1956. november 4-ét követően a Kádár János vezette kormány, a párt, valamint a szovjet vezetés együttműködésével megkezdte Magyarországon a "rend" helyreállítását. A következőkben bemutatásra kerül milyen jogszabályokkal segítették elő a politikai-ideológiai rend helyreállítását, továbbá Dr. Szilágyi József büntetőeljárásán keresztül hogyan működött mindez a gyakorlatban.
Ismertetésre kerülnek azok a jogszabályok, melyek megsemmisítették a koncepciós jellegű pereket megalapozó törvényerejű rendeleteket.
Az 1956-1963 között lezajlott politikai pereket nem lehetett volna lefolytatni az akkor hatályos büntető anyagi és eljárásjogi szabályok kiegészítése nélkül. A kor "törvényalkotója", a Népköztársaság Elnöki Tanácsa az egyszerűség kedvéért kivette ezt a terhet az Országgyűlés hatásköréből és törvényerejű rendeleteket alkotott. A koncepciós jellegű pereket a következő rendeletek segítették:
1. 1956. évi 22. törvényerejű rendelet az egyes bűncselekmények tekintetében a büntetőeljárás egyszerűsítéséről. A megalkotott szabály alapján vádirat nélkül volt bíróság elé állítható, akit szándékos emberölés, rablás, lőfegyver jogtalan használatával elkövetett bűntett miatt értek tetten. A rendelet a gyakorlatban nem került alkalmazásra.
2. 1956. évi 28. és 32. törvényerejű rendelet vezette be a rögtönítélő bíráskodást. A rögtönítélő bíráskodás hatálya kiterjedt a gyilkosságra, a szándékos emberölésre, a gyújtogatásra, a rablásra, a fosztogatásra, a 100 főt meghaladó állandó dolgozóval rendelkező közérdekű üzemek vagy a közösség életszükségleteinek ellátására szolgáló üzemek szándékos megrongálásával elkövetett bűntettekre, illetve e bűntettek kísérleteire, továbbá lőfegyver, lőszer, robbanóanyag, robbanószer engedély nélküli birtoklására. Valamennyi felsorolt bűncselekményre a bíróság akár halálbüntetést is kiszabhatott. A rögtönítélő bíróságok fennállásuk alatt 70 halálos ítéletet hoztak.
3. 6/1956. (XII.11.) kormányrendelet tartalmazta a rögtönbíráskodás részletes szabályait. Az eljárás leghosszabb időtartama háromszor huszonnégy óra lehetett, az eljárás a szóbeliségre és a nyilvánosság teljes kizárására épült. A tárgyaláson az ügyész szóban terjesztette elő a vádat, a bíróság ítélete ellen fellebbezésnek nem volt helye. Az elítéltet kegyelemre az eljáró bíróság ajánlhatta, ám amennyiben úgy látta, az elítélt nem jogosult a kegyelemre, a büntetést az ítélet kihirdetését követő két órán belül végre is hajtatta.
4. 1957. évi 4. törvényerejű rendelet foglalta magában a gyorsított büntetőeljárás szabályait. A rendelet következtében a megyei bíróságokon és a fővárosi bíróságon létrejöttek az úgynevezett külön tanácsok. Hatáskörükbe az államrend elleni szervezkedés, a lázítás, a hűtlenség, a betöréses lopás és a közlekedés szándékos veszélyeztetése tartozott.
5. 1957. évi 25. törvényerejű rendelet alapján került felállításra a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa. A Tanács egy hivatásos bíróból és négy ülnökből állt. A kor sajátossága, hogy a népbírákat a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Intéző Bizottsága választotta. Az 1957. április 6-án megtartott szavazáson a Népbírósági Tanács tagja lett Bíró Mihály cipész, Rudas Ernő asztalos (később Csepelen párttitkár), Massi Lajos hentes, Lakatos Péterné a Budapesti Pártbizottság függetlenített agitációs és propaganda előadója.
- A legfőbb ügyész itt emelhetett vádat, valamint a Legfelsőbb Bíróság elnöke első fokon bármilyen ügyet ide utalhatott,
- a legfőbb ügyész vádirat nélkül bárkit a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa elé állíthatott,
- alkalmazhatók voltak a gyorsított eljárás szabályai,
- bármilyen első fokon eljáró bíráság által hozott ítélet a Népbírósági Tanács előtt megfellebbezhető volt,
- a vádlott javára bejelentett fellebbezés esetén is fennállt a lehetőség, hogy a bíróság a vádlottra súlyosabb, akár halálos ítéletet szab ki.
6. 1957. évi 34. törvényerejű rendelet hozta létre a megyei népbíróságokat és a fővárosi népbíróságot. Budapesten kívül Győrben, Pécsen, Miskolcon és Szegeden működött népbírósági tanács. A népbírósági tanács egy hivatásos bíróból és két népbíróból állt. A népbírósági tanácsok halálbüntetést, életfogytig, illetve öttől tizenöt évig terjedő börtönbün-
- 111/112 -
tetést szabhattak ki. A megyei népbírósági tanácsok 1958 tavaszára befejezték tevékenységüket.
Először 1959-ben tárgyalt az MSZMP és az Igazságügyi Minisztérium a népbírósági tanácsokról szóló jogszabályok hatályon kívül helyezéséről. Erre 1961-ben került sor Nezvál Ferenc igazságügyi-miniszter által javasolt módon, azzal, ha a helyzet úgy hozza, azonnal hatályba léptethetők lesznek.
A koncepciós jellegű perekben résztvevő bírók, ügyészek nehezen tudtak megfelelni a felső vezetés által szabott szűk határidőnek. Ennek oka, hogy 1957 májusára 20 személyt leváltottak az Igazságügyi Minisztériumban, 54 bírót, 18 fogalmazót és 16 közjegyzőt bocsátottak el, szinte valamennyi esetben nem kielégítő politikai magatartásuk miatt. A "létszámcsökkentés" végbement az ügyészségen is. Ellenforradalmi tevékenység miatt 14 ügyészt és 14 nyomozót bocsátottak el, a Legfőbb Ügyészség 4, a Fővárosi Ügyészség 2 ügyésze lemondott állásáról, 15 ügyész, 8 előadó ügyész, és 8 nyomozó elhagyta Magyarországot. " Leépítés " címén további 56 nyomo-zót és 27 előadó ügyészt bocsátottak el.
Az 1956-os forradalomban Szilágyi József szerepét Vásárhelyi Miklós a következőképpen jellemezte: "Hallottam, hogy a műegyetemisták mozgósításában és arra való ösztökélésében, hogy felvonulást rendeznek, Jóskának igen nagy szerepe volt. Többször felszólalt és a követelések megfogalmazásában is jelentős szerepe volt. (... ) Szilágyi Jóskáék Kopácsival külön központot állítottak fel, kezdték a delegációkat szervezni, amik mentek az Öreghez, hogy rábírják ennek a politikának megváltoztatására. (...) Nagy Imre őrzője és védelmezője volt. Ő szűrte meg, hogy Nagy Imre kivel, hogyan találkozzon."[1]
2.1 Jelentés, 1957. április 5. Budapest [10-51866/57. Vizsgálati dosszié alapján, Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma].
A vizsgálat során Szilágyi József megtagadta a válaszadást, mivel szerinte:
a) a per koncepciós jellegű,
b) kihallgatása a Nagy-per megalapozását képezi,
c) rendelkezik jugoszláv menedékjoggal,
d) Kádár János biztosította a Nagy-csapatot, hogy nem fog büntetőeljárást indítani.
2.2. III. kihallgatás 1957. április 19. Budapest [1051866/57. Vizsgálati dosszié alapján, Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma]. A kihallgatás Szilágyi József 1956. október 23-a és november 4-e közötti tevékenységével foglalkozik.
Október 22.:
(...) "Kérdés: Előző vallomásában beszélt a Műszaki Egyetem diákjainak gyűléséről. Tegyen vallomást, kinek a hívására ment a gyűlésre, hogyan folyt le a gyűlés?
Felelet: A műegyetemi gyűlést a diákok hívták össze azzal a céllal, hogy a DISZ helyett megalakítsák a MEFESZ-t. A gyűlésre senki nem hívott. Október 22-én mint esti hallgató az egyetemre mentem, hogy részt vegyek a foglalkozáson. Ott hallottam, hogy az aulában gyűlés folyik, melyen több ezer ember vett részt. (...) Felszólalásomban felhívtam a megjelenteket, hogy feltétlenül menjenek el a holnapi tüntetésre. Részletesen ismertettem a lengyelországi eseményeket. (...) Elmondottam, hogy a lengyel vezetés elég erős vezetés volt ahhoz, hogy ellenálljon ennek a nyomásnak és következetes harccal félre tudták állítani a sztálinista erőket és megszilárdították a helyzetet. (...) A gyűlés kimenetelével kapcsolatban: úgy határoztak, hogy az Írószövetség előtt gyülekeznek, de miután ettől az Írószövetség elzárkózott, maradt a Műegyetem. (...)" [2]
Október 23-án csatlakozott a Műegyetem előtt gyülekező tömeghez, majd résztvett az onnan induló tüntetésen, és a Kossuth téri demonsráción is.
Október 24-ét otthon töltötte, október 25-én a forradalmi helyzet kiderítése végett ment el a Parlament, a Honvédelmi Minisztérium és a Nemzeti Színház elé.
Október 26-án Nagy Imre feleségének telefonjára - amelyben Nagy Imréné kifejtette, hogy férje neki kívánja felajánlani a belügyminiszteri posztot - elhagyta otthonát és a Kopácsi Sándor által küldött riadóautóval a Főosztályra ment.
Október 27-én miután meghallgatta az angyalföldi küldöttség képviselőit Aczél Tamással, Gimes Miklóssal, Lőcsei Pállal és Fazekas Györggyel a Pártközpontba ment, hogy meggyőzze Nagy Imrét a helyzet tarthatatlanságáról. A Pártközpontban "Nagy Imre közölte, hogy fontos döntések vannak folyamatban és hogy holnap olyan nyilatkozat jelenik meg, mely ki fog elégíteni benneteket."[3]
Október 28-án a Pártközpontban részt vett a Központi Vezetőség határozatának megszövegezésénél.
Október 29-étől november 4-éig az Országgyűlés épületében Nagy Imre mellett titkárként dolgozott.
2.3. IV. kihallgatás 1957. április 24. Budapest [1051866/57. Vizsgálati dosszié alapján, Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma].
(...) Nagy Imre titkárságán a szokásos titkári teendőket láttam el. Nagy Imre megbízásából hívtam Nagy Imréhez az embereket - többek között nagyköveteket -, fogadtam őket, beszélgettem velük, míg Nagy Imréhez jutottak. Ezen kívül sok emberrel és küldöttséggel beszéltem, kik Nagy Imréhez akartak bemenni.(...)"
- 112/113 -
2.4. Napi jelentés 1957. június 20. 1957. Budapest [10-51866/57. Vizsgálati dosszié alapján, Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma].
Rajki Sándor rendőr alezredes felszólította Szilágyit, hogy változtasson magatartásán, ez az utolsó lehetősége. Szilágyi erre "(...) elmondta, hogy szerinte két kérdésben vádolhatják meg, Műszaki Egyetemen mondott beszéde miatt, izgatással és Nagy Imréhez október 27-én vezetett küldöttség miatt, felbujtással, mivel ő rá akarta Nagy Imrét venni bizonyos intézkedésekre akkor és azok a dolgok 28-án már mint kormányintézkedések jelentek meg. Mást ha akarunk sem tudunk összeszedni.(...)"[4]
2.5. Jegyzőkönyv dr. Szilágyi József kihallgatásáról 1957. szeptember 2. Budapest [10-51866/57. Vizsgálati dosszié alapján, Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma].
A Jegyzőkönyv számba veszi Szilágyi József véleményét, megjegyzéseit a 10-51866/57. számú Vizsgálati dossziéval kapcsolatban.
2.5.1. Véleménye szerint az előzetes letartóztatás azon indoka, hogy szabadlábon hagyása esetén felmerülne a szökés lehetősége nem felel meg a valóságnak, mivel a március 17-én kelt előzetes letartóztatásról szóló határozat előtt sem volt szabad. Romániában volt elszállásolva, ahol családjával, barátaival és azok hozzátartozóival őrzés alatt állt. Nem lett volna semmi esély a szökésre, mert a román nyelvet nem beszélte és nem állt rendelkezésére román fizetőeszköz.
2.5.2. Indítványokat tett a nyomozás kiegészítésére és a főtárgyaláson néhány személy meghallgatására. A nyomozás kiegészítésével kapcsolatban kérte Oszkó Gyula nyugalmazott rendőrezredes jegyzőkönyvi kihallgatását a november 3-án Münnich Ferenc belügyminiszternek elmondott titkári tevékenységével összefüggésben. Biszku Béla meghallgatását az október 29-én elhangzott telefonbeszélgetésük miatt. Továbbá kért két faliújság cikket, melyekben az októberi események várható hatásait foglalta össze. A cikkek október 22-én lettek kifüggesztve a faliújságra. Az ott leírtakat ismételte meg a műegyetemi gyűlésen. A főtárgyaláson szeretné, ha meghallgatnák Lukács György professzor állásfoglalását a II. szovjet bevonulással kapcsolatban, továbbá Marián Istvánt, a 14 pont megszerkesztésében betöltött szerepével összefüggésben.
2.5.3. Romániában az előzetes letartóztatást végrehajtó Földi és Vadnai tisztek nem igazolták magukat és nem mutatták meg az előzetes letartóztatásról szóló határozatot, sőt nem is hozták magukkal, arra hivatkozva, hogy ilyen dokumentumot a Magyar Népköztársaság határán túlra nem lehet vinni.
2.5.4. Észrevételezte, ellentétes a Büntető perrendtartás (Bp.) szabályaival, hogy ügyével harminchat napig foglalkoztak, de százharminc napja van előzetes letartóztatásban.
2.6. Feljegyzés 1957. szeptember 3. Budapest [T-Nb.3/1958.sz. Vizsgálati dossziéból Belügyminisztérium]. A Feljegyzésben Szilágyi saját álláspontját fogalmazza meg az októberi eseményekkel kapcsolatban és kifejezésre juttatja politikai-ideológiai gondolatait is.
2.6.1.Utal Kádár János október 25-én elhangzott beszédére, melyben a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) elnökeként az eseményeket nem nevezte ellenforradalomnak.
2.6.2. "A magyar nép többsége a rákosista hatalmat már régen nem tekintette népi hatalomnak, hanem zsarnoki önkénynek, tirannizmusnak. Innen van az, amikor október 23-án este a Parlament előtt kisebb csoportok ellenforradalmi jelszavakat kezdtek hangoztatni (le a vörös csillaggal), a tömeg nem tanúsított ellenállást, sőt egy része átvette a jelszót.(...)"[5]
2.6.3.A karhatalomra szükség volt, mert csak így lehetett a rendet helyreállítani.
2.6.4. Október 22-ével összefüggésben: "(...) Nem én vagyok a szovjetellenes, hanem ők. Parasztosan fogalmazva: miért viselkednek úgy, hogy viselkedésük elmondása alkalmas legyen a szovjetellenes hangulat keltésére. Miért nem úgy viselkednek, hogy szovjetbarát tüntetés kezdődjék cselekedetük ismertetésekor. Ha nem küldenek csapatokat más országok függetlenségének eltiprására, nem kellene attól tartani, hogy szovjetellenes hangulat üti fel a fejét ezen cselekmények megemlítésére. (... ) A szocializmus megszületésénél lehet bába az erőszak, egyébként az erőszak a szocializmus megölője. A sztálinisták tehát, amikor a szocializmus megmentéséről beszélnek és ennek érdekében fegyveres beavatkozást helyesnek próbálják beállítani, lecsúsznak a marxizmus alapjáról. A példa nem mellettük, hanem ellenük bizonyított. (...) A sztálinisták a magyar ügy kapcsán is óriási kárt okoztak hazánknak, de a szocializmus, a haladás ügyének egyaránt."[6]
2.7. Jelentés 1957. november 13. Budapest [1051866/57. Vizsgálati dosszié alapján, Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma]. Rajki Sándor ismerteti a Belügyminisztérium vádpontjait. Szilágyi:
- 1956-tól Nagy Imre belső politikai köréhez tartozott és ellenséges politikai nézeteket vallott,
- 1956-os kecskeméti eseményeken lázított a párt és a kormány vezetése ellen,
- október 22-én a közel 5000 fős műegyetemi tömeg előtt két alkalommal is lázító, az államrend elleni nyílt, tömeges fellépésre buzdító beszédet tartott. Tette ezt, amikor az egyetem vezetése éppen lebeszélte a hallgatókat a tüntetésről. A szovjetellenes megjegyzések hatására újból ellenséges lett a hangulat,
- október 22-23-án Kopácsi Sándort rávette a tüntetés támogatására,
- október 23-29-e között ellenforradalmi központot szervezett,
- 113/114 -
- kezdeményező szerepe volt Nagy Imre véleményének radikális megváltoztatásában,
- október 29-e és november 4-e között titkárként segítette az ellenforradalmi célok megvalósítását.
2.8. Szilágyi József észrevételei 1958. február 4. Budapest [T. Nb.3/1958. sz. Vizsgálati dosszié]. A legfőbb ügyész által a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsához megküldött vádirattal kapcsolatban Szilágyi levelet írt a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez. A vádirattal kapcsolatos észrevételeit négy pontban foglalta össze.
2.8.1. Az I. pontban utalt a magyar és a jugoszláv kormány között 1956. november 22-én kötött megállapodásra, ami alapján Kádár János vállalta, hogy a követségen menedékjogot szerzett személyeket a november 4-e előtt elkövetett cselekményeiért nem vonja felelősségre. Egyértelmű, hogy Kádár csalárd módon járt el, ugyanis már a megkötés pillanatában előre tudta, nem fogja betartani az abban tett ígéreteket. Véleménye szerint továbbra is rendelkezik jugoszláv menedékjoggal. Bízik a Legfelsőbb Bíróságban, hogy nem fog együttműködni a szovjet pártvezetők utasításait követő magyar kormánnyal és igazságot szolgáltatva megtagadja a tárgyalás tartását.
2.8.2. A II. pontban Szilágyi a per koncepciós jellegére utal, ami alapján a vádirat nem ér semmit. A legfőbb ügyész által elkészített vádirat nem tartalmazza az események teljes láncolatát, csupán azokból önkényesen kiragad néhány részletet. Az események teljességéhez tartozik, hogy nem volt ellenforradalom és nem is annak indult. Az egész alapja az emberek, munkások fellépése volt, akik Nagy Imre és társaihoz hasonlóan már megelégelték a rákosi és a sztálini ideológiából eredő katasztrófális következményeket. A változás, változtatás igényét a Budapesten tartózkodó szovjet követ is belátta. Egészen a Moszkvába való szökésük előtti percig a változás valamennyi pontjával egyetértett Kádár János és Münnich Ferenc is. A helyzet válságosra fordulását maguk a szovjetek provokálták, azzal, hogy Hruscsov beleegyezésével a szovjet tankok százával lepték el a magyar határt, azaz nyíltan beavatkoztak Magyarország belügyeibe. Ez gerjesztette a népharagot és Nagy Imre döntését, hogy Magyarország kilép a Varsói Szerződésből. A helyzet rosszabbodásához Münnich Ferenc belügyminiszter is hozzájárult, aki ahelyett, hogy a helyzet normalizálódásában segített volna, elhagyta az országot.
Tény, hogy sem Szilágyi, sem Nagy Imre kezdetben nem támogatta a többpártrendszert. Szilágyi egy szocialista kormányt akart, ami képes lesz az országot a szocializmus irányába terelni. Mindezt alátámasztva kiemelte: (...)" Hruscsov, Kádár és társai hiába akarják a tömegek rokonszenvét és szeretetét tankkal és szuronnyal helyettesíteni (...) ebből soha sem lesz egyéb, csak még nagyobb baj.(...) A mi kísérletünkből, még lett volna szocializmus, persze idővel és kemény munka árán 'nem hipp-hopp terülj asztalkám módjára'." (...)[7]
2.8.3. A III. pontban Szilágyi az 1956-os események kapcsán betöltött szerepét kérdőjelezte meg. A vádiratban leírt 1956-ot megelőző eseményekről a legfőbb ügyész nem rendelkezik kézzel fogható bizonyítékkal, azok az állítások, amik a vádiratban szerepelnek nem felelnek meg a valóságnak. A titkári poszttal kapcsolatban kijelentette, a tisztség betöltése alatt nem tárgyalt a Nagy Imrét felkereső személyekkel, azokkal kizárólag időpontot egyeztetett.
2.8.4. A IV. pontban kérte Kádár János, Münnich Ferenc, Lukács György, Oszkó Gyula, Mohácsi Károly, Buda Gáspár és Dallos Ferenc tanúként történő meghallgatását. Szilágyi elmondása szerint főleg Kádár János és Münnich Ferenc jelenléte volna fontos, mivel ők Moszkvába való menekülésük előtt egyetértettek a Nagy Imre-vezetéssel. Kádár János és Münnich Ferenc jelenléte nélkül "az egész tárgyalás szememben sokat veszít komolyságából."[8]
3.1. Az első tárgyalás - Jegyzőkönyv 1958. február 6. Budapest [T. Nb. 003 (1958) 6. sz.]. Az első tárgyalást Dr. Radó Zoltán vezette, aki a tárgyalás Szilágyival foglalkozó részébe nem sokat szólt bele. Szilágyi beszédét öt-hat alkalommal szakította meg, akkor is csak kérdést tett fel, ami inkább a lényegre szorít-kozást akarta elősegíteni, mintsem a vádlott megzavarását.
Vallomásának első felében a Műszaki Egyetemen történteket ismertette. Elmondása szerint október 22-én este valóban ott volt a Műszaki Egyetemen, ahol miután észrevette, hogy a két kar hallgatói gyűlést tartanak ő is csatlakozott hozzájuk. A hallgatói felszólalásokból egyértelműen kiderült, hogy október 23-ára tüntetést akarnak szervezni. Ezek után kért szót Szilágyi, ismertette a Lengyelországban lezajlott eseményeket. Szerinte Magyarországon is célszerű lenne a lengyel mintát követni. Ott a pártvezetésből eltávolították azokat, akik a lengyel helyzet kialakulásában részt vettek és Gomulka vezetésével új hatalmi centrum jött létre. Ezt a korábbi vezetés nem hagyta annyiban és szovjet fegyveresek segítségével beavatkozott a békés átmenetbe. Itt egyértelműen párhuzamot vont a lengyel és a magyar viszonyok között, azzal a különbséggel, hogy Magyarországon a helyzet Nagy Imre hatalomra kerülésével változhat meg. Aznap este órái után mégegyszer felszólalt a gyűlésen. Ekkor kijelentette, a hallgatók által írt 14 pont Nagy Imréhez történő eljuttatása nem sokat ér, miután amíg Nagy Imre nincs hatalmon, nem tud mit tenni. Ehhez pedig tüntetés kell, így annak megtar-
- 114/115 -
tásának szükségességét megerősítette.
Az elnök kérdésére, miszerint a diákok tüntetési szándékáról mikor értesítette Kopácsi Sándort, azt mondta, hogy másnap délelőtt, miután beszélt Nagy Imrével - aki ellenezte a tüntetést, kereste fel Kopácsit, és kérte "a provokatív elemeknek a közbelépése meg ne zavarja a tüntetést. O ezt ígérte is."[9]
Titkári posztjával kapcsolatban kijelentette, hogy ezen tisztség betöltése során követekkel és az Írószövetség tagjaival találkozott, de ezek a találkozások pusztán formaiak voltak, a tárgyalás érdemi részét Nagy Imrével folytatták le. 1956. október 27-e és november 4-e között forradalmi küldöttséggel csak egy alkalommal találkozott. A küldöttséget egy "Angyal" nevű ember vezette, de ebben az esetben sem lépte túl a formalitásokat.
Az 1956 nyarán a Petőfi-körben tervezett felszólalásában is a rákosista és a sztálinista út elhagyását kívánta javasolni, amihez felhasználta Nagy Imre "Harcban a lenini eszmékért" című munkáját. De a felszólalás tisztázatlan okok miatt elmaradt.
A kihallgatás második felében a kérdező szerepét a legfőbb ügyész képviseletében eljáró ügyész töltötte be, aki az utcai harcokkal, illetve a Nagy Imre-csoporttal kapcsolatban tett fel kérdéseket. Az utcai harcok kitöréséért és a polgári áldozatokért egyértelműen az ÁVH-t és az itt állomásozó, majd később behívott szovjet csapatokat tette felelőssé. Visszautasította a Nagy Imre csoportra vonatkozó ügyészi állításokat és kijelentette, a Nagy Imre csoportot nem lehet zártan kezelni, ahhoz bárki csatlakozhatott.
A tárgyalás ezen pontján szólalt fel a részére kirendelt ügyvéd dr. Zalán Kornél, aki, hogy egészen más irányba terelje a tárgyalás menetét, röviden ismertette Szilágyi életét, utalva kommunista múltjára. Ami sikerült, mert ezután a vádlottnak először védője, majd Nagy Imre tett fel kérdéseket.
3.2. Jelentés 1958. március 28. Budapest [Belügyminisztérium II/B. osztály] Szalma József rendőr alezredes osztályvezető jelentéséből kiderül, hogyan jutott el Domokos elvtárs, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Szalai József a legfőbb ügyész I. helyettesével és Jáhner - Bakos miniszterelnök - helyettesekkel arra az álláspontra, hogy Szilágyi ügyét a többi vádlottól elkülönítetten kell tárgyalni.
"(...) a legfőbb ügyész indítványozza a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsánál Szilágyi József vádlott ügyének elkülönítését. Az indítvány rövid indokolása az lesz, hogy az ügyben szereplő valamennyi vádlott ügyében szükségessé vált a bizonyítás kiegészítése, kivéve Szilágyi József vádlottat, akinek ügyében a kérdések tisztázottak. (...)"[10]
Az idézett rész " az lesz " szókapcsolatából kiderül, hogy a legfőbb ügyész egyértelműen el fogja fogadni az álláspontot és megteszi a szükséges javaslatot.
"(...) Ennek alapján a Népbírósági Tanács zárt ülésen hozott végzéssel helyt ad a legfőbb ügyész indítványának és Szilágyi József ügyét elkülöníti.(...)"[11]
A "helyt ad" kifejezés egy még meg nem valósult, de már egy előre lejátszott eljárást jelöl. A Legfelsőbb Bíróság elnöke kijelentette, amennyiben az ügyészség az indítványt április 1-jéig előterjeszti, vállalja az ügy április 15-éig történő lezárását. A tanácselnöki posztra - dr. Radó Zoltán betegsége miatt - dr. Vida Ferenc, dr. Mecsér József, dr. Borbély László neve merült fel.
3.3. Végzés 1958. április 11. Budapest [T.B.
Nb.003(1958)/7.sz]. A legfőbb ügyész 007092/1957. szám alatt benyújtott indítványa alapján a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa kitűzte a tárgyalás időpontját 1958. április 16-ára, 9 órára. Dr. Vida Ferenc a tanács vezetője egyúttal megidézte a terheltet és védőjét.
A tanács elnöke felszólította az ügyészt, hogy
1957. évi 34. törvényerejű rendelet 8. § (1) bekezdése alapján a bizonyítékokat tárja a bíróság elé.
1957. évi 34. törvényerejű rendelet az ún. gyorsított eljárások szabályait írja le. A rendeletből a Végzés kapcsán két szakaszt kell kiemelni:
"5. §. (1) A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa bármely bűnügyben elsőfokú bíróságként járhat el, ha a Legfelsőbb Bíróság elnöke az ügyet a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsának hatáskörébe vonja, vagy ha a legfőbb ügyész ott emel vádat. (...)
8. §. (1) Az ügyész vádirat mellőzésével a terheltet a megyei népbírósági tanács elé utalhatja. Ebben az esetben a megyei népbírósági tanács az ügy tárgyalására nem tűz határnapot s idézéseket sem bocsát ki, a tanúk és szakértők előállításáról, valamint az egyéb szükséges bizonyítékoknak a megyei népbírósági tanács elé tárásáról az ügyész gondoskodik. Az ügyész a vádat a tárgyaláson szóval terjeszti elő."[12]
3.4. A második tárgyalás - Tárgyalási jegyzőkönyv
1958. április 16. Budapest [T. Nb. 3/1958 sz. - T. Nb.14 (1958) 8. sz. Vizsgálati dossziéból]. A második tárgyalást már dr. Vida Ferenc vezette, aki a felső vezetés igényeit kielégítve nem hagyta érvényesülni Szilágyi Józsefet. A második tárgyalás alapvetően két részre bontható, egyrészt Zalán Kornél védőbeszédére, másrészt Szilágyinak az "utolsó szó jogán" elmondott felszólalására.
Zalán Kornél védőbeszédében a védelmet a következő pontokra építette:
a) egyrészt a kecskeméti találkozón nem valósult meg a népi demokratikus államrend elleni szervezkedés,
b) másrészt a Műszaki Egyetemen már a Szilágyi előtt felszólaló szegedi küldöttek megteremtették a tüntetéshez vezető hangulatot, így az azt követő Szilágyi-féle felszólalás a kialakult helyzeten nem
- 115/116 -
változtatott,
c) harmadrészt a tüntetéssel kapcsolatban rávilágított arra, hogy egy ilyen fokú tüntetés túlmutat a Kopácsi vezette Rendőrkapitányság hatáskörén, sőt a tüntetést október 23-án a Belügyminisztérium is engedélyezte. Ezek alapján a vádlott "törekvése az volt, hogy a becsületes tömegekről a huligán, fasiszta elemek leválasztódjanak."[13]
Zalán védőbeszédének végén kérte a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsát, hogy az ítélet meghozatalánál vegyék figyelembe Szilágyi kommunista múltját, szangvinikus természetét, és azt a zavaros politikai helyzetet, ami október 22-e és november 4-e között jellemezte Magyarországot. "Kérem a Népbírósági Tanácsot, hogy az igazságnak, a szocialista humanizmusnak megfelelő ítéletet hozzon."[14]
Szilágyi az utolsó szó jogán:
a) ismét visszatért a Jugoszlávia és Magyarország által 1956. november 22-én kötött megállapodásra, aminek értelmében Kádár nem vonja felelősségre a Jugoszláv Nagykövetségen tartózkodókat. Ennek ellenére elfogadta, hogy a magyar - jugoszláv megállapodás nem mentesíti a felelősségre vonás alól. Szilágyi felvetette a szocialista etika kérdését, mivel Kádár ígérte, a Jugoszláv Nagykövetségről hazaszállí-tatja Nagy Imrét és csapatát.
b) Elmondta, vagy minden október 22-e és november 4-e között elkövetett cselekmény bűncselekmény, vagy egy sem. Ha azt vesszük alapul, hogy az októberi és novemberi események többsége nem bűncselekmény, akkor abban a pár napban vezető szerepet betöltők közül sem kell mindenkit felelősségre vonni. Az egésznek nem ez a központi eleme, hanem, hogy a legfőbb ügyész kik ellen emel vádat és kik ellen nem. Ha elfogadjuk a jogállami elveket, akkor megkérdőjelezhető a legfőbb ügyészi vádemelés tisztasága, ami mögött egyértelműen felettes pártérdekek állnak,
c) akik október 23-án fegyvert fogtak nem a népi demokratikus rend ellen léptek fel, hanem a rákosizmus bűnei ellen, így ellenük fellépni bűnös cselekedet,
d) elmondta, hogy " Október megmutatta, hogy a magyar nép a zsarnokság szocialista mezébe öltöztetett válfaját sem hajlandó elviselni.(...) A perek, melyek jelenleg folynak, egy alapvető hibában szenvednek. Mégpedig abban, hogy a vádlottak padján Rákosi Mátyásnak és társainak kellene ülnie. A jelenlegi rezsim részéről mérhetetlen önleplezés az, hogy Nagy Imrét és társait ültetik a vádlottak padjára. Ez nem azt bizonyítja, hogy ez a rezsim a rákosizmus ellen lenne. Mi nem megdönteni akartuk a Népköztársaságot, hanem Rákosiéktól akartuk megvédeni. A magyar nép nem fogja megérteni azt, hogy Rákosi ellenségeit miért ítélik el."[15]
e) "Én és társaim valóban izgattunk, de nem a népi állam ellen, hanem a rákosizmus ellen. Szabadságharcra izgattuk a magyar népet és ha ezért elítélnek, vállalom érte a következményeket. Szocialista kötelességemet teljesítettem, felemeltük a szocializmus zászlaját, melyet a rákosizmus meggyalázott. Rákóczi, Petőfi, Kossuth eszméjére neveltük a magyar népet."[16]
f) "A per körülményei bizonyítják, hogy a jelen kormány tart attól az igazságtól, amit mi itt elmondunk. Hogy mi mit és miért csináltunk, arra kíváncsi az egész magyar nép, és a nemzetközi közvélemény. Ha a kormánynak igaza lenne, a legnagyobb nyilvánosság előtt kellene az ügyünket tárgyalnia. Miféle államtitok az, amiről végeredményben mindenkinek tudomása van."[17]
g) "Summázva, én is egyetértek a vád képviselőjével abban, hogy a mostani perek jelentősek. Egy azonban bizonyos, a végső szót a sztálinizmus és annak magyar válfaja a rákosizmus elleni perben nem a bíróság fogja majd kimondani. Igazam tudatában nyugodtan és bátran nézek az ítélet elé."[18]
A Magyar Népköztársaság Népbírósági Tanácsa 1958. április 22-én kihirdette az ítéletet. Dr. Szilágyi József: "bűnös a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének bűntettében, és ezért őt halálra, valamint teljes vagyonelkobzásra ítéli. A felmerült bűnügyi költségek a vádlottat terhelik."[19 ]4.1. Az ítélet indokolásának első fele.
4.1.1. 1956 közepén részt vett a Petőfi-kör gyűlésén, ahol demagógiával, a tényleges hibák eltúlzásával igyekezett a tömegeket a rendszer ellen hangolni,
4.1.2. 1956. október 20-án Kecskeméten nyíltan a Nagy Imre-csoport álláspontját hangoztatta, amivel befolyásolta az ott egybegyűlteket. "(...) 1956. október 20-án Szilágyi József egy általa szervezett illegális összejövetelen bejelentette: Nagy Imre és társai felkészültek a hatalom megragadására.(...)"[20]
Az idézett szöveggel kapcsolatban kiemelendő, hogy a Kecskeméten megtartott gyűlés legális volt, mivel azt a megyei tanács épületében tartották a később vallomást tevő ceglédi városi tanács elnöke és egy állami gazdasági igazgató jelenlétében.
4.1.3. 1956. október 22-én a Műszaki Egyetemen mondott beszédében szembeállította a magyar helyzetet a lengyel helyzettel, és az eseményt a "harc fontos állomásaként értékelte."
Majd második felszólalása során az egyetem rektorának mérséklésre intő szavaival szembeszállva nyíltan a tüntetés mellett foglalt állást.
4.1.4. 1956. október 23-án részt vett a Bem-szobornál, a Parlamentnél és a Sztálin-szobornál megtartott tüntetéseken.
- 116/117 -
4.1.5. 1956. október 27-én a Parlamentben meggyőzte Nagy Imrét, hogy keményebben lépjen fel az ellenforradalom mellett, majd titkáraként tárgyalást folytatott a miniszterelnökhöz érkező küldöttekkel.
4.2. Az ítélet indokolásának második felében a Népbírósági Tanács a hozzá intézett Szilágyi-féle levélre, illetve a tárgyalások során elhangzottakra reagált.
4.2.1. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint Szilágyi nem rendelkezett menedékjoggal, mivel Jugoszlávia menedékjogot csak olyan személynek adhat, aki országa területén tartózkodik.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja nem tartható, mivel a diplomácia szabályainak megfelelően egy adott állam más államban létesített követsége az azt létesítő állam területének tekintendő, ahol annak törvényei érvényesülnek.
4.2.2. "A vádlott 1956. október 23-a és november 4-e közötti politikai tevékenysége a per adatainak tükrében csupán akként értékelhető, mely közvetlenül és tudatosan a népi demokratikus államrend megdöntésére irányult."[21]
A Bp. 187. § (1) bekezdése értelmében az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Az ítélet jogerős. A végzés kapcsán, mivel a bíróság I. fokon járt el, érdemes kiemelni e szakaszt és a hozzá kapcsolódó Bp. magyarázatot:
" (1) Az elsőfokon hozott ítélet ellen - a Legfelsőbb Bíróság által elsőfokon hozott ítélet kivételével - fellebbezésnek, illetőleg az ügyész részéről fellebbezési óvásnak van helye."
"Jegyzet: Nincs helye fellebbezésnek a megyei bíróság másodfokon hozott ítéletei ellen és a Legfelsőbb Bíróság akár első [Bp. 23/A. § (1) és (4) bekezdése], akár másodfokon hozott ítélete ellen."[22]
A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa által kimondott halálos ítélet után Szilágyi kirendelt védője Dr. Zalán Kornél kegyelmi kérvénnyel fordult a Népbíróság Tanácsa felé, amiben az elítélt családi helyzetére, kommunista múltjára, valamint az ellenforradalom idején betöltött szerepére utalt, ami betudható volt az elvbaráti hűségnek és az események sodrásának. Mindezeken túl Szilágyi "belátta hibáit, és felismeri a helyes utat és visszatér arra a politikai alapra, amely miatt a Horthy-rendszer idején súlyos üldöztetést szenvedett." Így "nincs szükség arra", hogy "Szilágyi Józseffel szemben a büntetőjog végső eszköze nyerjen al-kalmazást."[23]
A kegyelmi kérvénnyel kapcsolatban Nezvál Ferenc kifejtette, hogy "itt ebben az esetben a kegyelmi kérvénynek semmiféle alapja nem volt, és nem is lehetett. Nagy Imre nem kért kegyelmet, és más se."[24]
Nezvál igazságügyi-miniszter e kijelentéseivel szemben a kész tényeken kívül nem kell mást felhozni. Amik szerint először is íródtak kegyelmi kérvények, az más kérdés, hogy azok közül nem sok jutott el az igazságügyi-miniszteren keresztül a Népköztársaság Elnöki Tanácsához[25] - mert mint az Szilágy peréből is kiderült - a hozott ítélettel szemben megírt kérvényt ugyanaz a testület bírálta el, mint amelyik egy-két nappal korábban meghozta az ítéletet. Másrészt az a kérdés is megválaszolatlan marad, hogy az első fokon eljáró Népbírósági Tanács által hozott ítéletet miért nem vizsgálta felül más testület. Azonban Nezvál igazságügyi-miniszternek nem ez az egyetlen tévedése. Ugyanis miután a Nagy Imre-perek nem statáriális keretek között folytak, így a kegyelmi kérvény benyújtása teljesen jogos megoldást jelentett.
A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1958. április 23-án az elé terjesztett kegyelmi kérvényt elutasította és halálos ítélet végrehajtása céljából átadta az ítéletet az ítéletvégrehajtónak.
Dr. Szilágyi Józsefen az ítéletet 1958. április 24-én 6 óra 39 perckor hajtották végre. Az orvosok jelentése szerint a halál beálltának ideje 6 óra 51 perc.
A Magyar Népköztársaság legfőbb ügyésze 1989. június 9-én Nagy Imre és társai ügyében hozott 1958. évi ítéletekkel szemben törvényességi óvást (21206/1989.) nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz.
A törvényességi óvás jogi és politikai súlyát tükrözi, hogy az erőteljes állami-pártkontroll alatt álló napilapok mint a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Népszabadság és a Népszava vezércikkben[26 ]számolt be a legfőbb ügyész döntéséről. A Magyar Hírlap 1989. június 10-i számának vezércikke szerint "Sorozatos és súlyos törvényszegés miatt felmentést kér a legfőbb ügyész - Törvényességi óvás Nagy Imre, dr. Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Maléter Pál, Kopácsi Sándor, dr. Szilágyi József, dr. Jánosi Ferenc és Vásárhelyi Miklós ügyében."[27]
A 21206/1989. számú törvényességi óvást a legfőbb ügyész a következő alapokra helyezte.
- 117/118 -
1. Nagy Imre és társai ügyében az eljáró hatóságok a hatályos büntető perrendtartás szabályait súlyosan és sorozatosan megsértették a vádlottak személyi szabadságának és védekezési jogának törvénysértő korlátozásával.
2. Az eljárás során kizárólag a vádlottakra terhelő bizonyítékok gyűjtése került előtérbe.
3. Az ügyész a nyomozási szakban nem tett semmit a nyilvánvaló törvénysértések orvoslására.
4. Az eljárás bírói szakaszában sérült a nyilvánosság és a közvetlenség elve, valamint sor került az irányadó perjogi szabályok súlyos megsértésére is.
5. Az ítélet megalapozatlan, mivel egyrészt az ügy nincs kellően felderítve, másrészt számos ténymegállapítás hiányos, harmadrészt mert a bíróság egyes tényekről más tényekre hibásan következtetett.
Mindezek ismeretében a legfőbb ügyész szerint nincs szükség az eljárás megismétlésére, mivel az ítélet nem tartalmaz olyan megállapításokat amik megfeleltek az 1958-ban hatályos büntető törvénykönyvben megjelölt szakaszoknak. Továbbá a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa a büntető törvénykönyv és a büntető perrendtartás szabályait ítéletében hibásan értelmezte és alkalmazta. A legfőbb ügyész eljárása során kikérte a Külügyminisztériumban őrzött 1956 novemberében készült magyar-jugoszláv megállapodásról szóló dokumentumot. Így törvényességi óvás külön foglalkozik az 1956 novemberében kötött megállapodással, amire - mint ismeretes - Szilágyi József is hivatkozott az előzetes letartóztatása alatt. Szilágyi József álláspontja megerősítésre került, mivel a legfőbb ügyész szerint a dokumentumból egyértelműen kiderül, hogy a Kádár-kormány írásbeli biztosítékot tett. A biztosíték garantálja, hogy a Jugoszláv Nagykövetségen tartózkodó személyek 1956. november 4-ét megelőző tevékenységéért semmilyen megtorló intézkedésre nem fog sor kerülni. Mindez kimeríti az 1950. évi II. törvény 7. §-a szerinti büntethetőséget kizáró okot.
1989. július 6-án került sor a legfőbb ügyész által benyújtott törvényességi óvással kapcsolatos legfelsőbb bírósági határozat kihirdetésére. A tárgyaláson Kopácsi Sándor és Vásárhelyi Miklós nem jelent meg. Dr. Szilbereki Jenő a Legfelsőbb Bíróság elnöke kihirdette a törvényességi óvással kapcsolatos határozatot. A Legfelsőbb Bíróság döntése szerint Nagy Imrét és társait a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa ártatlanul ítélte halálra, ezért az ítéleteket hatályon kívül kell helyezni.
Az 1989. évi események alakulásában és a rendszer stabilitásában fontos szerepet kaptak a rendszerváltás évében és az azt követő években elfogadott jogszabályok:
1. Az 1989. évi XXXVI. törvény az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról, az ún. "elsősemmisségi törvény". Az 1989. évi törvényt még a régi felállású MSZMP Országgyűlés fogadta el. A törvény általános indokolásában szereplő mondat "1956-os események valósághű, mai értékrendünk szerinti értékelése, és ennek magas szintű jogszabályban való kinyilatkoztatása az egyik állomás a közmegegyezés és társadalmi megbékéléshez vezető úton ".[28] már lényegesnek tartja az 1956-os események átgondolását. Az általános indokolásban immár két helyen is előfordul a "népfelkelés" kifejezés. A törvény legfontosabb szakaszai:"1. §. Az 1956. október 23. és 1963. április 4. között, a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai bűncselekmény, valamint ezzel bűnhalmazatban - a harci cselekmények során - elkövetett emberölés, rablás, közveszély okozás vagy személy elleni erőszak miatti elítélések semmisnek tekintendők. "[29] Az első szakasz miniszteri indokolásából kiderül, hogy a semmisnek tekintés háromféleképpen valósulhat meg: egyrészt jogi, másrészt politikai, harmadrészt erkölcsi rehabilitálással. "2. §. A Legfelsőbb Bíróság - a legfőbb ügyész indítványára, illetve az elítélt vagy hozzátartozója kérelmére - semmisnek nyilvánítja az 1. §-ban meghatározott időhatáron belül, a népfelkeléssel összefüggésben méltányolható körülmények között elkövetett köztörvényes bűncselekmény miatti elítélést."[30]
2. Az 1990. évi XXVI. törvény[31] az 1945 és 1963 közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról, az ún. "második semmisségi törvény". Az első semmisségi törvényhez képest a második már átlépi azokat a határokat, amire az első még nem volt képes. A törvény preambuluma a következőket fogalmazza meg: " Az Országgyűlés fájdalommal emlékezik meg arról, hogy a második világháborút követően a Magyarországon létrejött sztálinista államhatalom - megfosztva az országot függetlenségétől, megcsúfolva az emberiességet, az igazságot és a jogot - ártatlan állampolgárok százezreitől vette el a szabadságukat, sokuktól az életüket is. A börtönökből és internáló táborokból szabadultak számkivetettként éltek saját hazájukban. A törvénytelenül elítéltek ügyeiben gyakorolt közkegyelmi elhatározások alkalmatlanok voltak a sérelmek orvoslására, mert az el nem követett bűnök nem bocsáthatók meg."[32]
3. Az 1990. évi XXVIII. törvény az 1956 októberi forradalom és szabadságharc jelentőségének törvénybe iktatásáról. Az 1990. tavaszán megtartott országgyűlési választások után a megalakuló Országgyűlés első ülésén megalkotta az összesen két szakaszból álló törvényt, ami rövidsége ellenére egy antidemokratikus rendszer végső felszámolásához adta meg a jogi, politikai, társadalmi ala-
- 118/119 -
pot, azáltal, hogy kimondta:"1. §. Az Országgyűlés az 1956. évi forradalom és szabadságharc emlékét törvényben örökíti meg. 2. §. Október 23-át, az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napját nemzeti ünneppé nyilvánítja. "[33]
4. Az 1992. évi XI. törvény az 1963 és 1989 között elkövetett egyes állam és közrend elleni bűncselekmények miatt történt elítélések semmissé nyilvánításáról, az ún. "harmadik semmisségi törvény". Az 1963. évi kádári amnesztia után is hatályban maradtak azok a rendelkezések, amelyek lehetővé tették az 1956-1963 közötti elítéléseket. Így továbbra is megmaradt minden lehetőség az eljárások esetleges újraindítására és alapot adtak az amnesztiában nem érintett fogva tartottak büntetés végrehajtási intézetben tartására. A rendelkezések egyrészt a büntetőjog, másrészt a szabálysértési jog segítségével voltak foganatosíthatók. Ezek a törvény megfogalmazásában ellentétben álltak "az Alkotmányban foglalt alapelvekkel (...) ellentétes volt az emberi jogokra vonatkozó általános elismert elvekkel és szabályokkal (...) a társadalom erkölcsi értékrendjével. (...) Így semmissé kell nyilvánítani többek között az összeesküvés, a lázadás, az izgatás, a közösség megsértése, a tiltott határátlépés, a rémhírterjesztés, a bűnpártolás miatt 1963-1989 közötti elítéléseket (...) ha a bűncselekmény elkövetése az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában rögzített alapjogok gyakorlását vagy az abban foglalt elvek és célok megvalósítását jelentette."[34]
5. A 2000. évi CXXX. törvény az 1956. évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések semmisségének megállapításáról, az ún. "negyedik semmisségi törvény". A törvény preambuluma szerint meg kell semmisíteni azokat a rendeleteket is, amelyek megteremtették az 1956. évi cselekmények elítélésének eljárásjogi alapját: " Az 1956. évi forradalom és szabadságharc miatt elszenvedett törvénysértések maradéktalan orvoslása érdekében indokolt, hogy a leszámolást kiszolgáló eljárási jogszabályok alkalmazásával történt elítélések tekintetében a törvényhozás hasonló értékítéletet fogalmazzon meg."[35] A jogalkotó Indokolásban meghatározta, hogy e törvényerejű rendeletek[36] a kor büntetőszellemiségében fogalmazódtak meg. Azaz a rendeleteket megalkotók egyértelműen a politikai leszámolást helyezték előtérbe és azok, akik ilyen büntetőeljárás alanyai voltak, szinte biztosra vehették az ítéletet.
Bemutatásra került, hogy az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverését követően a régi-új hatalmi elit milyen eszközökkel igyekezett "rendet és nyugalmat" teremteni Magyarországon, felhasználva ehhez a politikai rendőrséget és a kellő védelem nélkül álló jogszabályokat. A megtorlás erői rendeletekkel elhárítottak minden akadályt a szigorú és igazságtalan felelősségre vonás elől.
Természetesen a politikai vezetés élén a Kádár-Münnich-Biszku-Nezvál "négyes-fogattal" és a szovjet hátszéllel minden ideológiai alap is rendelkezésre állt.
Ebbe a közegbe épült bele dr. Szilágyi József, aki a forradalom és szabadságharc alakulásába "csak" másodlagosan szólt bele - amiért a kor joga nem akasztott volna kötelet a nyakába - de miután a börtönben is kitartott nézetei mellett, meghunyászkodást nem tűrve a vezetést és az eljárást bírálva nem kerülhette el a halálos ítéletet. Az eljárás során bemutatásra került, milyen eszközökkel élt a politikai rendőrség és az ügyészség, továbbá milyen háttéralkuk húzódtak meg a legfőbb "jogi méltóságok" és a párt vezetői között, amik eleve is megkérdőjelezték a büntetőeljárások pártatlanságát.
Ezek az események "csak" hatvan éve kezdődtek és kevesebb, mint húsz éve értek véget, de mind a mai napig kísérik Magyarország életét.
Könyvek
A Büntető perrendtartásról szóló 1951. évi III. törvénynek az 1954. évi I. törvénnyel és az 1957. évi 8. számú törvényerejű rendelettel módosított és egységes szerkezetbe foglalt szövege. A Büntető perrendtartás (összeállította és a magyarázatokat írta: Dr. Molnár László és munkaközössége), Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1957. 11-773. o.
A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1957. évi törvényerejű rendelete a népbírósági tanácsról és a bírósági szervezet, valamint a büntető eljárás egyes kérdéseinek szabályozásáról. A Büntető perrendtartás (összeállította és a magyarázatokat írta: Dr. Molnár László és munkaközössége), Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1957. 794-802. o.
Az igazság a Nagy Imre-ügyben. Az Európai Petőfi Kör Kiadása, London 1959
Baráth Magdolna-Sipos Péter: Bevezető. A Snagovi foglyok Nagy Imre és társai Romániában (összeállította, a jegyzeteket és a bevezető tanulmányt írta Baráth Magdolna és Sipos Péter), Napvilág Kiadó, Szekszárd 2006. 11-53. o.
Dr. Schirilla György: Ez is történelem. Ahogy az ügyvéd látta a bírói pulpitusról (1938-1958). AGROINFORM Kiadó és Nyomda Kft. Budapest 1998. 77-82. o.
Feljegyzések a beszélgetésekről: Feljegyzés az 1956 december elején Szilágyi Józseffel folytatott beszélgetésről. A Snagovi foglyok Nagy Imre és társai Romániában (összeállította, a jegyzeteket és a bevezető tanulmányt írta Baráth Magdolna és Sipos Péter), Napvilág Kiadó, Szekszárd 2006. 104-105. o.
Feljegyzések a beszélgetésekről: Feljegyzés az 1956 december 7-én Szilágyi Józseffel és feleségével folytatott beszélgetésről. A Snagovi foglyok Nagy Imre és társai Romániában (összeállította, a jegyzeteket és a bevezető tanulmányt írta Baráth Magdolna és Sipos Péter) Napvilág Kiadó, Szekszárd 2006. 125-127. o.
Fenyvesi Csaba: A védőügyvéd. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2002. 83-85. o.
- 119/120 -
Javorniczky István: "Eljő az a nagy, szép idő..." Héttorony Kiadó, 1990
Kahler Frigyes: Joghalál Magyarországon 1945-1989. Zrínyi Kiadó, Kalocsa 1993. 23-54. o.
Méray Tibor: Nagy Imre élete és halála. Bibliotéka Kiadó, Kaposvár 1989. 321-389. o.
Nagy Imre és bűntársai ellenforradalmi összeesküvése, kiadja a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Tájékoztatási Hivatala, Szikra Lap Nyomda, Budapest 1958. [Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben című kiadvány V. kötete]
Folyóiratok és tanulmányok
Bihari Mihály: Az átmenet magyar útja. A magyarországi rendszerváltás. Összefoglaló értékelés. Rubicon 2004/4-5. szám, XV. évfolyam, 143-144. sz. 4-14. o.
Glatz Ferenc: 1956. november-december krónikája. História 2006/10. szám, XXVIII. évfolyam 10. sz. 31-33. o.
Eörsi László: Perek, bíróságok, ítéletek. História 2006/10. sz. XXVIII. évfolyam 10. sz. 40-44. o.
Horváth Csaba: 1956 értékelése a magyar történet- illetve politikatudományban 1989-ig. In: Tanulmányok Az 1956. évi forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára (szerkesztette: Ádám Antal-Cseresnyés Ferenc-Kajtár István), kiadta a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara, Pécs 2006. 141-187. o.
Juhász József: Jugoszlávia és a magyar '56. História 2006/10. szám, XXVIII. évfolyam 10. sz. 6-8. o.
Kőrösi Zsuzsanna-Molnár Adrienne: Remény, bizonytalanság, megtorlás. Rubicon 1998/4-5. sz. IX. évfolyam 78-79. sz. Melléklet I-III. o.
Lengyel László: A kádárizmus alkonya. Rubicon 2000/7-8. sz. XI. évfolyam, 101-102. szám, főszerkesztő: Rácz Sándor, 63-69. o.
Litván György: A Nagy Imre-per politikai háttere. Rubicon 1998/4-5. szám, IX. évfolyam 78-79. sz. 67-76. o.
Mikó Zsuzsanna: A forradalom utáni megtorlás bírósági és ügyészségi szervezete, 1956-1961. Történelmi Szemle, 2006/1-2. sz. 121-169. o.
Németh József: Egyetemek és egyetemisták 1956-ban. História, 2006/8-9. sz. XXVIII. évfolyam 8-9. sz. 26-29. o.
Rainer M. János: A Kádár-rendszer alkonya. Rubicon 1998/1. sz. IX. évfolyam, 75. sz. 34-40. o.
Rainer M. János: A Nagy Imre-per halottjai. História 2004/10. sz. XXVI. évfolyam, 10. sz. 33-35. o.
Rainer M. János: Nagy Imre Melléklet. História 2004/1. sz. XXVI. évfolyam 1. sz. I-VIII. o.
Rainer M. János: Restauráció és megtorlás. História 2006/10. sz. XXVIII. évfolyam 10. sz. 33-36. o.
Ripp Zoltán: A nemzeti kommunizmus kalózlobogója alatt. Jugoszlávia és a magyar 56. Rubicon 2002/11-12. sz. XIII. évfolyam, 125-126. sz. 60-66. o.
Ripp Zoltán: Restauráció és reformpolitika - A Kádár-korszak első évei. Rubicon 1998/1. sz. IX. évfolyam, 75. sz. 6-12. o.
Sipos Levente: A snagovi foglyok. Élet a tó partján. Rubicon 2002/11-12. sz. XIII. évfolyam, 125-126. sz. 66-72. o.
Sipos Péter: Gyászszertartás Budapesten. História 2006/8-9. sz. XXVIII. évfolyam 8-9. sz. 11-14. o.
Szakolczai Attila: 1956. október 28. A politikai megoldás szüksége és lehetősége. Rubicon 2002/11-12. sz. XIII. évfolyam, 125-126. sz. 54-61. o.
Elektronikus forrás
1989. évi XXXVI. tv. az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról, Indokolással. Complex Jogtár Plusz, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
1990. évi XXVIII. tv. az 1956-os forradalom és szabadságharc jelentőségének törvénybe iktatásáról. Complex Jogtár Plusz, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
1992. évi XI. tv. az 1963 és 1989 között elkövetett egyes állam és közrend elleni bűncselekmények miatt történt elítélések semmissé nyilvánításáról, Indokolással. Complex Jogtár Plusz, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
2000. évi CXXX. tv. az 1956. évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések semmisségének megállapításáról, Indokolással Complex Jogtár Plusz, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
www.mkogy.hu - A Magyar Köztársaság Országgyűlésének hivatalos honlapja ■
JEGYZETEK
[1] Javorniczky István: "Eljő az a nagy, szép idő..." Héttorony Kiadó, 1990. 65-66. o.
[2] Javorniczky István: i. m. 96. o.
[3] Javorniczky István: i. m. 96. o.
[4] Javorniczky István: i. m. 113. o.
[5] Javorniczky István: i. m. 125. o.
[6] Javorniczky István: i. m. 127-129. o.
[7] Javorniczky István: i. m. 142. o.
[8] Javorniczky István: i. m. 144. o.
[9] Javorniczky István: i. m. 149. o.
[10] Javorniczky István: i. m. 157. o.
[11] Javorniczky István: i. m. 157. o.
[12] A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1957. évi törvényerejű rendelete a népbírósági tanácsról és a bírósági szervezet, valamint a büntető eljárás egyes kérdéseinek szabályozásáról. A Büntető perrendtartás (összeállította és a magyarázatokat írta: Dr. Molnár László és munkaközössége), Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1957. 796. o.
[13] Javorniczky István: i. m. 160. o.
[14] Javorniczky István: i. m. 161. o.
[15] Javorniczky István: i. m. 165. o.
[16] Javorniczky István: i. m. 165. o.
[17] Javorniczky István: i. m. 166. o.
[18] Javorniczky István: i. m. 166. o.
[19] Javorniczky István: i. m. 1990. 166. o.
[20] Az igazság a Nagy Imre-ügyben. Az Európai Petőfi Kör Kiadása, London 1959. 51. o.
[21] Javorniczky István: i. m. 174. o.
[22] A Büntető perrendtartásról szóló 1951. évi III. törvénynek az 1954. évi I. törvénnyel és az 1957. évi 8. törvényerejű rendelettel módosított és egységes szerkezetbe foglalt szövege. A Büntető perrendtartás (összeállította és a magyarázatokat írta: Dr. Molnár László és munkaközössége), Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1957. 561-562. o.
[23] Javorniczky István: i. m. 177. o.
[24] Remény, bizonytalanság, megtorlás. Rubicon 1998/4-5.
szám, Melléklet, Rubicon-Ház Bt. Budapest 1998. I-III. o.
[25] Az 1957. évi 25. számú törvényerejű rendelet (a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsának felállításáról és eljárásának szabályozásáról) alapján.
[26] Magyar Nemzet LII. évfolyam 134. sz., Népszava 117. évfolyam 135. sz., Népszabadság XLVII. évfolyam 134. sz.
[27] Magyar Hírlap, 22. évfolyam 134. sz. 1989. június 10.
[28] 1989. évi XXXVI. tv. az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról, Indokolással. Complex Jogtár Plusz, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 1. o.
[29] 1989. évi XXXVI. tv. az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról, Indokolással. Complex Jogtár Plusz, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 3. o.
[30] 1989. évi XXXVI. tv. az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról, Indokolással. Complex Jogtár Plusz, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 4. o.
[31] A törvény 1990. március 14-én lett elfogadva és március 31-én került kihirdetésre.
[32] Kahler Frigyes: Joghalál Magyarországon 1945-1989. Zrínyi Kiadó, Kalocsa 1993. 54. o.
[33] 1990. évi XXVIII. tv. az 1956-os forradalom és szabadságharc jelentőségének törvénybe iktatásáról. Complex Jogtár Plusz, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
[34] 1992. évi XI. tv. az 1963 és 1989 között elkövetett egyes állam és közrend elleni bűncselekmények miatt történt elíté-
- 120/121 -
lések semmissé nyilvánításáról, Indokolással. Complex Jogtár Plusz, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
[35] 2000. évi CXXX. tv. az 1956. évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések semmisségének megállapításáról, Indokolással Complex Jogtár Plusz, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
[36] A megsemmisítendő törvényerejű rendeletek: 1956. évi 28. tvr. - 1956. évi 32. tvr. a rögtönbíráskodásról, 1957. évi. 4.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző joghallgató.
Visszaugrás
