Horváth László: Parlamenti választások Szerbiában, Montenegróban és Macedóniában (PSz, 2017/1., 95-111. o.)

A 2016-os esztendő meghatározó volt az egész Nyugat-Balkán számára, hiszen a régió három államában is parlamenti választásokat tartottak. Szerbiában és Montenegróban egyaránt az Európai Unióhoz való csatlakozást támogató politikai erők kaptak ismételt felhatalmazást a kormányzásra, és Macedóniában is Európa-barát kormány alakulhat, mivel a parlamentbe jutott pártok mindegyike integrációpárti. A választások eredményeinek tükrében továbbra is a regionális megbékélés, a jószomszédi együttműködés és a gazdasági kormányzás lesznek a kormányzati cselekvés meghatározó elemei, mely egyaránt szolgálja a régió egészének a fejlődését és stabilitását. Rendkívül fontos ez akkor, amikor a közelmúltban újbóli igazolást nyert az az állítás, hogy a térség egyes államainak belső és külső békéje továbbra is rendkívül törékeny, s hogy külső támogatás nélkül csak nehezen fenntartható. A választások eredményei és eseményei bebizonyították azt is, hogy nem mindenki számára kívánatos a jelenlegi haladási irány. Az Európai Unió válságából, a csatlakozási tárgyalások változó dinamikájából és az átalakuló világrendből eredő bizonytalanságok is közrejátszottak abban, hogy a tárgyalt államok lakosságának körében újabb népszerűségvesztésen esett át a nemzetközi szervezet. Egyértelművé vált, hogy amennyiben az Európai Unió rövid időn belül nem rendezi sorait és nem teszi magát vonzóbbá és a súlyának megfelelően láthatóvá a térség államaiban, félő, hogy egyéb forgatókönyvek is valós támogatást nyerhetnek. Az idei esztendő egyaránt meghatározó az EU és a Nyugat-Balkán számára, hiszen Németországban szövetségi, Franciaországban pedig elnökválasztást tartanak.

A 2016-os esztendőben, a Nyugat-Balkán több államában is parlamenti választásokat rendeztek. Áprilisban Szerbiában, októberben Montenegróban, decemberben pedig Macedóniában dönthettek a választásra jogosultak az új parlamentek összetételéről.[1] Jugoszlávia nehézségektől cseppet sem mentes felbomlási folyamatában e három állam volt az, amelyeknek sikerült békében lezárni a korábbi évek "szorosabb együttműködését", majd megválni egymástól. Az egykori délszláv tagállamok közül Montenegró bizonyult Belgrád vonatkozásában a leghűségesebbnek. Az ország egészen a 2006 júniusában kikiáltott függetlenségéig

- 95/96 -

a legszorosabb kapcsolatot tartotta fent a fővárossal. A dezintegrációs folyamat elindulását követően 1992. április 27-től Jugoszláv Szövetségi Köztársaság, majd 2003. február 4-től Szerbia és Montenegró néven alkotott a két entitás államközösséget. Macedónia ezzel ellentétben már az elsők között szinte "észrevétlenül" távozott a föderációból. A történelme során először 1944-1945-ben[2] Jugoszlávián belül részleges önállóságot kapó tagállam függetlenségét az 1991. szeptember 8-án megrendezett eredményes népszavazást követően, 1991. november 20-án kiáltotta ki, nyerte el.

1. Előzmények

Egyik, az elemzés tárgyát képező balkáni állam esetében sem jelenthetjük ki teljes mértékben azt, hogy egy kiegyensúlyozott négyéves parlamenti ciklus előzte volna meg a szóban forgó választásokat. Szerbiában két év elteltével - eltérő indokkal ugyan - adódott lehetősége a választópolgároknak ismét, hogy a szavazóurnák elé járuljanak. A másik két tárgyalt államban tapasztalt belpolitikai feszültséghez hasonló itt nem volt érzékelhető, de a magas népszerűségi mutatók ismeretében úgy döntött a vezető kormánypárt, hogy meghosszabbítja mandátumát és előrehozott választásokat ír ki. A korábbi választásokhoz hasonlóan, most is számos rendellenesség történt a választások során, amelyek azonban eltörpülnek az elemzésben tárgyalt másik két országgal összehasonlítva.

Montenegróban, igaz, egy teljes négyéves parlamenti ciklust követően tartottak választásokat, a kormány csak komoly kompromisszumok árán tudta kitölteni megbízatását. 2016. január 27-én a kormányzó Szocialisták Demokratikus Pártja kezdeményezésére tartott bizalmi szavazás során, előzetes megállapodás alapján a parlamenti ellenzék egy része is támogatta - egy miniszterelnök-helyettesi, négy miniszteri, parlamenti elnöki és közigazgatási helyekért cserébe - annak az őszi választásokig történő hivatalban maradását.[3]

A macedón választásokat rendkívül mély és elhúzódó válság előzte meg, amely a 2014. áprilisi választások után vette kezdetét. A választásokat követően az ellenzéki Macedón Szociáldemokrata Szövetség (SZDSZM) a választások elcsalásával vádolta meg a győztes Nikola Gruevszkit, a Belső Macedón Forradalmi Szervezet (VMRO) elnökét, valamint a mögötte álló jobboldali koalíciót és bojkottálta a parlamenti munkában való részvételt. A pattanásig feszült helyzetet fokozta, hogy 2015 elején a miniszterelnök államcsínykísérlettel gyanúsította meg az SZDSZM elnökét, Zoran Zaevet. A baloldali pártelnök ezt követően nyilvánosságra hozta Gruevszki és kormánya tagjainak illegáli-

- 96/97 -

san lehallgatott telefonbeszélgetéseit. A hangfelvételek a szociáldemokraták szerint azt hivatottak bizonyítani, hogy a kormánykoalíció több választás alkalmával is csalással jutott előnyhöz, valamint hogy el kívánta tussolni a nyomozást egy a rendőrök által megölt 22 éves fiatalember esetében. Az ellenzék vádpontjai között szerepelt továbbá, hogy megközelítőleg húszezer személyt (köztük politikusok, bírák, rendőrök) hallgattak le törvényellenesen. A hangfelvételek nyilvánosságra kerülése után kormányellenes tömegtüntetések sorozata vette kezdetét Szkopjéban. A belpolitikai válságból való kilábalás mérföldkövének számított a négy fő párt[4] között az Európai Unió közvetítésével 2015. június 2-án[5] létrejött Przsinói Megállapodás.[6] A helyzet konszolidálását volt hivatott elősegíteni az Európai Bizottság által kiadott Sürgős Reform Prioritások[7] című dokumentum is. A Przsinói Megállapodásban foglaltaknak megfelelően az SZDSZM parlamentbe való visszatérése után 2015 októberében megalakult a közös VMRO-SZDSZM, ún. Przsinói Kormány. A megállapodások és reformkísérletek ellenére, megfelelő feltételek hiányában a Przsinói Megállapodás Kiegészítő Jegyzőkönyvében[8] előrelátott - a parlament 2016. februári feloszlatását követőn - 2016. április 24-i időpontban nem sikerült az előrehozott választásokat megtartani. A május 18-i alkotmánybírósági döntésnek köszönhetően, amely megsemmisítette a parlament feloszlatását kimondó határozatot, újból összeülhetett a parlament. A törvényhozó testület első számú intézkedései között semmisítette meg az időközben újabb négypárti megegyezésben rögzített 2016. június 5-i választási időpontot. Az SZDMSZ kormánytagok lemondásával pedig visszaállt a VMRO-DPMNE-

- 97/98 -

DUI kormánykoalíció. A helyzetet bonyolította, hogy Ivanov államfő áprilisban összesen 56, a lehallgatási botrányban érintett magas rangú ellenzéki és kormánypárti képviselőt részesített elnöki kegyelemben. Szembesülve azonban döntése következményeivel, a tömegtüntetésekkel és zavargásokkal, részben nemzetközi, részben pedig ellenzéki nyomásra június 6-án visszavonta az amnesztiát, a négy fő párt pedig 2016. július 20-án újabb Megállapodást kötött.[9] A Megállapodás tartalmában elért előrehaladást a pártok az értékelésre előrelátott augusztus 31-i időpontig elégségesnek ítélték és az előrehozott parlamenti választások időpontját 2016. december 11-ben határozták meg. Szeptember 2-án a Przsinói Megállapodás mintájára 100 nappal a választások előtt az SZDSZM részvételével új kormány alakult, október 17-én pedig a képviselők egyhangú döntése mellet feloszlatta magát a parlament.