Az immár negyedik kiadásban megjelent könyv,[1] a mű első változatát 2002-ben publikálta a szerző, egy úttörő jellegű munka újabb, jelentősen bővített és átdolgozott kiadása. A magánjog történetét bemutató könyv szerzője, Stephan Meder hannoveri professzor, a római jog és a jogtörténet nemzetközi elismertségnek örvendő tanára, a munka előszavában hangsúlyozza a római jog szerepét az európai ius commune kialakulásában. A szerző utal a római jogi megoldásoknak a modern magánjoggal való párhuzamaira. A római jog, melyet a szerző négy fejezetben is tárgyal, a szerző nézete szerint a modern, élő joggal szoros kapcsolatban lévő jog. A 21 fejezetre tagolódó munka szerkezeti tagolódása a jogtudomány történeti fejlődését követi.
1. "Az archaikus római jog" (Das altrömische Recht) című első fejezetben beható analízis tárgya a XI táblás törvény. A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a XII táblás törvény "utóélete", utóhatása (Nachwirkeri) még a Kr. e. II. században is konkrét formában kimutatható. Ennek jele az, hogy Gaius kommentárt ír ehhez a törvényműhöz. Igen részletes a XII táblás törvény által szabályozott jogi aktusok, jogintézmények sajátos vonásainak leírása. Meder részletesen foglalkozik a mancipatióval, a nexummal és a stipulatióval. Nagy figyelmet szentel a XII Táblás Törvényben szabályozott családi jognak is. Ugyanez vonatkozik a delictumok jogára is. A XII Táblás Törvénnyel foglalkozó fejezet utolsó részében a szerző az önsegély eredetét elemzi, melynek során az irodalmi forrásokra (Vergilius) is tekintettel van. Könyvének további fejezeteiben jó áttekintést ad Meder a római jogtudományról. Utal arra, hogy egyes jogtudósok előszeretettel hivatkoznak responsumaikban bizonyos érvekre. Iulianus például hajlik afelé, hogy lehetőség szerint az analógiára hivatkozzon, míg Celsusnál igen jelentős szerepet kap az argumentum ad absurdum. A szerző figyelemmel van, a iurisprudentia körében, az ún. Elementarlitaraturra. Ezen belül a gaiusi Institutiók szerkezetének elemzése igen részletes. Utal arra is, hogy Pomponius Enchiridiumából - amely szintén a Kr. e. II. század derekán keletkezett - csak töredékek maradtak fenn. Ugyancsak Gaius korában keletkezett Florentinus Institutio-munkája (12 könyv). A késői klasszikusok közül Paulus és Ulpianus írtak Institutiókat (2-2 könyv terjedelemben illetve tagolásban), továbbá Callistratus (3 könyv terjedelemben) és Marcianus (16 könyv terjedelemben).
Igen szemléletesnek tartjuk azt, hogy a szerző helyenként, például a jogképesség kapcsán, konkrét formában is utalnak a modern jog megoldására. A rabszolgaság intézménye igen differenciált analízis tárgya. A tulajdonjoggal foglalkozva a szerző alapvetően a quiritár és a bonitár tulajdon formái között tesz megkülönböztetést. A tulajdonszerzési módok körében Meder a derivativ és az eredeti modus acquirendi szerint különböztet, tehát nem a ius civile és a ius gentium szerinti differenciálás az elválasztás alapja. Ilyen módon a mancipatio és az in iure cessio mellett található a traditio.
A fejezet öröklési jogi részében elsőként az alapfogalmak szerepelnek, amelyet a törvényes öröklés rendjének korszakok szerint tagolódó ismertetése követ. A végrendeleti öröklés körében az egyes végrendeleti formákat ismerteti mindenekelőtt a szerző, ezeken belül is különös részletességgel a testamentum per aes et libram-ot. Nem foglalkozik a végrendelet értelmezésének gyakran igen komplikált problémakörével. Így nem utal a híres Paulustól származó regulára: "Cum in verbis nulla ambiguitas est, non debet admitti voluntatis quaestio" (D.32.25.1.). A fejezet utolsó részében foglalkozik a szerző a perjoggal, utalva mindenekelőtt a történeti megközelítés nehézségeire, ami döntően a források töredékes voltára vezethető vissza. A legis actiók körében kerül ismertetésre a legis actio sacramento-nál szereplő értékelési eljárás. A formuláris eljárást tárgyalva kiemeli, a végrehajtás kapcsán, az actio iudicati jelentőségét. A könyv negyedik fejezete részletesen elemzi a iustinianusi kodifikációt, összevetve azt a modern kodifikációkkal.
2. A római jog továbbélésének kérdését a szerző a nyolcadik, "Die Rezeption des römischen Rechts in Bologna und die Entstehung der Universitäten" című fejezet tárgyalja. Ez a fejezet súlyát tekintve is igen jelentős. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy önálló diszciplina, a magyar jogi felsőoktatásban saj-
- 93/94 -
nos "polgárjogot" eddig még nem nyert ún. "Privatrechtsgeschichte der Neuzeit" foglalkozik részletekbe menően - s nem pedig csupán az általános áttekintés szintjén - a római jog európai sorsával.
A "Rechtsgeschichte" elsősorban a németországi magánjogi dogmatika és kodifikáció fejlődését kíséri figyelemmel, azonban Stephan Meder tekintettel van több európai ország magánjogtudományának, magánjogának fejlődésére is. A könyv valójában az egész európai magánjogtudomány főbb irányzatainak átfogó jellemzését és értékelését tekinti céljának. Meder kutatásait nem szűkíti le, Franz Wieackertől és Paul Koschakertől eltérően, a nyugateurópai országok jogrendszerének bemutatására. A könyvben a magyar magánjog elemzése is szerephez jut. Ezáltal meg tudta valósítani az egész európai magánjogfejlődés bemutatására irányuló elképzelését. A nemzetközi jogi romanisztika talán legkiemelkedőbb XX. századi képviselőhez, Franz Wieackerhez hasonlóan, aki 1967-ben jelentette meg második, jelentősen átdolgozott és bővített kiadásban a "Privatrechtsgeschichte der Neuzeit unter besonderer Berücksichtigung der deutschen Entwicklung" című munkáját, Stephan Meder hangsúlyozza, hogy a római jog örököse a modern jogtudomány Európában éppúgy, mint Európán kívül. Kiemelendő nézetünk szerint az, hogy európai viszonylatban egy spanyol szerző, Fernando Vasquez de Menchaca (1512-1569) a "Ius civile Romanorum" című munkájában már a XVI. század második felében a római jog több európai ország jogfejlődésére gyakorolt hatását kimerítően tárgyalta, hidat építve ezzel az antik ius Romanum és a gyakorlatban is alkalmazott "modern" római jog között.
A munka nem csupán mint kézikönyv tarthat számot nemzetközi elismerésre. Fontos az a körülmény, hogy Meder munkája az európai magánjogtudomány vizsgálata, elemzése területén szemléleti változást tartalmaz. Umberto Santarelli utal arra, hogy az európai jogtörténetírás körében évszázadokon át egy lényegében a római jog kontinuitására építő szemlélet uralkodik. Ezt bizonyítják többek között Friedrich Carl von Savigny, Francesco Schupfer és Paul Koschaker munkái. Savigny a "Geschichte des römischen Rechts im Mittelalter" (1815-1831) című munkájában a római jogi hagyomány továbbélését kéri számon a középkori jogfejlődéstől. Lényegében ugyanezt a koncepciót követi Paul Koschaker "Europa und das römische Recht" című, négy kiadást [az első kiadás nem sokkal a II. világháborút követően, 1947-ben, a negyedik kiadás (utolsó) pedig 1966-ban jelent meg] megért művében is. Azonban nem csupán a német jogtudomány sajátossága a római jogi hagyományok nyomon követése. Francesco Schupfer, a kiváló olasz jogtörténész, munkáiban szintén a római jogi intézmények középkori, újkori továbbélését keresi. Különösen vonatkozik ez a "Diritto privato dei popoli germanici con speciale riguardo all'Italia" című, ma is aktuálisnak tekinthető munkájára. A "római (vagy Róma) örökség(e)", a "hereditas Romana" számonkérése a középkor és az újkor jogi irodalmában és jogi forrásaiban ténylegesen egy nagyon is egyoldalú szemléletre enged következtetni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
