https://doi.org/10.59851/csj.24.3.5
A Családi Jog folyóirat Mindennapi családjog főcímet viselő konferenciasorozatának idei, A gyakorlat sűrűjében - a gyermekvédelem, a vagyonmegosztás, a tartás és a mediáció aktuális problémái alcímet viselő rendezvényére 2026. június 11-én, ismét a fővárosi Hotel Benczúr Budapest termében került sor. A címválasztást a konferenciát megnyitó beszédében dr. Grád András ügyvéd, pszichológus, az ELTE ÁJK tiszteletbeli tanára mint levezető elnök azzal indokolta: ha minden tökéletes lenne, a konferenciáknak nem lenne értelmük. "Szerencsére" azonban problémák és így konferenciák is mindig vannak; a közös gondolkodás eredményeképpen pedig gyakran kiváló ötletek és megoldási javaslatok születnek. Akik pedig részt vesznek a megoldások kidolgozásában, úgy érezhetik magukat, mint Tom Hanks ügyvéd karaktere a Philadelphia című filmben: örömmel töltheti el őket, hogy munkájuk eredményeként "a világ néha, nagy ritkán egy icipicit jobb hely lett". Ennek fényében az idei konferencián a délelőtti előadások és a délutáni kerekasztal-beszélgetések tárgyát is egyes problémás jogterületek: a gyermekvédelem, a házastársi közös vagyon megosztása, a gyermektartás és a mediáció képezték.
Túl a botrányokon - merre tovább, gyermekvédelem? (dr. Katonáné dr. Pehr Erika c. egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem ÁJK, a Gyermekjogi Civil Koalíció vezetőségi tagja)
A gyermekvédelmi törvény 1997. évi megszületése óta[1] eltelt csaknem harminc évben, 2026-ra válságos helyzet alakult ki a gyermekvédelemben. Ennek ellenére reform nem született, de a civil szervezetek (köztük a Gyermekjogi Civil Koalíció) aktivitásának és felszólalásainak köszönhetően legalább azt sikerült elérni, hogy a jogalkotó szembesüljön a valósággal. A jogalkotó ugyanis a gyermekvédelmet lényegében magára hagyta: a gyermekek védelmének ügye csak a szavak szintjén, esetileg kapott figyelmet; a szükséges szakpolitikai reformok azonban elmaradtak, holott a gyermekvédelmi alap- és szakellátás is számtalan problémával küzd. Ami az alapellátást illeti: jelentősen megnövekedett az - elsősorban szexuálisan - bántalmazott gyermekek, az iskolai hiányzások és a védelembe vett gyermekek száma; túl kevés a gyermekjogi képviselő; a családi ellátások (például a családi pótlék) nem értékállók; a helyettes szülői díj összege (gyermekenként havi 15 000 forint) riasztóan alacsony. Ami pedig a szakellátást illeti: a befogadó otthonok túltelítettek, mert nincs kimenet (nevelőszülő vagy gyermekotthon); rengeteg olyan gyermek van, aki veszélyeztető környezetben él, mert a helyhiány miatt nem emelhető ki a családjából. Ezzel együtt az európai országok közül jelenleg Magyarországon a legmagasabb a családból kiemelt gyermekek száma, aminek nincs semmilyen racionális, objektív indoka; lényegesen kevesebben akarnak örökbe fogadni (ennek számtalan oka van, ezek közül csak az egyik az örökbefogadás elnehezítése); az alapvető jogok biztosa pedig meg sem szólalt számos olyan ügyben, amelyben fel kellett volna lépnie.
Mivel azonban a gyermekvédelemben minden probléma ágazatokon átnyúló (e körben is elsősorban az oktatási, egészségügyi és szociális hálózatot érinti), a megoldásnak is ilyennek kellene lennie. Ezért a Gyermekjogi Civil Koalíció 2026 májusában kiadta Az integrált gyermekjogi megközelítés érvényesülését segítő szakpolitikai reformjavaslatok címet viselő dokumentumot[2] (a továbbiakban: reformjavaslat), amelynek alapgondolata, hogy a gyermekvédelmi alap- és szakellátás problémái más ágazatokkal együtt kezelendők.
A reformjavaslat I. része a rendszerszintű és strukturális átalakítás kérdésével foglalkozik. E körben felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarországnak jelentős nemzetközi jogi restanciái vannak: az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének[3] alkalmazásával kapcsolatban még soha nem készített hatásvizsgálatot, a panasztételről szóló Harmadik Kiegészítő Jegyzőkönyvet a mai napig nem ratifikálta, és az aktuális gyermekjogi jelentését sem adta még le.
A reformjavaslat II. része pedig a Gyermekvédelmi Egyezmény fejezetei szerinti tagolásban mutat rá az
- 32/33 -
egyes gyermekjogi szakpolitikák terén felmerülő problémákra és tesz javaslatot azok megoldására. A Gyvt. ugyanis csak a családok átmeneti zavaraira reflektál, ezért bár vannak a törvénynek értékes, megőrzésre érdemes részei, annak teljes revíziója szükséges. Az új rendszert traumatudatos megközelítésre kell építeni; ennek szükségszerű előfeltétele a gyerekvédelemben dolgozók védelme és támogatása. Emellett nem csak a "külső" eredetű traumákkal kell megbirkózni: sajnálatos paradoxon, hogy maga a gyermekvédelmi rendszer is "bántalmaz". Ezért fontos a gyerekek edukációja is, lévén hogy az esetek kétharmadában kortársbántalmazásról van szó, illetve a gyerekek nem tudják, hogy bántalmazás esetén hová fordulhatnak. Orvosolni kell a nevelőszülői hálózat problémáit is: a családból kiemelt tizenkét év alatti gyermekeknek csak 68 százaléka van nevelőszülőnél, ezért fel kell tárni, hogy milyen eszközökkel lehetne még több nevelőszülőt felvonultatni. A jelenlegi tapasztalat ugyanis az, hogy a toborzásra sokan jelentkeznek, még a képzésen is részt vesznek, aztán egész egyszerűen eltűnnek. Emellett az elöregedés és a kiégés is csökkenti a létszámot. Problémát jelent az is, hogy hosszú időbe (3 hónap + próbaidő) telik, amíg egy nevelőszülő ténylegesen munkába állhat. Pozitívum, hogy a nevelőszülői díj nőtt, de a gyermekekre fordítható ellátmány összege még mindig nagyon alacsony. További kedvezőtlen körülmény az is, hogy a fenntartói struktúrát jelenleg az egyházak dominanciája jellemzi. Át kell gondolni az örökbefogadás - mint sorsrendezés - feltételrendszerét is: eleve egyre kevesebben szándékoznak örökbe fogadni (ennek nemcsak rendszerszintű, hanem egyéni okai is vannak, például a humánreprodukciós eljárások egyre nagyobb arányban vezetnek sikerre), és közülük is egyre kevesebben hajlandók roma származású vagy egészségügyi problémával érintett gyermek örökbefogadására. Emellett természetesen rendezni kell a kórházban hagyott, haza nem adható újszülöttek helyzetét is: a javaslat elkészítésekor összesen 325 gyermek (ebből 256 bármiféle egészségügyi indikáció nélkül, egészségesen) tartózkodott különböző egészségügyi intézményekben.
Mindezekhez azonban elengedhetetlenül szükséges egy átfogó stratégia kialakítása, az integrált szemlélet kialakítása, a szakma megerősítése a szakemberek megfelelő kiválasztása és anyagi megbecsülése által, a hatékony megelőzés és korai beavatkozás a gyermekjóléti szolgálatok által, a gyermekvédelmi rendszer túlterheltségének megszüntetése, valamint a fokozottan sérülékeny gyermekcsoportok hatékony védelmének biztosítása.
Aktuális jogalkalmazási kérdések a házassági vagyonjogban (dr. Szőke Zsuzsanna törvényszéki bíró, csoportvezető-helyettes, Fővárosi Törvényszék)
A házassági vagyonjogi perekre is igaz az, hogy az igényérvényesítéshez nem elegendő a stabil anyagi jogi tudás; emellett az eljárásjogi szabályok ismerete is elengedhetetlenül szükséges.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás