Könyvünket elsősorban jegyzőknek és birtokvédelmi ügyintézőknek írtuk. Létjogosultságát már önmagában megalapozza az az ügytömeg, amelyet a jegyzők a birtokvédelmi hatáskörben kezelnek évente. A közigazgatás egy olyan speciális szegmenséről van szó, amely a jegyző hatósági szemléletén kívül esik: a megszokottól, általánostól teljesen eltérő megközelítést, hozzáállást, szemléletet, sőt lelkületet követel. Egyúttal azt gondoljuk, hogy a jegyzői birtokvédelmi eljárásban részt vevő jogi képviselők is haszonnal forgatják majd a kötetet, amely számukra is útmutatásként szolgálhat. A kézikönyv tartalmát tekintve elméleti és gyakorlati ismeretekre is egyaránt hangsúlyt helyeztünk úgy, hogy akár a kezdő, akár a rutinos jogalkalmazó találhat benne hasznos tudást.
Az alábbi cikk a 2023. szeptember 21-én megjelenő Birtokvédelmi kézikönyv szerzői által kiragadott részlet a szakkönyvből, amely online olvasható a Jegyzőkódexen is.
Az önhatalommal történő fellépés egyik belső gátja a bizonytalanság: annak eldöntése felőli kétségek, hogy hol húzódik a birtok megvédéséhez szükséges mérték határa. A jogos önhatalom, az alkalmazásával járó konfliktushelyzet okán és talán méltatlanul, de valahol mégis épp szükségszerűen kellő mértékben háttérbe szorul.
A birtokvédelem célja, hogy megakadályozza a birtokállapot jogalap nélküli megváltoztatását vagy megzavarását. A szabályozás létjogosultságát éppen az adja, hogy a birtokvédelemre nemcsak az elismert jogcím alapján birtokló szorulhat, hanem a jogalap nélkül birtoklótól sem veheti el harmadik személy tilos önhatalommal a dolgot. Így az is igaz, hogy nemcsak az részesülhet birtokvédelemben, aki a dolog feletti hatalmat ténylegesen gyakorolja, hanem az a személy is, akitől a tényleges hatalmat gyakorló a birtokát származtatja. A "birtokos" jelző tehát heterogén fogalom, amely a petitorius és possessorius birtokvédelmi eljárások kettősségében fejeződik ki.[1]
A birtokhoz fűződő egyik legjelentősebb joghatás a birtokvédelem iránti igény. A birtokában megsértett vagy megzavart személy részére a birtokvédelem klasszikus hármas eszköztára áll rendelkezésre: a jogos önhatalom; a közigazgatási úton való igényérvényesítés (jegyzői birtokvédelem); a birtokper.
A fenti eszközrendszer komplex jogvédelmet biztosít. Látható, hogy az állami (közhatalmi) eszközökkel való birtokvédelem egyik útja a közigazgatási, míg másik a bírói (peres) út. A jogvédelem leggyorsabb módja azonban a jogos önhatalom.
A Ptk.[2] 5:6. § (1)-(2) bekezdése felhatalmazza a birtokost, hogy a birtoka ellen irányuló jogtalan támadást, a birtok megvédéséhez szükséges mértékben akár önhatalommal is elhárítsa. Jogos önhatalommal tehát csak a tilos önhatalom ellen, és csak a birtok megvédéséhez szükséges mértékben léphet fel a birtokos. Az önhatalom a birtok elvesztése miatti megtorlás vagy a bosszú eszköze nem lehet. A két rendelkezés csak egymásra tekintettel értelmezhető helyesen.
Az önhatalomról kétségtelenül elmondható, hogy gyors, azonban közel sem biztos, hogy kellően cizellált vagy éppen kizárólagos eszköz ahhoz, hogy végleges megoldás legyen a felek vitájának lezárására. Nehézséget okozhat a birtokos számára, hogy az önhatalom gyakorlása során mikor és milyen terjedelemben jár el még helyesen. A jogos önhatalom gyakorlása során a birtokos akár fenyegetést vagy erőszakot is alkalmazhat. Mondhatjuk, hogy a birtok elleni jogtalan támadás esetén a birtokos egyfajta "jogos védelmi helyzetben" cselekszik, de a védelem érdekében kifejtett cselekvése nem terjedhet túl a birtok megvédéséhez szükséges mértéken. Az önhatalommal történő fellépés egyik belső gátja a bizonytalanság: annak eldöntése felőli kétségek, hogy hol húzódik a birtok megvédéséhez szükséges mérték határa. További kritérium, hogy önhatalommal csak akkor lehet fellépni, ha más birtokvédelmi eszköz (jegyzői birtokvédelem, birtokper) igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná - ennek megítélése sem könnyű az adott helyzetben. Az önhatalom alkalmazása elsősorban a fenti bizonytalansági tényező, illetve az alkalmazásával járó konfliktushelyzet okán és talán méltatlanul, de valahol mégis épp szükségszerűen kellő mértékben háttérbe szorul. Az tény, hogy a birtokvédelemben jártas ügyintézők több olyan vitás helyzetben is felismerik az önhatalom lehetőségét, amelyben a laikus nem mer cselekedni, de azt is el kell fogadnunk, hogy a jogos önhatalom alkalmazásához vérmérséklet, habitus, bátorság és nagy fokú körültekintés igényeltetik. Nyilvánvalóan nem lenne szerencsés, ha "ész nélkül" mindenki, minden helyzetben jogos önhatalmat látna és szabadon túlértelmezné fellépésének kereteit.
Érdemes akár fiktív példák mentén is átgondolni az önhatalomban rejlő lehetőségeket. Ha hazaérve azt észlelem, hogy a tolvaj a lakásból éppen távozni kíván a televízióval a kezében, felléphetek ellene. Nem feltétlenül kell fizikai kontaktusba kerülnöm vele, de dönthetek úgy, hogy a rendőrök kiérkezéséig rázárom a lakást. Birtokvédelmi szempontból az önhatalom jogszerű gyakorlása véget ér, ha az elkövető a televíziókészülék hátrahagyásával az ablakon keresztül menekül a lakásból. Ilyenkor a birtokháborítót el kell engedni ugyan, hiszen a birtoksértő cselekménnyel felhagyott, de más jogszabály még megengedi a feltartóztatását (hiszen a dolog elvétele során lopási kísérlet történt).
Egy ilyen igazságérzettől érzelmileg túlfűtött indulatban nyilvánvalóan vigyázni kell a határok átlépésével. Az önhatalom nem válhat bosszú eszközévé, és kizárólag a birtok megtartására, visszaszerzésére irányulhat. "Az önbíráskodás bűntettét valósítja meg, aki az elveszett birtoka visszaszerzése érdekében alkalmazott önhatalmával túllép a birtok visszaszerzéséhez szükséges mértéken, ezáltal részéről az erőszak kifejtése a birtoksérelem miatti megtorlás eszközévé válik." (EBH 2012.16.).
A jogos védelmi helyzettel összevetett jogos önhatalomra is tanulságul szolgál az az összetett jogeset (a Kúria Bfv.859/2017/13. számú precedensképes határozata közúti veszélyeztetés bűntette tárgyában), amelyben egy nő a kocsijával kezdte üldözni az autójából a táskáját kilopó motoros tolvajokat, majd a motorral úgy üt-
- 10/11 -
között, hogy annak utasa meghalt. A nő nagyjából 500 méteren át üldözte autójával a motorosokat, közben mindkét jármű átment a piros lámpán, a záróvonalon, valamint a szembe sávba.
A javait védő nőt az elveszett birtok visszaszerzése érdekében is nyilvánvalóan megillette a birtokvédelem. A jogos önhatalom feltétele viszont, hogy ne lépje át a birtok megvédéséhez szükséges mértéket, ami egyfelől azt jelenti, hogy a cselekmény csak addig terjed, ameddig az ténylegesen a birtok megvédését célozza, másfelől az önhatalmat gyakorló nem okoz a birtoksértőnek aránytalanul nagyobb hátrányt, mint amilyen őt a birtokháborítás következtében érte. Jelen esetben az arányosság vizsgálata során a jogos védelem arányossága körében a korábbi Btk. alkalmazása során kialakult szempontokból lehetett kiindulni, amely szerint a jogtalan támadó által a sértett vagyoni jogok és a védelmi cselekménnyel veszélyeztetett sértett személyéhez fűződő jogok összemérhetők, közös nevezőjük a törvény büntetési tétele. Ez az összevetés a jogos önhatalom esetében alkalmazható. A halált okozó közúti veszélyeztetés bűntette törvényi büntetési tétele és a vagyon elleni bűncselekmény büntetési tétele közötti különbség olyan jelentős, amelyből nem vonható le az a következtetés, hogy a nő jogos önhatalmi cselekménye a birtok megvédéséhez szükséges mértéket ne lépte volna túl. A Be.[3] 127. § (3) bekezdése szerinti jogszabályi engedély a bűnüldözésre jogosult hatóságnak nyújtott civil jogsegély, amelynek lényege, hogy az elkövetőt elfogó, visszatartó személy a hatósághoz képest helyzeti előnyben van, viszont törvényileg engedélyezett magatartása fejében sem lesz cselekménye hatósági, hanem megmarad magáncselekménynek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
