Dr. Dudás Ferenc: Túlélési kalauz, nem csak közigazgatási vezetőknek, avagy: Mit miért (ne) szokjunk meg? (Jegyző, 2015/1., 42-43. o.)

A téma ezúttal is a hivatalok folyosóin, útvesztőin és piramisainak tetején hever. Csak észre kell venni, le kell hajolni érte. Azok is némi haszonnal forgathatják, akik már voltak, ill. akik még csak ezt követően lesznek, s lehetnek vezetők.

Ezúttal arra keressük a választ, hogy: Mit miért (ne) szokjunk meg, ill. miért mi nem jár? Még akkor sem, ha azt hisszük, hogy igen.

A vezetői létnek és állapotnak, mint mindennek a világon több fázisa és dózisa van. A kezdeti, legígéretesebb szakaszt az egyaránt ki és berobbanó dinamizmus jellemzi, amelyben az érintett úszhat, fürödhet a boldogságban. Akár egy Duna-parti csónakházban... Ez mindig a kinevezések, beiktatások boldog ajándéka, amelynek keretében bátran és büszkén le lehet, sőt le is kell aratni mindent, amit ez a helyzet tálcán felkínál. Ez az eufóriával teli sajátos ún. hapiness érzés kavalkád nem tart túlságosan sokáig, mivel nyomban jönnek a rángatásos, hektikusan dolgos hétköznapok. Az ehhez kapcsolódó, viharos gyorsasággal fixálandó szakasz tartalmát alapvetően az határozza meg, hogy a vezető mennyire képes uralni szerepköréből fakadó tényleges helyzetét. S abban, mennyiben tudja érvényesíteni, illetve átkonvertálni a kezdeti fázis előnyeit. Ha uralni tudja a feladatokat és képes az általa vezetett műhely inspiratív lelkesítésére, akkor ezt a viszonylag hosszabb fázist is képes dinamikussá (sőt élvezhetővé) tenni. Egyébként ez a legjobb gyógyír az ilyenkor szükségszerűen általában fellépő enerváltsággal szemben. Ha a fásulás, árulkodó tüneteit hagyjuk elhatalmasodni, akkor nem vagyunk beoltva az ellen, hogy vezetői munkánk fő szakaszát ez a szenvedés jellemezze és kísérje végig. Ha ez eljön, akkor a sarzsin kívül alig marad valami örömforrásunk, és a vezetők a vezetettekkel együtt kölcsönösen gyötrődnek, illetve csupán elszenvedik egymást.

Kellő egyensúly és megfelelő együttműködés, valamint tiszta szerepfelfogás mellett, a helyi kormányzás és evezés akár lehet gyümölcsöző is. Mindebben persze természetesen a vezetőnek meghatározó szerepe van.

A csúcspontok és a felhő-régiók világában a rossz formaidőzítés és nem megfelelő ütemérzék esetén a vezető könnyen utat, sőt irányt téveszthet. Mindez később egyáltalán nem, vagy csak igen nehezen, gyakran komoly erőfeszítések árán korrigálható. Ha egy vezető elveszíti a mértéket, illetve a talajt a lába alól, akkor a vezetői lét utolsó stádiumát követően egy olyan naplemente, vagy alkony szituációba kerül, amely leginkább az oxigénhiányos helyzethez hasonlítható. Mindezt csak azáltal tudjuk elkerülni, ha olyan dolgokat nem teszünk meg, amelyeket egyébként nyugodtan megtehetnénk. Vagyis: megtehetném, de nem teszem! Vegyünk hát sorra néhány olyan vezetői jogállásunk által felkínált helyzetet, vagy lehetőséget, amelyek roppant csábítóak, de érdemes mérlegelnünk, hogy élünk-e azokkal, avagy sem? Vagyis a körül forog a kérdés, hogy mit ne szokjunk meg és ne tekintsünk természetesnek?

Íme, néhány érdekesnek tűnő, de a kőkemény valóságból vett - megtörtént - példa, ill. szitu:

- ne hidd el azt, hogy olyan fontos vagy, hogy neked több mobil (okos) telefon, vagy akár több laptop tabló, (I pad, iphone, Ishuttle...) is jár (hat);

- ne akard a hivatali (légi) utakért járó törzsutas-pontokat (magadnak, netán hozzátartozódnak) elszámolni, s még inkább bármikor igénybe venni;

- ne engedd, hogy pincér ugráljon körül, és ő hozza be az ebédet, netán a frappét, vagy a capuccinót;

- ha ún. személyi használatú autót vehetsz igénybe, akkor se add el az otthoni autód, mert viharos gyorsasággal akár bármikor szükséged is lehet rá. Ne feledd: a vezetői tisztség a veszélyes üzemek körébe tartozik, s ott - szinte mindig - átmenetileg állomásozol;

- akkor se fizess elő bent a Lakás-kultúrára, vagy a Kiskegyedre, ha ezt megteheted;

- a lakásunkat ne akarjuk felszereltetni mindenféle extra IT elérhetőséggel, mivel az állandóan bekapcsolt mobil ezt megfelelően képes és tudja ellensúlyozni;