Minden olyan ország, amely az Unió határát fogja képezni keleten, a bővítést követően kétszeres feladattal kell, hogy megbirkózzon. Egyrészt, mint tagállam célországgá válhat a migránsok szemében, s rendelkezzék bár nyugati társainál a csatlakozáskor gyengébb gazdasággal, az unióhoz tartozás maga már a jólét képzetét erősíti sok ember választásánál. Figyelembevéve az unió déli tagországainak csatlakozáskori gazdasági állapotát és a jelenlegi helyzetüket, gazdaságuk megerősödése optimistává teheti azon személyeket, akik az unió keleti határát jelentő országokat célozzák meg. A dél-európai országok is csatlakozásukat megelőzően tranzit-országoknak számítottak, a migránsok rajtuk keresztül közelítették meg a gazdaságilag fejlettebb uniós országokat. Ezek a jelenlegi tagországok korábban maguk is kibocsátó-országok voltak, gondoljunk csak a spanyol vagy olasz munkások tömegére, akik legálisan vagy illegálisan dolgoztak a tagországokban. A trend mára megfordult, hiszen ezek az országok is már cél-országként szembesülnek a migrációs kérdéssel, az uniós támogatások okozta gazdasági fejlődés, az életszínvonal megemelkedése vonzóvá tette őket. Az már csak "részletkérdés" sok migráns számára, hogy az Unió maga is válságos korszakát éli, valamint, hogy ilyen arányú bővítés még nem volt a történetében. Már ez a két tény is azt feltételezné, hogy a szegényebb volt szocialista országok csak hosszú távon számíthatnak helyzetük olyan mérvű javulására, mint amely a korábbi bővítésben részt vett országoknál végbement.
Másrészt, a csatlakozó országoknak meg kell birkózniuk azzal az uniós elvárással, hogy szűrő módjára a keleti migrációs nyomást kezeljék. Fel-
- 153/154 -
vetődik a kérdés, hogy az olyan kis területű országok, mint amilyen Észtország, Lettország vagy Litvánia nem lesznek-e gyenge pontjai az Unió keleti határának. Az utóbbi időben Észtországban is - hasonlóan a többi csatlakozó országhoz - egyre gyakrabban vetődött fel, hogy milyen migrációs trendek várhatóak: egyrészt az észt állampolgárok mennyire fognak majd késztetést érezni, hogy gyarapítsák a nyugat- illetve észak-európai migránsok számát, illetve az országba várható lesz-e jelentősebb migráció (főképpen Oroszországból, hiszen az észt függetlenséget követően azok az oroszok, akik az országban maradtak most jobb helyzetben vannak azokhoz képest, mint akik Oroszországba távoztak). Kérdés az is, hogy mennyire lehet számítani azon észt etnikum (illetve leszármazottainak) visszatelepedésére, amely még a szovjet időkben hagyta el hazáját a fejlettebb országokat megcélozva.
Tanulmányozva az Észtországon belüli földrajzi munkaerő-áramlás és a munkabér kapcsolatát, segít megérteni az országon belüli migrációt előidéző okokat. Más országokhoz hasonlóan a regionális munkabér-különbségek Észtországban is megfigyelhetőek: a fővárosban a jövedelmek hagyományosan 20%-al magasabbak az átlagos észt bérekhez képest, míg az ország többi részén hasonló arányban alacsonyabbak. Ez magyarázható a fővárosnak a gazdasági élet terén betöltött domináns szerepével.
A kereset nagyságát befolyásolja a munkahely-változtatás módja, nem mindegy, hogy önként változtat valaki munkahelyet vagy áthelyezik. Egy másik munkahelyre áthelyezett, illetve elmozdított dolgozónak 15%-kal kevesebb a fizetése másokéhoz képest. A közbenső (átmeneti) munkanélküliség is alacsonyabb bért jelent, de ez csak a főváros esetében jellemző. Az életkort tekintve nem vehető észre különbség az idősebbek és fiatalabbak keresete között, a kor nem determináló tényező. Fiatalnak lenni tehát nem jelent sem több, sem kevesebb bért. Egy adott kisebbséghez tartozás hátrányt jelent a kereset nagysága szempontjából, de ez a hatás csak a fővárosban szignifikáns. Ez magyarázható azzal, hogy a nagyobb jövedelmű magasabb tisztségeket betöltők aránya Tallinnban lényegesen magasabb, és ezek a személyek elsősorban észtek. Ugyanez állapítható meg a nők ese-
- 154/155 -
tében is, vagyis a fővárosban relatíve alacsonyabb bért kapnak a férfiakhoz képest. Megjegyezendő még, hogy a nők kevésbé mobilak, mint a férfiak, nehezebben határozzák el magukat a munkahely megváltoztatására.
Mind a vidéket, mind a fővárost jellemzi a munkavállalók vándorlása, mégis inkább a fővárosból kifelé a meghatározó. Ez érdekes, mivel a munkabér alapján a fővárosba irányuló lenne kedvezőbb. Ez azt jelenti, hogy a munkahely-változtatással kapcsolatos döntésnél a kereseten kívül más is szerepet játszik. Az egyes térségek közötti munkaerő vándorlás - feltehetőleg - kapcsolatba hozható az aktuális vándorlást megelőző munkahelykeresésekkel, másképp nehezen lenne megmagyarázható, hogy az állást kereső személy az új környezetben rögtön kedvezőbb bérű helyet talál, mint a helyi dolgozó. Levonhatjuk azt a következtetést, hogy az észtek azt követően vándorolnak, amikor már más térségben feltérképezték a lehetőségeket és megtaláltak a számukra megfelelő munkát. Az előzetes tájékozódás inkább tekinthető általánosnak a fővárosból történő elvándorlás esetében, hiszen a fővárosban a bérek magasabbak, mint vidéken.[1]
A bér és az előzetes tájékozódás mellett a migrációt befolyásoló további tényezők a megélhetési és lakásköltségek. Mert bár a bérek magasabbak a fővárosban, a bérleti díjak is relatíve magasabbak, hasonlóan más nagyobb városokhoz, míg a vidéki alacsonyabb díjak ellensúlyozzák az alacsonyabb kereseti lehetőségeket. A rövid távú tervezés esetében, a migrációra hatással lehet a behatárolt órabér, illetve adótámogatás. Ugyanakkor, az e támogatások hatékonysága nem egyértelmű, ezért ez további kutatást igényelne.
Az eddigi megállapítások további következtetés levonására adhatnak okot. Így például a rövid távú tervezés hipotézise alapján elképzelhető, hogy az észtek preferálnák az átmeneti munkavállalást egy másik EU országban.
A balti országok lakóinak száma az EU tagországaiban nem meghatározó. 1998-ban körülbelül 15000 fő volt Észtországból, 7500 Litvániából, 8500 Lettországból. Az összes számadatot figyelembe véve a Baltikum lakóinak
- 155/156 -
eloszlása az EU-ban a következő: 1% észt, 0.3% litván, 0.2% lett. A munkaerő migráció problémát vizsgálva, legelőször is hangsúlyozni kell a balti térség szerepét, mivel a határ menti térségek integrációja releváns az eljövendő uniós bővítésnél. Azon országok, amelyek jelentősen vonzzák a Baltikum munkavállalóit, az EU Balti-tenger térségbeli jelenlegi tagállamai: Dánia, Finnország, Svédország, Németország.[2]
A 2000-es EUROSTAT adatok szerint az EU 15 tagállamában fellelhető Baltikumiak több mint 90%-a a Balti-tenger országaiban (az észtek 98,2%) él. Ezzel egyidejűleg - a balti államok nagyon alacsony lakosságszámának köszönhetően - a Baltikumiak aránya az országokban nem szignifikáns, nem éri el a 0,2%-ot. A legtöbb észt állampolgár Finnországban él, az EU-ban élő észtek 66%-a. A Finnországban működő néhány migrációs hálózat sem nem intézményesített, sem nem játszik meghatározó szerepet a balti országok munkaerő vonzásában. A nemzetközi munkaerő-áramlás uniós következményei a nemzetközi munkaerő mozgás jogi állapotától függnek. A balti államok kis munkaerőpiacának köszönhetően, az EU munkaerőpiacára a baltikumi nyomás nem lesz jelentős, még akkor sem, ha az embereknek biztosítják a szabad mozgást az EU-ban. Ez leginkább Finnországot fogja érinteni, mint Balti-tenger térségbeli fejlett ipari országot kis nyitott gazdasággal. Az általános képzettségi szint a balti államokban - hasonlóan más közép-kelet európai országokhoz - magas és ezért viszonylag nem meghatározó a munkaerőmozgásban. Ha a csatlakozó országokban kiadott diplomákat elfogadják, megjósolható egy kis emelkedés a magasan képzett munkaerőmozgásban Kelet és Nyugat között, és a csatlakozó országokból kivándorló magasan képzett személyek meglehetősen gyorsan egy új béregyensúlyt is okozhatnak. A képzettségi szintet figyelembe véve nem hasonlítható össze az a korábbi alacsonyan képzett munkaerő-áramlás, ami a kevésbé fejlett térségekből irányult az EU-ba, a jövőbeni, a csatlakozó országokból kiinduló alacsonyan képzett munkaerő-áramlással. Az is megjósolható, hogy a reál és nominál bérek, valamint a strukturális munkanélküliség különbségei miatt a legtöbb csatlakozó országban - baltiakat is ideértve - a viszonylag jól képzett emberek fognak az EU-ba távozni, hogy fizikai munkásként dolgozzanak. Nagyon valószínű, hogy a határon átmenő munkaerőmozgás szignifikánsan meg fog nőni a munkavállalók szabad mozgása
- 156/157 -
megvalósulása esetén. A határmenti mozgás magába foglalja a foglalkoztatottak ingázását, vagy a néhány napos, hetes, hónapos alkalmi munkákat. Ezek az emberek az otthonukat és családjukat a szülőhazájukban hagyják, és a keresetüket általában hazaküldik. A munkavállalók szabad mozgásának megvalósulása esetén inkább a balti államok munkaerőpiacára nehezedik erős nyomás, amelynek előidézője a jobban képzett, flexibilisebb munkaerő-migráció. A vándorlók főképp középiskolai végzettségűek lesznek, akik nem tudnak maguknak alkalmas munkát találni. Ők készek arra, hogy külföldön, mint fizikai munkások dolgozzanak, mivel meglehetősen magas fizetést kapnának ahhoz képest, amit otthon keresnek. Tehát a balti térség dolgozóinak lehetséges határmenti mozgása nyomást gyakorolhat a balti államok munkaerőpiacára.
Az EURO szkeptikusok leginkább arra mutattak rá, hogy milyen kockázatot jelent az észt nép számára a bevándorlók beáramlása az uniós csatlakozással összefüggésben. Rámutattak az oroszok bevándorlására Oroszországból, Lettországból, Litvániából[3], és még az olcsó fejlődő országbeli munkaerő miatt is - különösen a törökökre gondolva - aggódtak.
Ismert, hogy a migráció lehetséges és valószínű veszélyt jelent a következő esetekben:
- fizikai akadályok hiánya, ami megakadályozná a migrációt
- a migráció demográfiai bázisa
- jóléti különbségek, értendő itt elsősorban a munkavállalási lehetőség és a bérjövedelem.
A fentiek közül az Oroszországból esetlegesen érkező bevándorlással kapcsolatban a következőt lehet megjegyezni. Észtország csatlakozása esetén az orosz bevándorlás fizikai korlátai jelentősen megnövekednek, és ezért nagy számú letelepedésük lehetetlen. Oroszország csatlakozása az EU-hoz az elkövetkező évtizedekben irreális. Az EU nem engedi meg a tagállamainak, hogy vízummentességben állapodjon meg Oroszországgal vagy más volt szovjet tagköztársasággal, és ez hatékonyan blokkolja az onnan érkező bevándorlást. Ezért az a tény, hogy Oroszországnak számottevő demográfiai bázisa van - Észtországban pedig potenciális jólét - nem
- 157/158 -
játszik számottevő szerepet. Mivel Lettország és Litvánia szintén csatlakozik az EU-hoz, a fizikai határok a bevándorlást abból az irányból nem zárják ki, a visszatelepülés folyamatosan könnyebbé válik a balti országok állampolgárai számára a nem-állampolgárokhoz képest. Ez utóbbiak csak akkor költözhetnek Észtországba, ha találnak maguknak munkát. Megjegyezendő, hogy bár az oroszok száma Lettországban, Litvániában és Észtországban körülbelül egyenlő, nem alkotnak olyan demográfiai bázist, ami Észtországot bevándorlással veszélyeztetné, feltételezve, hogy semmilyen katasztrófa vagy rendkívüli állapot nem következik be. Tehát, a három csatlakozó balti állam esetében a fizikai határok megszűnnek, de a tagállami státus stabilitást és fejlődési lehetőséget biztosít, ami valószínűleg redukálja a kivándorlást. Figyelembe véve a tagállami helyzettel járó lehetőségeket, és a gazdasági aktivitást, amely előfeltétel a kormányzat számára, feltűnő különbség az észtországi és többi balti állam életszínvonala között nem valószínű. Litvánia és Lettország nem-állampolgárai számára nem lesz vonzó valamilyen munkahely miatt Észtország felé elmozdulni, nem várhatják, hogy az új bérük olyan magas lesz, ami fedezné a vándorlás utazási költségeit.
Potenciális kivándorlók - elsősorban - a jobban képzett, 18-35 év körüli emberek. A képzettebb emberek esetében ugyanis a jólétük terén történő javulás fontosabb, mint egy erős, saját nyelvű közösség a cél-országban. A Szovjetunió összeomlása következtében a korábbi Szovjet Tagköztársaságokban fellelhető orosz közösségek, beleértve a Balti országokat, eltávolodtak egymástól. Mostanság már a helyi kormányzattól és kulturális központoktól függenek, mintsem a korábbi központ hatásától, Moszkvától. Az Európai Unióba bevándorolni szándékozók migrációja kapcsán a következőt kell elmondani. A fejlődő országok korábbi vagy jelenlegi polgárainak tízmilliója dolgozik valamely tagállamban s ők az Észtországba irányuló bevándorlás demográfiai bázisát képezik, mivel leggyakrabban nincsenek fizikai korlátok az Ázsiából és Afrikából illegálisan érkezők számára.
Figyelembe véve azt, hogy milyen kevés ázsiai vagy afrikai vonással rendelkező ember él Észtországban, ők meglehetősen nehezen tudnának illegálisan letelepedni, mivel külsőleg nagyon különböznek a lakosságtól, és ez gyorsan beazonosítaná őket. Szintén megjegyezhető, hogy az életszínvonal Észtországban az elkövetkező években valószínűleg az EU átlag alatt fog maradni, és ezért nem hasznos oda menni és munkát keresni. Egyesek azt is felvetették, hogy mivel az ország népsűrűsége három és félszer kisebb, mint az EU-átlag, ezért elképzelhető jelentős számú ember
- 158/159 -
beáramlása. Ugyanakkor, ha az emberek a lakóhelyeiket a kisebb népsűrűségű területek előnyben részesítése alapján választották volna meg, a hatalmas városok soha nem jöttek volna létre.
Észtország éves bevándorlási kvótája - külföldieknek az országba történő bevándorlása, amely esetben külföldi az a személy, aki nem észt állampolgár - nem haladhatja meg Észtország állandó lakosságának 0,05%-át. A bevándorlási kvóta keretein belül a belügyminiszter a tartózkodási engedély kérvényezése szerint, a tartózkodási engedély kibocsátása és az éves jegyzék alapján dönthet a kvóta szétosztásáról (de minden észtnek joga van a kvótán felül az észtországi letelepedéshez). A kvóta alól számos kivétel van, így nem vonatkozik észt állampolgár házastársára, vagy olyan külföldire, aki ideiglenes tartózkodási engedélyt kapott, mivel házastársa állandó[4] jelleggel Észtországban tartózkodik.
Szintén nem vonatkozik észt állampolgár kiskorú gyermekére, fiatalkorú gyermekére, szülejére, nagyszülejére, illetve gyámoltjára, vagy olyan külföldi ezen hozzátartozóira, aki Észtországban engedéllyel tartózkodik, és ezt a tartózkodási engedélyt azon célból kapta meg, hogy egy állandóan Észtországban tartózkodó közeli hozzátartozóval letelepedjen. Az Európai Unió, az Egyesült Államok, Norvégia, Izland, Svájc és Japán állampolgáraira szintén nem vonatkozik a bevándorlási kvóta. Ugyanakkor a külügyminiszter mentesítést adhat a bevándorlási kvóta alól a gazdasági miniszter, pénzügyminiszter, kulturális miniszter és az oktatási és kutatást felügyelő miniszter indokolt előterjesztése alapján meghatározott személyeknek, ha a gazdasági, oktatási, tudományos, kulturális fejlődéshez ezt az ország nemzeti érdeke indokolja.[5]
Jogalap szükséges ahhoz, hogy egy külföldi Észtországba belépjen illetve tartózkodjon. (munkavégzés céljából történő beutazáshoz munkavégzési engedély). Jogalap lehet: tartózkodási engedély (állandó vagy ideiglenes, ez utóbbi időtartama 5 év); vízum; tartózkodáshoz való jog valamely nemzetközi egyezményből fakadóan; tartózkodáshoz való jog, amely vízum-kötelezettségtől való eltekintésről szóló kormányzati döntésből fakad; jog vagy kötelezettség amely közvetlenül törvényből, bírósági határozatból vagy közigazgatási határozatból fakad. A külfölditől megkövetelik, hogy elhagyja az országot, amennyiben a törvényből egyértelműen
- 159/160 -
következik, hogy tartózkodásának alapja lejárt és nem kerül meghosszabbításra, valamint nincs más tartózkodásra feljogosító alapja.[6]
Amennyiben a külföldi önként nem tesz eleget annak a hivatali utasításnak, hogy elhagyja az országot, kiutasításra kerül sor. A kiutasításra a távozásra felszólító utasítás kötelező végrehajtására vonatkozó határidő lejártát követően sort kell keríteni. Az utasítás határidejének lejáratát megelőzően, úgyszintén a pereskedésre rendelkezésre álló határidő lejáratát megelőzően, valamint akár előzetes utasítás hiányában is sort lehet keríteni a kiutasításra, ha ez szükséges a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a közerkölcs alapjainak védelmében, vagy bűncselekmény megelőzése érdekében illetve amennyiben az illető a felügyeleti intézkedéseknek nem tett eleget. Amennyiben a külföldi illegálisan lépett be Észtországba, előzetes felszólítás és közigazgatási bírósági engedély hiányában is kiutasítható.[7] Figyelembe véve a migráció hagyományos tényezőit megállapítható, nagy számú bevándorlók áramlása Észtországba az EU csatlakozást követően nem tűnik valószínűnek.
Az 1990-es években az észtek visszavándorlása alacsony volt. Azonban fontos rámutatni arra, hogy nyugatról is történt visszavándorlás Észtország függetlenné válása óta -a függetlenné válást megelőzően nem volt - bár a visszavándorlók száma kevés, mivel a többség még mindig a szovjet utódköztársaságokból illetve a balti államokból jött. A generációkat vizsgálva megállapíthatjuk, hogy nincs jelentős generáció szerinti megoszlás azoknak a leszármazóknak visszatérését tekintve, akiknek felmenői a századforduló táján vándoroltak ki Oroszországba, ugyanakkor tekintélyes azon személyek között, akik a II. világháború alatt mentek nyugatra, és ez megállapítható a leszármazóiknál is.[8] Azok alkotják a nyugatról visszatérők többségét, akik Észtországban születtek és nőttek fel. Nagyon kevés az olyan visszatért, aki nyugaton született és visszatérésük lehetősége meglehetősen csekély. Mindenképpen rá kell mutatni arra, hogy a különbségektől is eltekintve, az észt diaszpóra idősebb generációjának visszatérése
- 160/161 -
még mindig relatíve csekély. Ugyanakkor, nagy a visszatérés lehetősége azoknál, akik a szovjet éra alatt vándoroltak ki, ők leginkább az észt diaszpóra fiatalabb generációjában találhatóak. Különbségek láthatók az észt diaszpóra visszavándorlása és az ezt befolyásoló tényezők között is. Nagyobb számú nyugati észt vándorolt vissza egyedül, a volt szovjet tagköztársaságokból és más balti államokból pedig egész családok tértek vissza. A hazatérést befolyásoló tényezők esetében elsődleges az anyaország és az ezzel kapcsolatos észt identitás. Másodlagos faktor volt az a kívánság, hogy a szaktudásuk tapasztalatait Észtországban használják fel, és az ingatlantulajdon visszajuttatása is fontosnak számított. A keletről történő visszaáramlást az is befolyásolta, hogy stabilabb és jobb gazdasági helyzetben volt Észtország az utódállamokhoz képest. A nyugati országokból érkezők nagy többségben városokban laknak, főképp Tallinnban, Tartuban és Parnuban. A városi lakosság meglehetősen kis részét alkotják a keletről érkező észtek, ők inkább szétszóródnak az országban, elsősorban észak-keleten. Tapasztalható volt, hogy a nyugatról érkezők jobban felkészültek a visszatérésre és könnyebben beilleszkedtek a mindennapi életbe.[9]
A külföldön élő észtek és azok leszármazóit tekintve általánosságban elmondhatjuk, hogy visszatérésük lehetősége meglehetősen csekély. Főképpen azok az emberek térnek vissza, akik az anyaországban születtek, és akik nemrégen mentek nyugdíjba valamely nyugati országban; nagyon kevés az olyan visszatérő, aki külföldön született. Ha ez a trend folytatódik, az észt diaszpóra hazatérése hamarosan alábbhagy, mert akik az 1930-as évek végén és 1940-es években születtek elérik a nyugdíjkorhatárt, illetve számszerűleg hamarosan meghaladják őket azok, akik külföldön születtek. Ezzel egy időben nagyon érdekes lesz azt megfigyelni, hogy az észt diaszpóra azon tagjai, akik az 1950-es években születtek, mit fognak tenni, amikor elérik a nyugdíjkorhatárt. Ez a legelső és legnagyobb olyan észt generáció lesz, amely nem Észtországban született, és meglehetősen sokuk rendelkezik erős észt identitással. Ez meg fogja válaszolni azt a kérdést is, hogy mi az előfeltétele a nyugati észtek visszaáramlásának: az észtországi gyermekkor, vagy az erős észt identitás. Minél inkább eltűnik az életszínvonalbeli különbség a nyugati országok és Észtország között, annál inkább relevánssá válik ennek a kérdésnek a megválaszolása.
- 161/162 -
A szovjet blokk összeomlása után sokat hallhattunk egy jövőbeni tömeges migráció lehetőségéről, amely a Nyugat felé irányulna. A jövedelmek és az életszínvonal közötti óriási különbségek, egy új élet lehetőségének az álma a nyugati országokban mind - mind a korábbi szovjet blokkból irányuló migráció képét vetítették elő. A gazdasági motívumokhoz akkor még geopolitikaiak is járultak, mint háborúk és etnikai konfliktusok. A Balti-tenger délkeleti országai számára felvetődő Uniós tagság a skandináv országokban hangsúlyozottá tette a potenciális munkaerő-áramlásról szóló vitákat.[10] A csatlakozó országokból kiáramló emberek száma Nyugat-Európa - különösen Németország - felé az 1990-es évek első éveiben jelentősen megnőtt. Az 1990-es évek közepétől ez a kiáramlás ugyanakkor lelassult és ez érvényes a skandináv országok esetében is. Ezzel szemben a rövid-távú migrációs mozgások felerősödtek. Ennek egyik oka, hogy a legtöbb OECD ország eltörölte a vízum-kötelezettséget a rövid távú látogatások esetén. A potenciális bevándorlás az északi országok térségeibe elég nagynak tűnhet a munkavállalók szabad mozgásának jövőbeni megvalósulása esetén Észtország, Lettország, Litvánia és Lengyelország illetve a többi EU ország között. Eleinte a fő húzó tényező a lényegesen alacsonyabb jövedelem és a kilátás a sokkalta nagyobb jövedelemre és anyagi jólétre. A faktorok erőssége nagymértékben a gazdasági fejlődéstől függ, illetve attól, hogy a jólét hogyan oszlik meg a tagjelölt országok között. Ha a szakemberek nagyobb csoportja folyamatos fejlődést vár mind a saját, mind a családja otthoni életszínvonalát tekintve, akkor ez lecsökkenti a potenciális kivándorlást. Nem szabad elfelejteni, hogy a munkavállalók migrációja az alacsonyabb jövedelmű országokból a magasabb jövedelműek felé általában az anyagi javak nagymértékű mozgásához vezet, az előbbi irányába. Ezek mozgása alapjában véve a kivándorlás fő motiválója, legalábbis eleinte. A fiatalok esetében sokan azért vándorolnak ki, hogy pénzt küldhessenek haza. A szakértők úgy becsülik, hogy a munkaerő a második legnagyobb világgazdasági alkotóelem a kőolajtermékeket követően.
A skandináv országokban - különösen Finnországban és Svédországban - most a munkaerőhiánynak számos jele látható, az 1990-es évek
- 162/163 -
elejének rövid magas munkanélküliségét követően. Hosszú távon a felmerülő demográfiai struktúra az összes északi országban egy egyre fontosabb kérdést vet fel: vagyis, hogy hogyan lehet kezelni az általános munkaerőhiányt. Itt megjegyezendő, hogy a másik oldalon azonban mind a szakszervezeti, mind a munkaerő-piaci politika még mindig az erősen szabályozott munkaerőpiacnak kedvez.
Az északi országokat választó bevándorlók aránya nagymértékben fog függeni más észak-európai országok munkaerő-piaci helyzetétől, így elsősorban a németországitól. Ezek és más közreható tényezők elég erősnek számítanak ahhoz, hogy megakadályozzák a skandináv országok felé irányuló tömeges migrációt.■
- 163 -
JEGYZETEK
[1] Toomet, O.: The Immediate Returns to Internal Migration. The Estonian Case, Harmonisation and Freedom in the Economic Policy of Estonia Integrating with the European Union , 2001.
[2] Paas, Tiiu-Eamets, Raul-Masso, Jaan-Rööm, Marit: Labour Market Flexibility and Migration in the Baltic States: Macro Evidences, Faculty of Economics and Business Administration, Working Paper Series, 2003.
[3] Palk, Paavo: Effect of the EU on Migration in Estonia, EBS Review, 1999.
[4] Aki legálisan legalább 183 napot Észtországban tölt, feltéve, hogy az országon kívül nem tölt el évente egymást követő 90 napnál többet.
[5] Aliens Act (RT I 1993, 44, 637).
[6] Aliens Act (RT I 1993, 44, 637).
[7] Obligation to Leave and Prohibition on Entry Act (RT I 1998, 98/99, 1575).
[8] Luule, Sakkens: Migration of the Elderly, Estonian Interuniversity Population Research Center, Tallin, 2000.
[9] Kulu, Hill: Ethnic Return Migration from the East-West: The of Estonia in the 1990s, Europe-Asia Studies, 2000.
[10] Persson, Lars Olof-Neubauer, Jörg: East-to-West Migration and Labour Market Integration in the Baltic Sea Region, Estonica Artiklid Sürtolaisuus-Migration, 2001.
Lábjegyzetek:
[1] Friedery Réka, Tudományos segédmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, E-mail: friedery@jog.mta.hu
Visszaugrás
