A tanulmány felvázolja, hogy az elmúlt bő száz évben milyen fejlődési ívet írt le a per rendeltetése. Ezzel párhuzamosan arra is vállalkozik, hogy a polgári per céljára vonatkozó - elsősorban hazai - szakirodalmi álláspontok rendszerezésével és kritikai jellegű elemzésével kísérletet tegyen a per rendeltetésének a meghatározására. Ehhez elengedhetetlen a témában releváns források elemzése, amelyek mellett a jogtörténeti összehasonlítás is hasznos kutatási módszerként szolgál. A kutatás induktív logika mentén történő folytatásának megfelelően az egyedi megoldási lehetőségek, valamint fogalommeghatározások vizsgálatával kíván általános jellegű következtetéseket levonni. Továbbá rá kíván világítani arra, hogy napjainkban miért is van jelentősége annak, hogy kellő hangsúlyt helyezzünk a jogalkalmazás során a per céljára.
Tárgyszavak: polgári perrendtartás, anyagi igazság, jogértelmezés, keresetlevél
A jogtörténetben több felfogással is találkozhatunk a polgári per céljának meghatározása kapcsán, és ezekhez számos fogalommeghatározás is kötődik. Az egyik jelentős irányzat a liberális perszemléletet megtestesítő 1877. évi német polgári perrendtartáshoz (deutsche Zivilprozessordnung) kötődik. A pandektistákra visszavezethető XIX. századi német szemlélet szerint a per célja nem más, mint az, hogy az állam a polgári perben az egyénnek, akinek a jogát megsértették, védelmet nyújtson a sérelemmel szemben.[1]
A liberális iskola jeles képviselője, Adolf Wach továbblépett ezen, és rámutatott arra, hogy a per felépítésének nem a szubjektív, hanem az objektív célmeghatározáson kell alapulnia, tehát a per céljának a jogvédelem nyújtása révén a magánjog megóvását kell tekinteni.[2] A polgári pert csak az egyéni érdek megvalósításának tekintette, amelyben az ellenérdekű felek mint a per urai összemérhették az erejüket a bíróság előtt. E nézet szerint a per célja az alanyi jog érvényesítését jelenti.[3]
Wach a tárgyalási elv létjogosultságát hangsúlyozza, az anyagi igazság kiderítését pedig egyáltalán nem tekintette a per céljának. Nézete szerint csakis hivatalbóli eljárásban értelmezhető az anyagi igazság percélként. Ez csak abban az esetben lehetséges, ahol a jogvita tárgya közérdek, azonban a polgári perben a jogvita magánjogi természete nem igényli a hivatalbóliság elvét és az anyagi igazság felderítését. Úgy véli, hogy "az igazság megállapítása nem célja a polgári pernek, nem is lehet az; ez egy kívánatos, de nem garantált eredmény".[4]
Wach fő érve, hogy az anyagi igazság mint percél csak olyan eljárásban képzelhető el, amelyben a "szabad kutatás elve", tehát a nyomozati elv az irányadó, és a hivatalból történő bizonyítás az állami szerv kötelezettsége. Mivel a peranyag szolgáltatása a feleket terheli, nem lehet az anyagi igazságot célként megjelölni és kitűzni, hiszen a felek mulasztása esetén a feltáratlan, bizonyítatlan tények megismerhetetlenné és használhatatlanná válhatnak a perben, így az anyagi igazság elérhetetlen. Elgondolása szerint a per magánjogi természete miatt csekély állami beavatkozást tekint megfelelőnek a liberális perjogmodell nézeteinek megfelelően.[5]
A XIX. század végén Ausztriában ettől eltérő nézetek terjedtek el, és nagyobb hangsúlyt kapott a közérdek védelme. Az osztrák polgári perrendtartás (österreichische Zivilprozessordnung) megalkotója, Franz Klein - eltérően Wachtól - a perre közjogi intézményként tekintett, amelynek az a rendeltetése, hogy "a magánérdekeken túl a magasabb társadalmi értékeknek is eleget tegyen".[6] A felek jogvitáját hídnak tekintette az egyéni és közösségi érdekek között.[7] Nézete szerint a per kimenetele nemcsak a peres feleket érinti, hanem a társadalom egésze is érdekelt abban, hogy a jogvédelem megtartható legyen, ugyanis a per egyfajta jóléti intézményként szolgál. Ahhoz, hogy a polgári per valóban jóléti intézmény legyen, újra kellett fogalmaznia a per célját.[8] Ezt Klein a jogbéke
- 460/461 -
megőrzésében látta, és a jogrendet mint egészet tekintette az állami jogvédelem tárgyának. A jóléti intézmény jelleget szolgálja az is, hogy a Klein-féle perrendtartásban a jogvita eldöntésén túl a "szociálisan" gyengébb fél védelmét is felvállalta, ehhez pedig elengedhetetlen a bíróság aktív szerepe, amely nagy befolyást gyakorol a tényállás megállapítására. Ő volt az, aki újból az igazságot állította az eljárás középpontjába, mert önmagában az alaki igazság követelményét összeegyeztethetetlennek tartotta a per szociális funkciójával. A perre csupán az anyagi igazság megállapításának az egyik elengedhetetlen eszközeként tekintett, amely nélkül nem valósulhat meg a per szociális igazsága.[9]
Németországban ehhez hasonló gondolatokat vélhetünk felfedezni Hellwignél, aki szerint a per célja nem lehet más, mint az igazság kiderítése. Ennélfogva ő Kleinhez hasonlóan azon álláspontot képviseli, hogy a perben a felek igazmondásra kötelesek. Néhány német jogtudós nézete azonban nem illeszthető be ebbe a két, egymástól markánsan elkülöníthető csoportba. Például Reichel álláspontja szerint az anyagi igazság csak egy cél a perben, de nem a per egyedüli célja, Wendt határozott nézete szerint a polgári perben nincs más, csak alaki igazság, Goldschmidt sajátos felfogása pedig az, hogy a jogerő tekinthető a per céljának, a per tulajdonképpen a jogerő előidézésére irányuló eljárás. Wendthez némileg hasonlóan Canstein álláspontja az, hogy meg kell elégedni az alaki igazsággal ott, ahol a felek rendelkezési jogát tekintetbe kell venni, a vélelmek, a közokiratok, valamint a felek mulasztása esetén.[10]
A dualista felfogás tulajdonképpen a két nagy nézetet, a liberális és a szociális szemléletet egyesítette. A dualizmus abban fejeződik ki, hogy a polgári per kettős céllal rendelkezik: ez egyrészről az alanyi jogok érvényre juttatása, másrészről a jogrend védelme.[11]
A Plósz Sándor nevéhez köthető, a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk (a továbbiakban: Plósz-féle Pp.) még mellőzte a bevezető, alapvető rendelkezéseket, a per vagy a törvény céljának deklarálását. Természetesen így is rendelkezett a perjogot szabályozó törvény céllal, azonban e cél meghatározásának feladata a jogalkotó helyett a jogtudományra hárult. Ennek megfelelően az igazság kiderítése mint a perjog célja a Plósz-féle Pp.-ben még nem került kodifikálásra, erre 1952-ig kellett várni; ez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy nem tekintette az igazságot a polgári perjog céljának. Erre egyfajta minimumként tekintett, amely külön törvényi szabályozást nem igényelt. A törvény koncepciója azonban leszögezi, hogy a valóságnak megfelelő tényekre alapított, igazságos döntés elérését kívánalomként állító bírói döntés tekinthető a per végső céljának.[12]
Érdekes módon Plósz Sándor kezdetben nem az anyagi igazság kiderítésében, hanem az anyagi jog érvényesülésében jelölte meg a per célját, azonban később már az anyagi igazság kiderítését nevezte a per legfelsőbb céljának, amelynek a tárgyalási elvet is alá kell rendelni.[13] Annak ellenére, hogy a Plósz-féle Pp. törvényszövege nem tesz említést az anyagi igazságról, az indokolás több mint tucatnyi alkalommal hivatkozik rá.[14] Plósz jól láthatóan nem követte Wach azon nézetét, miszerint a tárgyalási elv és az anyagi igazság kiderítésére való törekvés összeegyeztethetetlen.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
