Bánrévy Gábor fenti című munkája a Szent István Társulat gondozásában, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának Könyvei sorozatban jelent meg.
A kötet szerzője a tárgyalt terület kiváló szakértőjeként ismert, hiszen évtizedek óta oktatja a nemzetközi magánjogot, a legmagasabb szintű állami közigazgatásban is szerzett gyakorlatot és jelen pillanatban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara Nemzetközi Jogi Intézetének vezetője.
A munkát nyugodtan nevezhetjük hiánypótló jellegűnek, hiszen mindeddig alig készült ilyen átfogó, a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat ilyen komplexen bemutató, mégis élvezetes stílusban írt, a diákok számára is könnyen tanulható mű.
Az említett jogterület Magyarországon nem tartozott a kedvezményezettek közé az elmúlt évtizedekben. Önálló, a nemzetközi magánjogtól elkülönített jogterületként való elismerésére is a 70-es évek végéig kellett várni.
A szerző a tárgy elméleti megalapozásának ismertetésével indít, melynek keretében kiemeli, hogy a tárgyalt diszciplína nem minősíthető önálló jogágnak, hanem viszonylag önálló, komplex jogterület. A definíció tekintetében megállapítja, hogy a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának tárgyát a nemzetközi gazdasági kapcsolatok során létrejövő vagyoni és azokkal szorosan összefüggő személyi viszonyok alkotják, amelyeknek jellegzetes, megkülönböztető jellegét a jogviszonyokban megjelenő nemzetközi elem adja, és amely jogviszonyok szabályozásában együtt és egyszerre hatnak nemzetközi jogi, közjogi és magánjogi, anyagi jogi és kollíziósjogi jogágakba tartozó normák. A jogterület tagolása körében Bánrévy Gábor aláhúzza, hogy két, egymáshoz szorosan kapcsolódó közjogi és magánjogi komponensről van szó: az egyik (a közjogi) meghatározza a nemzetközi gazdasági forgalom kereteit és feltételeit, a másik (a magánjogi) pedig tartalommal tölti meg a kereteket a nemzetközi vonatkozású, gazdasági célú szerződések útján.
A diszciplína bemutatása és a jogrendben való elhelyezése körében a szerző részletesen ismerteti a jogforrásokat. Kifejezetten jónak tartom, hogy a fontosabb országok polgári és kereskedelmi jogi kodifikációi is bemutatásra kerülnek, megkönnyítve a tájékozódást. Szó esik századunk második felének legjellemzőbb jogi trendjéről, a jogegységesítési kísérletekről is, melynek keretében a szerző megismertet bennünket a nagyobb irányzatokkal, továbbá kiemeli a quasi jogforrásokat, hangsúlyozva a szokás és a szokvány közötti jelentős különbséget.
A továbbiakban a szerző a külkereskedelmi tevékenység fogalmát elemzi a külkereskedelemről szóló 1974. évi III. törvény (a KKT) segítségével, de kisegítő elemként a Ptk. 685. § c) pontját is felhívja, mely a gazdálkodó szervezetek kielégítő felsorolását tartalmazza. Fontos vonatkozó jogszabály még a Ptk.-nak a külgazdasági kapcsolatokra történő alkalmazásáról szóló 1978. évi 8. tvr., az ún. Kptk. Ezen jogszabály annyiban speciális, hogy külgazdasági tevékenységnek csak a tárgyuk és alanyuk szerint ilyenként meghatározott azon tevékenységeket tekinti, amelyek tömegesen előforduló és rendszerint ismétlődő szükségletek üzletszerű kielégítését szolgálják.
A fent említett jogszabályok képezik tehát a külkereskedelmi tevékenység folytatásának hazai szabályrendszerét, melyeket a külkereskedelmi tevékenység definíciójának meghatározása (a külkereskedelmi szerződés előkészítése, megkötése és teljesítése) után az engedélyezési rendszerrel együtt részletesen ismertet a szerző. A külkereskedelem engedélyezési rendszere nagyon jelentős változáson ment át az utóbbi időszakban, hiszen állami monopóliumból alanyi jogon végezhető tevékenységgé vált.
A szerző a továbbiakban a hazai piac védelmére szolgáló egyes eszközöket tárgyalja, kiemelve a Tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény rendelkezéseit, továbbá külön említve a hazai piac védelmének legtipikusabb eszközeit, a vámokat, a piaczavarás esetén alkalmazható védőintézkedéseket, valamint az értékkiegyenlítő vámokat.
Bánrévy Gábor ezt követően a könyv tematikájának megfelelően nevesíti a diszciplínával kapcsolatos legfontosabb nemzetközi szervezeteket, melyek közül az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), illetve az általa működtetett Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmények (GATT), a Szolgáltatások Kereskedelméről szóló Általános Egyezmény (GATS), valamint a Szellemi Tulajdonjogok Kereskedelmi vonatkozásairól szóló Egyezmény (TRIPS) méltó említésre. A fejezet hátralévő részében a szerző tisztáz néhány, a GATT-tal kapcsolatos definíciót, úgymint belföldi jogegyenlőség, szabadkereskedelmi övezet, illetve vámunió.
A következő nagyobb részben a szerző a nemzetközi gazdasági kapcsolatok alanyait és tárgyát mutatja be.
Az alanyok tekintetében az Államot, mint a külgazdasági kapcsolatok elsőszámú szereplőjét a rendszerváltás után fokozatosan kiszorították a magánjogi jogalanyok, a természetes és jogi személyek, így valós terepet teremtve a jogterület fejlődéséhez.
Rendkívül hasznos lehet az érdeklődő és a magyar társasági jogban járatos jogászok számára az egyéb jogrendszerekben szabályozott kereskedelmi társaságok bemutatása. A szerző az egyes, magyar jogrendben is meglévő társaságok alapján mutatja be a nemzetközi szabályozást, hiszen, mint ahogy kiemeli az eltérő jogrendszerű országokban is megtalálható négy olyan társasági forma, amelyek között azonosság ismerhető fel. Ezek a közkereseti társaság, a betéti társaság, a korlátolt felelősségű társaság, valamint a részvénytársaság. Ezen vázra felépítve ismerteti a szerző az egyes nemzeti szabályokat, melyek így, összegyűjtve nagyban emelik a mű értékét. Az olvasó figyelmét nem kerülheti el, hogy az alapvető társasági formák tekintetében is azonos elnevezés mellett egyes részletkérdésekben jogrendszerenként jelentős különbségek mutatkozhatnak. Ez természetszerűleg gátló hatással lehet az integrációs folyamatokra, hiszen egy társaságnak országonként más és más szabályozásnak kellene megfelelnie. Ezen ok miatt szólal fel a szerző sürgetőleg az egységes európai társasági jog megalkotását illetően, melyet az Európai Unió keretében tart a leginkább kidolgozásra alkalmasnak.
A könyv remek rendszerezéséből adódóan néhány kevésbé hangsúlyos, de mindazonáltal fontos intézmény kerül bemutatásra a továbbiakban. A külföldi beruházások és a tulajdon védelme tekintetében a szerző aláhúzza, hogy a külföldi tőke és a fogadó ország rendszerint ellenérdekelt felek, hiszen a befektető maximális hozamot, nyereséget kíván elérni, emellett természetesen a tőkéje számára maximális biztonságot igényel, míg a fogadó ország a maga számára kíván az üzleti kapcsolatból előnyöket kovácsolni és elutasít minden olyan törekvést, mely döntési szabadságának korlátozására irányul. A látszólagos patthelyzet mind nemzeti síkon, mind pedig nemzetközi szerződések útján megoldható. A szerző itt két nagyjelentőségű eszközt említ, először a multilaterális szerződések közül elsőként kidolgozott Washingtoni Konvenciót, mely önkéntes alávetés esetén működik ugyan, azonban számos bilaterális egyezményünk a kapcsolódó viták rendezésére a Washingtoni Konvenciót rendeli alkalmazni, tehát ebben az értelemben már kötelező jellegű a Konvenció érvényesülése. A másik említésre méltó egyezmény a MIGA (Multilateral Investment Guarantee Agency), melyet a Világbank Kormányzótanácsa hozott létre 1985-ben és amely elsődlegesen a fejlődő országokba irányuló beruházások nem kereskedelmi jellegű kockázatai ellen nyújt védelmet.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
