A felsőoktatási jog magyarországi fejlődésére vonatkozóan nagy jelentőségű határozatot hozott 2009. június 15-én az Alkotmánybíróság.[1] A 62/2009. (VI. 16.) AB határozatból (a továbbiakban: ABh.) - amelyben a testület számos eltérő, de valamennyi esetben a felsőoktatási törvényt érintő, ekként egyesített indítványt bírált el - leszűrhető az a következtetés, hogy az Alkotmánybíróság elmozdult a felsőoktatási autonómia fogalmának általa eddig vallott felfogásától és annak egy, a kor követelményeinek inkább megfelelő tartalmat igyekszik tulajdonítani.[2] E hipotézis igazolásának érdekében e tanulmányban a) röviden ismertetem a testület korábbi gyakorlatát, b) részletesen elemzem az ABh. felsőoktatási autonómiára vonatkozó tételeit, és végül c) következtetéseket fogalmazok meg a közeljövő alkotmánybírósági gyakorlata és - ennek következményeképpen - a felsőoktatási jog fejlődésére vonatkozóan.
1.1 Az 1988-ban Bolognában kiadott Európai Egyetemek Magna Chartája[5] kimondja, hogy "a kutatás, az oktatás, a képzés szabadsága az egyetemek életének alapelve; az államhatalomnak és az egyetemeknek biztosítaniuk kell ennek az alapvető követelménynek a tiszteletben tartását. [...] Az egyetemi közösség minden tagjának lehetővé kell tenni, hogy hozzájusson azokhoz az eszközökhöz, amelyek biztosítják az oktatás és kutatás szabadságának megőrzését".[6] A Magyar Köztársaság az 1993. évi felsőoktatási törvényben megvalósult szabályozással az oktatás, a tudományos kutatás, a tudományos képzés, a művészi alkotótevékenység és a tanulás szabadságának tiszteletben tartása érdekében elismerte és körülhatárolta a felsőoktatási intézmények hagyományos autonómiáját, önkormányzatát.[7] Az ezt követően meghozott alkotmánybírósági döntések közül különös figyelmet érdemel a 35/1995. (VI. 2.) AB határozat később elfeledésre ítélt megállapítása, amely szerint "a felsőfokú oktatási intézmények működőképessége az Alkotmány és az állam által védett értéknek minősül; a felsőoktatási intézmények működőképességének fenntartásához az államnak jogában áll a képesség és alkalmasság szintjéhez igazodó feltételekről rendelkezni"; e megfogalmazás a felsőoktatási intézmények autonómiájával kapcsolatosan rendkívül jelentős állítást tartalmaz. Kifejezi ugyanis, hogy a felsőoktatási intézmények autonómiája messze nem korlátlan, hiszen a cél, aminek érdekében e kiváltsággal az intézmények rendelkeznek, nem lehet maga az autonómia; az önigazgatás joga csupán eszköz az Alkotmányban rögzített jogok érvényesíthetőségéhez, és kizárólag akkor funkcionál, ha a fenntartó működő autonómiát biztosít, és - amennyiben szükséges - megvan a lehetősége arra, hogy az önigazgatás eszközének fenntartása érdekében korlátozza a felsőoktatási intézmény önállóságát. Ez annál is inkább igaz, hiszen az autonómia biztosítása alapvető jogok garanciájaként is felfogható,[8] amint azt Chronowski Nóra is megfogalmazza: "a működési autonómia két alkotmányi alapjog garanciáját jelenti: a tanszabadságét és a tudomány (művészetek) szabadságáét, amelyek a felsőoktatásban összefonódva, akadémiai szabadságként jelennek meg. (...) Az ettől eltérő szabályozás (...) kiüresítené a tudományos (és művészeti) élet szabadságához való jogot".[9] Rögzítette továbbá az Alkotmánybíróság, hogy a felsőoktatási autonómiát az állam törvénnyel, törvényi felhatalmazás alapján kibocsátott más jogszabályokkal, közérdekből korlátozhatja. "A közérdeket e tekintetben a felsőoktatás egységesítése, a nemzetközi integrációs folyamatokhoz való csatlakozás lehetőségének, az oklevél kibocsátásának alapjául szolgáló képzés alapkövetelményeinek biztosítása, az Alkotmány 70/F. §-ában megfogalmazott művelődéshez való jog érvényesülése, az oktatottak jogainak védelme testesíti meg".[10] Az államnak az Alkotmány 70/F. §-a szerint tehát kötelessége felsőfokú oktatást biztosító intézményrendszer fenntartása, ugyanakkor ebből fakadó joga a felsőfokú intézmények működési rendjének a kialakítása. A felsőfokú intézmények nem rendelkeznek teljes autonómiával, ebből az aspektusból az állam - a művelődéshez való jog érvényesítéséhez szükséges mértékben és módon - beavatkozhat a felsőfokú oktatási intézmények felépítésébe, szervezetébe, működési rendjébe, a képzés struktúrájába.[11] 40/1995. (VI. 15.) AB határozatában[12] az Alkotmánybíróság ellentmondást nem tűrően állapította meg, hogy mivel az Alkotmány által elismert tudományos élet szabadságát, a tan-
- 73/74 -
szabadságot és a tanítás szabadságát a felsőoktatási intézmények önkormányzata (autonómiája) valósítja meg, "a felsőoktatási intézmény autonóm döntésére tartozó ügyekben az egyetemek és a főiskolák nem minősülnek a Kormány által irányított szervnek". A döntés - amelynek nemcsak korabeli hatása volt jelentős - a későbbi, tág értelemben felfogott autonómiával kapcsolatos döntések alapjául szolgált.[13]
1.2 Az Alkotmánybíróság kezdeti döntéseiben a felsőoktatás "törvény keretei közötti" autonómiáját védte. A 35/1995. (VI. 2.) AB határozat a régi Ftv.-ből vezette le, hogy a felsőoktatási intézményeknek a felvételi eljárás, tanulmányi és vizsgarend kérdésében döntési joga van,[14] a 40/1995. (VI. 15.) AB határozat pedig a felsőoktatási autonómiát sértő, oktatói létszám alakításáról szóló kormányhatározatot azért semmisítette meg, mert az ily módon ellentétessé vált a régi Ftv. autonómiát biztosító rendelkezéseivel.[15] Azt, hogy a felsőoktatási autonómia csak a "törvényi keretek között" érvényesül, állandó gyakorlattá változtatta a 870/B/1997. AB határozat, amely az autonómiát "törvény által garantált önkormányzati jogokként" értelmezte.[16] Az Alkotmánybíróság e döntéseiből az a következtetés vonható le, hogy kizárt a felsőoktatási törvény rendelkezéseinek megsemmisítése a felsőoktatási autonómia sérelme miatt, hiszen az autonómia csak a törvényben rögzítettekre terjed ki. Mindemellett az Alkotmánybíróság e döntéseiben is elismerte a törvényben rögzített autonómia és az Alkotmány 70/F. és 70/G. §-ainak a kapcsolatát.
1.3 Későbbi határozataiban az Alkotmánybíróság a felsőoktatási autonómia jelentéstartalmát eltérően határozta meg. Már az 51/2004. (XII.8.) AB határozat[17] sem a régi Ftv. 64-65. §-aiból, hanem közvetlenül az Alkotmányból eredeztette a felsőoktatási autonómiát, és az alapjoggal való szoros összefüggés miatt alkotmányellenesnek minősítette a régi Ftv. azon rendelkezését, amely a Kormánynak adott felhatalmazást a többciklusú képzési szerkezet bevezetésére.
2.1 A 41/2005. (X. 27.) AB határozatban az Alkotmánybíróság a köztársasági elnöknek az Országgyűlés által elfogadott, de még ki nem hirdetett új Ftv. egyes rendelkezései alkotmányellenességének előzetes vizsgálatára benyújtott indítványa alapján megállapította, hogy a törvény számos rendelkezése alkotmányellenes.[18] Kifejtette, hogy az autonómia, az autonómiával rendelkező szervek védelmében Alkotmányból származó feladata Egyértelműen leszögezte, hogy "nem tekinthető alkotmányosnak az a törvényi szabályozás, amely az önkormányzatok szervezetét olyan módon szabályozza, hogy az a szervezetalakításhoz való jog lényeges tartalmát korlátozza, az önkormányzati jog tartalmának kiüresedéséhez, annak tényleges elvonásához vezet, kizárja azt, hogy az önkormányzat önálló felelősséggel döntsön a saját szervezetének kérdéseiben".[19] Ennek megfelelően a felsőoktatási intézmény autonóm működését az Alkotmánybíróság alkotmányos értékként ismerte el. Megjegyzést érdemel, hogy a határozathoz különvéleményt fűző Kiss László alkotmánybíró szerint "az államnak joga és egyben kötelessége is arra törekedni, hogy a felsőoktatási intézményrendszer "működőképes" legyen". Ennek érdekében önmagában nem alkotmányellenes az, ha a jelenleginél hatékonyabbnak tűnő, új szervezetet hoz létre, kötelessége viszont az, hogy az új szervezetet úgy helyezze el a felsőoktatás (irányító) szervezetrendszerében, hogy azzal ne sértse meg az Alkotmány 70/F. és 70/G. §-ában foglalt rendelkezést".[20] Egy új szervezet alkotmányosságának, alkotmányellenességének voltát Kiss László szerint nem puszta léte, hanem az dönti el, hogy a neki szánt hatáskörök nem lehetetlenítik-e el az intézményi testületek Alkotmányban biztosított szerepkörének érvényesülését. Az állam mindezek mellett "jogosult a képzés alapvető rendjét is meghatározni. Fenntartóként (törvényi szabályozásban rögzítve) akár akként is differenciálhat, hogy milyen képzéseket támogat (sőt preferál), s melyeket hagy szabadon, az intézményekre bízva, beleértve azok intézmények általi finanszírozását is".[21] E jogkörének - fenntartó általi - gyakorlása nem sérti az Alkotmány 70/F. §-át sem, ellenkezőleg ez éppen ebből fakadó kötelezettsége. A felsőfokú oktatási intézményekben egyidejűleg kell biztosítani egyfelől a tudományos kutatás szabadságát, a tanszabadságot, a tanítás szabadságát, másfelől az állampolgárok művelődéshez való jogát, e jogának érvényesülési feltételeit. Az Alkotmány 70/F. § (2) bekezdése szerint az állampolgárok számára képességeik alapján hozzáférhetővé kell tenni a felsőfokú oktatásban való részvételt. Ebből következik az állam kötelessége az Alkotmány 70/F. § (2) bekezdésének megfelelő felsőfokú intézményrendszer működtetésére (anyagi stb. feltételei biztosítására), ugyanakkor - ebből fakadóan - az állam joga a felsőfokú intézmények működési rendjének a kialakítása. Ebben az összefüggésben a felsőfokú intézmények nem rendelkeznek teljes autonómiával, ebből az aspektusból az állam - a művelődéshez való jog érvényesítéséhez szükséges mértékben és módon - beavatkozhat a felsőfokú oktatási intézmények felépítésébe, szervezetébe, működési rendjébe, a képzés struktúrájába.[22]
2.2 39/2006. (IX. 27.) AB határozatában az Alkotmánybíróság a köztársasági elnöknek az Országgyűlés által elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény rendelkezése alkotmányellenességének előzetes
- 74/75 -
vizsgálatára benyújtott indítványa alapján megállapította, hogy az Ftv. módosításáról szóló, az Országgyűlés 2006. július 24-i ülésnapján elfogadott törvény (a továbbiakban: Ftvmód.) részben alkotmányellenes, mert "egy felsőoktatási önkormányzati szervnek nem minősülő testület számára teszi lehetővé a felsőoktatási intézmények autonómiája által védett döntések meghozatalának megakadályozását".[23] A felsőoktatási intézmény autonóm képviseleti szervének nem minősülő gazdasági tanács egyetértési joga az Alkotmánybíróság szerint megbéníthatja a rektor, vagyis az egyik felsőoktatási önkormányzati szerv kizárólagos kezdeményezési jogát.[24] Az egyetértési jog arra ad felhatalmazást, hogy a gazdasági tanács a rektori kezdeményezést akár pusztán gazdaságossági szempontok alapján is meggátolhassa, s így a tudományos minőség érvényesülését esetlegesen megakadályozza. A rektori kezdeményezés megakadályozásán keresztül tehát a gazdasági tanács közvetve ellehetetleníti a szenátus döntéshozatalát is.[25] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a gazdasági tanács számára a szenátusi döntéshozatal rektori kezdeményezéséhez biztosított előzetes egyetértési jog alkalmas arra, hogy a felsőoktatási önkormányzati szervek működését, az autonóm döntéshozatalt megakadályozza. Az Alkotmánybíróság szerint a felsőoktatási autonómiába tartozó önkormányzati jogok szabad gyakorlásának megakadályozása a felsőoktatási intézmény önállóságának és függetlenségének korlátozását, megszűnését jelentheti, s a felsőoktatási autonómia sérelmét vonja maga után, ezért a tervezett szabályozás ellentétes az Alkotmány 70/F. és 70/G. §-aival.[26] A határozathoz fűzött különvéleményében Kiss László alkotmánybíró kifejtette, hogy - álláspontja szerint - nincs alkotmányos alap arra, hogy a hivatkozott rendelkezések közvetlenül kapcsolatba hozhatóak legyen a felsőoktatási intézmény autonóm működésével (s vele együtt a tudomány szabad művelésével).[27] Véleménye szerint a magyar állam is levonhatja annak szervezeti konzekvenciáit (akár új, eddig ismeretlen típusú szervezetek létrehozásával is), hogy jelenleg pusztán a kollegialitás alapelvén működő, javarészt a menedzsmentben járatlan laikusok vezette igazgatás jellemzi a felsőoktatást.[28] Felfogása szerint erre szolgál a rendszerbe állított gazdasági tanács, amely összetételénél fogva nem minősíthető "külső" szervnek, amiként azt a többségi határozat indokolása állítja. A többségi határozat a gazdasági tanács egyetértési jogának - differenciálatlan - alkotmányellenessé nyilvánításával "megszabadította a felsőoktatási intézményeket e szervezetektől, s gyakorlatilag az autonómia biztosítására hivatkozással olyan függetlenséget teremtett a fenntartó-finanszírozó államtól, amelyhez fogható még egy nem található a magyar igazgatási és intézményi rendszerben" - írja Kiss László. Ebben a konstrukcióban a fenntartó államnak csak a finanszírozás kötelezettsége marad: az általa nyújtott források felhasználásához azonban már nincs köze. Álláspontja szerint szükségesnek látszott volna, hogy a többségi határozat egyértelműen tisztázza: végül is a felsőoktatási intézményekben ki az "autonóm"? "Az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatának értelmében ugyanis nem a szenátus, nem a rektor az autonóm, hanem maga a felsőoktatási intézmény".[29] Következésképpen fontos elvi kérdés az, hogy amikor a felsőoktatási intézmény egyes szervei (rektor, gazdasági tanács) meghatározott ügyekben csak egyetértésben járhatnak el, akkor az egyetértési jog sérti-e általában magának az intézménynek az autonómiáját? A köztársasági elnöki indítványnak - álláspontja szerint - ez a lényegi tartalma. Válasza pedig az, hogy az autonómiát élvező intézmény egyes szerveinek meghatározott ügyekben való egyetértési joga az intézmény autonómiáját a maga általánosságában még nem sérti.
2.3 Az Alkotmánybíróság teljes ülése e két határozatában karakteresen megfogalmazta a felsőoktatási intézmények autonómiájával kapcsolatos álláspontját, amely - megítélésem szerint - szinte teljes mértékben függetlenítette az intézményeket az alapítói és fenntartói jogokat különböző szervein keresztül gyakorló államtól. Úgy vélem, hogy a teljes ülés határozataiban anélkül tért el a korábbi gyakorlatából megismert állásponttól, hogy annak kellő indokolását adta volna. Korábbi határozataiban ugyanis kifejtette, hogy "a felsőfokú oktatási intézmények működőképessége az Alkotmány és az állam által védett értéknek minősül (...) a felsőoktatási intézmények működőképességének fenntartásához az államnak jogában áll a képesség és alkalmasság szintjéhez igazodó feltételekről rendelkezni".[30] Ez az állítás kifejezi, hogy a felsőoktatási intézmények autonómiája messze nem korlátlan, hiszen a cél, aminek érdekében e kiváltsággal az intézmények rendelkeznek, nem lehet maga az autonómia; az önigazgatás joga csupán eszköz az Alkotmányban rögzített jogok érvényesíthetőségéhez, és kizárólag akkor funkcionál, ha a fenntartó működő autonómiát biztosít, és - amennyiben szükséges - megvan a lehetősége arra, hogy az önigazgatás eszközének fenntartása érdekében korlátozza a felsőoktatási intézmény önállóságát. Ez annál is inkább igaz, hiszen az autonómia biztosítása alapvető jogok garanciájaként is felfogható.[31] Az államnak az Alkotmány 70/F.§-a szerint kötelessége felsőfokú oktatást biztosító intézményrendszer fenntartása, ugyanakkor ebből fakadó joga a felsőfokú intézmények működési rendjének a kialakítása. A felsőfokú intézmények nem rendelkeznek teljes autonómiával, ebből az aspektusból az állam - a
- 75/76 -
művelődéshez való jog érvényesítéséhez szükséges mértékben és módon - beavatkozhat a felsőfokú oktatási intézmények felépítésébe, szervezetébe, működési rendjébe, a képzés struktúrájába.[32] A két nagy autonómiahatározat - a 41/2005. (X. 27.) AB határozat, illetőleg a 39/2006. (IX. 27.) AB határozat - vizsgálatát követően megállapítható, hogy a jogalkotó az alkotmányosság határait feszegető módon igyekezett az Alkotmánybíróság által meghatározott értelmezési tartományon belül alakítani a felsőoktatás jogi szabályozását. Ennek oka elsősorban az, hogy a jogalkotó által elérni kívánt változások nem állták ki az alkotmányosság próbáját, ám továbbra is kitartott eredeti elképzelése mellett. Az Alkotmánybíróság e két határozatában olyan felfogásra épített, amely napjaink felsőoktatási szférájának tekintetében egyre kevésbé tűnt tarthatónak. A többségi határozatok azt a nosztalgikus autonómiaképet tükrözték, amely összetéveszti az önigazgatást a teljes szabadsággal, ami a jelenlegi társadalmi feltételek között legalábbis illuzórikus elképzelés.[33] E felfogás tovább nehezítette a kor követelményeihez egyébként is nehezen alkalmazkodó, körülményes igazgatás jellemezte felsőoktatási intézmények számára a lendületes fejlődéshez elengedhetetlen szervezeti reformok véghezvitelét. Azáltal, hogy az Alkotmánybíróság az intézményi autonómia védelmének érdekében keresztülhúzta a jogalkotó számításait, megteremtette a veszélyét annak, hogy az oly nagyon védeni kívánt autonómia önmaga áldozatává válik, hiszen a felsőoktatási intézmények önigazgató képessége napjainkban jelentős deficittel küszködik.
1.1 Az Alkotmánybíróság az ABh.-ban tárgyalt probléma előtt áttekintette korábbi vonatkozó gyakorlatát. E megoldás elsősorban azért igényel figyelmet, mert az Alkotmánybíróság nem egyszerűen felidézte az általa korábban megalkotott határozatokat, hanem azok merőben újszerű jelentéstartalmát igyekezett bizonyítani. A felsőoktatási autonómia fogalmát értelmező korábbi gyakorlatából kiemelte azt a megállapítást, amelynek értelmében a "felsőoktatási autonómia folytán a felsőoktatási intézmény a kormánytól, az államigazgatástól önálló és független. Az önállóság és függetlenség nem csak a szűk értelemben vett tudományos, oktatási és kutatási tevékenységre terjed ki. A tudomány autonómiájának biztosítása érdekében a felsőoktatási intézményt szervezetalakítási, működési és gazdálkodási önállóság is megilleti".[34] A felsőoktatási autonómia célja a művelődéshez való jog, illetve az állam tudományos kérdésekben való semlegességének a biztosítása; ennek érdekében kell biztosítani a felsőoktatási intézmények végrehajtó hatalomtól való függetlenségét. Tekintve azonban, hogy az autonómia nem törvényből, hanem közvetlenül az Alkotmányból következik, az Alkotmánybíróság megállapította, hogy "lehetősége van vizsgálni a törvényi rendelkezések alkotmányosságát is, ha azok nem biztosítják kellően a felsőoktatási intézmény függetlenségét a Kormánytól és az államigazgatástól".
Amint ismert, az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatában a felsőoktatási autonómia három elemét különböztette meg: egyrészt a tudomány autonómiáját,[35] amely alapján tudományos kérdésekben a tudomány művelői jogosultak dönteni, másrészt a szervezeti autonómiát,[36] amely a felsőoktatási intézmény szervezeti, működési önállóságát biztosítja, és harmadrészt a gazdálkodási autonómiát,[37] amely a pénzeszközök szabad felhasználását teszi lehetővé; ezt az autonómiafelfogást az Alkotmánybíróság mindeddig következetesen képviselte.[38] Ezek közül az elemek közül az ABh.-ban elsősorban a tudomány autonómiája és a gazdálkodási autonómia újszerű felfogása tűnik figyelemre méltónak.
1.2 Kiindulópontként tisztázta az Alkotmánybíróság, hogy a felsőfokú tanulmányok végzése nem alapvető jog, de a felsőfokú intézményekben a létszámnak az oktatás színvonalát szem előtt tartó megállapítása, valamint az előírt képességekkel rendelkező személyek ezen intézményekbe valófelvételéről szóló döntés saját - valóban - következetes gyakorlata szerint alapvető jogot érint.[39] Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a felsőoktatásba újonnan belépők államilag támogatott létszámkeretének meghatározására adott törvényi felhatalmazást az alapjogot érintő felhatalmazásokra kialakított gyakorlata alapján vizsgálta, megállapítva, hogy az a tény, hogy a felsőoktatási autonómia folytán a felsőoktatási intézmény a Kormánytól, az államigazgatástól független, nem csupán az Alkotmány 70/F. és 70/G. §-aiból következő intézményvédelmi kötelezettségként értelmezhető, hanem konkrét alapjogokat is keletkeztet. Ezek közé tartozik a tanítás szabadsága, amely nem csupán az egyetemi oktatás kérdéseire terjed ki, hanem a felvételi eljárásra is; arra, hogy az egyetemek és főiskolák önállóan meghatározhassák, hogy milyen képességgel és előképzettséggel rendelkező személyeket tartanak alkalmasnak a felsőoktatási intézményben oktatott ismeretek elsajátítására.[40] Rögzítette azonban az Alkotmánybíróság, hogy mindez azonban önmagában nem zárja ki a Kormány jogalkotási jogosultságát a felvételi eljárás tekintetében; az oktatáspolitika
- 76/77 -
meghatározása ugyanis - az Alkotmány 35. § (1) bekezdésének f) pontjára is figyelemmel - a Kormány feladata.[41] Ennek ellátása során a Kormánynak nyilvánvalóan számos körülményt kell mérlegelnie, amelynél az Alkotmánybíróság vizsgálata csak arra terjedhet ki, hogy a kialakított szabályozás megfelel-e az Alkotmány rendelkezéseinek.[42] A felsőoktatási felvételi rendszer normatív szabályozása az Alkotmánybíróság szerint mindaddig megfelel az Alkotmány 70/F. és 70/G. §-ainak, amíg a szabályozás objektív kritériumokon alapul, és kizárja a Kormány, az államigazgatás önkényes beavatkozását. A felvételi eljárás szabályozása tehát mindaddig nem vet fel alkotmányossági kérdést, amíg teljesül az Alkotmány 70/F. §-ában rögzített követelmény, amely szerint a felsőfokú oktatás képességei szerint mindenki számára hozzáférhető.
Az Alkotmánybíróság megállapításaiból leszűrhető tehát az a következtetés, hogy a művelődéshez való jog alapjogi jellegéből az következik, hogy a felsőoktatás felvételi rendszeréről normatív jelleggel, legfelsőbb szinten törvényben kell rendelkezni. Sem a Kormány, sem az államigazgatás más szerve nem sértheti meg a felsőoktatás tudományos autonómiáját; nem felelne meg az Alkotmány 70/F. §-ának olyan rendelkezés, amely alapján a felsőoktatásba történő felvételről az autonómia alanyai nélkül a végrehajtó hatalom döntene. Nem jelenti azonban a tudományos autonómia sérelmét, ha a Kormány törvényben felhatalmazást kap a felvételi rendszer részletszabályainak rendeleti szintű szabályozására.
Alkotmányos követelményként fogalmazta meg az Alkotmánybíróság, hogy amennyiben a törvényhozó a mesterképzés, szakirányú továbbképzés, doktori képzés állami támogatását pályázati rendszer útján kívánja megvalósítani, akkor a szabályozás kialakítása során biztosítania kell a felsőoktatási intézmények autonómiáját, továbbá a hallgatók képesség szerinti hozzáférését a felsőoktatáshoz.
1.3 Ezt követően az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy sérti-e a felsőoktatási intézmény 70/G. §-ából levezethető autonómiáját az, hogy az új Ftv. 27. § (8) bekezdésének b) pontja alapján a szenátus csak akkor dönthet gazdálkodó szervezet alapításáról, gazdálkodó szervezetben részesedés szerzéséről, gazdálkodó szervezettel történő együttműködésről, ha azt a gazdasági tanács tagjainak kétharmada támogatja.
A korábbiakban az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy a gazdasági tanács nem a felsőoktatási autonómia szerve. Ebből következően nem akadályozhatja meg az önkormányzati szervek döntéseinek meghozatalát, az önkormányzati jogok gyakorlását sem.[43] Rámutatott továbbá arra is, hogy a "felsőoktatási autonómia folytán a felsőoktatási intézmény a kormánytól, az államigazgatástól önálló és független. Az önállóság és függetlenség nem csak a szűk értelemben vett tudományos, oktatási és kutatási tevékenységre terjed ki. A tudomány autonómiájának biztosítása érdekében a felsőoktatási intézményt szervezetalakítási, működési és gazdálkodási önállóság is megilleti. (...) Az intézményi autonómiájához hozzátartozik a gazdálkodási autonómia is. Ennek megfelelően a felsőoktatási intézmény - a törvény keretei között - megállapíthatja saját költségvetését, illetve pénzeszközeivel önállóan gazdálkodhat".[44] A gazdálkodó szervezet alapításának, illetve az abban való részvételnek a szabadsága a pénzeszközökkel való gazdálkodás egy módja. Az új Ftv. vonatkozó rendelkezése alapján a szenátus ilyen döntést csak akkor hozhat, ha azzal a gazdasági tanács minősített többsége egyetért; e szabály tehát előzetes hozzájárulási jogot biztosít a szenátus bizonyos, gazdasági tárgyú döntéseihez, e tekintetben a gazdálkodási autonómiát korlátozza. A törvényi szabály azonban nem vonja el a szenátus döntési jogosultságát: az új Ftv. 27. § (8) bekezdésének b) pontjában szereplő döntések meghozatalára a szenátus nem kényszeríthető, ezért az Alkotmánybíróság a szabályt nem a gazdálkodási autonómia megvonásának, hanem korlátozásának tekintette. Várható, hogy az Alkotmánybíróság azon - egyébiránt helyes - megállapítása, amely szerint "a gazdálkodási autonómiát korlátozó szabály nem eleve ellentétes az Alkotmány 70/F. és 70/G. §-aival", a későbbiek során számos közjogi konfliktus forrása lesz a felsőoktatási szférában. Az állítás helyességét alátámasztja az, hogy az autonómia önmagában nem zárja ki az autonóm jogkörök megengedett törvényi korlátozását. "Törvény a felsőoktatási intézmény gazdasági hatékonyságát és szervezeti ésszerűségét ösztönző, korlátozó szabályokat is megállapíthat. (...) Nem alkotmányellenes a felsőoktatási intézmények tudományos, oktatási tevékenységeinek gazdaságossági és szervezeti racionalizálási szempontok alapján való ellenőrzése, gazdaságossági követelmények előírása a fenntartó részéről, a költségvetési eszközök és juttatások teljesítményhez kötött biztosítása."[45]
A felsőoktatási intézmények gazdasági önállósága azonban nem öncélú. Az ABh.-ban az Alkotmánybíróság abból indult ki, hogy a gazdálkodási autonómia alapvetően a tudományos szabadság érvényesülésének a garanciája. Minél közelebbi a kapcsolat a tudományos és a vállalkozási tevékenység között, a felsőoktatási intézmény gazdálkodási autonómiája annál nagyobb alkotmányi védelmet élvez. Ha viszont a felsőoktatási intézmény gazdasági tevékenysége csak érintőlegesen kapcsolódik a tudományos szabadsághoz és a tanítás szabadságához, akkor ez a védelem is kisebb szintű. Ez utóbbi esetekben is - az Alkotmány 70/G. §-ából eredő - követelmény,
- 77/78 -
hogy a tényleges döntést felsőoktatási autonómiával rendelkező szerv hozza meg, de a törvényhozó szabadsága nagyobb a döntés korlátainak meghatározásánál. Korábbi gyakorlatát újraértelmezve az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy 39/2006. (IX.27.) AB határozatában a gazdasági tanács átfogó, a gazdasági kérdések széles körére kiterjedő egyetértési jogát tartotta alkotmányellenesnek. Ha ugyanis a gazdasági tanács a felsőoktatási intézmény valamennyi gazdálkodási kérdésére kiterjedő tartalmi jogkörrel rendelkezik, akkor az sérti az autonómia Alkotmány 70/G. §-ából eredő más elemeit is - vélte az ABh.-ban az Alkotmánybíróság, figyelmen kívül hagyva azt, hogy a 39/2006. (IX.27.) AB határozatban a gazdasági tanács hatásköreit differenciálás nélkül minősítette alkotmányellenesnek. Újszerű értelmezése szerint ebből azonban nem következik az, hogy egyes, az intézmény gazdálkodására lényeges hatást gyakorló (de a tudományos szabadság érvényesülése szempontjából nem meghatározó) döntéseknél alkotmányos akadálya lenne annak, hogy a törvényhozó valamely autonómián kívüli szerv hatáskörébe utalja a döntés célszerűségének a vizsgálatát. Ilyen kérdésben - áll az ABh.-ban - az előzetes hozzájárulás megkövetelése mindaddig nem veti fel az Alkotmány 70/F. és 70/G. §-ainak a sérelmét, amíg a korlátozás az autonómia egyéb elemeit, a tudományos és szervezeti önállóságot nem veszélyezteti. A gazdálkodó szervezet alapítása, illetve az abban való részesedésszerzés alapvetően vállalkozási tevékenység, amely lehetővé teszi az intézmény számára a piacon való megjelenést, elősegíti az intézmény javaival való hatékony gazdálkodást. A testület szerint kétségtelen, hogy a felsőoktatási intézmény ilyen jellegű tevékenysége is végső soron a tudományos tevékenység fejlesztését szolgálja, de annak kapcsolata a tudományos szabadsággal közvetett. Ezeknél közvetlenebb a logikai kapcsolat a felsőoktatási intézmény tudományos autonómiája és a gazdálkodó szervezettel való együttműködés között. Az intézmény például együttműködési szerződést köthet gazdálkodó szervezetekkel hallgatói szakmai gyakorlatának teljesítéséről, vagy az oktatáshoz kapcsolódó kiegészítő tevékenységek ellátásáról. Azonban ilyen esetekben sem jelenti a hozzájárulás megkövetelése a felsőoktatási autonómia alkotmányellenes korlátozását; az Alkotmánybíróság nem látta igazoltnak, hogy a szabad tudományos, kutatói, oktatói tevékenység csak úgy volna biztosítható, ha a felsőoktatási intézmény törvényi kötöttségek nélkül választhatná meg a gazdálkodó szervezettel való együttműködés terjedelmét és formáit.
Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a Fot. 27. § (8) bekezdésének b) pontját támadó indítványt elutasította.
1. Az Alkotmánybíróság általam korábban[46] anakronisztikusnak nevezett szemlélete a közelmúltban nagyban hozzájárult a felsőoktatási intézmények működésképtelenség határát közelítő állapotához, hiszen a testület erga omnes hatályú határozataiban lefektetett elveinek megfelelően történt meg az Ftv. hatályos szövegének kialakítása. Az intézmények gazdasági irányításának reformjára vonatkozó kormányzati szándékok sikertelensége mindannyiunk által ismert súlyos következményekkel járt. Az oktatáspolitikai koncepció helyességének vizsgálata nélkül - amely nem képezi e tanulmány tárgyát - kizárólag alkotmányossági szempontok mérlegelése alapján is világosan látszik, hogy a testület korábban a parttalan szabadság biztosításával céljával ellentétes hatást ért el: a szabadsággal - rendszerint - élni nem tudó intézmények működési zavarai minduntalan arra késztették az államot, hogy a működést korlátozó, azt racionalizáló jellegű szabályozást alkosson, ez azonban - amint azt a tapasztalat mutatta - számos alkalommal alkotmányellenes megoldásokhoz vezetett. Korábbi tanulmányaimban arra igyekeztem rávilágítani, hogy az Alkotmánybíróságnak a jogtudományban fellelhető kritikák[47] hatására, és a társadalmi változásokra is figyelemmel felül kell vizsgálnia eddigi gyakorlatát, és azokban az esetekben, ahol arra szükség van, haladéktalan korrekciókat kell elvégezni, mert ennek elmaradása esetén a felsőoktatási jog gúzsba kötöttségének következtében a felsőoktatás mint társadalmi alrendszer működésképtelenné válik. Sajnálatos módon ugyanis az a helyzet állt elő, hogy az autonómia biztosítása és garantálása hosszabb távon az intézmények működését sodorta veszélybe, ekként pedig az állam objektív intézményvédelmi kötelezettségének teljesítését - amelynek eleme az intézményhálózat fenntartása - tette lehetetlenné.
2. Fentiek fényében kétségtelenül örömteli, hogy az Alkotmánybíróság felülvizsgálni látszik eddigi gyakorlatát, az ABh.-val elmozdulni látszik a korábbi felfogástól. Határozata azt sugallja, hogy a köztársasági elnök indítványára megszületett korábbi nagy autonómiahatározatokhoz - ti. a 41/2005. (X. 27.) AB határozathoz és a 39/2006. (IX. 27.) AB határozathoz - képest immár az Alkotmánybíróság is azt a felfogást követi, amely szerint a felsőoktatási autonómia nem tekinthető önmagáért való értéknek: funkciója ugyanis szűkebb értelemben az akadémiai szabadság őrzése, tágabb értelemben pedig a kulturális jogok érvényre juttatása. E felfogás szerint a felsőoktatási autonómia elméletének kulcskérdése egyrészt az, hogy ez az autonómia meddig terjed,
- 78/79 -
másrészt - legfőképpen - pedig az, hogy milyen mértékű autonómia szükséges ahhoz, hogy az akadémiai szabadság, illetőleg a kulturális jogok érvényre juthassanak. Kiemelendő, hogy az e kérdésre adandó helyes válasz a napi (felsőoktatási) jogalkalmazás problémáinak gyökeréhez is elvezet, világossá téve azokat az összefüggéseket, amelyek egyedi ügyek és konfliktusok mélyén meghúzódnak. Hangsúlyozandó, hogy a téma annak elméleti jellege ellenére sem érthető meg konkrét (felsőoktatási) jogesetek ismerete nélkül, ám ez az állítás fordítva is igaz: kizárólag esetjogi szemlélettel nem oldhatóak meg a felsőoktatási jog alkalmazásakor - mindennaposan - felmerülő kérdések.
3. Az Alkotmány 70/F. és 70/G. §-aiból az vezethető le, hogy a felsőoktatási autonómia alkotmányos célja kettős: egyrészt a művelődéshez való jog intézményes kereteinek biztosítása, másrészt az állam tudományos kérdésekben való semlegességének a garantálása; e tekintetben - korábbi álláspontomat fenntartva - magam is maradéktalanul osztom az Alkotmánybíróság álláspontját.
4. Az ABh. felsőoktatási autonómiára vonatkozó megállapításai közül nagy jelentőségűnek, az Alkotmánybíróság gyakorlatát tekintve újszerűnek, előremutatónak és az alábbiak szerint továbbgondolandónak minősítem a következőket:
a) "A gazdálkodási autonómiát korlátozó szabály nem eleve ellentétes az Alkotmány 70/F. és 70/G. §-ai-val. Az autonómia ugyanis nem zárja ki az autonóm jogkörök megengedett törvényi korlátozását. (...) a felsőoktatási intézmények gazdasági önállósága azonban nem öncélú. (...) az Alkotmánybíróság abból indult ki, hogy a gazdálkodási autonómia alapvetően a tudományos szabadság érvényesülésének a garanciája."
A gazdasági autonómiával - amely a felsőoktatási autonómia négy részaspektusának egyike - összefüggésben kiemelendő, és immár az Alkotmánybíróság által is vallott felfogás, hogy minél közelebbi a kapcsolat a tudományos és a vállalkozási tevékenység között, a felsőoktatási intézmény gazdálkodási autonómiája annál nagyobb alkotmányi védelmet élvez. Ha viszont a felsőoktatási intézmény gazdasági tevékenysége csak érintőlegesen kapcsolódik a tudományos szabadsághoz és a tanítás szabadságához, akkor ez a védelem is kisebb szintű. Ez utóbbi esetekben is - az Alkotmány 70/G. §-ából eredő - követelmény, hogy a tényleges döntést felsőoktatási autonómiával rendelkező szerv hozza meg, de a törvényhozó szabadsága nagyobb a döntés korlátainak meghatározásánál. A gazdasági önállóság kulcskérdése, hogy "az államnak joga és egyben kötelessége is arra törekedni, hogy a felsőoktatási intézményrendszer "működőképes" legyen - amint azt Kiss László már korábban megfogalmazta.[48] Megjegyzendőnek tartom ugyanakkor, hogy az állami egyetemek esetében "gazdálkodási autonómiáról" beszélni napjainkban legalábbis utópisztikus elképzelés. Ezek az intézmények ugyanis csupán az állami vagyon kezelőiként működnek, működésük finanszírozása - amely számos szakpolitikai vita forrása - túlnyomórészt állami forrásokból történik, költségvetésük kialakítása tekintetében ugyanakkor számos - egyébként gyakran ésszerű - kötöttséggel kénytelenek szembenézni.
b) "[Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiból] nem következik az, hogy egyes, az intézmény gazdálkodására lényeges hatást gyakorló (de a tudományos szabadság érvényesülése szempontjából nem meghatározó) döntéseknél alkotmányos akadálya lenne annak, hogy a törvényhozó valamely autonómián kívüli szerv hatáskörébe utalja a döntés célszerűségének a vizsgálatát. Ilyen kérdésben az előzetes hozzájárulás megkövetelése mindaddig nem veti fel az Alkotmány 70/F. és 70/G. §-ainak a sérelmét, amíg a korlátozás az autonómia egyéb elemeit, a tudományos és szervezeti önállóságot nem veszélyezteti."
Amellett, hogy az Alkotmánybíróság e felfogása feltétlenül üdvözlendő, feltétlenül utalni szükséges arra, hogy a testület megállapítása lényegében előzmény nélküli; korábbi határozataiban e felfogás sajnálatos módon nem jelent meg, ekként kérdéses, hogy a későbbiekben miképpen fejleszti tovább e gondolatokat.
c) "A felsőoktatási intézmények önkormányzatisága tehát nem csak a végrehajtó hatalommal szemben, hanem a fenntartóval szemben is érvényesül. A fenntartó szerepvállalása a felsőoktatási intézmények működésében nem eleve ellentétes az Alkotmány 70/G. §-ával; a fentiek nem jelentik azt, hogy törvény ne állapíthatná meg a fenntartói irányítás azon kereteit, amelyek között a felsőoktatási intézmény jogszerű működése ellenőrizhető."
Az felsőoktatási intézmények önállóságának terjedelmét e meghatározással - a korábbiaktól eltérő módon - tágan határozta meg az Alkotmánybíróság. Reményt keltő, és egyben a felsőoktatási intézmények működőképességének biztosítása szempontjából némi bizakodásra ad okot az, hogy - az ABh.-nak megfelelően - a jövőben a fenntartó nem csupán rosszízű "gazdasági ösztönzőkkel" vagy esetlegesen pénzügytechnikai módszerekkel avatkozhat be az intézmények működésébe, hanem - tudományos autonómiájuk maximális biztosítása mellett - jogszerű működésük ellenőrzésének kereteit újraszervezheti. Kérdés persze, hogy az intézményekhez hasonlóan javarészt "menedzsmentben járatlan laikusok" által befolyásolt oktatási kormányzat[49] milyen - alkotmányos - eszközöket kíván igénybe venni e célok megvalósítása érde-
- 79/80 -
kében. Az Alkotmánybíróság az első - jelentős, úttörőnek tekinthető - lépést megtette.■
JEGYZETEK
[1] 62/2009. (VI. 16.) AB határozat. Közzétéve a Magyar Közlöny 2009. évi 81. számában
[2] Az Alkotmánybíróság nézetének tarthatatlanságára korábban több tanulmány szerzője is felhívta a figyelmet. Lásd elsősorban a Jogi Fórum felsőoktatási jogi rovatában Herbert Küpper, Lánczos Petra és Kocsis Miklós írásait.
[3] Az Alkotmánybíróság korábbi határozatainak részletes értékelését lásd: Kocsis Miklós: A felsőoktatási joggal összefüggő korai alkotmánybírósági határozatokról. Jura 2007. 2. sz. 189-199. o., valamint uő.: A felsőoktatási joggal összefüggő újabb alkotmánybírósági határozatokról. Jura, 2008. 1. sz. 198-208. o.
[4] Régi Ftv.-nek a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvényt, új Ftv.-nek pedig a jelenleg is hatályos, a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvényt rövidítem.
[5] Európa legrégibb egyetemeinek rektorai által aláírt deklaráció, amely nem rendelkezik jogi kötelező erővel, hanem alapelveket határoz meg az egyetemek páneurópai együttműködése számára.
[6] Idézi Chronowski Nóra - Drinóczi Tímea - Petrétei József - Tilk Péter - Zeller Judit: Magyar Alkotmányjog III. Alapvető jogok. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2006.
[7] Lásd erről bővebben Chronowski - Drinóczi - Petrétei - Tilk - Zeller: i. m. 25-26. fejezetét.
[8] Lásd erről bővebben Chronowski - Drinóczi - Petré-tei - Tilk - Zeller: i. m.: "a felsőoktatási autonómia azért érdemel külön kiemelést a tanszabadság részjogosítványai közül, mert szoros kapcsolatban áll a tudomány szabadságával, sőt a tudomány szabadsága érvényesülésének alapvető intézményi feltétele és biztosítéka".
[9] Chronowski Nóra: A felsőoktatási autonómia "igazi tartalma". Élet és irodalom 2007. 21. sz.
[10] 1310/D/1990. AB határozat, ABH 1995. 579, 586; idézi Chronowski - Drinóczi - Petrétei - Tilk - Zeller: i. m.
[11] Lásd erről bővebben Kiss László alkotmánybíró különvéleményét a 41/2005. (X. 27.) AB határozathoz.
[12] A határozat a gazdasági stabilizációs program részeként született MKM rendelet hatására, felsőoktatási intézmény autonómiáját sértő egyedi döntéssel kapcsolatosan született.
[13] Jogszociológiai szempontból nem mellékes megjegyzés, miszerint a határozat előadó bírája Sólyom László alkotmánybíró volt, aki egy évtizeddel később - köztársasági elnökként - e határozatra is hivatkozva több indítvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz a felsőoktatási intézmények megsérteni vélt autonómiájának védelmében. A teljesség kedvéért megjegyzendő, hogy indítványainak tartalmát a testület majd' minden esetben maradéktalanul osztotta, azonban e határozatok kritikai elemzése - lévén, hogy azok már az új felsőoktatási törvénnyel kapcsolatosak - nem képezi e tanulmány tárgyát.
[14] ABH 1995, 163., 166-167.
[15] A megsemmisítés oka tehát nem az Alkotmány 70/G. §-a, hanem 35. § (2) bekezdése volt (ABH 1995, 170, 173.).
[16] ABH 1999, 611., 613.
[17] ABH 2004, 679.
[18] 41/2005. (X. 27.) AB határozat, ABH 2005, 459.
[19] 1/1993. (I. 13.) AB határozat, ABH 1993, 27., 28-29.
[20] A német Alkotmánybíróság 1/BvR 911/00, 2004. 10. 26. számú határozata is a megfelelő helyén kezeli az ilyen intézményeket: "Annak biztosítására, hogy a felsőoktatási intézmények szervezetét érintő döntések tudományos szempontból megfelelőek legyenek, szükséges a tudományos tevékenységet végzők részvétele; e közreműködésnek nem kell minden esetben a hagyományos értelemben vett önkormányzatiság jegyében zajlania. A felsőoktatás intézményén kívüli szervezetek is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egyfelől az állami irányítást a tudomány szabadsága védelmében korlátozzák, másfelől szembeszálljanak a status quo érdekek tiszta "önkormányzati modellbeli rögzülésének veszélyével". Ennek jegyében hangsúlyozta: "A jogalkotó sem a fennálló felsőoktatási struktúrákhoz, sem ezek egyes elemeihez nincs kötve. Nem csupán új modelleket és irányítási technikákat fejleszthet és próbálhat ki (vö. BVerf.GE 47, 37<404>: tudománymenedzsment), hanem egyenesen köteles az eddigi szervezeti formák kritikai megközelítésére és korszerűsítésére. (vö. BVerf.GE 35, 79<117> alkotmánybírósági állásfoglalás.)" Idézi Kiss László alkotmánybírónak a 41 /2005. (X. 27.) AB határozathoz csatolt különvéleménye, ABH 2005, 459, 497.
[21] Kiss László alkotmánybíró különvéleménye a 41/2005. (X. 27.) AB határozathoz, ABH 2005, 459., 498.
[22] Kiss László alkotmánybíró különvéleménye a 41/2005. (X. 27.) AB határozathoz, ABH 2005, 459., 498.
[23] 39/2006. (IX. 27.) AB határozat, ABH 2006, 498, 498-499.
[24] 39/2006. (IX. 27.) AB határozat, ABH 2006, 498., 504.
[25] 39/2006. (IX. 27.) AB határozat, ABH 2006, 498., 505.
[26] 39/2006. (IX. 27.) AB határozat, ABH 2006, 498., 505.
[27] Kiss László alkotmánybíró különvéleménye a 39/2006. (IX. 27.) AB határozathoz, ABH 2006, 498., 507.
[28] Kiss László alkotmánybíró különvéleménye a 39/2006. (IX. 27.) AB határozathoz, ABH 2006, 498., 508.
[29] Ennek igazolására lásd elsősorban a 861/B/1996. AB határozatot: "Az autonómia hordozója pedig maga az intézmény, az egyetem, (... ) vele szemben merül fel az az elvárás, hogy a tanszabadság letéteményese legyen, s biztosítékot jelentsen a tudományos kutatás szabadságának érvényesítéséhez is." (ABH 1998, 650., 654.) Kiss László alkotmánybíró különvéleménye a 39/2006. (IX. 27.) AB határozathoz, ABH 2006, 498., 508.
[30] 35/1995. (VI. 2.) AB határozat.
[31] Lásd erről bővebben Chronowski-Drinóczi- Petrétei-Tilk-Zeller: i.m.: "a felsőoktatási autonómia azért érdemel külön kiemelést a tanszabadság részjogosítványi közül, mert szoros kapcsolatban áll a tudomány szabadságával, sőt a tudomány szabadsága érvényesülésének alapvető intézményi feltétele és biztosítéka".
[32] Lásd erről bővebben Kiss László alkotmánybíró különvéleményét a 41/2005. (X. 27.) AB határozathoz.
[33] A témában lásd Barakonyi Károly: Rendszerváltás a felsőoktatásban, Akadémiai Kiadó, Budapest 2004. 57-62. o.
[34] ABH 2005, 459., 475.
[35] ABH 2005, 459., 470.
[36] ABH 2005, 459., 474.
[37] ABH 2005, 459., 475.
[38] ABH 2006, 498.
[39] 1310/D/1990. AB határozat, ABH 1995, 579., 588.
[40] E felfogás gyökereit lásd a 1310/D/1990. AB határozatban. ABH 1995, 579., 586.
[41] E körülményre - utalva Ádám Ádám Antal: Evickélő demokrácia. http://hvg.hu/hvgfriss/2007.24/200724HVGFriss253.aspx. (2009.05.31.) c. munkájára - korábban magam is igyekeztem felhívni a figyelmet a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara által szervezett konferencián (az előadás szerkesztett változata megjelenés alatt).
[42] A Kormánynak az Ftv. felhatalmazása alapján ezért mérlegelési joga van a tekintetben, hogy a felvételre milyen szabályok alapján kerül sor. Lásd 28/2005.(VII. 14.) AB határozat, ABH 2005, 290., 298-299.
[43] 39/2006. (IX. 27.) AB határozat, ABH 2006, 498, 504.
[44] ABH 2005, 459., 475.
[45] ABH 2005, 459., 476.
[46] Lásd ezzel összefüggésben Kocsis Miklós: A felsőoktatási jog fejlődési tendenciái. In: A jogállamiság 20 éve (szerk. Smuk Péter). SZIE ÁJK DI, Győr 2009. (megjelenés alatt)
- 80/81 -
[47] Vö. Herbert Küpper: Die Hochschulautonomie im Spiegel der jüngere ungarischen Verfassungsrechtsprechung, Osteuropa-Recht, 2007. 1-2. sz. 56-68. o. Petra Lea Lánczos: Wissenschaftsfreiheit in Ungarn - Die Rechtsprechung des Verfassungsgerichts am Beispiel der Forschungsfreiheit, Osteuropa-Recht, 2007. 4-5. sz. 257-272. o. Kocsis Miklós: A felsőoktatási joggal összefüggő korai alkotmánybírósági határozatokról. Jura 2007. 2. sz. 189-199. o. illetőleg uő: A felsőoktatási joggal összefüggő újabb alkotmánybírósági határozatokról. Jura 2008. 1. sz. 198-208. o.
[48] A német Alkotmánybíróság 1/BvR 911/00, 2004. 10. 26. számú határozata is a megfelelő helyén kezeli az ilyen intézményeket: "Annak biztosítására, hogy a felsőoktatási intézmények szervezetét érintő döntések tudományos szempontból megfelelőek legyenek, szükséges a tudományos tevékenységet végzők részvétele; e közreműködésnek nem kell minden esetben a hagyományos értelemben vett önkormányzatiság jegyében zajlania. A felsőoktatás intézményén kívüli szervezetek is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egyfelől az állami irányítást a tudomány szabadsága védelmében korlátozzák, másfelől szembeszálljanak a status quo érdekek tiszta "önkormányzati modellbeli rögzülésének veszélyével". Ennek jegyében hangsúlyozta: "A jogalkotó sem a fennálló felsőoktatási struktúrákhoz, sem ezek egyes elemeihez nincs kötve. Nem csupán új modelleket és irányítási technikákat fejleszthet és próbálhat ki (vö. BVerf.GE 47, 37<404>: tudománymenedzsment), hanem egyenesen köteles az eddigi szervezeti formák kritikai megközelítésére és korszerűsítésére. (vö. BVerf.GE 35, 79<117> alkotmánybírósági állásfoglalás.)" Idézi Kiss László alkotmánybírónak a 41/2005. (X. 27.) AB határozathoz csatolt különvéleménye, ABH 2005, 459., 497.
[49] Szerző a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság és a Magyar Rektori Konferencia 2009 júliusi plenáris ülésén is fültanúja volt annak, hogy a felsőoktatásért felelős szakállamtitkár az ABh.-t "a magyar felsőoktatási felvételi rendszer felmagasztalásának" minősítette.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanársegéd.
Visszaugrás
