Jelen tanulmány egy szakdolgozat kivonata. A terjedelem korlátaira tekintettel mellőztem azon rendelkezések ismertetését, ahol a jogszabály szövege kellően világos eligazítást ad, és - a teljesség igénye nélkül a sajtó-helyreigazítási eljárás gyakorlatában legtöbbször felmerülő jogalkalmazási problémákra koncentráltam, ahol véleményem szerint a bírósági jogértelmező tevékenységnek jelentős szerepe van.
Az Smtv.1 12. § (1) bekezdése szerint helyreigazítás közzétételét az követelheti, akiről valótlan a tényt állítottak, híreszteltek, vagy akit érintő valós tényt hamis színben tüntettek fel. A PK 13. számú állásfoglalás a gyakorlati igényeknek megfelelően tovább cizellálva kifejti, hogy az érintettség megállapíthatóságához nem szükséges az adott személy konkrét név2 szerinti megjelölése, hanem elegendő, hogy a személye a közleményből felismerhető.
A gyakorlatban ez utóbbi eset jelenhet nehézséget, annak eldöntésénél, hogy az adott személyt a sajtó-helyreigazítási igény megilleti-e, ugyanis kérdésként merül fel, hogy a felismerhetőség mely foka az, amely az érintettséget, és ezáltal a kereshetőségi jogot megalapozza. Álláspontom szerint ebben a kérdésben a PK 12. számú állásfoglalásban foglaltak irányadónak tekinthetők, miszerint a cikk, a közlés tartalmát mindig az átlag olvasó szempontjából kell értékelni. Így nem pusztán annak eldöntésénél kell az átlag olvasó feltételezhető nézőpontjára hagyatkozni, hogy a közlemény tartalmát tényállításnak vagy véleménynek értékeljük, hanem abban a kérdésben is, hogy felismerhető-e a közlemény szövegéből az ilyen igénnyel fellépő személy. Önmagában tehát az, hogy az érintett a közleményből magára ismer, a helyreigazítási igényt nem alapozza meg. A közleménnyel érintett személy konkrét név szerint említése híján szintén a PK 12. számú állásfoglalásban rögzített másik elv szem előtt tartásával, azaz a közlemény teljes tartalmának együttes vizsgálatával kell megítélni, hogy a közönség egy bizonyos, jól lehatárolható csoportja számára azonosítható vált-e az érintett személye.
Nem szükséges az sem, hogy adott esetben egy műsorszám valamennyi nézője, vagy akárcsak azok többsége számára azonosíthatóvá váljék az érintett személye. Elegendő, ha a közlemény tartalma, egyes tények említése, az érintett bizonyos tulajdonságai alapján bizonyos kör számára nyilvánvaló, hogy kiről van szó. Példaként említhető, hogy megállapítható, az érintettség olyan esetben is, amikor bizonyos információk közlése egy kisebb, zártabb, helyi közösség számára tesz azonosíthatóvá egy a közleményben említett személyt. Ilyennek tekinthető például egy bűnügyi beszámoló, amely esetében az ilyen cselekmények kisebb településeken való ritkább elfordulása, az esemény hordereje folytán az esemény megjelölése önmagában elegendő az érintett azonosításához.
Annak eldöntésénél tehát, hogy ki jogosult sajtó-helyreigazítási igénnyel fellépni, minden olyan esetben, ahol az érintett név szerinti megjelölése elmarad, az átlag olvasó szempontjából, a közlemény teljes tartalmát tekintve kell megállapítani, hogy van-e olyan személyi kör, aki számára a közölt információk alapján az érintett egyértelműen beazonosítható.
Jogi személyek vonatkozásában a PK 13. számú állásfoglalás kifejezetten rögzíti3, hogy a jogi személyeket a sajtó-helyreigazítási jog ugyanolyan formában megilleti, mint a természetes személyeket.4 Ez az értelmezés összhangban van a Ptk. 3:1. § (2) bekezdésének [régi Ptk. 75. § (2) bekezdés] rendelkezéseivel. Egyebekben a fent elmondottak a jogi személyek esetében teljes mértékben alkalmazhatók. A jogi személy esetében annak a kérdésnek az eldöntése okozhat nehézséget, hogy a vizsgált közlemény magára a jogi személyre, vagy annak tagjaira vonatkozik-e, ahogy ezt Petrik Ferenc kifejtette.5
Pribula László6 részletesebben foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy amennyiben több személy szerepel az adott közleményben, kit illet meg a helyreigazítási igény. Álláspontom szerint, ez a kérdés a gyakorlatban nem okoz jelentősebb nehézséget. A fentiek alapján egyértelműen kijelenthető, hogy bárki, akire egy közlemény állítása vonatkozik, érintettnek tekinthető, így a rá vonatkozó közleményrészletek tekintetében helyreigazítási igénnyel élhet, függetlenül attól, hogy rajta kívül hány személyt említ még felismerhetően a közlemény. Ezzel kapcsolatban pusztán azt kell megjegyezni, hogy a keresetek összekapcsolására vonatkozó tilalomból következik, hogy ilyen esetben az érintettek csak külön-külön, önálló perben érvényesíthetik igényüket, felperesi pertársaságnak nincs helye.
Az Smtv. 12. § (1) bekezdése értelmében bármely médiatartalomban megvalósult valótlant tényközlés, vagy híresztelés a sajtó-helyreigazítási igény feléledését vonja maga után. Látszólag tehát függetlenül a médiumtól, annak típusától, megjelenési, terjesztési módjától, a közléssel a helyreigazítási igény feléled. Ugyanakkor az Smtv. 12. § (2) bekezdése a helyreigazítási kérelem megküldése körében csak napilapot, internetes sajtóterméket, hírügynökséget, lekérhető médiaszolgáltatást, időszaki lapot és lineáris médiaszolgáltatást említi. Eközben a Pp. 342. § (1) bekezdése a sajtóper alperesi körét a médiaszolgáltató, a sajtótermék szerkesztősége, valamint a hírügynökség körben határozza meg. A médiatartalom fogalmát az Smtv. 1. § 7. pontban található értelmező rendelkezés adja meg.
Az Smtv. 12. § (1) bekezdésében foglalt "bármely médiatartalom" szövegrész helyes olvasata szerint - amire ha nem is közvetlenül, de utal Pribula László7 is - ez a megfogalmazás azt fejezi ki, hogy a sajtó-helyreigazítási kötelezettség a műfaji besorolástól, megjelenési formától függetlenül áll fent a sajtó által kiadott közleményekkel kapcsolatban. Önmagában egy közlés kritikaként, véleményként vagy más hasonló kategóriaként való feltüntetése a sajtó felelősségét nem zárja ki, mivel a helyreigazítás alapját az képezi, hogy a közlés ténylegesen tartalmaz-e valótlan tényállítást, vagy való tények hamis színben történő feltüntetését. Ezt erősíti Petrik Ferenc véleménye is, aki szerint "a helyes megoldás nem a műfajon alapuló, hanem a közzététel módja szerinti megkülönböztetés", ennél fogva akár a sajtótermékben közölt szépirodalmi mű tekintetében is helye lehet helyreigazí-
- 85/86 -
tásnak.8 Ennek eldöntése során viszont nem az alaki megjelölésnek, hanem a PK 12. számú állásfoglalásban rögzített, később ismertetett szempontoknak van jelentősége.
Összességben tehát megállapítható, hogy a jelenleg hatályos szabályozás helyes értelmezése alapján sajtó-helyreigazítási igény kizárólag napilap, időszaki lap és internetes sajtótermék esetében a sajtótermék szerkesztőségével, lineáris és lekérhető médiaszolgáltatás esetében a médiaszolgáltatóval, míg hírügynökség által megjelentetett közlemények esetében a hírügynökséggel szemben érvényesíthető. Az Smtv. 12. § (1) bekezdésben foglalt "bármely médiaszolgáltatás" fogalmának helyes értelmezése szerint bármilyen fajta, de nem bármelyik (azaz nem valamennyi) médiatartalom esetében van lehetőség helyreigazítás igény érvényesítésére, pusztán csak azokkal szemben, amelyeket a törvény hatálya alá tartozó fenti sajtószervek bocsátottak ki. Így tehát olyan médiatartalom esetében, amelynél alperesként ezek közül egyik sem jelölhető meg, mert például nincs szerkesztőségi felelősséggel rendelkező személy (médiaszolgáltató), a kiadvány nem tekinthető sajtóterméknek, vagy nem hírügynökség végzi a tartalom kialakítását, helyreigazító közlemény közzétételére irányuló igény érvényesítésére nincs mód.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
