A jelen tanulmány része a szerző megjelenésre váró, Kényszerárverési vétellel való tulajdonszerzés a magyar polgári jogban c. dolgozatának.
A megjelenésre váró dolgozat témájának, a kényszerárverési vétellel való tulajdonszerzésnek egyik alapvető kérdése, hogy az ilyen szerzés eredeti vagy származékos-e. A kérdés megválaszolásához szükséges az eredeti és származékos szerzés elhatárolása, a származékos szerzés mibenlétének kiderítése, amit a jelen tanulmányban próbálunk elvégezni. A kényszerárverési vétellel való szerzés jellegzetességeinek a származékos szerzés így tisztázott fogalmával való összevetését pedig a megjelenésre váró dolgozat tartalmazza.
A tulajdonszerzés 1945 előtti rendje egyöntetű volt abban a tekintetben, hogy a származékos szerzésmód feltétlenül igényelte az előző tulajdonos részéről a tulajdonosváltozást elfogadó akaratnyilvánítását (animus).[1]
Az animus meglétének nélkülözhetetlen volta kívánta meg a traditio önálló jogügyletként való elismerését is, ami azonban a múlt század második felében elhalványult.[2]
Az új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) előkészítése kapcsán íródott, tisztázó mű (Vékás Lajos: Az új polgári törvénykönyv elméleti előkérdései) az átadásnak külön dologi jogügyletként való visszaállítását kívánta alátámasztani, s mások mellett hivatkozott Kisfaludi András művére, mint ami rámutatott a dologi jogügylet szükségességére.
Kisfaludi újabb kiadású művében - az első kiadással megegyezően - megállapítja: "Mivel az adásvételi szerződés alapján az eladó főkötelezettsége a tulajdonjog átruházása, ami a tulajdonosi rendelkezési jog gyakorlásának egy fontos megnyilvánulása, nagy valószínűséggel azt mondhatjuk, hogy a teljesítésnek ez a mozzanata jogügylet, ami megkívánja, hogy jogügyleti akarattal rendelkező fél hajtsa végre. Mivel az átadás ingó dolgoknál nem válik el a tulajdonátruházástól, a teljesítésnek ezt az elemét sem lehet reálaktusként kezelni. Ingatlanok esetében a dolog átadása nem a tulajdonátruházás mozzanata, viszont a Ptk. 112. § (1) bekezdése szerint a dolog birtokának átengedése a tulajdonjog átruházásától függetlenül is tulajdonosi rendelkezés, ezért védhető lehet az az álláspont, amely szerint az átadási kötelezettség teljesítéséhez is szükség van a cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes személy képviselőjének közreműködésére, s e nélkül ezek a rendelkező cselekmények nem váltanak ki joghatást.".[3]
A teljesítés vagy dologi jogügylet kérdésében az utóbbit elfogadó álláspontját Kisfaludi azzal indokolta, hogy az eladó kiskorúsága esetében a képviseletre jogosult eljárása nélkülözhetetlen a tulajdonátszállásához szükséges tulajdonosi nyilatkozat megtételéhez, valamint a jogi személy nevében eljáró személy szintén csak a képviseleti joggal rendelkező személy lehet jogosult a tulajdonátruházási akarat kifejezésére. S mivel az adásvételi szerződés szerint az eladó főkötelezettsége - az eladott dolog fölötti - tulajdonjog átruházása, ezért Kisfaludi úgy látta, hogy az adásvételi szerződés teljesítéséhez mellőzhetetlen az ügyleti akarat, s - ennek okán - "nagy valószínűséggel" a különálló dologi jogügylet is.[4] Az ingók tulajdonátruházását szolgáló (birtok)átadást az - 1959. évi IV. törvény - 112. § (1) bekezdése alapján tulajdonosi rendelkező jognak tekintve, ehhez tulajdonosi rendelkezést látott szük-
- 75/76 -
ségesnek. Ingatlanok esetében erre tett utalását azért nem érezzük indokoltnak, hiszen -, ahogy maga is megállapítja - e dologfaj tulajdonátruházási aktusának nem nélkülözhetetlen kelléke a birtokátruházás. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 117. § (3) bekezdése, amely az ingatlanok tulajdonátruházását szabályozta, a kötelmi jogcímen felül a tulajdonváltozás nyilvánkönyvi bejegyzését követelte meg tényállási elemként. Tehát ingatlanok esetében a birtokbaadás nem tulajdonátruházási elem.
Magyarázatát azonban ingók tulajdonosváltozására nézve sem érezzük kielégítőnek, mert úgy véljük, ebben a kérdésben a dologi jog lényege mutatkozik meg, s - szerintünk - Kisfaludi magyarázata, felhozott indokai nem a származékos tulajdonszerzés lényegéből vezetik le a dologi jogügylet szükségességét.
A dologi jogügylet két lényeges feltételt teljesít.
A kötelmi jogügylet önmagában még nem fejezi ki azt a tulajdonátruházási szándékot, aminek alapján a tulajdonátruházás megtörténhet, mert hiszen - általánosan elfogadott vélemény szerint - a kötelmi jogügylet alapján a vevő csupán kötelmi követelést szerez az eladóval szemben, de tulajdoni igénnyel ennek alapján nem léphet fel.[5] A tulajdonátruházáshoz szükséges birtokbaadást vagy bejegyzési engedélyt pedig azért nem lehet pusztán a kötelmi jogügylet teljesítéseként felfogni, mert ugyan általában a szerződések teljesítéshez a jog nem kíván meg jogügyleti akaratot, kivéve azonban -, ahogyan ezt Harmathy Attila korábbi jogunkra is támaszkodva kimutatta - azokban a szerződésekben, amelyek teljesítése egyúttal rendelkezést valósít meg.[6]
A Ptk. egyébként - követve az említett bírói gyakorlatot - általánossá tette a más személy általi teljesítés lehetőségét, kivéve, ha a szerződés vagy jogszabály a személyes teljesítést kívánja meg [6:129. § (1) és (2) bek.].
Rögzíthetjük tehát, hogy a kötelmi jogügylet teljesítése nem lehet elegendő a tulajdonátszálláshoz, mert a puszta teljesítés nem jeleníthet meg joghatás kiváltására alkalmas akaratnyilatkozatot. Vagyis kétségtelen, hogy a joghatályos tulajdonátruházási akaratot a puszta szerződési teljesítés nem fejezheti ki.
Ezért van szükség külön joghatályos akaratnyilvánításra, régies kifejezéssel a jogügyletre, mert "A jogügylet jogi hatás előidézésére irányzott magánakaratnyilvánítás" [Magyar magánjog (szerkesztő: Fodor Ármin), 1899-1905. Bp. Singer & Wofner I. Általános rész A jogügyletekről 5. § 1. pont első mondata 312. old.-tól, szerző: Bozóky Alajos; hasonlóan: Magyar Magánjog (szerk.: Szladits Károly), Általános rész, első füzet, második fejezet A jogügyletek, 28. § A jogügyletek általában, szerző: Szladits Károly 264. o., Grill, 1938.].
De miért nem elegendő, ha maga a kötelmi jogügylet tartalmazza a kifejezett tulajdonátruházási akaratnyilatkozatot. Vagyis miért kell külön ún. dologi jogügylet, s általában mitől több az ún. dologi jogügylet, mint a kötelmi, elkötelező szerződés? Azért, mert a dologi jogügylet tartalmazza a tulajdonátruházási akaratot? De ezt miért ne tartalmazhatná maga a kötelmi jogügylet? Igaz, ingatlan adásvételek esetében a szerződés megkötésekor, - amivel mai, piaci viszonyaink között már sietnek a felek, ha a kialkudott szerződési tartalmat megfelelőnek találják, nehogy elússzon az üzlet - az eladó általában azért nem állítja ki, vagy nem adja át a bejegyzési engedélyt, mert a vevő nem tart magánál annyi pénzt, ami a vételár kifizetéséhez elegendő lenne. A modern pénzutalási technikák ma már ezen is segíteni tudnak. Nyilvánvaló azonban, hogy ilyen esetleges körülmények (a felek rendelkeznek-e ilyen technikai feltételekkel) nem alapozhatják meg a dologi jogügylet dogmatikai szükségszerűségét.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
