A cseh Ptk. 2001. január 1-je óta kibővült a fogyasztói szerződésekre vonatkozó magánjogi rendelkezésekkel. A közjogi szabályokat a 634/1992-es, a fogyasztóvédelemről szóló törvény tartalmazza. A fogyasztóvédelmi jognak az a jellegzetessége, hogy olyan kényszerítő rendelkezéseket tartalmaz, amelyeket azokra a jogügyletekre kell alkalmazni, amelyekben a felek egyike mindig a fogyasztó, a másik pedig a kereskedővállalkozó. Ezekre a jogügyletekre jellemző a fogyasztó helyzete, aki mindig a "gyengébb" pozícióban lévő fél. Ebből fakadóan, azaz a fogyasztóvédelem érvényesülése érdekében van szükség arra, hogy a szerződések jogának általános szabályaitól eltérő szabályok kerüljenek alkalmazásra, amelyek kiegyenlítik a felek közötti egyenlőtlen pozíciókból adódó különbségeket. Ennek következtében olyan intézmények kerültek bevezetésre, amelyek módosítják a felek autonómiáját a szerződés feltételeinek meghatározása során, mindenekelőtt a szerződéstartalom meghatározásában (mind pozitíve, mind pedig negatíve felsorolva a lényeges szerződési elemeket - essentialia negotii), a jogi normák kényszerítő jellege útján és azáltal, hogy lehetővé teszik a szerződéstől való elállást a fogyasztó részére (áttörve ezzel a pacta sunt servanda elvét).
A novellát a 367/2000. törvénnyel vezették be, amely egyúttal más területeken is módosította a Ptk.-t. A novella fogyasztóvédelemre vonatkozó szabályait az EK három irányelve inspirálta, amelyek tartalmát nagyrészt át is vette:
- A Tanács 93/13 irányelve a fogyasztói szerződések tisztességtelen feltételeiről.
- A Tanács 85/577. irányelve a fogyasztók védelméről a szokásos üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetében.
- Az Európai Parlament és a Tanács 97/7. irányelve a fogyasztók védelméről a távollévők között kötött szerződések esetében.
Ezeket a szabályokat a Ptk. Általános Részének szabályai közé illesztették, ezek egy önálló, ötödik főrészt képeznek (52-57. §§).
Az EK szabályozással összhangban a fogyasztói szerződések nem alkotnak különös szerződéstípust, hanem olyan szerződések, amelyekben a fogyasztó mint nem kereskedő (vállalkozó) lép fel. Az 52. § rendelkezése szerint feltétel, hogy a szerződésben a felek egyike kereskedő (vállalkozó), a másik pedig fogyasztó legyen, akiket a szabályozás céljából dinamikusan (nem statikusan) határoz meg a törvény. Kereskedőnek (vállalkozónak) olyan természetes vagy jogi személy tekinthető, aki a szerződés megkötése, illetőleg teljesítése során üzleti, vagy egyéb vállalkozói tevékenysége körében jár el. Fogyasztó az a személy (szabály szerint általában természetes személy, de lehet jogi személy is), aki a szerződés megkötése és teljesítése során nem üzleti, vagy egyéb vállalkozói tevékenysége körében jár el.
Az új jogi szabályozás a fogyasztói szerződések elhatárolása során meghatározott szerződéstípusokat sorol fel. Ezek lehetnek adásvételi, vagy vállalkozási szerződések, vagy más olyan szerződéstípusok, amelyek a Ptk. 8. Részében nyertek szabályozást. Ezen kívül kifejezetten ide tartoznak egyebek között az üzletben kötött adásvételi szerződések (mint az adásvételi szerződések speciális fajtája), a megbízási szerződések, a letéti szerződések, a közvetítő (ügynöki) szerződések. A Ptk. Altalános Részének ötödik főrészébe inkorporált szabályozást gondosan kell vizsgálni a szabályok alkalmazási körét illetően. A fogyasztói szerződések meghatározása természetesen általános jellegű, csakúgy, mint az 55. és 56. §§-ok rendelkezései a fogyasztói szerződésekben alkalmazott meg nem engedett szerződési kikötésekről [általános kautélák felhasználásával - 55. § (1) és (3) bekezdése, az 56. § (1) és (2) bekezdése, és konkretizálva a (3) bekezdése]. Ezek az unfair terms tilalmazzák a tisztességtelen kikötéseket, illetve szankciókat állapítanak meg szabályaik megszegése esetére [pl. az 55. § (2) bekezdése]. A többi rendelkezés a fogyasztói szerződések konkrét fajtáit szabályozza, éspedig:
- a távollévők között létrejött szerződések (53. és 54. §§)
- a kereskedő szokásos üzlethelyiségein kívül kötött szerződések (57. §).
Az eredeti elképzelésekkel és szándékkal ellentétben nem hoztak létre külön szabályokat az adhéziós szerződésekre, (bár a Kereskedelmi Törvény 262. §-a például számol ezekkel). Ezek olyan szerződések, amelyek létrejötte és tartalmának kialakítása nem a felek tárgyalásai útján történik, hanem azokat az egyik szerződő fél előre, egyoldalúan határozza meg. (Ilyen például a legtöbb bankügylet, a biztosítási szerződések, vagy a fuvarozási szerződések nagy része). Mindenesetre az 55. és 56. §§. szabályait ezekre a szerződésekre is alkalmazni lehet.
A szerződésekre vonatkozó fogyasztóvédelmi szabályozás tárgyi elhatárolásának teljessége érdekében szükséges a figyelmet felhívni az ún. fakultatíve kötelező üzleti kapcsolatokra. A Kereskedelmi Törvény 262. §-a lehetővé teszi egy olyan megállapodás megkötését, mely szerint egy kötelező üzleti kapcsolatra a Kt. szabályait kell alkalmazni, amely egyébként nem tartozna a Kt. által szabályozott kereskedelmi kapcsolatok körébe. Annak elkerülése érdekében, hogy ennek a rendelkezésnek a segítségével kikerüljék a fogyasztóvédelemre vonatkozó szabályok alkalmazását, a Kt. úgy rendelkezik, hogy a Ptk.-nak a fogyasztóvédelemre vonatkozó szabályai alkalmazását a felek megállapodása nem zárhatja ki.
A fogyasztói szerződések általános szabályait a Ptk. 55. és 56. §§-ai tartalmazzák. Mindenekelőtt bály érvényesül, hogy a fogyasztói szerződések kikötései a fogyasztó terhére nem térhetnek el a törvény rendelkezéseitől. [55. § (1) bekezdés]. A fogyasztóvédelem olyan kógens szabályozást követel meg, ahol ezek az előírások egyoldalúan kényszerítőek, mert a fogyasztó javára el lehet térni a szabályoktól és lehetőség van a fogyasztó számára előnyösebb szerződési feltételek kikötésére. Az 55. § (1) bekezdés 2. mondata értelmében a fogyasztó nem mondhat le azokról a jogokról, amelyeket a számára a törvény biztosít és nem hozhatja magát más módon sem hátrányosabb helyzetbe. A jogról való lemondást a Ptk. 574. §-a szabályozza általános jelleggel. Eszerint meg lehet állapodni abban, hogy a jogosult valamilyen jogáról, vagy annak érvényesítéséről lemondjon. Az ilyen megállapodások csak írásban érvényesek. Az olyan megállapodás, amelyben valaki olyan jogáról mond le, amely csak a jövőben keletkezik, abszolúte érvénytelen. Ebből következik, hogy sem a fogyasztó, sem pedig a kereskedő (vállalkozó) nem mondhat le azokról a jogairól, amelyek a jövőben keletkezhetnek. A kereskedő (vállalkozó) a meglévő jogairól lemondhat és jogában áll az is, hogy saját akaratnyilatkozatával pozícióját gyengítse a fogyasztóval szemben.
Ennek a szabályozásnak első konkrét megjelenése az a tilalom, hogy a fogyasztói szerződések nem tartalmazhatnak olyan megállapodásokat, amelyek a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek jogai és kötelezettségei vonatkozásában a fogyasztó kárára a szerződés egyensúlyát felborítják. [56. § (1) bekezdés]. Ez egy úgynevezett generálklauzula, amely kizárja a tisztességtelen megállapodásokat. Ebben a "jóhiszeműség" nem a megfelelő kifejezés, a törvényalkotónak ehelyett sokkal inkább a jó erkölcsökre való hivatkozást kellett volna választania, mert a jóerkölcs mércéje az, ami az egymással ellentétes érdekű felek közötti kapcsolatokban meghatározza, hogy milyen tartalmú cselekmények vannak összhangban az emberi társadalom morális alapelveivel.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
