Az 1990 utáni újkapitalista korszak gazdasági civiljogának átfogó bemutatása, Sárközy Tamás "szubjektív jog(i)történetére"[1] önálló alfejezetet szentel a "hatalmi dualizmus éveinek" joga, jogtudományának fő irányainak és eredményeinek. A gazdaságra vonatkozó joganyag - érzékelteti, főként a korabeli szerzők véleményére hivatkozva - 1945-ben még a háború előtti kereskedelmi jog, s a liberális szemléletű polgári jogi hagyományok talaján áll. A gazdaság változásaival, a két háború közötti válságjogi megoldások továbbélésével jellemezhető államkapitalizmus az államosításoknak köszönhetően egyre inkább egy új modellbe nő át: polgári irányzatoknak 1948-ra "lassan bealkonyul" - a magyar gazdaságban is szovjet típusú jog alakul ki. Sárközy munkája egy későbbi fejezetében részletesebben is kitér a szocialista civiljog megszületésének körülményeire, s az 1945-1950 közötti korszak későbbi - főképp Eörsi Gyula, Világhy Miklós, Szabó Imre nevéhez köthető - szocialista értékeléseire.[2] A kor tablóját megrajzolva - a munka alapvető célkitűzései és terjedelme által behatárolva - csak érzékeltetni tudja, hogy a történések mögött egy nagyon összetett, alapvetően a politika erőviszonyok (és azok változásai) által meghatározott folyamat áll. Ami a folyamat kiindulási és végpontját, s a fő trendjeinek megragadását illeti, elemzése pontos, eredményei helytállóak. Az azonban, hogy mindez miért alakult így, s hogy pontosan milyen hatásokra, hogyan változott, alakult a jogrendszer, a gazdaság civiljoga, s ezen belül az egyes jogintézmények, részletesebb kibontásra vár.
a) Ez pedig nem könnyű feladat, hisz már magának korszaknak alapvető megközelítésében is nagy az eltérés a "a felszabadulástól a proletárdiktatúra kivívásáig terjedő időszak", "felszabadulás utáni történetünk", "a demokratikus átalakulás", "népi demokratikus fejlődésünk első szakasza", a "koalíciós közjáték", az "átmenet évei", a "kis rendszerváltás" vonatkozásában - s nem csak azért, mert az 1945-1948 közötti éveket tárgyaló munkák az 1989-90-es rendszerváltás előtt, vagy már utána keletkeztek.
Eperjesi, Horváth és Vajda szerint politikatörténeti szempontból a második világháborút követően fél évtizedben két teljes körű rendszerváltás következett be. "Az első időszakban (1945-46) egy többpárti parlamentáris berendezkedésért folytak a politikai csatározások, míg a második rendszerváltás (1947-1949) fokozatosan felszámolta a második világháború után formálódóban lévő társadalmi-politikai tagolást. Az Ideiglenes Kormány, majd a Tildy- és Nagy Ferenc vezette kormányok elsődleges gazdasági céljai között szerepelt a gyorsütemű újjáépítés, a földreform kivitelezése (1945. március), a pengő rohamos inflációjának megállítása és nem utolsósorban a szétzilált magyar gazdaság újjászervezése. A demokratikus folyamatokat végül az 1949-re létrejövő egypárti kommunista diktatúra állította meg. Az új hatalmi erők a kiépülő állami intézmények erőteljes intervenciójával és ellenőrzésével megkezdték a kitűzött politikai feladatok megvalósítását.[3]" - írják.
A szocialista időszak történeti felfogása - s ebben az ötvenes évek elejétől a rendszerváltás előestéjéin megjelent munkákig alapvető egység mutatkozott - az 1945-1948 közötti éveket - hasonlóan - rendszerváltásként: a "demokratikus átalakulás" időszakaként ragadta meg, mely azonban túl is lépett a polgári-demokratikus értékeken és célkitűzéseken: már "menet közben" szocialista átalakulásba fordult át. A jogtudomány vonatkozásában ezt a Révai József által felállított tételt először Szabó Imre fejtette ki[4], megtartva Révai belső, az időszakot két részre osztó korszakolását. Az első időszak, mondja, a "népi demokratikus fejlődés" 1947 derekáig tartott, s lényegében egy "németellenes, polgári-demokratikus" átalakulási programot valósított meg. Ekkor a gazdaságban "még a kapitalista elemek voltak túlsúlyban". A második időszakban, 1947 második felétől a népi demokrácia "a proletárdiktatúra egy válfajává" alakult át, s elkezdődött az antikapitalista, szocialista magyar átalakulás, mely a tőkés elemek felszámolásával, az állami tulajdon túlnyomóvá, majd szinte kizárólagossá válásával jár együtt.[5] A társadalommal, gazdasággal együtt alakult át a jog is; az új jogalkotás közvetlenül tükrözte a változásokat, a más társadalmi viszonyokra szabott régi jogszabályokat pedig a jogalkalmazás igyekezett az új követelményekhez
- 23/24 -
igazítani - vagy, ha ez nem lehetséges, alkalmazásukat kizárni[6].
A szocialista történetfelfogás - ide értve a gazdaságtörténeti és jogi-történeti vonatkozású munkákat is - egészen a nyolcvanas évek elejéig az "első idők" kapcsán ideológiailag fontos tételként ragaszkodott ahhoz is, hogy már a "demokratikus diktatúra" idején a munkás-paraszt hatalom érvényesült ("a magyar munkás már nemcsak a kalapácsot fogta, hanem az ország kormánykerekén is rajta tartotta erős kezét"[7]), a népi demokratikus átalakulás vezető ereje pedig már 1944 végétől, s aztán töretlenül a Magyar Kommunista Párt volt. Ez a tétel túlélte a szocializmust, a korszakról való mai gondolkodásunkban is jelen van: számos történész, politológus és közíró evidenciaként kezeli, hogy a "megszálló szovjet csapatok árnyékában" a kommunisták kezdetektől fogva a szovjetizálásra, a diktatúra kiépítésére törekedtek.[8]
Az nem vitatható, hogy 1945-1947 között a koalíciós kormányzat igen sok vonatkozásban a kommunisták gazdasági programjában foglaltakat valósította meg, ám ezt nem külső kényszer hatására tette, hanem alapvetően a pártok koalíciós együttműködés, megegyezése alapján, s jelentős társadalmi támogatás mellett. A KMP a pártérdekek (amit már 1944. november 30-án közzé tett "újjáépítési és felemelkedési" programjavaslatában[9] "a magyar nép létérdekével" azonosított) érvényesítésének elősegítése érdekében kiválóan tudta mobilizálni a társadalmat. Élt a tömegmozgalmakban rejlő nyomásgyakorlási erővel, sokszor ezek révén kényszerített ki politikai döntéseket, s természetesen mindig támaszkodhatott a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot képviselő Szovjetunió segítségére is.
A kortárs gondolkodásban jelen van azonban egy olyan irányzat is, melynek képviselői (köztük neves politológusok, történészek, és jogtörténészek) amellett érvelnek, hogy 1945-ben minden szempontból "valódi" demokrácia jelent meg Magyarországon. 2006-ban Horváth János (sz. 1921), a Független Kisgazdapárt egykori (1945-1947) képviselője, 1956-os menekült, az amerikai Columbia Egyetem hallgatója majd tanára, később az Indiana állam béli Butler University professzora (ekkor a Fidesz országgyűlési képviselője és a magyar parlament korelnöke) szerkesztésében és több tanulmányával Tiltott történelmünk 1945-1947 címmel elgondolkodtató kötet jelent meg a Századvég Kiadó gondozásában. A könyvbe felvett tanulmányok, s személyes visszaemlékezések kinyilvánított célja az "1945-46-os évek demokratikus teljesítményeit megerőszakoló" történelemhamisításaival való szembeszállás volt[10].
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
