https://doi.org/10.59851/jk.79.07-08.4
Alkotmánymódosítás következtében Franciaország vált a világ egyik első államává, amely jogilag deklarálta, hogy minden nő számára garantált a terhesség önkéntes megszakításának szabadsága. Ugyan a deklaráció hatásai még nem láthatók, az abortusz szabadságának alkotmányban való rögzítése számos kérdést felvet. Ezek közé tartozhat, hogy milyen dinamikák szerint ment végbe a franciaországi abortuszszabályozás története, milyen indokokkal legitimálható az alkotmánymódosítás, vagy akár az, hogy valóban Franciaország tekinthető-e a világ első államának, amely alkotmányában rögzítette az abortuszhoz való jog védelmét.
Tárgyszavak: abortusz, alkotmánymódosítás, alkotmányos jogok, francia alkotmány, jugoszláv alkotmány
As a result of its constitutional amendment, France became one of the first countries in the world to declare in the text of its constitution that all women are guaranteed the freedom to terminate a pregnancy voluntarily. Although the impact of this declaration is not yet clear, the inclusion of freedom of abortion in the Constitution raises several academic questions. These may include the dynamics of the history of abortion regulation in France, the justification for the constitutional amendment, or even whether France can be considered the first country in the world to enshrine the protection of the right to abortion in its constitution.
Keywords: French constitutional amendment, termination of pregnancy, freedom to terminate
Franciaország parlamentjének a versailles-i kastélyban ülésező kongresszusa 2024. március 4-én az Ötödik Köztársaság alkotmányának módosításáról döntött. Ennek következményeként a nemzetközi nőnapra, vagyis március 8-ra ténylegesen valóra vált Emmanuel Macron egy évvel korábbi ígérete a terhességmegszakításhoz való jog alkotmányba foglalásáról, ami végeredményben a 34. cikk szövegébe való következő mondat beillesztésével ment végbe: "Törvény határozza meg azokat a feltételeket, amelyek mellett a nő számára garantált a terhesség önkéntes megszakításának szabadsága."[1]
Az abortusz jelenségének 1975-ös dekriminalizálása óta Franciaország folyamatosan szélesítette a terhességmegszakítások lehetőségének jogi határait, amelynek új mérföldköve lett az alkotmányban való rögzítés, ugyanakkor a kezdetektől jól látható, hogy Macron tervei jóval ambiciózusabbak, hiszen azonnal bejelentette, hogy Európában és azon túl is küzdeni fog azért, hogy a világszerte visszaszorulóban lévő abortuszhoz való jog egyetemes és hatékony legyen.[2]
Vitán felül áll, hogy a franciaországi események az egész világnak üzenni kívánnak és röviddel a bekövetkezésük után is jelentős hatást fejtenek ki, hiszen újra felmerült az abortuszhoz való jognak az Európai Unió Alapjogi Chartájában való rögzítése, ami Magyarországot is közvetlenül érintené. Ennek következtében a tudományos diskurzusnak is foglalkoznia kell az események mozgatórugóival, az alkotmánymódosítás indokolásával és azon kijelentéssel is, hogy először történt meg az abortusz jogának alkotmányos rögzítése.
Franciaország történelmi léptékkel mérve meglehetősen hirtelen találta magát abban a szerepkörben, hogy a reproduktív jogok első számú oltalmazójaként tüntethesse fel magát a világ előtt. A XX. század első felében ugyanis még éppen a maival ellentétes tendenciák játszódtak le a francia társadalomban és jogban. Ugyan az abortusz jelensége legalább a VIII. század óta bűncselekménynek számított, azt mégis széles körben alkalmazták és a helyzet évszázadokon keresztül inkább a szigorú törvények laza betartásával volt jellemezhető.[3] A XIX. század második felére uralkodóvá váló általános felfogás szerint minél kevesebb gyermek születése kívánatos a társadalom szempontjából, azonban ez meglehetősen hamar megdőlt a kor hatalmas emberáldozattal járó háborúinak hatására, hiszen sokan összefüggést láttak az 1870-es porosz-francia háborúban elszenvedett vereség és a születések alacsony száma között.[4] Ennek nyomán számos tudományos nézet született a termékenység állapotával kapcsolatban, amelyek olyannyira teret nyertek a közbeszédben, hogy a mai napig meghatározzák Franciaország családpolitikáját.[5]
Ez a tendencia különösen az első világháborút követően teljesedett ki. Az 1920-ban és 1923-ban bevezetett új
- 351/352 -
törvények már nem csak az abortusz végrehajtására és végrehajtatására írtak elő pénzbírságot és börtönbüntetést, hanem fogamzásgátló eszközök árusítására és terjesztésére, valamint a terhesség megelőzésére alkalmas eljárásokról és az abortusz kapcsán nyújtott segítségről való tájékoztatásra is.[6] A szigorítás felé mutató tendenciák végül a második világháborúban érték el a tetőpontjukat, amikor 1942-ben a Vichy-kormányzat a hazaárulással egyenértékű államellenes bűncselekménnyé nyilvánította az abortuszt, amelynek folyományaként 1943-ban guillotine általi halálra ítéltek és kivégeztek egy Marie-Louise Giraud nevű nőt.[7]
Ugyan a második világháborút követő években a francia közvélemény egyre liberálisabban vélekedett a fogamzásgátlás jelenségéről, a kérdést csak a fogamzásgátló tabletták megjelenése emelte a nyilvános viták szintjére.[8] Ezen viták következtében jöhetett létre 1967-ben a fogamzásgátlást legalizáló, úgynevezett Neuwirth-törvény,[9] amelyet meghatározó mérföldkőként értékelnek az abortusz dekriminalizálása felé vezető úton. Ez utóbbi végül 1975-ben történt meg a Veil-törvény[10] elfogadásával, amelynek időbeli hatályát kezdetben ötéves időtartamra állapították meg és csak 1979-ben erősítették meg, immár időbeli keretek nélkül.[11]
Ahogyan minden megosztó társadalmi kérdésben beálló változás esetén megfigyelhető, az abortusszal kapcsolatos jogszabályok átalakulása is széles körű társadalmi vitákat eredményezett, amelynek kapcsán a változtatások támogatói a jogszabályok további liberalizálást tűzték ki célul, míg ellenzői különböző abortuszellenes csoportokba tömörültek, hogy a jelenség visszaszorítása érdekében harcoljanak.[12] Az abortusz liberalizálásának irányába elkötelezett politika ennek a helyzetnek szándékozott véget vetni, amikor 1993-ban megjelent a Neiertz-törvény,[13] amelynek célja többek között az abortusz ellen fellépő csoportok visszaszorítása volt.[14] Ennek megfelelően a francia jogban megjelent az abortusz akadályozásának szankcionálása, vagyis az olyan cselekmények büntetése, amelyek a terhességmegszakítás gyakorlatának, valamint az arról szóló információszerzésnek akadályozására vagy annak kísérletére irányulnak, beleértve ebbe a szándékosan félrevezető állítások terjesztését is.[15]
A francia jog következő nagyobb horderejű változása a terhességmegszakítás szabadságának kiterjesztése vonatkozásában már az új évezredben következett be. A terhesség önkéntes megszakításáról és a fogamzásgátlásról szóló 2001. július 4-i 2001-588. törvény egy szélesebb spektrumú intézkedéscsomagként is felfogható, ami számos ponton szélesítette az abortuszhoz való jogot és több részletkérdés tisztázását vállalta magára. Intézkedései közül a legfontosabbak, hogy az abortusz elvégezhetőségének jogszabályi időtartamát 12 hétre növelte, rendelkezett arról, hogy a kiskorú gyermekek szülői beleegyezés nélkül is végeztethetnek terhességmegszakítást, lehetővé tette az abortuszt támogató hirdetések megjelenését és tisztázta, hogy a nő semmilyen körülmények között nem tekinthető illegális magzatelhajtás bűnrészesének.[16]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
