Az energiára a hétköznapi élet során mindenkinek szüksége van, éppen ezért a fogyasztók érdeke is, hogy minél gyorsabban, olcsóbban és jobb minőségben jussanak hozzá. A piacnyitáshoz kapcsolódó folyamatok előtt a fogyasztók nem élvezhették a szabadpiachoz kapcsolódó előnyöket, csupán passzívan szemlélhették az energiaszektort érintő történéseket.
E területen betöltött szerepük középpontba állítása, azaz az alulról fölfelé történő megközelítés - bottom up - nemcsak az ő szempontjukból - megfizethető, fenntartható, jó minőségű energia biztosítása - fontos, hanem a globális megállapodások környezetvédelmi, az Európai Unió által vállalt kibocsátási és energiafüggőség-csökkentési célok teljesítéséhez is elengedhetetlen. Ennek oka, hogy amennyiben az egyének - háztartások, ipari üzemek - nem csökkentik kibocsátásaikat, nem növelik energiahatékonyságukat, valamint megújuló energiaforrásból származó energiafelhasználásukat, akkor nem teljesíthetőek a globális, komplex célok sem.
A fogyasztóvédelem éppen úgy, mint az energiapolitika az Európai Unió tagállamokkal megosztott hatáskörei közé tartozik.[2] Az integráció csupán az 1970-es években kezdett el a fogyasztók érdekeinek védelmével fokozottabban foglalkozni, mivel rájött arra, hogy ez, a belső piac megvalósítása és a magas minőség kikényszerítése érdekében elengedhetetlen.[3] Az energiaszektorban a liberalizáció kiteljesedésével kerültek a középpontba és a fokozódó piacnyitás mérföldköveit jelentő négy energiacsomag elfogadásával párhuzamosan, a jogosultságaik is erősödtek. E fogalom meghatározásával - idesorolva a nagykereskedelmi vagy végső fogyasztókat és az elosztótársaságokat - már az első energiacsomagban találkozhatunk.[4] A villamosenergia és földgázirányelv ekkor még nem aktív szereplőként tekint ezekre, hanem csupán mint védendő félre pl.: "A tagállamok kötelezhetik az elosztóvállalatokat egy adott területen lévő fogyasztók ellátására. [...]"[5] "A tagállamok megfelelő és hatékony mechanizmusokat teremtenek a szabályozás, ellenőrzés és átláthatóság érdekében, hogy elkerülhető legyen a gazdasági erőfölénnyel történő, különösen a fogyasztók kárára történő visszaélés, és mindenfajta felfaló piaci magatartás.[...]"[6] Ez érthető is, hiszen ekkor még a piacnyitás rendkívül alacsony szintjét sikerült a jogi aktusoknak elérniük, ahol sem a megfelelő piaci körülmények, sem pedig a "tevékeny" terep (infrastruktúra, innovatív technológiák stb.) nem állt rendelkezésre.
A második energiacsomag elődjéhez hasonlóan a "passzív" fogyasztói jogokra helyezi a hangsúlyt, azonban elrendeli a fogyasztók számára történő teljes piacnyitást - ipari fogyasztóknál 2004 júliusától, a háztartásiaknak 2007 júliusától - is, annak érdekében, hogy a szabad szolgáltatóválasztás - ami már az "aktív jogosultságok" részét képezik - megvalósulhasson.[7] Az elfogadott mérföldkővel párhuzamosan még nagyban jellemző az inkumbens vállalatok jelenléte a termelés és szállítás területén, valamint meghatározóak az állami támogatások is a piaci beruházások jelenléte mellett. A háztartási fogyasztók előtt történő piacnyitás, minden tagállamban más évben ment végbe, a legkorábban, azaz már a második energiacsomag elfogadását megelőzően: Svédországban (1996), Finnországban (1997), Németországban (1998) és Nagy-Britanniában (1999), míg a legkésőbb Spanyolországban (2009), Horvátországban (2009), Észtországban (2013), Cipruson (2014) és Litvániában (2015).[8] Málta a Bizottság határozata alapján felmentést kapott, tekintve, hogy itt olyan kis szigetüzemben működő energiarendszer van, amely indokolatlanná teszi az energiacsomag piacnyitásra vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazását.[9]
A harmadik energiacsomag még tovább vitte a piacnyitást, egy olyan környezetben, ahol elődje már - 2007-től - kialakította a fogyasztók számára az aktív jogosultságok igénybevételére alkalmas terepet. Éppen ezért a továbbiakban a fogyasztókra vonatkozó - az energiaszektor liberalizációjával összefüggő - rendelkezéseket két nagy csoportban tárgyalom, így míg az első nagy csoportot azok a szabályok alkotják, amelyeknél a - fogyasztók érdekében eszközölt - kötelezettségekre helyeződik a hangsúly, a második pedig azok a jogosultságokat tartalmazza, amelyekkel a fogyasztók élhetnek saját helyzetük javítása érdekében.
A passzív energiafogyasztói jogosultságok közé sorolom a klasszikus kategóriák közül a tájékoztatáshoz való jogot és a tagállamok számára előírt közszolgáltatási (és egyetemes szolgáltatási) kötelezettséget, míg a
- 10/11 -
speciálisakból a megfizethető, fenntartható és versenyképes energia biztosítását, az energiaszegénységet és a szolgáltatási szerződés minimális tartalmának intézményét.
A második energiacsomag előrelépés az elsőhöz képest, már a magasabb szintű fogyasztóvédelemi rendelkezéseket tekintve is, hiszen amellett, hogy a feljogosított fogyasztók számára biztosította a szabad hozzáférés lehetőségét, 2007-re előirányozta a háztartási fogyasztók számára történő piacnyitást. Ebben a jogszabálycsomagban lényegesen bővült mind a villamosenergia, mind pedig a gázszolgáltatás szervezésére vonatkozó fejezet, mégpedig a közszolgáltatási kötelezettségről és a fogyasztók védelméről szóló külön rendelkezésekkel.
A belső energiapiac minél teljesebb körű megteremtése érdekében elengedhetetlen, hogy a piac szereplői megfelelő tájékoztatást kapjanak az áruk/szolgáltatások árairól, mennyiségéről és minőségéről. A megfelelő adatok nélkül információs aszimmetria (piaci kudarc) alakulhat ki, hiszen a gyengébb státuszban lévő fogyasztók kevésbé tájékozottak, mint az energia szolgáltatói, amelyek így könnyebben visszaélhetnek pozíciójukkal. Az energiaszektorban fokozódó piacnyitás következtében, az egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülő fogyasztók jogainak, központi kormányzat általi megerősítésre volt szükség.
Az első energiacsomag a tájékoztatáshoz való jogot - mint, ahogy a fogyasztóvédelmet - tekintve nem tartalmazott részletes rendelkezéseket. A második energiacsomagot alkotó villamosenergia- és földgázirányelv újítása a szolgáltatók számára előírt azon kötelezettség, hogy a számlán vagy a számlához mellékelve, valamint a végső fogyasztók számára készített reklámanyagokban adják meg minden egyes energiaforrás részarányára vonatkozó információt, valamint olyan hivatkozást, amelyről megtudhatóak a szolgáltató által a megelőző évben felhasznált energiahordozók összetételének környezeti hatásai is.[10] Ezen túlmenően a jogi aktusok háztartási fogyasztókra vonatkozóan tartalmaztak egy mellékletet a fogyasztó jogairól, szerződéskötés-váltás lehetőségére, valamint a panaszkezelésre és tájékoztatásra vonatkozóan.[11]
A harmadik energiacsomag a fogyasztói státuszt tovább erősítette azzal is, hogy tartalmazta a kizárólagossági záradéktól való védelem előírását, szerződés felbontásának ingyenes lehetőségét, számlákon részletes adatok biztosításának kötelezettségét az energiaforrás részarányára, azok környezeti hatásaira és vitarendezési mechanizmusok szabályaira vonatkozóan, valamint a kompenzáció nyújtásának intézményét (nem megfelelő szolgáltatásnyújtás esetén) is. Előírta ezenkívül - ami a tájékoztatáshoz való jogot erősíti -, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell az egyablakos kapcsolattartó pontok létrehozását, valamint a panaszok hatékony kezelése és a bíróságon kívüli vitarendezések céljából független mechanizmusok kialakítását (például energiaügyi ombudsmani hivatal).[12] A jogi csomagban nóvum továbbá (nyilvánosan hozzáférhető) az energiafogyasztók jogairól szóló, gyakorlati tájékoztatást szolgáló, energiafogyasztói ellenőrző lista, amelyet a Bizottság készít el konzultálva az érintettekkel.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
