a perköltség-követelés nem önállóan kerül érvényesítésre, akkor az az elsőfokú eljárásban - okszerűen - soha nem minősül a per főtárgyának (jóllehet arról érdemben kell dönteni). Ezért - szemben az Itv. 39. §-ának (1) bekezdése alapján, az Itv. speciális rendelkezésének hiányában kialakított bírói gyakorlattal - nem minősülhetne a per főtárgyának - vitás követelésnek, illetőleg vitás követelésrésznek - a másodfokú eljárásban sem.

6.2. A "vitás követelésrész" értéke

Az Itv. 39. §-ának (1) bekezdése értelmében tehát az illeték alapja az eljárás tárgyának az eljárás megindításakor fennálló értéke, jogorvoslati eljárásban pedig a vitássá tett követelés vagy követelésrész értéke.

A nem önállóan érvényesített perköltségigény - benne az ügyvédi munkadíj - megítélt egésze vagy része, minthogy ez az elsőfokú eljárásban nem volt főkövetelés, ekként nem képezte részét a per főtárgyának, a másodfokú eljárásban vitás követelés(rész)nek, vitatott összege pedig a "vitás követelés(rész)" értékének nem minősülhet.

Minthogy azonban az Itv. 37. §-ának (1) bekezdése értelmében "a bíróság eljárásáért e törvényben megállapított illetéket" kell fizetni, a 37. § (2) bekezdése értelmében pedig csak a 67. §-ban említett díjjal fedezett bírósági eljárási cselekmények nem képezik tárgyát[38] a bírósági eljárási illetéknek, a fellebbezéssel a főkövetelés érintése nélkül támadott perköltség (ügyvédi munkadíj) kívül esne az Itv. szabályozási körén. A fellebbező fél tehát a fellebbezésben a főkövetelés érintése nélkül vitatott, a főkövetelés részét nem képező perköltséget illetőleg annak részét főkövetelésként kénytelen kezelni, és ennek megfelelően leróni az illetéket.

A bírói gyakorlat ugyanígy kénytelen eljárni, és a felet ennek megfelelően felhívni az illeték lerovására. "A kizárólag a perköltség ellen irányuló fellebbezés esetén az 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 46. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Itv. 39. § (1) bekezdése szerint a perköltség vitás összege[...] [... Ft mínusz ... Ft] jelentette az illetékalapot."[39] "Az ítélőtábla észlelte ugyanakkor, hogy az alperes fellebbezésére kevés illetéket rótt le, az kizárólag az indoklás elleni fellebbezésre elegendő [1990. évi XCIII. törvény az illetékekről (a továbbiakban: Itv.) 48. §]: erre tekintettel kötelezte őt az elsőfokú perköltség elleni fellebbezés után járó eljárási illeték lerovására is [Pp. 253. § (3) bekezdés és Itv. 39. § (1) bekezdés]."[40]

7. A felvetett probléma összefoglalása, megoldási javaslat

Ez, a hiányos illetékszabályozás miatt kialakult gyakorlat az ügyvédi munkadíj felemelése iránt fellebbező fél oldaláról azt a további disszonanciát is okozza, hogy az IM r. által adott lehetőséggel élve az elsőfokú eljárásban nem összegszerűen előterjesztett ügyvédimunkadíj-igényt a másodfokú eljárásban kénytelen összegszerűen megjelölni[41]. Ez azt is jelenti, hogy a fellebbezési eljárásban az IM r. 3. §-a sem a fél, sem a bíróság oldaláról nem jut érvényre.

Azonban a Pp. egyetlen szabályából sem vezethető le az, hogy amíg a perköltség részét képező ügyvédi munkadíj az elsőfokú eljárásban az IM r. 3. §-a alapján, összegszerű megjelölés hiányában kérhető - vagyis annak összegét a perköltséget kérelmező fél bírói mérlegelésre bízza -, addig az ügyvédi munkadíj egy fellebbezési eljárásban ezt a jellegét elveszti. A Pp. és az IM r. rendelkezéseinek értelmezéssel sem lehet tehát olyan gondolatmenethez eljutni, amely szerint az ügyvédi munkadíjat a fellebbezésben összegszerű meghatározással kellene kérni, miáltal az elsőfokú bíróság által megítélt ügyvédi munkadíj és az ügyvédi munkadíj felemelését kérő, fellebbező fél által - a fellebbezési eljárásban immáron számszerűsítve kért - ügyvédi munkadíj különbözete, mint illetékjogi szempontból vitás követelés illetékalapot képezhetne.[42]

Ezzel szemben egy eljárásjogi szempontból joghatályos, a perköltség részét képező - az elsőfokú eljárásban nem önálló követelésként érvényesített - ügyvédi munkadíj felemelésére irányuló fellebbezés az Itv. rendelkezései alapján azt feltételezi, hogy a fellebbező fél az ügyvédi munkadíjat a fellebbezésben és az ennek nyomán induló másodfokú eljárásban önállóan érvényesített követelésnek, azaz a per főtárgyának tekintve összegszerű kérelmet terjesszen elő, valamint az elsőfokú eljárásban megítélt ügyvédi munkadíj és ezen - első ízben a fellebbezésben összegszerűen megjelölt, ekként első ízben csak a másodfokú eljárásban összegszerűen érvényesített - ügyvédi munkadíj különbözetét a másodfokú eljárásban főkövetelésnek, ekként ille­ték­alapnak tekintve rójon le fellebbezési illetéket.[43]

Az elsőfokú eljárásban az IM r. 3. §-ának keretei között ügyvédimunkadíj-igényt, és az elsőfokú érdemi határozatban ennek alapján megállapított ügyvédi munkadíj felemelése iránti fellebbezést előterjesztő fél - és a bíróság is - az Itv.-t alkalmazni kénytelen a Pp.-vel összhangban nem álló szabályozása alapján is.

Ez a helyzet álláspontom szerint azért állhat fenn, mert az Itv. erre a helyzetre nem teremt kivételt: az Itv. 48. és 51. §-aiban a kizárólag a perköltség ellen benyújtott fellebbezés nem szerepel. A jelen értekezésben tárgyalt disszonancia az Itv. kedvezményezett illetékre vonatkozó rendelkezéseinek módosításával - a kizárólag a perköltség elleni fellebbezésnek a kedvezményezett illetékfizetés körébe történő beemelésével - lenne feloldható. ■

JEGYZETEK

[1] A Pp. 233. § (3) bekezdése a perköltség tárgyában hozott végzés elleni fellebbezést megengedi (lásd PK 202. is), az ítélet elleni fellebbezésre vonatkozó szabályok Pp. 259. §-a szerinti alkalmazása nem kizárt, mivel a Pp. 257. és 258. §-ai nem rendelkeznek másként.

[2] Itv. 37. § (2) bekezdése, Itv. 67. §-a.

[3] A Pp. 235. § (2) bekezdése értelmében az illeték lerovásának hiánya azt eredményezi, hogy a fellebbezés "más okból kiegészítésre [...] szorul". A bíróság a felet a Pp. 237. §-a alapján - az ott meghatározott jogkövetkezmény terhe mellett - az illeték lerovására hívja fel.

[4] A főkövetelés járulékaira is kiterjeszthető lenne a megfontolás.

[5] Ebben az esetbe, ha főkövetelés összege és az arra vonatkozó anyagi jogi jogosultság korábban jogerős döntéssel nem került elbírálásra, akkor ez is bizonyítás tárgya.

[6] Pp. 25. § (4) bekezdés.

[7] Nem szól semmi pl. az ellen, hogy perköltség-követelés váljon a per fő tárgyává (elképzelhető olyan eset, amikor egy kibocsátott fizetési meghagyás tekintetében a kötelezett csak a perköltség tekintetében él ellentmondással, amely esetben az ellentmondás alapján perré alakult eljárásban már csak a perköltség-követelés tekintetében lesz szükség a jogosult általi keresetindításra.

[8] Pp. 25. § (4) bekezdés.

[9] Pp. 148. §.

[10] A BH 1991.458. sz. eseti döntés a "perbe vitt igény főtárgya" kifejezést használja.

[11] A 2005. évi CXXX. törvény 14. §-ához fűzött indokolásában - bár a jelen értekezés témájához képest más, a felülvizsgálattal kapcsolatos megfontolások alapján - fogalmazott meg a jogalkotó olyan gondolatot, amely szerint "[...] a kamatfizetés és a perköltség kérdése a másodfokú eljárásban gyakorlatilag az ügy érdemének minősül [...]". Ezzel a 2005. évi CXXX. törvény tárgyán túlmutató körben is egyetértek. A jelen értekezésben tárgyalt probléma megoldását az ügy érdemével kapcsolatos megállapítás azonban nem segíti, mivel ez nem indokolja a nem önállóan érvényesített perköltségigény illetéklerovás szempontjábóli főkövetelésként való kezelését a fellebbezési eljárásban.

[12] A Pp.-nek a 2005. évi CXXX. törvény 14. §-ával megállapított 271. § (1) bekezdés c) pontja értelmében nem volt helye felülvizsgálatnak "a jogerős határozatnak csupán kamatfizetésre, illetve a perköltségre vonatkozó rendelkezései ellen, kivéve ha a fellebbezés is kizárólag az elsőfokú határozat e rendelkezései ellen irányult". E rendelkezés 2006. január 1. napjától 2012. augusztus 31. napjáig volt hatályban.

[13] A Pp. 24. §-ának (2) bekezdése által felsorolt esetekben ugyanakkor el kell térni az érvényesített követelés vagy jog valós értékétől.

[14] Pp. 24. § (2) bekezdése.

[15] Ezen eseteknek a jelen értekezés szempontjából nincs jelentősége.

[16] Pp. 26. §. Ugyanitt: a pertárgy értékét a bíróság is meghatározhatja.

[17] Pp. 121. § (1) bekezdésének c) pontja.

[18] Ekként a meghatározható perértékű ügyek tekintetében Pp. 22. §- ának (1) bekezdése és a 23. § (1) bekezdésének első fordulata a járásbíróság és a törvényszék hatásköre szempontjából, vagyonjogi kérdésekben (a törvényi kivételeket nem tekintve) 30 000 000 Ft-nál húzza meg az értékhatárt.

[19] A meg nem állapítható pertárgyértékű perek vonatkozásában az Itv. 39. § (3) bekezdése, és a 32/2003. (VIII. 22.) IM rend. 3. §-ának (3) bekezdése tartalmaz rendelkezést.

[20] A törvényben meghatározott kivételeket nem tekintve.

[21] A bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről az IM r. az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 131. §-ának (1) bekezdésében adott felhatalmazás alapján rendelkezik.

[22] Pp. 75. § (1) bekezdés.

[23] Pp. 75. § (2) és köv. bekezdések.

[24] A jelen értekezésnek nem célja a perköltség fogalmával, megállapításának mikéntjével, előlegezésével, viselésével, a költségkedvezményekkel kapcsolatos rendelkezések teljes körű ismertetése.

[25] Pp. 75. § (1) bek.

[26] Az IM r. 2. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint a fél által képviselője részére költségtérítésként megfizetett indokolt készkiadásokkal együttes összegben.

[27] Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 9. §-ának (2) bekezdése.

[28] A jelen értekezés szempontjából az IM r. által meghatározott összeghatároknak illetőleg %-os aránynak nincs jelentősége. Itt jegyzendő meg ugyanakkor, hogy az IM r. 3. §-ának (5) bekezdése szerint a pertárgy értékeként figyelembe veendő, a fellebbezésben illetőleg felülvizsgálati kérelemben "vitatott összeg" - az IM r. 2. §-ának a)-c) pontjaiból következően - kétséget kizáróan az első fokú eljárásban érvényesített főkövetelésből vitatott összeget jelenti.

[29] A jelen értekezésnek nem célja a bírói gyakorlat bemutatása, ezért csak utal pl. a BH 1985.390., BH 1992.267., BH 1992.643., BH 1992.769., BH 1993.557., BH 2003.524., BH 1999.239., Fpk. 1996.61. sz. eseti döntésekre.

[30] Az IM r. 3. §-ának (6) bekezdése szerint a bíróság által a (2)-(5) bekezdések alapján megállapítható összeg.

[31] IM r. 2. § (2) bekezdése, IM r. 3. § (6) bek. első mondata.

[32] IM r. 3. § (6) bek. második mondata.

[33] IM r. 3. § (6) bek. harmadik mondata.

[34] 5/1962. (VI. 19.) IM rend., 12/1991. (IX. 29.) IM rend., valamint a jelenleg hatályos IM rend. [Nem releváns a 8/2002. (III. 30.) IM rend.].

[35] A bírói gyakorlat áttekintése alapján levonható az a következtetés, hogy nagy perértékű ügyekben az ügyvédi munkavégzés mértékének figyelembevétele lefelé korrigálja a perérték alapján megállapítható munkadíjat. Egyrészt, mert a nagy perérték nem feltétlenül igényel egyben nagyobb mérvű munkavégzést is, másrészt pedig, mert bizonyos perérték felett az annak százalékában kifejezett munkadíj olyan nagy összeg - sok millió vagy sok tízmillió forint - is lehet, amely szükségképpen nem állhat arányban a kifejthető munkavégzés mértékével.

[36] A Pp. 24. §-a; a jelen értekezés 2. és 3. pontja.

[37] Pp. 25. § (4) bekezdés.

[38] Lásd még Itv. 67. § és a jelen értekezés 1. pontja.

[39] FIT-H-PJ-2012-1130. bírósági határozat, a Fővárosi Ítélőtábla határozata polgári ügyben, Fővárosi Ítélőtábla 6. Pf. 20.653/2012/5.

[40] FIT-H-PJ-2006-3. bírósági határozat, a Fővárosi Ítélőtábla ítélete a Fővárosi Bíróság 21. P. 24.262/2004/55. számú ítéletének helybenhagyásáról.

[41] Az ügyvédi munkadíj leszállítás iránt fellebbező fél oldaláról az egészében vitatott ügyvédi munkadíj, vagy a megítélt és az általa abból elismert összeg különbözete lesz az illetékalap.

[42] Az ügyvédi munkadíj leszállítása iránt fellebbező fél oldaláról sem látható a Pp. és az IM r. alapján az a kötelezettség, amely szerint neki összegszerűen kellene megmondania azt, hogy pontosan milyen összegben vitatja a másik fél jogi képviseletének munkadíját.

[43] Hasonlóan a leszállításért fellebbező fél is.

Lábjegyzetek:

[1] Udvaros Judit, ügyvéd

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére