"Kerüld a pereskedést. Törekedj kompromisszumra,
amikor csak lehetséges.... ha papíron nyersz is, ténylegesen
veszíteni fogsz: tiszteletdíjat, költségeket és időt."
(Abraham Lincoln, 1850)
Abraham Lincoln fentiekben idézett gondolata a XIX. század közepéről származik, melynek megállapítása a mai viszonyok között is meglehetősen aktuális. "A konfliktus egyet nem értés, vita vagy feszültség emberek vagy csoportok között."[2] A konfliktusoknak viszont csak egy része válik jogi vitává.[3] A jogszociológia jellemzően az alábbi konfliktus-megoldási utakat különíti el:
- a felek közvetlen tárgyalása;
- harmadik fél, közvetítő bevonása (mediáció);
- a harmadik fél olyan szintű bevonása, ahol a felek őt fel is hatalmazzák a jogvita eldöntésére (arbitráció);
- majd végül következik az állami bírósági út.[4] Érdekes, hogy a jogvita fogalma, illetve annak rendezése a köztudatban még mindig a bírósági eljárással fonódik össze, pedig az alternatív vitarendezési eljárások[5] a hagyományos bírói úthoz képest gyorsabb, költséghatékonyabb és a felek számára kielégítőbb megoldást jelenthetnek: a vita megoldása nem feltétlen csúszik ki a felek kezéből, az alig formalizált eljárásban történő részvétel alapvetően önkéntes. Az így elért megállapodás alapján az önkéntes jogkövetés aránya kiemelkedően magas, az állami beavatkozás szükségessége csupán töredéke a bírói döntéssel rendezett jogvitákéhoz képest.
A fenti konfliktus-megoldási utak közül a közjegyző személye a második szintre illeszthető be. A közjegyzői intézmény célját, a közjegyző jogvitákkal kapcsolatos szerepének lényegét a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Kjtv.) első mondatában találjuk. E szerint "A törvény közhitelességgel ruházza fel a közjegyzőket, hogy a jogviták megelőzése érdekében a feleknek pártatlan jogi szolgáltatást nyújtsanak." A közjegyző alapvetően jogvitát előz meg, perelhárító, perelterelő szerepével, valamint a ráruházott közhitelességgel tevékenyen hozzájárul a bíróságok munkaterheinek csökkentéséhez és a jogbiztonsághoz. A közjegyző az állam igazságszolgáltató tevékenysége részeként jogszolgáltató hatósági tevékenységet végez, tágabb értelemben vett állami igazságszolgáltatás részeként közhatalmat gyakorol, mely eljárása a megelőző jogszolgáltatás keretébe sorolható.[6] A közjegyző jogvitát nem dönt el, annak feladata bírói monopólium. A közjegyző alapvetően nem is közvetítő.[7] A jogviták megelőzése érdekében, illetve a már kialakult konfliktusos helyzetekben a közjegyző a felek között a "híd"; a felek érdekében a köztük lévő konfliktusok feloldásán fáradozik. Ez nem ritkán nagy türelmet, kellő emberismeretet igényel. Nem vagyunk egyformák temperamentum tekintetében (sem), különböző lehet a konfliktuskezelési stílusunk, másrészről nem mindenkinél ugyanazok a mediációs technikák vezetnek eredményre.[8] Közjegyzőként érdemes lehet a mediáció elméletével is foglalkozni, mert a napi munkához a gyakorlatban jól hasznosítható ismereteket nyújthat. A két szakma hatékony együttműködésének eredménye kiemelkedően hasznos lehet a perelterelésben.
Mivel a mediációt az élet számos területén alkalmazzák, továbbá többféle mediációs irányzatot különböztethetünk meg[9], így nem beszélhetünk egységes fogalomról. Alapvetően a mediáció "[...] egy speciális konfliktuskezelési módszer, amelynek lényege, hogy két fél vitájában mindkét fél beleegyezésével egy semleges harmadik fél (a mediátor) jár közben."[10] A mediáció a társadalmi konfliktusok feloldását célozza, melyek jogi úton történő rendezése csak másodlagos szereppel bír. A közvetítő mediátor a felek közti kommunikációt segíti, lehetővé téve, hogy a felek felelősséget vállalva maguk találják meg a konfliktusukra leg-
- 291/292 -
inkább megfelelő megoldást. Az eljárás az erkölcs közegében zajlik. A közvetítés alapelvei között találjuk az önkéntes részvétel-, a felek egyenjogúsága-, a személyes jelenlét-, a titoktartás-, a jövőre irányultság elvei mellett a mediátor személyének függetlensége, pártatlansága és semlegessége elvét is.[11] A mediációt a hagyományos vitamegoldási eljárásokhoz képest azon demokratikus jellege teszi egyedivé, hogy a felek úgy vesznek igénybe külső segítséget vitás ügyük megoldásához, hogy abban a rendelkezési jogukat teljes mértékben megtartják.[12]
A mediáció, mint konfliktuskezelő eljárás, az etikus magatartási normák követése és egymás megbecsülését előtérbe helyező karaktere alapján nagyban alkalmas a vitakultúra fejlesztésére. A mediáció előnyei közé sorolják a bíróságok tehermentesítése, a fenntarthatóbb vitarendezés és a nagyobb arányú önkéntes jogkövetés mellett a viták rendezésével járó jelentős költség- és időmegtakarítást is. Ezen előnyök azok, amelyek a világot, elsőként az USA-t, majd sorra az angolszász államokat és végül Európát is a mediáció, mint ősi alternatív vitarendező módszer alkalmazására indították a XX. században.
Az Európai Parlament 2008. április 28-án fogadta el a 2008/52/EK irányelvet (a továbbiakban: irányelv) a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól. Az irányelv célja a közvetítés és a bírósági eljárás közötti kiegyensúlyozott kapcsolat biztosítása. Az irányelv értelmében a tagállamoknak (Dániát kivéve) három év alatt a mediációs eljárást be kellett illeszteniük a saját jogrendszerükbe. Az irányelv rögzíti, hogy a közvetítés a polgári és kereskedelmi ügyekben a viták takarékos és gyors, bíróságon kívüli rendezését biztosíthatja, a felek igényei szerint kialakított eljárások révén. A közvetítés eredményeképpen létrejött megállapodásokat nagyobb valószínűséggel tartják be önként, és valószínűbb, hogy a felek között korrekt és fenntartható kapcsolat marad meg. [Preambulum (6)]. Megállapítja, hogy a közvetítést nem szabad a bírósági eljárás kevésbé hatékony alternatívájának tekinteni, nem lehet, hogy a közvetítés eredményeképpen létrejött megállapodások betartása a felek jó szándékától függjön. A tagállamoknak ezért biztosítaniuk kell, hogy a közvetítés eredményeképpen létrejött írásbeli megállapodásban részes felek a megállapodásuk tartalmát végrehajthatóvá nyilváníttathassák [Preambulum (19)]. Szorgalmazza a közvélemény tájékoztatását a közvetítők elérhetőségére vonatkozóan és a jogászok arra való ösztönzését sürgeti, hogy tájékoztassák ügyfeleiket a közvetítés lehetőségéről [Preambulum (25)]. Az irányelv rendelkezései csak a határokon átnyúló vitákban történő közvetítésre alkalmazandók, azonban a tagállamok nincsenek elzárva attól, hogy a rendelkezéseket belföldi közvetítési eljárásokban is alkalmazzák [Preambulum (8)].
Jogrendszerünk egészén végigvonul a viták békés rendezésére való jogalkotói törekvés. Kiemelhető az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség, a jóhiszeműség és tisztesség elvének követelménye, a joggal való visszaélés tilalma a Polgári Törvénykönyvben (2013. évi V. törvény, a továbbiakban: Ptk.). Az egyezség intézménye a Ptk.-ban és a polgári perrendtartásban (2016. évi CXXX. törvény, a továbbiakban: Pp.), a választottbírósági út, a közvetítői eljárás igénybevételének lehetősége, valamint a közjegyző előtti egyezségi eljárás. Az ezredfordulón Gáspárdy a mediációt még "egy jogi divathullám lovasaként szemléltethető módszer"-ként[13] jellemezte, mely intézménynek azóta mind az EU, mind a magyar jogalkotó kiemelt jelentőséget szentelt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
