2018. január 1. napján lépett hatályba a nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény (Nmjtv. vagy Kódex). A nemzetközi magánjog tudományának az egyik legnehezebben megválaszolható kérdése ("a nemzetközi magánjog keresztje")[2] a külföldi jog tartalmának megállapítása, valamint az ezzel összefüggő belső eljárásjogi kérdések kezelése (például: bizonyítási szabályok, perköltségviselés). Ez a szabályozási igény szükségszerűen jelenti a polgári perjogi szabályokkal összhangban álló kezelés igényét, nem véletlen, hogy a nemzetközi magánjog kodifikációja során is alapvető célkitűzésként került meghatározása a polgári perjogi szabályokkal való harmónia kialakítása dogmatikai, terminológiai és rendszertani szempontból egyaránt.[3]
A fentiek alapján jelen kétrészes tanulmány célja annak elemzése, hogy a nemzetközi magánjog új kódexe, valamint ezzel párhuzamosan az ugyancsak 2018. január 1. napján hatályba lépő, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) szabályai miként rendezik, (adott esetben) segítik a külföldi jog tartalmának megállapítását. Az Nmjtv. 7. § (2) bekezdésének, valamint 8. §-ának jelentőséget érzékelteti, hogy "drasztikusan megnőtt a határon átnyúló személyi és vagyoni forgalom, s ebből kifolyólag emelkedett a nemzetközi vonatkozású jogviszonyok száma, és az ügyek jellege is sokszínűbb lett.[4]" Ezzel párhuzamosan az Európai Unióban minden ötödik házasság "nemzetközinek" tekinthető, míg az államhatárokon átívelő öröklési ügyek száma évente közel 450 000, kombinált értéküket pedig 120 milliárd euróra becsülik.[5]
Erre tekintettel a vizsgálódásom komplex szemléletű, egyszerre nemzetközi magánjogi és polgári perjogi kérdéseket vizsgál. Hangsúlyozandó, hogy - álláspontom szerint - a külföldi jog tartalmának megállapítása a nemzetközi magánjog azon jogterületéhez tartozik, amelyet normatív szinten generálklauzulák vagy ahhoz rendkívül közel álló, nyitott tényállások szabályoznak, így szükségszerűen azok tartalmát a bírói gyakorlat tölti meg, sok esetben hézagpótló, értelmező, jogfejlesztő jelleggel.[6] Éppen ezért tartom kiemelendőnek azon következtetést, amely szerint "a bírói gyakorlat elemzésének az általános részi intézmények megreformálása során hatalmas szerep jutott.[7]" A bírói gyakorlat jelentőségét emeli ki Burián László[8] is.[9]
Így az Nmjtv. és a Pp. egyes rendelkezésein túlmenően áttekintem a vonatkozó judikatúrát. Alapvető célkitűzés továbbá, hogy következtetéseimet minden esetben a Madridi Alapelvekre reflektálva vonjam le, hiszen azok "egy jövőbeli uniós szabályozás kereteit adják".[10] Elemzésemben reflektálok a külföldi jogról való tájékoztatásról szóló, Londonban, 1968. június 7. napján aláírt Európai Egyezmény (a továbbiakban: Londoni Egyezmény vagy Egyezmény), valamint Strasbourgban, 1978. március 15. napján aláírt Egyezmény Kiegészítő Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 140/1992. (X. 20.) Kormányrendelet (a továbbikákban: Korm. rendelet) szabályaira is.
A fentiekre tekintettel jelen munkámban a külföldi jog terjedelmével, illetve a tartalma megállapítására szolgáló eszközökkel (különösen: Londoni Egyezmény, uniós jogi eszközök, belső jogi eszközök) szorosan összefüggő kérdésekkel kívánok foglalkozni. Ez szükségszerűen azt is jelenti, hogy nem vizsgálom azt a kérdéskört, hogy a külföldi jogot hivatalból vagy kérelemre kell alkalmazni, pusztán annyit rögzítek, hogy a bíróság a külföldi jogot hivatalból alkalmazza [Nmjtv. 7. § (1) bek.]. Ez összefüggésben áll azzal a nemzetközi magánjogi törvény koncepciójában megfogalmazott tétellel, miszerint a "koncepció fenntartandónak ítéli a hatályos jognak azt az elvi tételét, hogy a bíróság a külföldi jogot jogkérdésként kezeli és hivatalból alkalmazza" [az új nemzetközi magánjogi törvény koncepciójáról szóló 1673/2016. (XI. 29.) Kormányhatározat 19. pont].
Tanulmányomban nem vizsgálom a külföldi jog figyelembevételének indokára vonatkozó jogirodalmi álláspontokat, így különösen a kontinentális jogrendszerekre hatást gyakorolt németalföldi iskola nézeteit, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó statútumelmélet részleteit.[11]
Hangsúlyozandónak tartom, hogy a külföldi jog tartalmával kapcsolatos rendelkezések az uniós érintettségű jogviták esetén is relevánsak, hiszen ha az alkalmazandó külföldi jog kijelölése (meghatározása) egy uniós rendeletben vagy nemzetközi egyezményben történik, az esetben is a külföldi jog tartalmának megállapításával kapcsolatos részletszabályokat az Nmjtv. és az annak alapján kialakult bírói gyakorlat határozza meg.[12]
Továbbmenve: a külföldi jog alkalmazására és tartalmának megállapítására irányuló rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell a Kódex 6. §-a szerinti, belső
- 12/13 -
területközi vagy személyközi kollíziós jogszabályokra is, hiszen ezek is egy külföldi állam jogszabályai.[13] A 6. §-sal kapcsolatos jogértelmezési kérdésekre jelen munkámban nem térek ki.
A tanulmányom második részében a külföldi jog tartalmának megállapításával összefüggő eljárásjogi kérdéseket elemzem. Így kifejezetten a 2018. január 1. napján hatályba lépő Pp. rendelkezéseire tekintettel vizsgálom a perjogi kérdéseket, azaz az Nmjtv. és a Pp. szabályainak együttes értelmezésére teszek kísérletet, minden esetben reflektálva a korábbi perjogi kódex hatálya alatt született eseti döntésekre, nem mellőzve - szükség esetén - azok kritikai értékelését sem.
Szükségesnek tartom leszögezni, hogy a téma komplexitása megköveteli, hogy pontszerűen kitekintsek a magyar jogalkotásra - kiemelten a polgári perjogi és a nemzetközi magánjogi kodifikációra - meghatározó befolyást gyakorló külföldi joganyagra (kodifikált normák és joggyakorlat). Ez azonban - éppen terjedelmi korlátok miatt - nem lehet teljes körű, klasszikus jogösszehasonlításra nem vállalkozhatok.[14]
Az Nmjtv. 6. alcíme a következőképp rendelkezik: "A külföldi jog alkalmazása és terjedelmének megállapítása." A jogirodalom kiemeli, hogy a Kódex elhatárolja egymástól a külföldi jog hivatalból történő alkalmazását és tartalmának megállapítását, mindkét esetkörről önálló §-ban rendelkezik.[15] Álláspontom szerint is kifejezetten előnyös, hogy e két kérdést önállóan szabályozza az Nmjtv., azonban a külföldi jog alkalmazására vonatkozó kötelezettséget kizárólag a 7. § (1) bekezdése tartalmazza, míg a 7. § (2) bekezdése, valamint a 8. § (1)-(3) bekezdése a külföldi jog terjedelmét rögzíti. Az az előírás, miszerint a bíróság a külföldi jogot annak saját szabályai és gyakorlata szerint értelmezi [Nmjtv. 7. § (2) bek.] - véleményem szerint - a külföldi jog tartalmának a megállapítására vonatkozik.
A Kódex 7. § (2) bekezdésében rögzített tétel nem előzmény nélküli, de kiemelkedő jelentőségű.
Nem előzmény nélküli, hiszen már a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet (Nmjtvr.) 1970. évi tervezetének 6. § (2) bekezdése és a kihirdetett jogszabály 5. § (1) bekezdése is ennek megfelelő rendelkezést tartalmazott.[16] A korábbi jogunk is akként vélekedett erről a kérdésről, hogy a külföldi jogot úgy kell alkalmazni, ahogy az ott van hatályban, így a külföldi bírói gyakorlatot is értékelni kell. Ez az értékelés a külföldi ítélet bírálatának gyakorlását is magában foglalja, azaz a magyar bíró akként értékelheti a külföldi ítéletet, mint azt a külföldi bíró tenné.[17]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
