A közjegyzőség intézménye egyidős az írásbeliség elterjedésével, a hatalom mindenkori birtokosai korán felismerték jelentőségét. "Különleges - bizonyító és végrehajtó - erejénél fogva az adott uralkodók hatalmuk megalapozására és megszilárdítására használták. Így a közjegyzők évszázadokon keresztül az adott uralkodói rend hatalmának és állandó bevételeik forrásának nélkülözhetetlen eszközeként szolgáltak."1 Természetesen mind a politika, mind pedig az állam fejlődésével együtt a közjegyzőség szerepe is változott, a jogállam kialakulásával a hatalom eszközéből - állami funkcióját megtartva - a polgárok szolgálatának jelentős szereplőjévé vált. Egy valami azonban mind a mai napig változatlanul fennmaradt: továbbra is szorosan kapcsolódik a mindenkori államhatalom gyakorlásához.
Történetileg hosszú fejlődés és változások után az országgyűlés megalkotta a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvényt, melynek első szakasza deklarálta a közjegyző jogállását és tevékenységét, mely szerint a közjegyző a jogszabály által meghatározott hatáskörében az állam igazságszolgáltató tevékenysége részeként jogszolgáltató hatósági tevékenységet végez.
A Magyar Köztársaság 2004. május 1. napján csatlakozott az Európai Unióhoz, amelynek következtében a magyar közjegyzőkre is vonatkoznak a közösségi jog szabályai.
Jelen tanulmány fő kérdése, hogy milyen közösségi szabályokba ütközik a közjegyzői kar állampolgársági kritériuma, így különösen érdekes kérdés, hogy a tevékenységünk kivételt képez-e a személyek szabad mozgása és a szolgáltatások egyre szélesebb szabadságai alól. Úgy gondolom, hogy mind a közjegyzők, mind a közjegyző-helyettesek szempontjából lényeges, hogy milyen döntések és változások várhatóak az állampolgársági feltételre vonatkozó szabályokban.
Közjegyzővé az nevezhető ki, aki magyar állampolgár, büntetlen előéletű, választójoggal és, egyetemi jogi végzettséggel rendelkezik, jogi szakvizsgáját letette, legalább három évi közjegyző-helyettesi gyakorlatot igazol, vagyonnyilatkozatot tett.2 A hatályos magyar szabályozás a közjegyzői pályára lépés és a közjegyzői hivatás gyakorlás feltételének előírja a magyar állampolgárság követelményét. Továbbá a közjegyzővel munkaviszonyban álló közjegyzőjelölt és közjegyző-helyettes is csak az lehet, aki több feltétel mellett még magyar állampolgár is.3
Az Európai Közösséget létrehozó Szerződés (továbbiakban EKSZ, Szerződés, vagy EK-Szerződés), mint a közösségi jog elsődleges jogforrása általános elvként, a 12. cikkében kimondja, hogy "A jelen Szerződés alkalmazási területein - és az abban foglalt különleges rendelkezések sérelme nélkül - tilos az állampolgárságon alapuló bármilyen hátrányos megkülönböztetés." Az állampolgársági fenntartás ellentétesnek látszik az irányadó európai joganyag szabályaival. A Szerződés 39. cikke a munkavállalók szabad mozgásával kapcsolatban kimondja, hogy: "(1) A Közösségen belül biztosított a munkavállalók szabad mozgása. (2) Ez magában foglalja a tagállamok munkavállalói között az állampolgárságon alapuló mindenfajta megkülönböztetés eltörlését ...". Ugyanígy a letelepedés jogára előírja az EKSZ 43. cikke, hogy: "Az alábbi rendelkezéseknek megfelelően minden olyan korlátozás tilos, amely egy tagállam állampolgárainak egy másik tagállam területén való letelepedésére vonatkozik." A szolgáltatások szabad áramlására vonatkozóan pedig a 49. és 50. cikke tiltja a korlátozást.
Tehát a közjegyzőkre, a közjegyző-helyettesekre a közjegyző-jelöltekre előírt magyar állampolgárság egyes nézetek szerint komoly aggályokat vet fel a fenti szabadságjogok korlátozása terén. Ezen szabályok alól maga az EKSZ kivételeket határoz meg, amelyek közül a közjegyzőket érintő közszolgálatot és a közhatalom gyakorlását emelném ki. A Szerződés 39. cikk (4) bekezdése a munkavállalók szabad mozgása tekintetében kimondja, hogy "... a közszolgálatban való foglalkozástatásra nem alkalmazhatók"4, míg a 45. cikke a letelepedés szabadságára, az 55. cikke a szolgáltatások szabad áramlása vonatkozásában kizárja az ezen szabadságjogokra vonatkozó szabályok érvényesítését "... azokra a tevékenységekre, amelyek a tagállamokban - akár csak alkalmilag is - a közhatalom gyakorlásához kapcsolódnak."5 A kivételek biztosítják, hogy az állampolgársághoz kapcsolódó lojalitás feltétele legyen bizonyos államhoz szorosan kötődő funkciók betöltésének.6 Mindezek alapján az állampolgársági kritérium fenntarthatósága szempontjából a kérdés az, hogy a magyar közjegyzők tevékenysége közhatalom gyakorlásának minősül-e vagy sem?
A téma feldolgozása során az első részben az Európai Bíróság - közhatalom gyakorláshoz, illetve a közszolgálathoz, mint az alapvető szabadságjogok alóli kivételekre vonatkozó - jogeseteiből ismertetnék néhány fontosabbat. Ezekből látható majd, hogy a Bíróságnak a joggyakorlata elég következetes azzal kapcsolatban, hogy milyen körülmények között lehetséges a közszolgálat és a közhatalom gyakorlására, mint a személyek szabad mozgása és a szolgáltatások szabad áramlása szabályainak érvényesítésével szembeni derogációra hivatkozni. Ezenkívül megemlítenék olyan forrásokat, amelyekben az EU valamely intézménye kapcsolatba hozta a közjegyzőket a közhatalom gyakorlással, azért, hogy lássuk ezekből hogyan lehet következtetni a közjegyzői tevékenységek hatósági jellegére, amint ezt a Közösség szervei több helyen is kiemelik.
A második részben pedig majd a közjegyzői tevékenységek vizsgálatával folytatnám, illetve témámra vonatkozó az aktuális törekvéseket és az Európai Bizottság lépéseit mutatnám be röviden.
Az Európai Bíróság előtt közvetlenül közjegyzőkre vonatkozó eljárás még nem volt folyamatban, viszont számos eljárásban foglakozott azzal, hogy más szabadfoglalkozásúak tevékenysége közhatalom gyakorlásának minősíthető-e. A kialakult joggyakorlat körül határolta a kivételeket, és általános mércét is meghatározott az alkalmazásukra.
Az EKSZ 45. cikke értelmezésekor a Bíróság a jogász szakmák közül vizsgálta az ügyvédek hivatásgyakorlását. A jogirodalomban a szerzők minden esetben hivatkoznak az ún. Reyners ügyre7, amelyben a Bíróság nemcsak a közhatalomhoz való kapcsolódás kérdésében tett lényeges megállapításokat, hanem az egyes szakmákon belül a tevékenységek elválasztásának lehetőségéről is beszélt. Az ügy kiemelkedő jelentősége vitathatatlan, ezért érdemes részletesebben megvizsgálni. A tényállás röviden az volt, hogy egy holland állampolgár (Jean Reyners) olyan jogi diplomával rendelkezett, amely biztosította számára az ügyvédi tevékenységének gyakorlását Belgiumban, ezzel a lehetőséggel azonban nem élhetett egy belga királyi rendelet állampolgársági fenntartása miatt, ezért pert indított. Ebben a perben fordult a belga bíróság (Conseil d'État) előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel az Európai Bírósághoz, amelyben az egyik kérdés az volt, hogyan kell értelmezni az 55. (jelenlegi 45.) cikk első bekezdését. A Bíróság pontosítva a kérdést így tette fel: "Arra vonatkozik a kérdés, hogy olyan szakmában, mint amilyen az ügyvédeké, a letelepedési jogra vonatkozó fejezet alkalmazása alól csupán azon szakmai tevékenységek jelentenek-e kivételt, amelyek kapcsolódnak a közhatalom gyakorlásához, vagy ez a szakma teljes egészében kivételt képez, mivel tartalmaz olyan tevékenységeket is, amelyek a közhatalom gyakorlásához kapcsolódnak."8 Az Európai Bíróság a Reyners ügyben azt állapította meg, hogy mivel a letelepedés joga a négy alapvető szabadságjogok egyike, ezért az ezt korlátozó kivételeket szigorúan kell értelmezni. Tehát a 45. cikkben foglalt derogációt nem lehet szélesebb körben alkalmazni, mint a létrehozásának eredeti célja volt. Az ügyvédi tevékenységre nem látta alkalmazhatónak a 45. cikket, mert az, hogy munkájuk ellátása során rendszeresen kapcsolatba kerülnek bíróságokkal, nem alapozza meg a közhatalom kivételére hivatkozást. A Bíróság ítélete szerint az ügyvédi szakma lényegét inkább a jogi tanácsadás és a képviselet adja.9 Tehát a tagállamok csak azon tevékenységek esetében állíthatnak fel korlátokat, amelyek a közhatalom gyakorlásában történő közvetlen részvételnek minősülnek, a Bíróság ezt a kivételt a "közhatalom gyakorlásában való közvetlen és specifikus részvételre" korlátozza.10 Itt emelném ki, hogy a Bíróság ebben az ítéletében kimondta, hogy a 45. cikk 1. bekezdésének alkalmazhatóságát tagállamonként külön-külön kell vizsgálni, a szóban forgó szakma szervezetére és gyakorlására vonatkozó nemzeti rendelkezések fényében. Álláspontom szerint ez a megállapítása a Bíróságnak azért lényeges, mert egy ilyen arányú vizsgálódás esetén az Európai Bizottságnak nem lennének elegendőek az általános érvei, amelyek általában az európai közjegyzőkre vonatkoznak, hanem a magyarországi közjegyzők tevékenységét kellene összevetnie azzal, hogy az EK-Szerződés letelepedés és szolgáltatás szabadságának szabályaiba ütközik-e az állampolgársági fenntartás, vagy tényleg alkalmazható a 45. cikkbe foglalt kivétel.
A közhatalom gyakorláshoz kapcsolódó kivétel feltételeit hasonlóan fogalmazta meg a Bíróság az ún. Thijsse-ügyben11, amikor a könyvvizsgálók vonatkozásában elutasította a kivételek alkalmazhatóságát. A tényállás szerint Thijsse úr dán állampolgár volt, és egy belga társaságnál könyvvizsgálói posztra pályázott, de elutasították a jelentkezését, mert az erre vonatkozó szabályok belga állampolgárságot követeltek meg. Az ügyben pert indított, amelyben az eljáró belga bíróság a előzetes döntéshozatali eljárás keretében kérte az Európai Bíróságtól a Szerződés 55. (ma 45.) cikk (1) bekezdésének értelmezését. A Bíróság válasza az volt itt is, hogy a Szerződés 55. (ma 45.) cikk (1) bekezdésében foglalt azon rendelkezések, amelyek kivételt engednek a letelepedés szabadsága elve alól olyan tevékenységeknél, melyek a közhatalom gyakorlásával kapcsolatosak (akárcsak alkalmanként is), csak olyan tevékenységeknél korlátozhatják ezt a szabadságot, melyek önmagukban közvetlenül és specifikusan kapcsolódnak a közhatalom gyakorlásához. Tehát ahol ezt a korlátozást feltétlenül szükségessé teszi a tagállamok érdekeinek védelme.
Király Miklós az Európai Közösség belső piacának szabályozásáról írt tanulmányában12 több jogesetet is feldolgozva, a személyek szabad mozgásánál részletesen elemzi a közszolgálat kivételének alkalmazását az Európai Bíróság gyakorlatában. Ezt a kivételt nagyon szűken kell értelmezni, mutat rá az Európai Bíróság a 149/79. számú ügyben: "Ez a rendelkezés azokat az állásokat tekinti kivételnek a cikk első három bekezdése alól, amelyek közhatalmi hatáskörök gyakorlásában való közvetett vagy közvetlen részvételt és olyan feladatok elvégzését jelentik, amelyek az állam vagy más köztestület általános érdeleinek védelmére irányulnak. Az ilyen állásokban való foglalkoztatás feltételezi ugyanis az állást betöltő személy különleges elkötelezettségét az állam iránt, valamint a jogoknak és kötelességeknek azt a kölcsönösségét, amely az állampolgársági kötelék alapjául szolgál."13 Tehát "e kivétel érvényesülési körét vizsgálva az Európai Bíróság úgy foglalt állást, hogy közszolgálatnak minősülnek azon beosztások, amelyek magukban foglalják a közhatalom gyakorlásában való közvetett vagy közvetlen részvételt és az állam vagy más hivatalos szerv általános érdekeinek védelmét."14 A Bíróság több ítéletében kimondta, hogy ahhoz, hogy egy beosztást közszolgálatnak lehessen nevezni, két együttes feltételnek kell fennállnia: egyrészt kapcsolódnia kell a beosztásnak közvetlenül vagy közvetett módon a közhatalom gyakorlásához, másrészt az állami vagy más hivatalos szerv érdekeinek védelmét szolgáló kötelezettségnek kell lennie.15
Az Európai Bíróság a C-355/98. számú, Bizottság kontra Belgium ügyben16 is foglalkozott a Szerződés 45. cikkével, amikor őrző-védő cégek és a belső biztonsági szolgáltatásokat nyújtók tevékenységét vizsgálta. A Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az ilyen tevékenység nem olyan jellegű, amelynek gyakorlását meg lehetne tiltani európai uniós külföldi állampolgároknak; ahogy ebben az ügyben a főügyész-helyettes is megállapította, valójában itt olyan tevékenységről van szó, amelyet a klasszikus szabad verseny szabályai szerint működő magáncégek végeznek. Ebben a vonatkozásban tehát a 45. cikkben foglalt derogáció alkalmazása nem indokolt. Az ítélet emlékeztet rá, hogy az állandósult joggyakorlat szerint a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozóan a Szerződés 45. cikkében előírt kivételnek azokra a tevékenységekre kell szorítkoznia, amelyek önmagukban véve közvetlenül és jellemzően megvalósítják a közhatalom gyakorlását.
Az Bíróság esetjogából levonható következtetések alapján elmondható, hogy a kivételeket szűken kell értelmezni. A tagállamok ezzel ellentétben úgynevezett intézményi szemlélet érvényesítésével próbálkoztak, ami azt jelentené, hogy bárkire, aki például egy minisztériumban dolgozik, arra lehetne a közszolgálat kivételét alkalmazni. De az Európai Bíróság - Király Miklós tanulmányában ismertetett - álláspontja ebben a kérdésben következetesen az, hogy funkcionálisan kell értékelni17, tehát az egyes beosztásokat külön kell vizsgálni, nem lehet a közszolgálat kivételére hivatkozni csak azért, mert valaki egy állami hivatalban dolgozik.
A Bíróság újabb ítéleteiben is korábbi joggyakorlatát követi, és olyannyira, hogy válaszaiban hivatkozik is a régebbi döntéseire. A C-405/01.18 és a C-47/02.19 számú ügyekben előzetes döntéshozatal iránti eljárásokban vizsgálta a munkavállalók szabad mozgását esetlegesen korlátozható közszolgálat kivételét. A Bíróság mindkét esetben megállapította, hogy az eseti bírósági döntések alapján elmondható, hogy a Szerződés 39. szakasz (4) bekezdésében foglalt kivételt egységesen kell értelmezni a Közösségen belül, és nem lehet a tagállam mérlegelésére bízni. Eszerint a kivételek olyan posztokra vonatkoznak, amelyek közjog által szabályozott, direkt vagy indirekt hatalomgyakorlással járnak, és azokra a kötelezettségekre, amelyeknek a célja, hogy megvédjék az állam vagy más közhatalmi szervek általános érdekeit, így elvárva a feladatot ellátó személytől - erre a speciális viszonyra tekintettel - az állampolgársági hűséget. A Bíróság kijelenti ezekben az ítéleteiben is, hogy az állami érdekek védelme érdekében történő korlátozást szűken kell értelmezni. Ez a kivétel nem igazolható pusztán azon az alapon, hogy azok a bizonyos jogosultságok, amelyeket a közjog szabályoz a kérdéses állásokat betöltők részére a nemzeti jog által biztosítottak. Szükséges még az is, hogy ezeknek a jogoknak a gyakorlása részükről ne a munkájuk egy kicsiny, esetleges része legyen, hanem az is, hogy az általuk gyakorolt közhatalmi jogosítványok mindennapi tevékenységük részét képezzék. Általonos jelleggel ezekben a döntéseiben is leszögezi a Bíróság, hogy a joggyakorlat világosan megmutatja, hogy azok a kivételek, amelyek a munkavállalók szabad mozgásának és a diszkrimináció tilalmának alapvető elveit korlátozzák, csak olyanok lehetnek, amelyek mindenképpen szükségesek azoknak az érdekeknek a védelméhez, amelyeket az államok ezekkel védelmezni akarnak. A kivételek nem ölthetnek olyan méreteket, amelyek túllőnek azon a célon, amely érdekében eredetileg e kivételről szóló záradékot a normaszövegbe belefoglalták.
A letelepedés és szolgáltatás szabadság alóli kivételek vizsgálatánál végül megemlíteném még a Bíróság ún. Gebhard ügyben20 hozott ítéletét. Az Európai Bíróság ebben az ügyben általánosan megfogalmazta, hogy azoknak a tagállami intézkedéseknek, amelyek korlátozzák az alapvető szabadságokat, milyen feltételeknek kell megfelelniük. Várnay Ernő nyomán az ún. Gebhard teszt21 szerint az olyan tagállami előírásoknak, amelyek hátráltatják a Szerződés által garantált alapvető szabadságjogok gyakorlását az alábbi négy együttes feltételnek kell megfelelnie:
- csak diszkriminációmentesen lehet azokat alkalmazni,
- bevezetésüket a közérdek feltétlenül érvényesítendő követelményei indokolják,
- alkalmasnak kell lenniük az általuk kitűzött célok elérésére és
- nem haladhatják meg azt a mértéket, ami az elérésükhöz szükséges.
Álláspontom szerint azért lehet fontos ezeknek a feltételeknek az átgondolása, mert egy szerződésszegési eljárásban már nemcsak azt fogja vizsgálni a bíróság, hogy a közjegyzők tevékenysége közhatalmi tevékenység-e. Fontos lehet az is, hogy az állampolgársági fenntartást a közérdek követelményei indokolják-e, nem lehetne-e más kevésbé akadályozó módon a kitűzött célokat elérni.
Ebben a pontban néhány olyan példát mutatnék meg, ahol a Közösség valamely intézménye a közjegyzőket, mint a közhatalom gyakorlóiként nevezi meg, illetve következtetni lehet a tevékenységük hatósági jellegére.
Az elsőként említeném az Európai Bíróság "A Spanyol Kereskedelmi Flotta Tisztjeinek testülete" ügyében22 hozott 2003. szeptember 30-i ítéletét, amelyben megállapította, hogy a spanyol jog a spanyol lobogó alatt hajózó kereskedelmi hajók kapitányainak és első tisztjeinek egyrészt a rendfenntartással kapcsolatos rendőri, másrészt közjegyzői és anyakönyvezetési jogköröket biztosít, amelyek nem magyarázhatók csupán a hajóvezetés követelményeivel. Az ilyen feladatok közhatalmi jogkör gyakorlásában való részvételt jelentenek, amely az állam általános érdekeinek megóvását szolgálja. Tehát a bíróság itt a közjegyzői jogköröket, mint közhatalomhoz kapcsolódó feladatként határozza meg.
Az Európai Bíróság egy másik döntésében, az ún. Unibank ügyben23, egy előzetes döntéshozatali eljárásban kimondta, hogy a közösségi jog szerint közokiratokat csak közhatalmi jogkörrel felruházott személyek készíthetnek, "a közokiratok bizonyító erejét a közhatalom gyakorlásában történő részvétellel és a közokiratot kiállító személy által viselt tisztség közhatalmi jellegével hozta összefüggésbe."24 A közjegyzőkről szóló törvény pedig kimondja, hogy "A közjegyző által e törvényben előírt alakszerűségek megtartásával elkészített közjegyzői okirat, ennek hiteles kiadmánya és hiteles másolata: közokirat."25 A hiteles okiratra vonatkozó joggyakorlat egyértelműen elismeri a közjegyzők közhatalmi funkcióját. Ugyanezt a következtetést vonat le Német Közjegyzői Kamara, hogy a közokiratok kiállítása tehát olyan tevékenységnek minősül, amely a közhatalom gyakorlásához kapcsolódik.26
Kifejezetten a közjegyzőkről szól - Mándoki István által e témában írt cikkében27 is idézett - az ún. Marinho-jelentés28, amely többek között az alapszerződés akkori 55. (ma 45.) szakaszának szempontjából is vizsgálja a közjegyzőket. Azt a következtetést vonta le, hogy egy tevékenység eshet részben a közjog, részben a magánjog területére, és elvben ez el is különíthető egy hivatáson belül, így a közhatalom kivétele csak a közjogi tevékenységre alkalmazható. De a jelentés azt is kimondja, hogy a "közjegyzői hivatás nem megosztható, minden közjegyzői tevékenység összefügg valamely hivatali, hatósági jogkörrel, ezen tevékenységek egyike sem különíthető el, így az 55. szakasz a teljes tevékenységre alkalmazható."29
Az Európai Parlament a közjegyzői kar helyzetére és szervezetére vonatkozó 1994. évi január 18-i, ún. Marinho határozatában kifejtette az alábbiakat: "az a tény, hogy a közjegyzői foglalkozás lényeges elemét alkotja az állami illetékesség egy részének átruházott jogkörben való gyakorlása, alkalmas annak indokolására, hogy erre a foglakozásra az EK-szerződés 45. szakasza alkalmazható, miszerint az olyan tevékenységek, amelyek valamelyik tagállamban ... esetenként a közhatalom indoklásával függnek össze, kivételt képeznek a telephely-létesítési szabadságra és a szabad szolgáltatásforgalomra vonatkozó rendelkezések hatálya alól".30 Ebben a határozatában a Parlament kifejezetten kiemeli "az állam hatalmi funkciójának részleges átruházását, mint a közjegyzői hivatáshoz szorosan kapcsolódó elemet, ami azt jelenti, hogy ez utóbbira nézve megalapozott az EK-Szerződés 55. (jelenlegi 45.) cikkének alkalmazása", "következésképpen - az 55. (jelenlegi 45.) cikkében foglalt kivétel tárgyára vonatkozó megszorító értelmezés ellenére - az EK-Szerződés jelenlegi rendelkezései a szabad letelepedés és szabad szolgáltatásnyújtás tárgyában nem képeznek elégséges jogi alapot a közjegyzői hivatás szervezeti szabályainak közösségi szintű harmonizációjához."31 Tehát a Parlament által is elismert a kivétel alkalmazása a közjegyzőségre vonatkozóan. A határozatban arra hívja fel a Bizottságot, a tagállamokat és a közjegyzői szerveket, hogy a szakma tekintetében közelítsék a specifikus vonásokat, és tegyenek lépéseket az állampolgársági feltétel elhagyására, de nem közösségi szinten akarja a Parlament eltörölni ezt a fenntartást.
Tehát véleményem szerint levonható az a következtetés a fent ismertettek alapján, hogy a közjegyzőket összekapcsolják a közhatalom gyakorlással a közösségi jogban.
Ha a fent leírtakat végiggondoljuk, mindezek alapján az a kérdés, hogy a közjegyzői hivatás, mint jogászi tevékenység az EK-Szerződés alkalmazása szempontjából közszolgálatnak minősül-e, illetve hogy a tevékenységük kapcsolódik-e a közhatalom gyakorlásához oly mértékben, hogy alkalmazható a letelepedés és szolgáltatásnyújtás szabadságát korlátozó állampolgársági fenntartás. Természetesen a jogirodalom, a szakmák képviselői eltérő álláspontokat képviselnek. Egyik oldalon például - Fazekas Judit cikkében idézett - Közszolgálati Reform Kormánymegbízotti Hivatal állásfoglalása: "a közjegyző működése - bár közérdekű tevékenységet lát el - nem sorolható a közszolgálat körébe, mivel nem tagozódik be az államszervezetbe, nem része egyetlen állami (önkormányzati) szervnek sem."32 De ellentétesen vélekedik Bókai Judit egy cikkében, ahol ezt írja: "Álláspontom szerint kizárt a közjegyző egyes tevékenységeinek olyan elhatárolása, miszerint azok egy része hatósági, más része nem hatósági tevékenység, különös tekintettel a közjegyzői hivatás törvényi definíciójára."33
Azokban az országokban, amelyeknek közjegyzőségei a Latin Közjegyzők Nemzetközi Uniójához (UINL) csatlakoztak nagyrészt hasonlóan vannak szabályozva a közjegyzők tevékenységei, hivatás gyakorlása. Közös vonásként jelenik meg, hogy csak az adott ország saját állampolgárai számára teszik lehetővé a tevékenység ellátását, és a közjegyzői tevékenységet az igazságszolgáltatás részének tekintik. "Ezt az a klasszikus felfogás indokolja, miszerint az igazságszolgáltatás feladata az állami szuverenitás része, sértené az állami felségjogot, ha az annak körébe tartozó tevékenységet nem a saját állampolgárok gyakorolnak."34 A CNUE, vagyis az Európai Unió Közjegyzőségeinek Konferenciája szintén azt az álláspontot képviseli, hogy a tagállamoknak maguknak kell eldönteniük, hogy megnyitják-e a közjegyzői szakmát más tagállamok állampolgárai számára is. Ennek egyik okaként jelölik, meg a közjegyző szerepét a polgári igazságszolgáltatásban, amelynek helyét nagy mértékben hasonlítják a bírók szerepéhez. Azt pedig senki nem vitatja, hogy a tagállamokban a bírókra vonatkozó állampolgársági fenntartás jogos.35
Álláspontom szerint igaza van Klaus Woschnak, amikor a közjegyzői hivatásgyakorlásról írt, tanulmányában ezt írja: "Annak a kérdésnek a vizsgálatakor, hogy alkalmazható-e a letelepedési szabadság alapelve a közjegyzőségre is, a túlnyomó többség nézete szerint nem az a lényeg hogyan ítélik meg a közjegyzői hivatásképet az egyes tagállamokban, hanem hogy milyen konkrét tevékenységeket végez a közjegyző. Azaz részletesen meg kell vizsgálni a nemzeti törvényben a közjegyzőkre ruházott feladatokat annak megállapítására, hogy kapcsolódik-e hozzájuk közhatalom-gyakorlás."36
Dr. Miskolczi-Bodnár Péter az állampolgársági követelmény és a közjegyzők megítéléséről írt tanulmányaiban37 szintén az egyes közjegyzői tevékenységeket vizsgálta, és mutatta meg, hogy Magyarországon ellátnak-e a közjegyzők olyan tevékenységeket, amelyek nem kapcsolódnak a közhatalom gyakorláshoz, így elméletileg vonatkozhat e tevékenységnek a letelepedés és szolgáltatásnyújtás szabadságának Szerződésben rögzített követelményei, tehát nem tarható fenn az állampolgársági követelmény azokra a tevékenységekre vonatkozóan.
Bár az Európai Unió közjegyzőségeinek tevékenységei és a reájuk vonatkozó szabályozás sok hasonlóságot mutatnak (kivételként említeném az angolszász közjegyzőséget, Portugália nótáriuszait, akik fizetett állami köztisztviselőként látják el feladataikat, illetve Baden-Württenberg német szövetségi tartományban bírósági hivatalnokok gyakorolják a közjegyzői tevékenységet), egyetértek Miskolczi-Bodnár Péter azon véleményével, hogy "minden országban önállóan kell eldönteni, hogy vajon van-e olyan közjegyzői tevékenység, amely sem tartósan, sem időnként nem kapcsolódik közhatalom gyakorlásához."38 Viszont azt vitatom, hogy az állampolgársági kérdés megválaszolásához elegendő lenne az a körülmény, hogy van-e a közjegyzőnek olyan tevékenysége, amely az állami szuverenitás részét képezi.39 Úgy vélem, ha így lenne, akkor nem merülhetne fel egyik tagállamban sem, hogy az állampolgársági követelmény fenntartása vitatható, mert az biztos, hogy a kérdéses országok mindegyikében végeznek a közjegyzők olyan tevékenységet, amely hatósági jellegű. De az általam olvasott irodalomból azonban az is nagy bizonyossággal látszik, hogy azokban az országokban ahol a nemzeti kormányok ragaszkodnak az állampolgársághoz, mint kinevezési feltételhez, a közjegyzők végeznek olyan tevékenységeket, amelyek nem kapcsolódnak sem időlegesen, sem tartósan a közhatalom gyakorlásához. ■
JEGYZETEK
1 Eric Deckers: A közjegyzői hivatás deontológiája és szerkezete. Studia Notarialia Hungarica tom II., Magyar Országos Közjegyzői Kamara, Budapest, 2000. 13. o.
2 A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 17. § (1) bekezdése.
3 A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 26. és 27. §-a.
4 Az EKSZ. 39. cikk (4) bekezdése.
5 Az EKSZ 45. cikke.
6 Matthias Herdegen: Európai jog. Budapesti Fórum Alapítvány támogatásával magyarra fordítva, (2004.) 250. o.
7 2/74. sz. ügy Jean Reyners v. Belga állam ügy, ECR (1974) 631. o.
8 2/74. sz. ügy Jean Reyners v. Belga állam ügy, ECR (1974) 631. o. 34. pont.
9 Király Miklós: A belső piac szabályozása. In: Az Európai Közösség kereskedelmi joga, szerk.: Király Miklós, KJK-KERSZÖV Jogi és Üzketi Kiadó Kft. Budapest, 2003., 95. o.
10 2/74. sz. ügy Jean Reyners v. Belga állam ügy, ECR (1974) 631. o. 45 pont
11 C-42/92. sz. ügy Adrianus Thijssen v Controledienst voor de verzekeringen. ECR (1993) I-04047. o.
12 Király Miklós: Az Európai Közösség belső piacának szabályozása. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Európajogi Tanszék, Budapest, 2002. 43-44. o.
13 149/79. sz. ügy Commision v. Belgium, ECR (1980) 3881. o. 10. p.
14 Király Miklós: Az Európai Közösség belső piacának szabályozása. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Európajogi Tanszék, Budapest, 2002. 43. o.
15 C-473/93. sz. ügy Commission v. Luxemburg, ECR (1996) I-3263. o. In Király Miklós: Az Európai Közösség belső piacának szabályozása. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Európajogi Tanszék, Budapest, 2002. 43. o.
16 C-355/98. sz. ügy Commission of the European Communities v Kingdom of Belgium, ECR (2000) I-01221. o.
17 Király Miklós: Az Európai Közösség belső piacának szabályozása. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Európajogi Tanszék, Budapest, 2002. 43. o. 307/84. sz. ügy Commission v. France, ECR (1986) 1725. o., továbbá C-4/91. sz. ügy Bleis v. Ministére de l' Éducation Nationale, ECR (1991) I-5627. o.
18 C-405/01. sz. ügy Colegio de Oficials de la Marina Mercante Espanola v. Administración del Estado. ECR (2003) I-10391. o.
19 C-47/02. sz. ügy Albert Anker, Klaas Ras and Albertus Snoek v. Bundesrepublik Deutschland., ECR (2003) I-10447. o.
20 C-55/94. sz. ügy Reinhard Gebhard v. Consiglio dell' Ordine Degli Avvocati e Procuratori di Milano (1995) ECR I-4165
21 Dr. Várnay Ernő: A belső piac joga. in. Várnay Ernő és Papp Mónika: Az Európai Unió Joga. KJK-KERSZÖV 2005. 473. o.
22 C-405/01. sz. ügy Colegio de Oficiales de la Marina Mercante Espanola, ECR (2003) I-10391. o.
23 C-260/97. sz. ügy Unibank A/S kontra Flemming G. Christensen. ECR (1999) I-03715. o.
24 Fazekas Judit-Tóth Annamária: Közjegyzők az Európai Unióban. Közjegyzők Közlönye 11/2005. szám 10. o.
25 A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 111. § (2) bekezdése.
26 Fazekas Judit-Tóth Annamária: Közjegyzők az Európai Unióban. Közjegyzők Közlönye 11/2005. 10. o.
27 Mándoki István: A magyar közjegyzőség és az Amszterdami Szerződés 45. cikke avagy jövőnk az Unióban. Közjegyzők Közlönye 9/2001. szám 16-19. o.
28 Report of the Committee on Legal Affairs and Citizens Rights ont he state and organization of the profession of notary int he twelve Member States of the Community, Rapporteur: Mr. Luis Marinho. In Mándoki István: A magyar közjegyzőség és az Amszterdami Szerződés 45. cikke avagy jövőnk az Unióban. Közjegyzők Közlönye 9/2001. szám 16. o.
29 Mándoki István: A magyar közjegyzőség és az Amszterdami Szerződés 45. cikke avagy jövőnk az Unióban. Közjegyzők Közlönye 9/2001. szám 16. o.
30 1994. 02. 14-i EK irattár C 44/36. Európai Parlamenti határozat A3-0422/93 Európai Letéti Könyvtárból.
31 1994. 02. 14-i EK irattár C 44/36. Európai Parlamenti határozat A3-0422/93 Európai Letéti Könyvtárból.
32 Fazekas Judit-Tóth Annamária: Közjegyzők az Európai Unióban. Közjegyzők Közlönye 11/2005. szám 10. o.
33 Bókai Judit: A Janus-arcú közjegyzőség, avagy mitől hatósági a hatóság? Közjegyzők Közlönye 3/2004. szám 4. o.
34 Dr. Klaus Woschnak: A közjegyzői hivatásgyakorlás joga és a közösségi jog. Közjegyzők Közlönye 7-8/2000. szám 4. o.
35 Dr. Klaus Woschnak: A közjegyzői hivatásgyakorlás joga és a közösségi jog. Közjegyzők Közlönye 7-8/2000. szám 4. o.
36 Dr. Klaus Woschnak: A közjegyzői hivatásgyakorlás joga és a közösségi jog. Közjegyzők Közlönye 7-8/2000. 5. o.
37 Dr. Miskolczi-Bodnár Péter: Az állampolgársági követelmény megítélése a közjegyzői szolgáltatások piacán folyó verseny körében I-II. rész, 11/2004. 8. évf., LV. Évf. 11. szám 3-7. o. és 12/2004. 8. évf., LV. Évf. 12. szám 3-7. o.
38 Dr. Miskolczi-Bodnár Péter: Az állampolgársági követelmény megítélése a közjegyzői szolgáltatások piacán folyó verseny körében I. rész, 11/2004. szám 4. o.
39 Dr. Miskolczi-Bodnár Péter: Az állampolgársági követelmény megítélése a közjegyzői szolgáltatások piacán folyó verseny körében I. rész, 11/2004. szám 4. o.
IRODALOMJEGYZÉK
1 Dr. Király Miklós: Az Európai Közösség belső piacának szabályozása. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Európajogi Tanszék, Budapest, 2002. (25-74. o.)
2 Dr. Király Miklós: A belső piac szabályozása. In. Az Európai Közösség kereskedelmi joga, szerk.: Király Miklós, KJK-KERSZÖV, Budapest, 2003. (32-129. o.)
3 Dr. Várnay Ernő: A belső piac joga. In. Dr. Várnay Ernő-Dr. Papp Mónika: Az Európai Unió joga. KJK-KERSZÖV, Budapest, 2005. (425-539. o.)
4 Dr. Fazekas Judit (szerkesztette): Az Európai Integráció Alapszerződései 2. KJK-KERSZÖV, Budapest, 2002.
5 Matthias Herdegen: Európai jog. Budapesti Fórum Európáért Alapítvány, Könyvsorozat I. kötet, (247-266. o.)
6 E. Deckers, a Belga Királyi Közjegyzők Szövetségének tiszteletbeli elnöke (1999): A közjegyzői hivatás dentológiája és szerkezete. Studia Notarialia Hungarica tom II., Magyar Országos Közjegyzői Kamara, Budapest, 2000.
7 Dr. Harsági Viktória: Az ügyvédi és közjegyzői hivatás gyakorlásának szabályozása, lehetőségei és korlátai az Európai Unió tagállamaiban. Studia iurisprudentiae Tomus 3. 2003., (131-148. o.)
8 Dr. Miskolczi-Bodnár Péter: Az állampolgársági követelmény megítélése a közjegyzői szolgáltatások piacán folyó verseny körében I. rész. Közjegyzők Közlönye, 11/2004. (3-7. o.)
9 Dr. Miskolczi-Bodnár Péter: Az állampolgársági követelmény megítélése a közjegyzői szolgáltatások piacán folyó verseny körében II. rész. Közjegyzők Közlönye, 12/2004. (3-7. o.)
10 Dr. Bókai Judit: A Janus-arcú közjegyzőség, avagy mitől hatósági a hatóság? Közjegyzők Közlönye, 3/2004. (4-8. o.)
11 Manfred Umlauft: Az európai közjegyzőség fejlődéséről. Közjegyzők Közlönye, 9/2001. (3-7. o.)
12 Dr. Kopár Bernadett: A közjegyzőséget érintő aktuális folyamatok és törekvések az Európai Unióban. Közjegyzők Közlönye, 6/2004. (11-12. o.)
13 Dr. Mándoki István: A magyar közjegyzőség és az Amszterdami Szerződés 45. cikke avagy jövőnk az Unióban. Közjegyzők Közlönye, 9/2001. (16- 19. o.)
14 Dr. Fazekas Judit-Dr. Tóth Annamária: Közjegyzők az Európai Unióban. Közjegyzők Közlönye, 11/2005. (3-16. o.)
15 Dr. Várkonyi Vera: Közjegyzők az Európai Unióban. Európai Jog, 2002/2. (36-38. o. )
16 Dr. Juhász Edit-dr. Bókai Judit: A közjegyzők jogállásáról. Közjegyzők Közlönye, 4/1999. (3-6. o.)
17 Walter H. Rechberger: A közép-európai közjegyzőkép, Az EU-belépés előtt álló vizsgált államok közjegyzőképe jogi összehasonlításban. Közjegyzők Közlönye, 7-8/2003. (3-14. o.)
18 Dr. Jeney Petra-Dr. Kende Tamás: Európai közösségi jog. Jogi szakvizsga kézikönyvek, Novissima Kiadó, Budapest, 2005. (249-287. o.)
19 Dr. Kengyel Miklós: A közjegyzői nemperes eljárások. In. Dr. Kengyel Miklós: Magyar polgári eljárásjog. OSIRIS Kiadó, Budapest, 2005. (493-507. o.)
20 Juan Bolás Alfonso: A közokiratok szabad áramlása az Európai Unió országaiban. Közjegyzők Közlönye, 11/2001. (9-10. o.)
21 Dr. Klaus Woschnak: A közjegyzői hivatásgyakorlás joga és a közösségi jog. Közjegyzők Közlönye, 7-8/2000. (3-11. o.)
22 Dr. Harsági Viktória: A polgári perbeli okirati bizonyítás legújabb fejlődési tendenciái. Iustum Aequum Salutare II. 2006/1-2. (131-145. o.)
23 Dr. Kopár Bernadett: A magyar közjegyzőség stratégiai felkészülésének kulcspontjai az európai uniós csatlakozásra. Közjegyzők Közlönye, 1/2003. (3-10. o.)
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Fodor Marietta közjegyző-helyettes
Visszaugrás
