Az adatmegőrzés[1] szabályozására - a magyarországira különösen - talán a legjobb jelző, hogy kalandos, akár az emberi élet. Ennek legfontosabb pontjait kívánja e rövid tanulmány felvillantani, bemutatva az adatmegőrzés rövid fejlődéstörténetének legfontosabb mérföldköveit, fordulópontjait, valamint az adatmegőrzés jelenét övező kérdéseket, problémákat, kedvet teremtve az esetleges további elmélyülésre…
Egyes szociológusok és pszichológusok szerint a születés körülményei és a környezet - az örökölt tulajdonságokon kívül - alapjaiban meghatározza azt, hogy milyen is lesz az ember gyermeke. Nagyon úgy tűnik, hogy ez nemcsak az emberre, hanem az ember által létrehozott dolgokra is igaz lehet.
Az adatmegőrzés, különösen annak magyarországi szabályozása, e fenti állítás igazolására egy rendkívül jó iskolapélda.
Önmagában már az adatmegőrzési kötelezettség léte problematikus - ha tetszik, genetikai defektusoktól szenved -, ti. az általa védett értékek között egy feloldhatatlannak látszó ellentét feszül: az egyik oldalon ott áll az ember magánszférához való joga, azaz végső soron az emberi méltóságához való alapjoga, a másik oldalon ezzel szemben, az ebbe a magánszférába behatoló jogos (köz)érdek, az állam/nemzet biztonsága, illetve végső soron az azt alkotó egyének biztonságának, életének védelme, azaz a többi ember életének védelméhez fűződő jog.
Ezen alapjogok védelme, így lehetséges korlátozásuk, sőt egymáshoz fűződő viszonyuk (jog)irodalma meglehetősen jelentős - elég csak az Európai Emberi Jogi Bíróság vagy az EU Bíróság terjedelmes gyakorlatára, vagy akár a magyar Alkotmánybíróság e tárgyban született döntéseire gondolni. Ezek ismertetésétől jelen esetben érthető terjedelmi korlátoktól eltekintenék, ugyanakkor sommásan semmi sem foglalja össze ezen alapjogok viszonyát, mint magának az adatmegőrzésről szóló 2006/24/EK irányelvnek[2] a Preambuluma:
"a magánszféra korlátozásának egy demokratikus társadalomban szükségeseknek, megfelelőknek és arányosaknak kell lennie a közrend fenntartása, úgymint a nemzetbiztonság (vagyis az állam biztonsága), a nemzetvédelem és a közbiztonság védelme érdekében, valamint a bűncselekmények, megelőzésének, kivizsgálásának, felderítésének és üldözésének biztosítása érdekében".
Az Európai Emberi Jogi Egyezményre, illetve bírósági gyakorlatára tekintettel a fentieket a Preambulum későbbi szakaszai a következőkkel egészíti ki:
"[a korlátozás akkor lehetséges, ha] mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges... Az Emberi Jogok Európai Bíróságának értelmezésében ezen egyezmény 8. cikke szerint a magánélet tiszteletben tartásához való jogba a hatóságok csak szükség esetén és az arányosság elvét szem előtt tartva avatkozhatnak be, így meghatározott, egyértelmű és jogos célból, megfelelő, szabályszerű és a beavatkozás céljára szorítkozó módon járhatnak csak el..."
Azaz ezen alapjogok és az adatmegőrzés viszonyában konklúzióként levonható, hogy már magában az adatmegőrzés létében olyan kényes egyensúlyi problémákkal szembesülünk (szükségesség-arányosság), amelyek nagyon precíz és körültekintő jogászi munkát feltételeznének, "patikamérlegen" kell(ene) kimérni hol és hogyan is húzható meg a határ az alapjogi garanciák egyidejű biztosításával.
A "genetikai kitérő" után, vizsgáljuk meg röviden a környezetet, az adatmegőrzés megszületésének körülményeit is.
Az adatmegőrzésről röviden és tömören elmondható, hogy "vérben és félelemben született". Elég csak három helyszínt és időpontot megemlíteni ezen állítás magyarázatául: USA 2001. szeptember 11.; Madrid 2004. március 11.; London 2005. július 7. Mindezekből nyilvánvaló kell legyen, hogy e szabályok terrorfenyegetettség - ha tetszik, pánik - közepette születtek, egyfajta "sajátos" védelmi reakcióként ezen fenti eseményekre.
Persze arról sem szabad ehelyütt megfeledkezni - mert egyáltalán nem elhanyagolható szempont az adatmegőrzési szabályok értelmezésekor, elemzésekor -, hogy ezen szabályok előzményei, előképei valamilyen módon korábban is léteztek már a jogrendben.
Szinte minden ország joga biztosította és biztosítja a mai napig valamilyen módon, hogy a nemzetbiztonsági vagy bűnüldöző-, bűnmegelőző szervek, hatóságok hozzáférjenek a hírközlési szolgáltató által őrzött forgalmi adatokhoz, illetve a felhasználói személyes adatokhoz[3] - nem is beszélve itt a titkos információszerzésről, amelynek keretében a közlések tartalma is megismerhető - bizonyos "megfelelően definiált" célokból, a nemzetbiztonság, az állam biztonsága, a nemzetvédelem és ezáltal a közbiztonság védelmétől kezdve egészen a különböző bűncselekmények, s végső soron az elektronikus hírközlési rendszer jogosulatlan használata megelőzésének, kivizsgálásának, felderítésének és üldözésének biztosításáig.
Kiemelt fontossággal bír ezen adatok felhasználása továbbá a szervezett bűnözés elleni nemzetközi összefogásban, ugyanis ezen esetekben alapvető annak felderítése, hogy ki kivel van kapcsolatban, mikor léptek kapcsolatba, milyen gyakoriságú a kapcsolat stb.
Mindezen célok biztosítására valóban alkalmas eszköz lehet az adatokhoz való hozzáférés és akár az adatmegőrzés is[4], ugyanakkor e célokkal együtt - a fentiekre is tekintettel - minden esetben vizsgálni kell azt is, hogy milyen egyéni, emberi védendő érdek áll a másik oldalon, pontosabban e célok biztosítása érdekében milyen mértékű korlátozást szenved a magánszféra, az emberi méltóság.
- 3/4 -
Pontosan ezekre a fentebb felsorolt okokra, körülményekre, biztosítandó célokra és védendő értékekre hivatkozva született meg az EU 2006/24/EK irányelve az adatmegőrzésről, felismerve annak a tényét, hogy bizonyos megőrzött adatokhoz, meghatározott időn belül, meghatározott eljárást követve a tagállamok által bűnüldöző és nemzetbiztonsági szerveknek biztosított rendkívül differenciálatlan, hol több, hol kevesebb lehetőséget adó hozzáférési szabályok, inkább gátolni, mint elősegíteni fogják az európai gazdasági fejlődést, különösen a mindig is húzóágazatnak számító telekommunikáció terén[5]. Az irányelv megalkotásának ez is volt tehát az egyik fő indoka, rendet tenni e különböző tagállami szabályok között.
Az irányelv megalkotásakor a Bizottság abból az alapfeltevésből indult ki, hogy "az adatmegőrzés több tagállamban is igen hasznos és hatékony nyomozati eszköznek bizonyult a bűnüldözés terén, különösen a szervezett bűnözés és a terrorizmus felderítése tekintetében ...ahogyan számos tagállam kutatásai és gyakorlati tapasztalatai is mutatják...".
Azaz ezek alapján megállapítható, hogy feltétel nélkül, tényleges bizonyítékok vagy indokolás nélkül elfogadták, hogy az adatmegőrzés valóban megfelelő eszköz e célok megvalósítására, holott a szükségesség-arányosság alkotmányossági tesztje megkövetelné annak vizsgálatát is, hogy nincs-e más, kevésbé jogkorlátozó megoldás.
Persze ez az adott környezetben, terrorfenyegetettség/terrorpánik közepette valahol érthető, az emberi élet védelme élvez prioritást.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
