Jelen tanulmány a népszuverenitás érvényesülésének kérdését vizsgálja Bosznia-Hercegovina alkotmányos rendszerének vonatkozásában, amit mindmáig a nemzetközi közösség által 1995-ben elfogadott, az országban lezajlott háborúnak véget vető Daytoni Megállapodás határoz meg. A történeti bevezetést követően a daytoni államberendezkedés elemzése révén feltérképezem a népszuverenitás korlátait, különös tekintettel Bosznia-Hercegovina Alkotmánybíróságának a választójog gyakorlásával kapcsolatos esetjogára. A választási rendszer problematikájára a legvilágosabban Mostar városának esete világít rá, ahol 2008-tól 2020-ig nem tartottak helyi önkormányzati választásokat. Az ügy alapjogi aspektusainak bemutatása után megfogalmazom a levont következtetéseimet és a javaslatom.
Bosznia-Hercegovina állami intézményrendszerének a népszuverenitás kiindulópontjából történő vizsgálata révén azonosítottam a népszuverenitás korlátait képező alkotmányos rendszerelemeket. A jogszuverenitás és a hatalommegosztás mellett a nemzetközi, illetve etnikai jellegű elemek kiemelt helyzete demokratikus deficitet eredményez. Továbbá a föderalizmus és a konszociális jegyeket egyaránt magán viselő döntéshozatali rendszer jelentős mértékben csökkenti az államszervezet hatékonyságát. Javaslatom Bosznia-Hercegovina területi integritásának megőrzésére törekedve kívánja lehetővé tenni a népszuverenitás egyenrangú érvényesülését a jogszuverenitással és a hatalommegosztással, az alkotmányos demokrácia minél teljesebb mértékű megvalósulása érdekében.
Egy háborús konfliktuson átesett államban - mint Bosznia-Hercegovina - a fenntartható béke alapja az "ellenséges attitűdök transzformálása",[2] valamint a szabad
- 67/68 -
és tisztességes választások megtartása.[3] A Bosznia-Hercegovina békéjéről szóló Általános Keretmegállapodás[4] (a továbbiakban: Daytoni Megállapodás) 1995-ös elfogadásával a fegyveres konfliktusnak sikerült véget vetni, de az etnikumok közti feszültségek azóta sem csillapodtak, a választójoggal kapcsolatos kérdések azonban aktuálisabbak, mint valaha. Erre mutat rá az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) joggyakorlata is Bosznia-Hercegovina vonatkozásában. Az EJEB választójoggal összefüggésben jogsérelmet megállapító ítéletei közül a legújabb 2019. október 29-én a Baralija-ügy keretében Mostar városa kapcsán született,[5] ahol a többi helyi önkormányzattól eltérően 2012-ben és 2016-ban nem tartottak helyi önkormányzati választásokat.[6] Mindez felveti a népszuverenitás érvényesülésének kérdését.
A népszuverenitás annak kifejeződése, hogy "a hatalom teljességének alanya a nép".[7] A fogalmat érintő jogfilozófiai viták[8] ellenére a mai alkotmányok többsége alapelvként rögzíti,[9] kezdve az Egyesült Államokkal.[10] A modern tömegdemokráciák működése a népszuverenitás elve szerint történik: központi és helyhatósági választások, valamint népszavazások révén.[11]
Kis János a népszuverenitás tartalmát a politikaelmélet keretében kezeli. Eszerint az eszmét egyfajta kettősség jellemzi, amelyet Kis a következőképp foglal össze: "A nép tagjának lenni jog előtti és jogon kívüli szerep, állampolgárnak lenni jogilag meghatározott szerep." Ebben az értelemben a nép csak rendkívüli esetekben gyakorolja szuverén jogait, egyébként az egyének állampolgárként - az alkotmánynak és a hatályos törvényeknek alávetve - cselekednek.[12] Pokol Béla álláspontja szerint a szuverenitás "működtetésének" nemzetközi szervezetek vagy átfogó integrációk részére való átadása "nem érinti az alkotmányozó hatalomban megtestesülő népszuverenitást". Ugyanis, ha az adott államot reális hát-
- 68/69 -
rány éri az átfogó integrációval összefüggésben, akkor az átruházott állami jogosítványokat visszavonhatja.[13]
Ezzel ellentétes a jogszuverenitás tana, ami "a nép hatalmának alkotmányi kereteken belüli gyakorlása". A jogforrási hierarchia csúcsán elhelyezkedő alkotmány a jogállam megvalósulásaként meghatározza a jogrendszer tartalmát, ezáltal a népszuverenitás korlátjaként funkcionál. Ebben kulcsszerep jut az alkotmánybíráskodásnak.[14] Molnár Tamás a nemzetközi és a belső jog viszonya tekintetében a jogszuverenitást a monista elmélet keretébe helyezi. A monista irányzat kapcsán kihívásként azonosítja az államok ráhatását nemzetközi jog recepciójára, vagyis a "belső jogrendszer védőpajzsának" nélkülözhetetlenségét, amelyet a dualista elmélet helyességének potenciális visszaigazolásaként azonosít.[15]
A hatalommegosztás elve szintén a népszuverenitásból eredő közhatalom alkotmányos korlátját képezi. Szigeti Péter a hatalommegosztás területi, időbeli és funkcionális megoldásait különbözteti meg.[16] Ezek közül tanulmányomban Bosznia-Hercegovinával összefüggésben a területi és a funkcionális hatalommegosztást elemzem. Vizsgálatom keretében kulcsszerep jut a - Pap Tibor meghatározása szerint - "területi elhatárolódás államalakulaton belüli megoldása", vagyis a föderalizmus és a "társadalmi nagycsoportok" érdekeinek gyakorlati érvényesítésére hivatott konszociális demokrácia fogalmaknak.[17]
Tanulmányomban a Daytoni Megállapodás által kialakított alkotmányos rendszert vizsgálom abból a szempontból, hogy az a "hagyományos" népszuverenitás - jogszuverenitás - hatalommegosztás síkon túl mennyiben jelent többletkorlátot a demokratikus (törvényhozás, népszavazás útján történő) döntéshozatal és a választójog gyakorlása vonatkozásában, különös tekintettel a Bosznia-Hercegovinában rendkívül jelentős, 1995-től megjelenő nemzetközi dimenzióra. Végül a négy dimenzió kölcsönhatásának közvetlen megnyilvánulásaként Mostar városának esetét tanulmányozom, majd a következtetések levonását követően de lege ferenda javaslatot fogalmazok meg.
- 69/70 -
Bosznia-Hercegovina egy európai viszonylatban egyedülállóan sokszínű történelmi örökséggel rendelkező szláv népességű ország,[18] amelynek kultúráját a Nyugat-Balkánon való fekvése révén egyszerre határozzák meg nyugati és keleti civilizációs hatások.[19] Történelme során először a török birodalomhoz tartozott,[20] 1878-tól az Osztrák-Magyar Monarchia koimpériuma, végül 1918-tól 1992-ig a délszláv állam része volt.[21] Bosznia-Hercegovina vonatkozásában így az oszmán uralom idején a szultán, majd az osztrák-magyar okkupáció idején a császár minősült szuverénnek.[22]
A népszuverenitás elve a bosznia-hercegovinai társadalmi-politikai döntések meghozatala körében először a kommunista berendezkedésű jugoszláv állam tagköztársaságaként megalakuló Bosznia-Hercegovina 1946-os alkotmányában jelent meg. Az 1946-os alkotmány 2. cikke rendelkezik a bosznia-hercegovinai népet nemzetiségi-vallási hovatartozásra tekintet nélkül megillető önrendelkezési jogról,[23] amely a másik öt tagköztársaság (Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Montenegró és Macedónia) népével történő - Jugoszláviát létrehozó - egyesülésében manifesztálódik.[24]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
