A vállalatok akvizíciójáról szóló szakirodalom gyakran tartalmazza a "takeover" kifejezést. Ez általában egy olyan részvényvásárlási ügyletet jelent, ahol a részvényt megszerezni kívánó társaság (ajánlattevő) a céltársaságban irányító részesedést megtestesítő részvénypakettet szerez meg. Ez alapvetően több mint 50%-át jelenti a kibocsátott részvényeknek. Ha az ajánlat bejelentésekor az ajánlattevő nem rendelkezik a céltársaság menedzsmentjének támogatásával, akkor az ajánlatot ellenségesnek1 szokták minősíteni. Ha az ajánlattevő bírja a céltársaság menedzsmentjének támogatását, akkor baráti az ajánlat.2 Szembetűnő, hogy az ellenséges felvásárlás kifejezés némiképp félrevezető. Ugyanis az ajánlat csak a menedzsment számára ellenséges. A részvényesek számára az ellenséges felvásárlás gyakran meglehetősen jövedelmező.3
Az 1980-as évekig a vállalatfelvásárlások szabályozása leginkább az Egyesült Államokban4 és az Egyesült Királyságban volt jelen. A kontinentális Európa legtöbb államában e tőkepiaci jelenségek olyan ritkák voltak,5 hogy a jogalkotó erre vonatkozó külön szabályozás megalkotását szükségtelennek ítélte. Az akvizíciók az ajánlattevő és a céltársaság menedzsmentje közti tárgyalások eredményeként jöttek létre, a tőzsdéken kívül. A kontinentális Európában tapasztalható koncentrált tulajdonosi struktúrában az ellenséges vállalatfelvásárlás az irányítást biztosító blokk tulajdonosával történő tárgyalást jelentette. Így ez inkább egy zárt részvénytársaság megvásárlásához volt hasonló.6 E pontról történt elmozdulás az 1980-as évek második felében, amikor az európai tőzsdéken is megfigyelhető lett a vállalatfelvásárlási aktivitás növekedése. Ekkor jelent meg az a gyakorlat, hogy az ajánlatok közvetlenül a részvényeseket célozták meg, sok esetben a céltársaság menedzsmentjével folytatott minden előzetes tárgyalás nélkül, - vagy amennyiben a tárgyalások kudarcba fulladtak. E kihívásra válaszul az Európai Unió tagállamai először bizonyos önszabályozó elemeket fogadtak el, később pedig kötelező jogi szabályozást alkottak.7 A 21. század első évtizedének végére a vállalatfelvásárlások már általános jelenségnek tekinthetőek szinte minden európai tőkepiac vonatkozásában. A legtöbb akvizíció lebonyolítása továbbra is zökkenőmentesen zajlik: ezek vagy barátságos ajánlatok, esetleg olyan kötelező ajánlatok, amelyet már az irányító részesedést biztosító részvénypakett megszerzése után kerülnek megtételre. A vállalatfelvásárlások területén jelen lévő két helyzet ugyanakkor a jogi szabályozás megalkotása vonatkozásában továbbra is kihívásokat rejt. Ezek az ellenséges felvásárlások illetve a határon átnyúló ajánlatok. Az ellenséges felvásárlás esetében a menedzsment és/vagy az irányító részvényes ellenzi az ajánlatot, és ez okból esetlegesen védekező eszközöket alkalmaz. Ebben a vonatkozásban egy "háborús játékra" kezd hasonlítani a felvásárlás, taktikai lépésekkel mind az ajánlattevő, mind a céltársaság szempontjából. Itt olyan kérdések megválaszolása szükséges a megfelelő jogi szabályozás kialakítása során, mint hogy mit tekinthetünk a menedzsment és az igazgatótanács alapvető szerepének illetve hogy engedélyezhetőek e különböző védekező eszközök. Komoly jelentőséget kapnak azon elméleti ütközőpontok, melyek az igazgatótanács szerepének a részvényesi jólét emelésére történő korlátozása,8 illetve a társaság függetlenségének fenntartása, valamint az egyéb érdekeltek érdekeinek védelme tekintetében történő kiterjesztése kapcsán alakultak ki.9 Ez utóbbi azt eredményezheti, hogy a menedzsment a "stakeholder"10-ek érdekében elfogadott védekező intézkedéseivel megfosztja a részvényeseket a kontroll-prémium lehetőségétől.11 Időről-időre megfogalmazódik, hogy nem lenne-e helyes a társaság hosszú távú folyamatos gazdasági integritását és fenntartható fejlődését az aktuális befektetői érdekek fölé helyezni. Ebben az esetben viszont azzal a problémával szembesülünk, hogy a menedzsment önérdekű magatartásával veszélyeztetheti a részvényesi jólétet. A második problémakör pedig azon az alapon áll, hogy a kormányok illetve az irányításuk, felügyeletük alatt működő felügyeleti szervek megpróbálnak befolyásolni, egyes esetekben pedig megakadályozni bizonyos tranzakciókat. Alkalmazásra kerülhet szervezett egyesülések segítségével ún. "national champion", nemzeti bajnok társaságok létrehozatala, bár egyszerűbb megoldásnak tűnik tranzakciók megakadályozása a nemzeti érdekre hivatkozva, vagy jogszabályi tilalmak, gátak elhelyezése a szabályozási környezetben, - ezzel is biztosítva a gazdasági patriotizmust -. A közelmúlt tapasztalatai ezt csak megerősíteni látszanak, és nem nehéz példával szolgálnunk ezzel kapcsolatban. Például hazánkban a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi CXVI. törvény megalkotását az Österreichische Mineralölverwaltung AG.-nek a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. felvásárlását célzó tevékenysége váltotta ki. Az elfogadott törvényi szabályozás nem titkolt célja, hogy segítse a kiemelkedő fontosságú vállalatokat a vállalatfelvásárlások megakadályozásában. Ennek keretében kizárta az ún. áttörési szabályok alkalmazásának lehetőségét azon vállalatok esetében, melyekben a magyar államnak elsőbbségi részvénye van [ezt lásd a Tpt. 76/A. § (4), illetve 76/B. § (6)]12. A módosítás továbbá eltörölte az akkor hatályos magyar társasági jogban a saját részvényszerzéshez kapcsolódó alapvetően 10%-os szerzési korlátozást, melyhez a szükséges mozgásteret már megteremtette a 2006/68/EK irányelv.13 A saját részvényszerzést pedig a vállalatfelvásárlások elleni hatékony védekezési módszernek tekinthetjük.14
A vállalatfelvásárlás alapvetően négyféle gazdasági előnnyel kecsegtethet: először is azokhoz allokálhatja a vállalatok erőforrásait, akik a leghatékonyabban képesek azokat felhasználni.15 Továbbá szinergiákat hozhat létre két társaság között.16 Szintén fegyelmezhetik a nem kellően elővigyázatos vagy nem megfelelően működő vállalati vezetést,17 valamint kiküszöbölhetik a piac tökéletlen működésének következményeit, mely a társaság papírjainak alulárazottságában ölthet testet.18 Összefoglalva tehát, e hatásokat tekinthetjük a részvényesek és akár az egész gazdaság számára jelentkező legfontosabb előnyöknek.19 Érdemes kiemelni további, a vállalatfelvásárlásokat kiváltó okokat vizsgáló elméleteket is. Ezek azonban a vállalatfelvásárlásokat nem gazdasági hatékonyságának oldaláról közelítik meg (ugyanis ezen álláspontok szerint az nem kifejezetten rejt gazdasági hasznot), hanem a menedzsment tevékenységét vizsgáló magatartástudományi szempontból. E körbe tartozik az ún. "birodalomépítő-elmélet", mely szkeptikus álláspontot fogalmaz meg a vállalatfelvásárlások előnyös hatásait illetően. Amellett érvel ugyanis, hogy a vállalatok vezetése helytelenül a társaság méretét törekszik maximalizálni és nem az elérhető hozamot, így a vállalatfelvásárlások a menedzsment öncélú terjeszkedési törekvéseivel magyarázhatóak.20
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
