a magyar igazságügyi miniszter szerint. Trócsányi László a Nemzetközi Ügyvédi Unió 60., budapesti kongresszusának 2016. október 28-i, péntek esti megnyitóján felhívta a figyelmet arra, hogy a törvényhozók által előírt normák gyakran nehezen érthetők, nem világosak, bonyolultak és olykor hiányosak is. A miniszter kiemelte: a törvényhozó által előírt normák túlságosan gyakran keltik azt az érzést, hogy szakértők megkérdezése, az érintettek tapasztalatainak figyelembevétele nélkül születtek, némelyik nem is alkalmazható azokra a komplex problémákra, amelyeket szabályozni igyekszik.
(2016. október 29.)
- jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter Brüsszelben, az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen 2016. október 26-án. A magyar forradalom bizonyítja, hogy a magyar nép az európai népek közé tartozik - húzta alá. Kiemelte, 1956 forradalmárai nem csak a saját nemzetük szabadságáért küzdöttek, hanem egész Európáért. "Ha 60 évvel ezelőtt a mainál sokkal nehezebb helyzetben apáinknak és nagyapáinknak volt erejük hinni egy jobb élet eljövetelében, akkor nekünk is hinnünk kell, hogy Európa, benne Magyarország és Belgium képes lesz megfelelő válaszokat adni a jelen kihívásaira" - fogalmazott Trócsányi László.
beszédében elmondta, Belgium nem csak a második, de már az első világháború után és a hidegháború idején is befogadta a magyar menekülteket. Kinyitotta kapuit akkor is, amikor a magyarok felemelték szavukat és ki akartak törni a kommunista rezsim szorításából. Olyan bátor tett volt ez a szabadság akarásának szellemében, amelynek minden európait lelkesítenie kell. Ez az a büszke magyar örökség, amely példaként szolgálhat egész Európának a jelenlegi nehéz politikai helyzetben. A magyar forradalom brutális leverése megmutatta a kommunizmus igazi arcát, de a szabadság vágyát nem tudta elvenni az emberektől, és ez végül az 1989-es rendszerváltás után törhetett felszínre, amikor Magyarország újra megtalálta korábbi helyét Európa szívében - fogalmazott Koen Geens.
(2016. október 27.)
Meg fogják szüntetni a magyarországi börtönök túlzsúfoltságával kapcsolatos ügyeket az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), miután olyan törvényt fogadott el az Országgyűlés, amely lehetővé teszi a nemzeti szintű jogorvoslatot - közölte Trócsányi László igazságügyi miniszter, miután megbeszélést folytatott Thorbjorn Jaglanddal, az Európa Tanács főtitkárával Strasbourgban.
(2016. október 25.)
A résztvevők egyetértettek abban, hogy az Európai Unió versenyképességének alapja az egységes belső piac, amelynek négy alapszabadsága - az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlása - elválaszthatatlan egymástól. Aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az utóbbi időben a szolgáltatások szabad áramlása területén, különösen a kiküldött munkavállalókra vonatkozó szabályok megalkotására irányuló uniós szintű törekvések épp az EU versenyképessége ellen hatnak.
(2016. október 25.)
"Albert Camus mondta a forradalom leverése után, hogy a leigázott, levert Magyarország többet tett az igazságért és a szabadságért, mint a megelőző húsz évben bármelyik
- 60/61 -
ország. Ennél elismerőbb szavakat egyetlen nép sem kaphat, és ezt a magyarok 1956 hőseinek köszönhetik" - mondta Völner Pál 2016. október 23-án Sopronban, a forradalom és szabadságharc kitörésének 60. évfordulóján.
(2016. október 24.)
- jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter 2016. október 23-án, Szegeden. Fontos az emlékezés: csak ennek révén lehet továbbadni 1956 gazdag és sokrétű örökségét. Ezek közül különösen fontos az akkori fiatalok idealizmusa, hite, amelyből "mai szabadságunk kisarjadt", ahogy a nemzeti hitvallásban maga az Alaptörvény megfogalmazza
- mondta a miniszter, hozzátéve: 1956 eseményei és öröksége történelmi, ha úgy tetszik, alkotmányos identitásunk része.
(2016. október 23.)
- hangsúlyozta Trócsányi László igazságügyi miniszter abban a felszólalásban, melyet a varsói magyar nagykövetségen az 1956-os magyar forradalom 60. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi fogadáson mondott. Az 1956-os magyar forradalom leverése nem oltotta ki az emberi szívekben a szabadságvágyat, az végül teljesült, ma már szabad, sokszínű Európában élünk - szögezte le az igazságügyi miniszter.
(2016. október 21.)
- jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter 2016. október 18-án, Ungváron, miután Kárpátalja megye önkormányzati vezetőivel tárgyalt. Egynapos kárpátaljai látogatásának részeként Trócsányi Lászlót az Ungvári Nemzeti Egyetem díszdoktorává avatták. A miniszter az avatási ceremóniát megelőzően az UNE vezetőivel megvitatta a magyarországi és ungvári egyetemi együttműködés perspektíváit, illetve azt, hogy hogyan lehetne hozzájárulni a jogászképzés fejlesztésével Ukrajna euroatlanti integrációs törekvéseihez.
(2016. október 18.)
Trócsányi László professzor, igazságügyi miniszter előadásában Perbíró Józsefre, a jogi kar egykori dékánhelyettesére, a szegedi forradalmi események egyik meghatározó alakjára emlékezett.
(2016. október 13.)
- mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter 2016. október 11-én az Országgyűlésben, a törvényjavaslatok általános vitájában. Trócsányi László jelezte: mindkét tervezet kidolgozásában részt vett egy-egy, a tudomány, az igazságszolgáltatás, a központi és a kerületi közigazgatás képviselőiből álló kodifikációs bizottság, majd az elkészült dokumentumokat 2016 áprilisában társadalmi vitára bocsátották.
(2016. október 11.)
az ország igazságszolgáltatásának vezetőivel folytatott megbeszéléseket, tájékozódott a közel-keleti ország menekültügyi helyzetéről, és ismertette hazánk nemzetközi migrációra adott válaszait.
(2016. október 8.)
2016. október 6-án. Vízkelety Mariann kifejtette, hogy a magyar kormány által 2014-ben meghirdetett eljárásjogi reform keretében sor kerül a polgári perrendtartás és a közigazgatási perrendtartás szétválasztására. A jogszabályi változások a jogalkalmazók, így különösen a bíróságok munkájában is változásokat hoznak, ennek részleteiről még jelenleg is egyeztetések zajlanak.
(2016. október 7.)
- 61/62 -
amelynek pontosított változatát hétfőn terjeszti az Országgyűlés elé - közölte sajtótájékoztatóján az igazságügyi miniszter 2016. október 5-én. Trócsányi László kifejtette: a változtatás olyan, az alkotmányos identitásunkat tartalmazó keretet rögzít majd, amely érinti a területet, a lakosságot, a népességet, az állami berendezkedést és az államformát. A tárcavezető ugyanakkor hangsúlyozta azt is: eurokonform változtatás készül, a kormány ugyanis fontosnak tartja uniós tagságunkat.
(2016. október 5.)
az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke Hitünkből értékek következnek című könyve 2016. október 4-i budapesti bemutatóján. Trócsányi László igazságügyi miniszter hangsúlyozta, hogy Németh Zsolt mindig értékalapon politizált, vallotta, hogy eredményeket csak tisztességesen érdemes elérni. Az igazságügyi miniszter, aki korábban diplomáciai területen munkatársa volt Németh Zsoltnak, kiemelte a református hitből is fakadó etikai megalapozottság, humánum fontosságát. Továbbá azt, hogy Németh Zsolt a kompromisszumkeresés és a párbeszéd politikáját folytatta.
(2016. október 5.)
október elsejei hatállyal, a poszton Berke Barnát váltja, akit az Európai Unió tagállamainak kormányai szeptember 7-én egyhangú döntéssel az Európai Unió Törvényszéke bírájának választottak.
(2016. október 3.)
- jelentette ki az igazságügyi miniszter az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban, a Nemzeti összetartozás és felelősségviselés az Alaptörvény tükrében című konferencián. Trócsányi László hangsúlyozta: a fél évtizede született Alaptörvény létrehozásával az alkotmányozók célja nemcsak az Európához tartozás, hanem a nemzeti összetartozás alapértékké emelése is volt. A miniszter szerint ez a nemzetközi szinten is egyedülálló, modern alkotmány megalapozta a magyar nemzetpolitika mai sikerességét, és "nagy eredmény, hogy a megszületése körül viták elcsitultával ma már békességben tudunk róla beszélni". Ehhez azonban komoly harcokat kellett megvívni és számos honi, illetve közösségi fórumon elmagyarázni a szöveg valódi jelentését - tette hozzá.
(2016. október 1.)
2016. szeptember 23-án. A kormány már megalakulásakor, 2014-ben meghirdette az eljárásjogok reformját, mert célja a bürokrácia csökkentése és az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom erősítése. Az általános közigazgatási rendtartásról és a közigazgatási perrendtartásról szóló új törvények az ügyfelek ügyeinek gyorsabb és hatékonyabb elintézését, a közigazgatás szolgáltató jellegének erősítését, valamint az eljárások átláthatóbbá és egyszerűbbé tételét szolgálják. A fenti törvények benyújtását kétéves alapos előkészítés előzte meg. A Kormány felhatalmazása alapján a jogászi hivatásrendek képviselőiből, országosan elismert szakemberekből álló kodifikációs bizottságok dolgozták ki a tervezeteket. A javaslatok közigazgatási és társadalmi egyeztetése, valamint számos szakmai konferencián való megvitatása mellett, az Igazságügyi Minisztérium két alkalommal is - 2015. március 19-én, majd 2016. szeptember 2-án - egyeztetett a szabályozásról a parlamenti pártok frakcióival. A most benyújtott törvényjavaslatok nem tartalmazzák a bírósági szervezetrendszert érintő, külön törvény tárgyát képező szabályokat. Az erre vonatkozó szabályozási megoldásokról az igazságügyi tárca további szakmai és ötpárti egyeztetéseket folytat majd.
(2016. szeptember 23.)
- jelentette ki az igazságügyi miniszter a 13. Magyar Jogászgyűlésen tartott előadásában. Trócsányi László elmondta, hogy az elmúlt két évben elvégzett feladatok alapot adnak a gyorsabb és hatékonyabb igazságszolgáltatásra, hozzátéve, hogy folyamatosan javul a jogalkotás minősége is. A tárcavezető kifejtette, hogy a hivatásrendek közötti együttműködés erősödése szintén jól szolgálja a jogalkotást. A tárcavezető arról is szólt, hogy manapság "jogalkotási dömpingről" lehet beszélni, mert míg 1946-ban 29 törvényt fogadtak el, addig 2015-ben 230-at, az idén pedig 94-et. Ennek okaként az igazságügyi miniszter azt jelölte meg, hogy "mindenki igyekszik minél magasabb szintre emelni a jogszabályát", ami szavai szerint nem minden esetben indokolt. Hozzátette: az unió is előír számos szabályozást, amely korábban
- 62/63 -
nem létezett, így a túlszabályozás világjelenséggé vált. A tárcavezető szólt arról, hogy az ötpárti egyeztetéseknek nagy szerepük van a törvényhozásban. Mint mondta, ezeken természetesen szakmai és politikai vitákkal kell számolni.
(2016. szeptember 22.)
- mondta a Magyar Időknek adott interjújában Trócsányi László igazságügyi miniszter. Mint mondta, az eljárást "kiemelt figyelem fogja kísérni, mert jogi és politikai értelemben is precedensértékű ítélettel zárulhat", noha jogi értelemben az október 2-i referendum és a per között nincsen kapcsolat: "a bírósági eljárás egy már megszületett döntés, 120 ezer migráns kötelező szétosztása ellen irányul, a népszavazáson viszont a jövőnkről dönthetünk".
(2016. szeptember 21.)
- mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter az alkotmányozás dilemmáiról szóló kötete angol nyelvű kiadásának bemutatóján a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Kifejtette: a szuverenitást belső és külső erők gyengítik. Ilyen belső erő a regionalizmus, a föderalizmus, az elszakadás problémája, amelyre példa Skócia vagy Katalónia. A szuverenitást gyengítő külső erők közé tartoznak a nemzetek feletti szervezetek, például az oligarchikus szakértői hatalom, amely esetenként kötelező erővel akarja megmondani, mi helyes és mi helytelen. De ilyen erő lehet külső eladósodottság esetén a hitelező, aki a szuverenitást érintő feltételeket is diktálhat.
(2016. szeptember 15.)
A bíró feladata nem korlátozódik csupán a döntés meghozatalára, hanem az anyagi pervezetés új szabályaiból következően közrehat a jogvita kereteinek meghatározásában - részletezte. Trócsányi László az Országgyűlésben a törvényjavaslat általános vitájában 2016. szeptember 13-án közölte, a Pp. célja a perhatékonyság rendszerszintű megvalósítása, a perelterelés, a felek közötti egyeztetést előmozdító szabályok kiépítése, az osztott per bevezetése, a perkoncentrációt biztosító eljárási szabályok megteremtése, a törvényszéken indult perekben a kötelező jogi képviselet előírása, a társult per szabályainak megalkotása.
(2016. szeptember 13.)
igazságügyi minisztert 2016. szeptember 8-án Athénban udvariassági látogatáson fogadta Prokópisz Pavlópulosz, a Hellén Köztársaság elnöke. A megbeszélésen a felek a migrációs helyzetet tekintették át. Trócsányi László miniszter tájékoztatást adott a magyar álláspontról, hangsúlyozva, hogy hazánk is támogatja az Unió külső határainak védelmén alapuló, valamint a tagállamok nemzeti identitását teljes mértékben tiszteletben tartó összeurópai megoldást. Kiemelte továbbá, hogy Magyarország mindent megtesz a határainak megfelelő és hatékony védelme érdekében. A tárcavezető sajnálatosnak nevezte, hogy a világos jogi szabályozása ellenére a migráns és a menekült fogalmát számos esetben összemossák.
(2016. szeptember 8.)
- állapította meg a kormány emberi jogi munkacsoportjának egyéb polgári és politikai jogokért felelős tematikus munkacsoportja keddi rendes ülésén. Völner Pál, a munkacsoport elnöke, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek az ülés után elmondta: a megállapítások közé tartozik az is, hogy a migráció kapcsán kialakult helyzetet a világ vezető hatalmainak minél hamarabb orvosolniuk kellene. Völner Pál szerint a munkacsoport tagjai egyetértettek azzal, hogy szükség lenne a menekültek és a migránsok megkülönböztetésére a bevándorlás témakörén belül.
(2016. szeptember 6.)
- mondta az igazságügyi miniszter az Inforádió Aréna című műsorában 2016. szeptember 5-én. Trócsányi László emlékeztetett arra, hogy már 2014-es miniszteri meghallgatásán jelezte: a közigazgatási bíráskodást újra kell gondolni. A kormány 2015 januárjában elfogadott koncepciójában szerepelt a közigazgatási bíráskodás továbbfejlesztése, azóta pedig több szakmai rendezvényen is felvetődött ez az elképzelés, tehát nem tartották titokban. A felmerülő kifogások kapcsán Trócsányi László megjegyezte: az új megoldások okozhatnak félelmet és sok a félreértés is, de tárgyalásokkal lehet eredményt elérni. A miniszter szerint az a baj, ha szakmai kérdések pártpolitikai aspektust kapnak. Hozzátette: tisztában van azzal, hogy kétharmados támogatást igénylő törvényről van szó, de kompromisszumokkal ésszerű megállapodásra lehet jutni.
Az igazságügyi miniszter elmondta azt is, hogy miután az állam kivonult a jogászképzésből, alig vannak támogatott
- 63/64 -
helyek, a legtöbb jelentkező a fővárosi jogászképzést preferálja, így veszélybe került a vidéki jogászképzés. Ennek ellensúlyozására a tárca évi negyedmilliárd forinttal támogatja a vidéki hallgatókat, az ösztöndíjak révén gyakorlatilag fizeti a kiváló hallgatók tandíját. Hasonló nagyságrendű támogatást juttat a minisztérium különféle projektekre, kutatásokra. A minőségi munkát ösztönző megoldások bevezetése azért is szükséges, mert a költségtérítéses felsőoktatási rendszerben színvonalcsökkenés érzékelhető - hívta fel a figyelmet Trócsányi László.
(2016. szeptember 5.)
- olvasható egyebek között abban a közös nyilatkozatban, amelyet az EU igazságügyi miniszterei fogadtak el 2016. augusztus 23-án Pozsonyban. A Növekszik a radikalizmus az EU-ban elnevezésű kétnapos konferenciát az önkényuralmi diktatúrák európai emléknapja alkalmából rendezték meg a szlovák fővárosban. Ebben a félévben Szlovákia tölti be az EU soros elnöki tisztségét. Magyarországot a tanácskozáson Völner Pál, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára képviselte.
(2016. augusztus 23.)
- jelentette ki Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára 2016. augusztus 23-án Pécsett, a VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus második napján.
(2016. augusztus 23.)
szégyenfolt, sebhely Európa és a világ arcán. Azt kell mondanunk rá, hogy soha többé! - jelentette ki az igazságügyi miniszter a totalitárius diktatúrák áldozatai európai emléknapjának előestéjén Budapesten, a Gulág áldozatainak emlékművénél rendezett megemlékezésen.
(2016. augusztus 22.)
- mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter a Bács-Kiskun megyei Petőfiszálláson, a XVII. Szállási napok önkormányzati rendezvény ünnepélyes megnyitóján. Hozzátette: "azt szeretnénk, ha az Európai Unió sem csak az intézmények, hanem a közösségek Európáját valósítaná meg".
(2016. augusztus 20.)
- közölte a magyar igazságügyi miniszter a szlovéniai Lendván, miután megbeszélést folytatott szlovén kollégájával. Trócsányi László a Goran Klemencic szlovén igazságügyi miniszterrel lezajlott találkozója utáni sajtótájékoztatón elmondta: a migráció kezelésével kapcsolatban mindkét országnak felelőssége van a schengeni szabályok betartásában is. "Megoldásokat keresünk, de ehhez időre van szükség, bizalomra és egymás tapasztalatainak a megismerésére" - fogalmazott a magyar miniszter.
(2016. augusztus 19.)
- jelentette ki az igazságügyi miniszter Lendván. Trócsányi László a muravidéki magyarság augusztus 20-ai ünnepségén felidézte, hogy az öt éve elfogadott Alaptörvény a nemzet egységét deklarálja határon belül és kívül, és a "nemzet határokat átívelő egységének a megteremtése folyamatos feladatunk, kötelességünk". A magyar állam már nemcsak felelősséget érez, de egyenesen "felelősséget visel" a határain kívül élő magyarok sorsáért.
(2016. augusztus 19.) ■
Visszaugrás