A tanulmányt általános elméleti megközelítéssel kezdem. Nem tekinthetünk el ugyanis attól a körülménytől, hogy éppen túl vagyunk az általános országgyűlési választásokon. A kampány során pedig elhangzottak olyan, valószínűleg sokak, a jogászok számára pedig bizonyosan megdöbbentő kijelentések az Alaptörvényt illetően, amelyek választ igényelnek. A világosság érdekében: volt olyan politikus, aki szerint Magyarország ma nem jogállam, az erkölcstelenség törvényei nem köteleznek, az Alaptörvény sem. Győzelme esetén miniszterelnökként ezért nem esküdött volna fel az Alaptörvényre. Ez a kijelentés - ha valóban így hangzott el, és nem csak a sajtó erősítette fel -, gyakorlati relevanciavesztése ellenére azért megdöbbentő, mert 2011-ben az alkotmányozó hatalom ugyan hatályon kívül helyezte a korábbi ideiglenes Alkotmányt, és új Alaptörvényt alkotott, de az Alkotmány érvényességének és kötelező erejének vitatása senkinek nem jutott eszébe. Sőt, a rendszerváltozás meghatározó pillanatában sem merült fel a népköztársasági Alkotmány és a jogrendszer formai kötelező erejének vitatása. A rendszerváltozás szimbolikus alkotmánymódosítását, az 1989. évi XXXI. törvényt formálisan a korábbi szabályok betartásával fogadta el az Országgyűlés. Ha tehát ma ilyen döbbenetes kijelentés elhangzik, az választ igényel. Az Alaptörvény legfőbb védelmezésére hivatott Alkotmánybíróság tagjaként nem kerülhetem el ezért, hogy az Alaptörvény jogi minőségéről, legalitásáról, legitimitásáról, értékrendjéről, kötelező erejéről ejtsek néhány szót. Miként azt sem, hogy feltegyem a kérdést, hogy aki elutasítja a jog kötelező erejét, vajon számíthat-e az Alaptörvény és az azon alapuló magyar jogrendszer védelmére közjogi viszonyaiban?
Az utóbbi kérdést itt és most nem fogom tudni megválaszolni, de megfontolásra ajánlom az angolszász jogrendszer két elvét. Az egyik az angol equity-bíráskodásból ismert szabály, mely szerint aki méltányos jogvédelmet igényel, annak tiszta kézzel kell érkeznie a bíróságra. A másik az a szabály, amelynek értelmében az, aki megsérti a bíróságot (például egy bírósági döntést önként nem hajt végre), az ugyanattól a bíróságtól felperesként többé nem kérhet jogvédelmet.
Az első kérdésre viszont válaszolni lehet. Az Alaptörvény és az azon alapuló jogrendszer mindenkire nézve kötelező. Ez alól nincs kivétel. Nem lehet válogatni. Ennek elfogadása és kikényszerítése nélkül nincs jogállam.
Ha az Alaptörvényre csak mint jogi szabályra, normára kérdezünk rá, akkor a szó szoros értelmében a legitimitás önállóan nem vizsgálható, mert nem választható el legalitásától (az érvényességétől). Az Alaptörvény esetén az érvényességet komolyan nem is szokták kétségbe vonni. Más a helyzet akkor, ha az Alaptörvény értékeit és a rá épülő állami (hatalmi) berendezkedést vizsgáljuk. Napjaink vitái is ezzel kapcsolatosak, és a magam részéről is helyesebbnek tartom - amint ez a Nemzeti hitvallásban tükröződik is -, ha az alkotmányt nem kizárólag egy jogalkotói produktumként, hanem egy ország életének keretét biztosító alapvető és élő szabályozásnak tekintjük.
Egy alkotmány értékrendje két jól elkülöníthető forrásból fakad. Az egyik forrást az univerzális, a jog létrehozásával és tartalmával kapcsolatos általános követelmények jelentik. A másik forrást a történeti kötöttségű, az alkotmányos hagyományokat és az alkotmányt létrehozó nemzet sajátos, konkrét elvárásaiban találjuk. Azt látjuk, hogy az Alaptörvény körüli viták közvetlenül sem az univerzális, sem a történeti kötöttségű értékeket nem érintik. Senki nem vonja kétségbe a törvény előtti egyenlőséget, vagy az alkotmányos intézményrendszer hatalommegosztásra épülő szabályozásának alapjait. A legtöbb kifogás az Alaptörvény elfogadásának gyorsaságára, esetleg egyoldalúságára, a Nemzeti hitvallásra, a házasság és a magzat védelmére vonatkozó szabályozásra, az Alkotmánybíróság hatáskörének átalakítására, a független, minősített többségű választást igénylő, hosszú távra szóló állami tisztségek számára irányul. Vegyük sorra ezeket.
Az Alaptörvény előkészítésére bőséges idő állt rendelkezésre, minden tudományos műhely, politikai csoportosulás kifejthette és ki is fejtette a véleményét. Ez az Országgyűlés honlapján ma is olvasható. Az eredmény kompromisszumos szöveg elfogadását kizáró konglomerátum volt, amelynek egyik végpontján a történet alkotmány felélesztése, a másikon a korábbi ideiglenes Alkotmány szövegkorrekció melletti továbbélése állt. Meggyőződésem szerint - amit alátámasztanak az egykori Alkotmány-előkészítő eseti bizottság munkacsoportjainak szövegei - nem volt lehetséges olyan alkotmány-szöveget megfogalmazni, amelyet mindenki el tudott volna fogadni. A nemzeti hagyományok és
- 3/4 -
az aktuális "divatokat" tükröző szabályozási igények között olyan különbség volt, amely vagy az alkotmányozásra alkalmas parlamenti többség teljes meghátrálását, vagy pedig egy, a parlamenti kisebbség által szükségképpen vitatott szöveg elfogadását jelenthette. Ehhez képest nehezen vitatható, hogy 2011-ben nem lehetett eltekinteni attól, hogy az egy évvel korábban az egyéni választókerületek képviselői helyeinek több mint 98%-át eredményező választói akarat új alkotmányos berendezkedést igényelt.
Az eredmény, az Alaptörvény szövege mindezek ellenére hangsúlyosan kiegyensúlyozott. Nem élesztette fel a történeti alkotmányt, de visszatért a jogfolytonossághoz, mégpedig úgy, hogy az 1989 végétől sok módosítás mellett hatályban volt ideiglenes Alkotmányt is figyelembe vette. Értékrendjébe beépült a magyar közjogi hagyomány, az előző évtizedek közjogi fejlődése és az aktuális (nemzetközi és uniós) jogi kötöttségeket sem mellőzte. Az már semmiképpen nem az alkotmányozónak felróható körülmény, hogy az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény Átmeneti rendelkezéseit nagyrészt megsemmisítő döntése kényszerpályára állította, és ezzel idő előtti módosításokra kényszerítette az Országgyűlést. Szintén nem volt maradéktalanul előrelátható az a nagyrészt vitatható jogi alapokon nyugvó nemzetközi nyomás, amely további módosításokhoz vezetett. Van persze néhány olyan kérdéskör, amely fölösleges konfliktusokat hozott - mint a bírák, ügyészek nyugdíjazása - de ezek nem tartoztak az Alaptörvény értékrendjének megkerülhetetlen lényegéhez.
A Nemzeti hitvallás és az Alapvetés ezzel szemben az Alaptörvény fontos részei. Ha ezeket alaposan megnézzük, egyetlen olyan rendelkezést sem találunk, amely ne kapcsolódna szorosan valamely univerzális vagy hagyományos magyar alkotmányos értékhez. Arra, hogy milyen valótlan tartalmat szokás ezeknek tulajdonítani, most nem tudok részletesen kitérni, az mindenesetre tény, hogy a valótlan állítások alkalmasak arra, hogy az Alkotmány értékrendjének és általában az alkotmányos berendezkedés elfogadottságát gyengítsék. Csak példaként: jellemző valótlanság, hogy az Alaptörvény Magyarországot keresztény államként határozná meg. Az Alaptörvény B) cikke az ideiglenes Alkotmánnyal egyezően független, demokratikus jogállamként definiálja Magyarországot, és a Nemzeti hitvallás is csak Szent István államalapításával összefüggésben említi a keresztény Európát, illetve a kereszténység nemzetmegtartó szerepének elismerésére utal. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy ez a keresztény állam meghatározása lenne.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
