Duna Palota és Kiadó, Budapest, 2006. 430 p.
Vermes Miklós 1971-ben a Kriminológia alapkérdései címen megjelentetett monográfiája óta hiányzik a bűnügyi tudományokkal foglalkozó magyar szakemberek könyvespolcáról egy olyan könyv, amely nem a kriminológia valamely részterületével foglalkozik, hanem valamivel átfogóbb képet kíván fölvázolni. Korinek László, tanszékvezető egyetemi tanár, a Rendészeti Szemle főszerkesztője, volt rendészeti helyettes államtitkár könyve így több évtizedes hiányt pótol a különböző kriminológiai elméletek, azaz a bűnözés okait vizsgáló gondolati rendszerek összefoglalását, átfogó történeti ismertetését és kritikai elemzését tartalmazó munkájával. Előrebocsátva, hogy a korszakolás minden esetben viszonylagos értékű, a kötet öt fejezetben mutatja be a kriminológiai gondolkodás fejlődését.
Az első fejezet ismerteti azt a két: az egyénben lévő különböző (testi-lelki) okokat vizsgáló, illetve a társadalmi meghatározottságot alapul vevő megközelítési módot, amelynek alapján a bűnözés okai vizsgálták. Ezt követően bemutatja a jelenkor három nagy megközelítésmódját: a bűnözés okainak és feltételeinek kutatását középpontba helyező etiológiai, okkutatási paradigmát; a büntetőjogi norma keletkezését, a hatósági szelekciót és a stigmatizációt egyaránt vizsgáló interakcionista paradigmát; és a (feminista, marxista, posztmodern, baloldali radikalista, valamint a béketeremtő kriminológiát magába foglaló) radikális vagy kritikai paradigmát. A kriminológiai megismerés paradigmáinak bemutatását követően, a szerző rátér a kriminológia mint tudományág létrejöttének felvázolására.
- 241/242 -
A nagy iskolákat bemutató második fejezet a Cesare Beccaria nevéhez köthető, a szabad akarattal rendelkező lények tetteit a középpontba állító klasszikus iskola ismertetésével indít. Ezt követően az egyének biológiai vagy társadalmi meghatározottságát hangsúlyozó, olasz és francia pozitivista iskola, majd a két irányzatot összebékíteni igyekvő, Franz Liszt nevéhez köthető közvetítő iskola bemutatása következik. A szerző megállapítja, hogy, legyen szó a koponya- és agyvelőtan vizsgálatát jelentő frenológiáról, a fizikai megjelenésből megállapítható személyiséget hangsúlyozó fiziognómiáról, vagy a kriminalitást a társadalom működési zavaraival magyarázó elméletekről, egy biztos: a kriminológia valódi (és többnyire empirikus vizsgálatokra alapuló) tudománnyá lett.
A könyv harmadik, legterjedelmesebb, tíz alfejezetre osztott fejezete a XX. század kriminológiai irányzataival foglalkozik. A szerző elsőként a biológiai, testi-lelki adottságokat vizsgáló elméleteket ismerteti, így a frenológia tudományát modernizáló antropológiai iskolát, az újra felfedett fiziognómiát, az emberi öröklődés rendjébe való társadalmi beavatkozás lehetőségét kutató eugenikát, majd a bűnözői viselkedés okaként endokrinológiai vagy biokémiai anomáliákat, illetve kora gyermekkori agyi károsodást vagy kromoszóma-rendellenességet, netán neurofiziológiai vagy neuropszichológiai összefüggéseket sejtő elméleteket. Ugyanitt olvashatunk az ikerkutatások és az örökbefogadási vizsgálatok módszertanáról, valamint az intelligencia, vagy a pszichopátia és a bűnözés összefüggéseiről.
A második alfejezet a bűnöző, antiszociális, aszociális, szociopata személyiséggel összefüggő teóriákat vázolja fel, külön ismertetve a pszichoanalitikus irányzat, a visszatartási és kötődési elméletek, valamint a társadalmi kontroll és tanuláselméletek alaptéziseit és viselkedés terápiás hasznait - valamint és szembeszökő hibáit. A harmadik alfejezet a bűnöző viselkedésben a személy hiányos, félresikerült szocializációjára, visszavezethető kultúrkonfliktus- és szubkultúra-elméletek (különösen az erőszak szubkultúrájának) elemzésére tér át, a negyedik alfejezet pedig a tudományos élet természetéhez tartozó "ingamozgás" elvének megfelelve megjelent neoklasszikus irányzatokat ismerteti. Itt tárgyalja a költség-haszon elemzést a bűnözés alapjának tekintő racionálisdöntés-elmélet és a rutintevékenység-megközelítés és a csekély önkontroll vagy általános bűnözési elmélet néven ismertté váló teóriákat.
Amíg a személyiséggel összefüggő elméletek a bűnöző embert lelki tényezőinek meghatározottságában vizsgálták, addig az ötödik alfejezet témáját adó társadalmi berendezkedéssel kapcsolatos nézetek az embert
- 242/243 -
társadalmi beágyazottságában nézik: a figyelem a csoportok, illetőleg a tömeg felé fordul. A szociológiai elméletek a társadalmi-környezeti tényezők nézőpontjából kísérlik meg értelmezni a bűnözés keletkezését. A velük szoros kapcsolatban álló strukturális megközelítések - az anómia és a társadalmi dezorganizáció elmélete - a strukturális funkcionalizmus aspektusából vizsgálják a kérdést. A hatodik alfejezetben tárgyalt intézményelméletek közül a devianciát a társadalmi kontroll intézményeinek definíciós, címkéző gyakorlatával magyarázó címkézés- és a morális pánik elmélet, a fenomenológiai, etnometodológiai irányzatok, továbbá a bűnözést a társadalom és a bűnözők kapcsolatrendszerében bekövetkező interakciós zavarként értelmező interakcionista elmélet kap kiemelt figyelmet.
A következő két alfejezetben bemutatott többfaktor-megközelítés és új társadalomvédelmi irányzatok pedig megkísérelnek összhangot teremteni a különböző elméletek között, illetve új reszocializációs lehetőségeket nyitni. Végül az utolsó két alfejezet témájául szolgáló radikális (kritikai) és kulturális kriminológiai elméletek (a baloldali realizmus, az anarchista-, feminista-, neomarxista-, posztmodern-, konstitutív-, béketeremtő-, és zöld kriminológia) alapjaiban kérdőjelezik meg a kriminológia hagyományos meghatározásait.
A könyv negyedik fejezete a huszadik század végén a kriminológia tudományában megjelenő hat fontos, új kérdés és kutatási terület bemutatását adja. Elsőként a viktimológia, a rejtett bűnözés és bűnözéstől való félelem (ezen belül például a szubjektív biztonság és az agresszív magatartás, valamint a vigilantizmus) kérdéseit tárgyalja. A második alfejezet a pönológia, a büntetéstudomány alapkérdésivel foglakozik, külön kiemelve a halálbüntetés, a ténylegesen életfogytig tartó halálbüntetés, a mediáció és a megszégyenítés megítélésének kérdéseit. A harmadik alfejezet az igazságszolgáltatással mint a kriminalitás oksági folyamataiban esetleg szerepet játszó rendszerrel foglalkozik. A bíróság, az ügyészség, valamint a kriminálpolitika és a jogalkotás problémái mellett szó esik a különböző (professzionális-, közösségi-, probléma-orientált-, adatfeldolgozás által vezérelt) rendőrségi modellekről, továbbá a zéró tolerancia elvéről. Bár a kötet hangsúlyozottan nem vállalkozik a kriminológiai különös rész, az egyes bűncselekményekhez, vagy akár a különböző típusú deliktumokhoz kapcsolódó kriminológiai kutatások részletes bemutatására, a következő két alfejezet kitér a fehérgalléros, gazdasági, szervezeti és szervezett bűnözés, a jogi személy büntetőjogi felelősségének, valamint a terrorizmus és az állami erőszak legfontosabb kérdéseire - és a vonatkozó legfontosabb joganyag ismertetésére. Végül, külön alfejezet foglakozik a biztonsági
- 243/244 -
elméletek, a kockázati társadalom, valamint a komplex biztonság kriminológiájának, továbbá a bűnmegelőzés új irányvonalainak kérdéseivel.
A kriminológia múltjának és jelenének bemutatása után a kötet záró, ötödik fejezete felveti jövőjének, a megválaszolandó kihívások kérdését - különös tekintettel kriminálbiológia, az eufenika reneszánszára.
A hazai és nemzetközi kriminológiai elméletek átfogó bemutatásának előszavában szerző nem titkolja, hogy e tudomány - a nem lebecsülendő tudás és értékek létrehozása ellenére - mind a mai napig képtelen volt olyan elméleti rendszert kimunkálni, amelynek alkalmazása révén a valódi cél: a bűnözés lényeges visszaszorítása bizonyítottan megvalósítható volna. Ugyanakkor a bemutatott gondolati törekvések a szerző reményei szerint buzdítóan hatnak a kriminológia elméletének és a hozzá kapcsolódó gyakorlatnak a jelenlegi és jövőbeni művelői számára. Korinek László így ír erről a kötet záró fejezetében: "A kriminológiai gondolkodás nem hasonlítható az olyan épülethez, amelyet a kutatói generációk az elődök tudományos eredményeire, azokat szervesen és méretarányosan továbbépítve emeltek. Jobban emlékeztet valamilyen meglehetősen eklektikus képzőművészeti alkotáshoz. Ez az eklekticizmus nem csupán a nagyszámú közreműködői kéz miatt alakult így, hanem sokkal inkább az alkotó emberi gondolkodásmód sokfélesége miatt. A gyorsan változó világban a tudomány munkásai koronként változó értékeket vélnek fontosnak, más-más bűnözői emberi magatartás, összefüggés válik relevánssá. ... A tudás alapú társadalom kialakításának korszakában aligha vitatható a tudományok gyakorlati jelentősége, a szó legszorosabb értelmében vett alkalmazott kutatások szükségessége. Alkalmazott kutatások pedig csak akkor lehetségesek, ha van elméleti alap. Tárgya és annak társadalmi érzékenysége, továbbá a bemutatott, nem csupán a bűnözés, hanem a rosszul értelmezett és alkalmazott bűnüldözés egyes megnyilvánulásai terén is kialakult veszélyek miatt a kriminológia művelésére elengedhetetlen szükség van és lesz a belátható jövőben is. Az erre való felkészüléshez kíván a jelen munka segítséget nyújtani."■
- 244 -
Visszaugrás
