Szociálpszichológiai kutatás 2010. Line Design Kiadó, Budapest, 215 p.
A Dr. Kelemen László tollából megjelent - újabb, érdekes szociálpszichológiai kutatáson alapuló -, és igen tetszetős kiadásban a közelmúltban a könyvesboltok polcaira került kötet már témaválasztásában is rendkívül figyelemre méltó. Magam is nagy várakozással vettem kézbe e munkát, sőt, annak ellenére, hogy nem vagyok szociológus, még ahhoz is vettem a bátorságot, hogy megosszam Önökkel, a kötettel kapcsolatos szubjektív gondolataimat, érzéseimet. Mindezt annak érdekében teszem, hogy szíves figyelmükbe ajánljam az említett szerző művét, mert meggyőződésem, hogy az olvasó minden bizonnyal nagy érdeklődéssel fogja forgatni a kötet lapjait.
A könyv címe találó és figyelemfelkeltő, ám megfogalmazása nézetem szerint egy sokkal általánosabb jogelméleti megközelítést sugall a potenciális olvasónak, mint ami a szerző valódi célkitűzése és a mű tényleges tartalma. A szerző által tárgyalt kérdéskör ugyanis nem általában a jog, hanem főként a büntető igazságszolgáltatás, a bűnügyi tudományok (a büntetőjog tudomány, a pönológia, a kriminológia, a viktimológia) területére esik. Ezt a szerző azzal indokolja, hogy "a jog társadalmi percepciója szinte még mindig a büntetőjogra korlátozódik." (11. o.). A büntetőjog társadalmi hatása valóban igen nagy és ez nem véletlen. A büntetőjogi tilalmak egyes elemei történetileg az erkölcsi szabályok, a vallás intelmei így pl. többek között a tízparancsolat[1] révén is mélyen gyökereznek, beivódtak a társadalom szövetébe. E szabályok kijelölik az emberi viselkedés társadalmi, erkölcsi kereteit, egyfajta erkölcsi minimumként. A tilalom ereje, a
- 111/112 -
tilalmazott cselekmény következményei, szankciói, a társadalom tagjainak túlnyomó többségét visszatartják a bűnelkövetéstől. A társadalom fejlődésével, a modernizációval párhuzamosan azonban a helyzet bonyolódik, a problémák sokasodnak. Nézetem szerint, a mai, modern társadalmakban a büntetőjogot - talán éppen korábban megszerzett tekintélye folytán - sokszor valamiféle hamis mítosz is körüllengi; az a tévhit, hogy a büntetőjogi tilalomnak a puszta kimondása, a cselekmény büntetőjogi szankcionálása önmagában megoldja a bonyolult helyzetet, társadalmi problémát, társadalmi konfliktust. Azt hiszem nyilvánvaló, hogy a társadalmi problémák valódi megoldása időnként ennél sokkal bonyolultabb és összetettebb.
A rendkívül érdekes és aktuális témát feldolgozó könyv szerzője kiváló munkát végzett. A kutatási folyamat végén, bámulatos gyorsasággal és remek érzékkel választotta ki a rendelkezésre álló adatok gazdag tárházából a legidőszerűbb kérdéseket. Ennek köszönhetően, a kutatási anyag főbb eredményei a lehető legrövidebb időn belül a nagyközönség elé kerülhettek. A gyorsaság legfőbb erénye általában a legfontosabb kérdésekre fókuszálás, míg hátránya a mélyebb elemzés elmaradása. A szerzőnek azonban sikerült az utóbb említett csapdát elkerülnie és megfelelő egyensúlyt kialakítania a gyorsaság és az elmélyültség követelményei között, azzal, hogy nem ambicionálja az összes adat azonnali értékelését, amit azonban kiválaszt, azt maradéktalanul és lényegre törően elemzi. A szerző maga is utal arra a tényre, hogy e műben[2] az "adattenger" feldolgozásának csábító lehetőségei közül a legaktuálisabb kérdések kifejtésére helyezi a hangsúlyt, az adatok minél szélesebb keretek között zajló elemzésének igényével (9. o.). Reményeim szerint a szerző a későbbiek során még foglalkozik az anyag további elemzésével, illetve a gazdag tapasztalatok felhasználásával. Kétségtelen azonban, hogy az adatok értékelése esetenként sejtetni engedi az olvasóval, hogy a szerző következtetései hátterében több adat és összefüggés együtthatása munkál, mint amit ebben az írásműben ténylegesen megoszt velünk. A magam részéről bízom abban, hogy a kötetben értékelésre került adatokon és az azokból levont következtetéseken túl, hamarosan sor kerül a rendelkezésre álló adatsorok további elemzésére és bővebb kifejtésére.
A téma megközelítése interdiszciplináris, hiszen, amint azt a szerző maga a kötet bevezetésében megfogalmazza, a könyv "két tudományág, a jog és a pszichológia határán mozog." Az interdiszciplináris szemléletmód igen dicséretes, ám sosem egyszerű vállalkozás. A siker záloga, hogy
- 112/113 -
amennyiben sikerül elkerülni, hogy a túlzott általánosítások szintjén zátonyra fusson az elemzés, akkor az interdiszciplináris megközelítés minden bizonnyal innovatív és kreatív lesz. Erényei közé fog tartozni a tárgyalt tudományterületek határterületeinek a kimunkálása, a problémák újszerű megközelítése. A szerző végül ebben a törekvésben alapvetően sikeres volt.
A kutatás elméleti háttere a szociális reprezentációk jelentését és funkcióit, az erre vonatkozó kutatásokat, az igazságos világba vetett hit és a rendszerigazolás elmélete kérdéskörén túl, a bűnelkövetés okait és a büntetés céljait, az erre vonatkozó elméleteket foglalja össze. Ezután a sértett - áldozat fogalmát, szerepét elemzi, a sértetté válásra és a bűnözéstől való félelemre vonatkozó főbb kutatásokat összegzi. A szerző ezt követően a halálbüntetés indokoltsága kérdéseit veti fel. A módszertani fejezet a kutatás kérdőívét és a mintát ismerteti, majd a kutatási adatokat tárja elénk és elemzi, végül pedig összefoglalja a főbb kutatási eredményeket. A kötet további oldalai bőséges és jól szerkesztett mellékleteket tartalmaznak.
A kötet ismerteti a kutatás célját és áttekinti a kutatás elméleti hátterét. Utóbbi körben a szociális reprezentációk jelentése, funkciói és az erre vonatkozó főbb kutatások témakörét emelném ki. Majd az igazságosság, az igazságos világba vetett hit, illetve a rendszerigazolás és rendszerkritika fogalmait járja körül és gazdagítja az empirikus kutatások eredményeivel. Az általános kérdéseket követően, a szerző a bűnügyi tudományok területére viszi át az olvasót, s a bűnözés okai, a büntetés céljai, a főbb büntetési elméletek áttekintését adja. Kitér a sértett-áldozat fogalmára, szerepére, a bűnözéstől való félelemre, az áldozattá válásra, a kriminálstatisztika adataira és az ezzel kapcsolatos empirikus kutatások eredményeire. Röviden és rendkívül korrekten utal saját kutatásain túl, más szerzőknek, a témával kapcsolatos kutatási anyagaira és eredményeire. A kötet anyaga hivatkozik a szerzőnek egy korábbi (2007. évi), jelentős, a mostanit megalapozó kutatására is, amely tartalmi és módszertani szempontból egyaránt fontos előrelépést jelentett. A kötet alapjául szolgáló, 2010. évben lezajlott kutatás mintavétele gazdagabb, a szerző korábbi kutatásánál szélesebb merítést alkalmazott. Az 1100 főre kiterjedő kutatásban két minta: egy ezer főből álló, országos, reprezentatív minta és egy 100 fős, jogi végzettségű személyekből álló minta is szerepelt. A két minta összehasonlító jellemzését a kutatás szocio-demográfiai, a társadalom aktuális problémái iránti érdeklődés, illetve pártpreferencia alapján is elvégezte. A szerző a függő változók alapelosztá-
- 113/114 -
sait és különbségeit, valamint a függő változók többdimenziós összefüggéseit is elemezte mindkét mintában.
A kutatás annak feltárását célozta, hogy a mai magyar társadalom hogyan vélekedik bizonyos kérdésekről. A kérdőív jogi és pszichológiai kérdésköröket tartalmazott. Az izgalmas kutatás választ ad néhány nagyon aktuális kérdésre, mint pl. a szankciórendszer szigorítása és a bűnözés csökkenése közötti viszony; az ún. megélhetési bűnözés csökkenésének kérdése a munkanélküliség csökkentése, illetve a szociális juttatások emelése révén, stb. Nézetem szerint, e jogpolitikai kérdések a világgazdasági válság által kiélezett helyzetben, a társadalmi érzékenység fokozódása és a tűrőképesség csökkenésének fényében, ma rendkívül vitatott és fontos témakörök, megoldandó problémák. Éppen ezért tartom kitűnő döntésnek, hogy Dr. Kelemen László e rendkívül fontos kérdések közül, többet is felvett szociálpszichológiai kutatásának tárgykörébe.
A jogi kérdések sorában szerepelnek a jogalkotás és jogalkalmazás egyes kiemelt kérdései, illetve az igazságszolgáltatás alapvető elveinek érvényesülése. A kutatás emellett foglalkozik a bűnöző magatartás okaival és megelőzésével is. A kérdőív beható ismerete nélkül, kizárólag a könyv tartalomjegyzékének tanulmányozása alapján, még bónusz kérdéskörnek tűnik a hazai szankciórendszerben jelenleg már nem szereplő halálbüntetés indokoltságának a vizsgálata. A munka tanulmányozása során azonban be kellett látnom, hogy a kérdőív logikájába valóban beleilleszkedik.
A kérdőívben szereplő, jogalkotással és jogalkalmazással kapcsolatos állításokat bevallom, logikailag én kissé másként csoportosítanám. Azokat a kérdéseket, amelyek a bűnözés csökkentésére vonatkoznak egymást követően sorolnám fel (1, 5, 4). Ezután tenném fel a 3. kérdést a halálbüntetésről. A szankcionálandó vagy éppen ellenkezőleg, a legalizálandó cselekmények kérdését szintén külön csoportosítanám (2, 6). Ennek az oka az, hogy a kérdőív első kérdése (a börtönbüntetés önmagában nem csökkenti a bűnözést) nyilván azt jelenti, hogy a bűncselekménynek börtönbüntetés szankcióval való fenyegetése, önmagában nem tart vissza a bűnelkövetéstől, nem csökkenti a bűnözést. Ezt azonban csak azt követően tudja meg a kérdőívet kitöltő személy, ha már az 5. kérdéshez ért. Az 5. kérdés ugyanis azt tartalmazza, hogy a súlyosabb bírósági ítéletek nagyobb visszatartó erővel bírnának. Mit is jelent azonban a súlyosabb ítélet? A ténylegesen kiszabott súlyosabb börtönbüntetést? Esetleg az ennél is súlyosabb szankció, a halálbüntetés visszaállítását? Ezt a kérdést a szerző maga is felteszi a kérdőívre adott válaszok értékelése során: "Joggal
- 114/115 -
merülhet fel az a kérdés, hogy ez a súlyosbítás egészen az élet elvételéig, a halálbüntetés újbóli bevezetéséig terjedhet-e." (90. o.).
Dicséretesnek tartom, hogy a kutatás nemek szerinti bontásban is tartalmaz adatokat.[3] Nem találom indokát azonban, hogy az abortusz tiltásával kapcsolatos kérdéseknél miért nincs ilyen bontás,[4] míg pl. a kábítószerek közül az enyhe drogok legalizálására vonatkozó kérdéskörnél miért igen.[5] Ez azért furcsa, mert evidens, hogy az abortusz kérdése nyilvánvalóan sokkal inkább érinti a nőket, mint a férfiakat. Az abortusz tilalmának lehetőségével a válaszadók többsége nem ért egyet. Az életkori megoszlásnál látható, hogy az abortusz tilalma lehetőségének a felvetésével a válaszadók legfiatalabb[6] korcsoportja 94%-ban, míg a legidősebb[7] korcsoportban 57%-ban nem ért egyet. Az iskolázottsági szint szerinti bontásban, a magasabb iskolai végzettségűek jóval nagyobb arányban ellenzik az abortuszt, mint az alacsonyabb iskolai végzettségűek (86-53%‑os a két szélsőérték).
A szankciórendszer szigorítása irányába mutató válaszok lényegében már valamennyire megelőlegezik a halálbüntetés teoretikus visszaállításával kapcsolatos attitűdöt is. Ennek ellenére, az mégis nagyon meglepő, hogy mindkét mintában (a budapesti, illetve a diplomás minta kivételével) a halálbüntetés visszaállítását preferáló nézet abszolút többsége mutatható ki. A kutatás ezzel kapcsolatos adatait bővebben nem ismertetném, csupán az olvasó érdeklődését szerettem volna felkelteni e téma iránt. A szerző ugyanis a kutatási eredmények ismertetése előtt a halálbüntetés indokoltságával illetve annak hiányával kapcsolatos érveket, az emberi jogi vonatkozásokat, a bírói tévedés lehetőségével és más kérdésekkel kapcsolatos nézeteket is lényegre törően elemzi, összegzi.
- 115/116 -
A szerző kutatásai az adatok értékes tárházát rejtik magukban. Ezek értékesek és innovatívak, s esetleges jövőbeli, bővebb feldolgozásuk további jelentős eredményeket ígér. Az adatok legérdekesebb és legaktuálisabb vonulatainak feltárásán alapuló kötetet, amely a (büntető)jogról való vélekedésünk lényegét, tartalmi jellemzőit igyekezett feltárni, jó szívvel ajánlom az olvasó kitüntető figyelmébe.■
- 116 -
JEGYZETEK
[1] A tízparancsolatot az Egyház a természetes erkölcsi törvény kinyilatkoztatott formájának tekinti, s a katekézisben is az alapismeretek között tanítja.
[2] A szerző szóhasználata szerint.
[3] A nők aránya a reprezentatív mintában 53, míg a jogász mintában 59% volt (i. m. 72.). Az egyes kérdések taglalásánál több helyen is szerepel a nemek közötti megoszlás. Így pl. a szociális támogatások növelése és a bűnözés mértéke csökkentésének kapcsolatáról (a szociális támogatások növelése a mintában szereplő nők 39%-a, míg a mintában szereplő férfiak 31%-a szerint csökkentené a bűnözést) lásd i. m. 108-109.
[4] A szerző által közreadott ábrák alapján, életkorral és iskolai végzettséggel kapcsolatos bontásban ismerjük meg az arányokat (lásd 116. o., 39-40. ábra).
[5] A kutatás adatai szerint a férfiak és nők döntő többsége ellenzi a legalizálást. A kutatásban részt vevő férfiak 31%-a, míg a nők mindössze 24%-a foglalt állást a legalizálás mellett. A mintában szereplő férfiak tehát úgy tűnik, megengedőbbek e kérdésben (lásd 117. o., 41. ábra).
[6] 18-19 évesek.
[7] 70-79 évesek.
Visszaugrás
