A francia felelős társaságirányítás olyan, mint a franciasaláta: eredetében semmi köze sincsen a franciákhoz. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy nem rendelkezne önálló jellegzetességekkel, még annak ellenére sem, hogy a felelős társaságirányítás viszonylag új jelenség Franciaországban, mert az csak a 90-es években jelent meg először. Érdemes tehát megvizsgálni a francia felelős társaságirányítás néhány fontos jellemzőjét - többek között mindazon történeti tényezőket, amelyek nagyban meghatározták a vállalati vezetők és a jogászok álláspontját is - hiszen kizárólag így lehetséges megérteni a francia felelős társaság elvi hátterét, amely nagyban kihatott a jelenséget övező vitákra.
A franciasaláta gasztronómiai eredete vitatott. Több mint valószínű azonban, hogy a magyar gasztronómiában közkedvelt salátát nem a franciák találták ki. A köztudatban két eredetmítosz ismert. Az egyik ezek közül a magyar konyhaművészet szükségmegoldásának tartja, amit az ételmaradékok hasznosítására találtak ki az élelmes szakácsok.[1] Sokkal valószínűbb azonban, hogy a franciasaláta a moszkvai "Ermitázs" étterem Olivier nevű, belga származású séfjének receptjéből alakult ki, amelyet a jelenleg ismert formájára a szovjet hiánygazdaság viszonyai formáltak. Ennek során az egyes luxuscikknek számító hozzávalókat, - mint például a kaviárt vagy vadhúst, - az átlagember számára is elérhető alapanyagokra cseréltek le.[2]
A fentiek ismeretében érthetővé válhat, hogy e tanulmány címében hogyan keveredhet össze a franciasaláta és a felelős társaságirányítás franciaországi rendszere. Ugyanis a gouvernement d'entreprise, amely a felelős társaságirányítás francia megfelelője, eredetében csak annyira francia, mint a franciasaláta. Ugyanakkor ez a körülmény mégsem jelenti azt, hogy nélkülözi az eredeti jelleget. Noha a felelős társaságirányítás eredetét tekintve angolszász jelenség, a Franciaországban alkalmazott felelős társaságirányítási szabályanyag jelentős része társasági jogi alapzaton áll, amelynek erőteljes nemzeti karaktere a szakirodalom által sem vitatott.[3]
A francia felelős társaságirányításról elmondható, hogy Magyarországon nem áll a jogtudomány érdeklődésének a középpontjában és Európában is nagyobb hatása van az angol, illetve a német megközelítésnek ezen a területen. Mégis nagy tévedés lenne azt állítani, hogy a francia társaságirányítási rendszer jelentősége elhanyagolható, hiszen Franciaország a világ és az Európai Unió gazdasági életének egyik meghatározó tényezője. Az ország gazdasági jelentőségét alátámasztja, hogy a világ hatodik legnagyobb gazdaságának számít, ebből kifolyólag tagja a világ nyolc legerősebb gazdasági erőt felmutató - úgynevezett G8 - országok csoportjának, valamint az is, hogy Európában a gazdasági teljesítményét tekintve a 3. helyen áll, közvetlenül Németország és az Egyesült Királyság
- 301/302 -
mögött. A francia gazdaság teljesítőképességéről elmondható, hogy a kiemelkedő eredmények mögött számos francia vállalat és vállalkozás tevékenysége áll, ebből adódóan érdemes megismerkedni a felelős társaságirányítás franciaországi gyakorlatával. Nehezen vitatható ugyanis, hogy a francia gazdaság képes hatást gyakorolni világgazdasági folyamatokra, melynek eredményeképpen fontos kérdés, hogy fenntarthatók-e a francia gazdasági folyamatok tendenciái, illetve hogy mindezt hogyan befolyásolják azok a kereskedelmi szabályok és szokások, amelyek áthatják a francia vállalatok működését.
E tanulmány célja, hogy a francia felelős társaságirányítás rendszerét felvázolja, valamint ismertesse azokat az elveket, amelyek kihatnak a francia társaságirányítás gyakorlatára. Ehhez azonban szükséges a felelős társaságirányítás fogalmának rövid ismertetése, mert kizárólag ennek ismeretében nyílik lehetőség véleményt alkotni arról, hogy mennyiben képes megfelelni a Franciaországban alkalmazott szabályozási háttér és irányítási gyakorlat ezeknek a fogalmi kritériumoknak? Az elemzés első lépése a történeti áttekintés azokról az eseményekről, amelyek meghatározók a társaságirányítás franciaországi fejlődésének folyamatában. Ez a megközelítés különösen indokolt már csak amiatt is, mert a társasági jog általában erőteljesen hordozza a nemzeti sajátosságokat, amelyek megértését a történeti szemlélet segíti elő. Ennek tükrében a tanulmány kísérletet tesz arra, hogy bemutassa azokat a tradicionális alapelveket, amelyek felbukkannak a francia felelős társaságirányításra vonatkozó normaanyagban is.
A francia társaságirányítás jellegét két tényező befolyásolta meghatározóan. Az egyik ezek közül az a körülmény, hogy a nagyvállalatok jelentős része vidéki családi gazdaságokból alakult ki. Ennek következménye, hogy a társaságok irányítása jelentős részben a családok, vagy hozzájuk köthető személyek kezében összpontosult,[4] amely tényező az angolszász típusú, széttagozódott (plurális) részvényesi struktúra kialakulása ellen hatott. Vagyis a francia részvénytársaságok (Sociétas Anonimé, röviden SA) részvényesi szerkezete inkább a német részvénytársaságokéval mutat hasonlóságokat, tehát esetükben is jellemző a családi tulajdon, és a koncentrált, nagy tulajdoni hányadra kiterjedő részvényesi blokkok.[5]
Szintén egyedi jellegzetességet kölcsönöz a francia nagyvállalatoknak, hogy jelentős részük szoros kapcsolatot ápol a mindenkori kormányzattal. A szakirodalom ennek eredetét a Colbert[6]-féle merkantilista gazdaságpolitikában[7] jelöli meg,[8] amelynek egyik fontos jellemzője volt, hogy az állam kifejezett aktivitással vett részt a gazdasági viszonyok megszervezésében és működtetésében. A merkantilizmus központi célkitűzése ugyanis abban volt megragadható, hogy a külkereskedelem fejlesztésével a hazai vállalkozások védelmével végső soron megerősítse az országot. Ehhez járult hozzá a szigorú védővámok megállapítása és sok más protekcionista jellegű intézkedés bevezetése, annak érdekében, hogy a külföldről érkezett áruk ne versenyezhessenek a francia termékekkel a belső piacokon. Az állami szféra és a vállalkozások szoros kapcsolatának másik oka, hogy számos nagyvállalatot államosítottak több hullámban a második világháborút követő időszakban.[9] Ennek eredményeképp az állam kezére kerültek jelentős bankok, biztosítók, és közműszolgáltatók is. Érdemben a 90-es években indult privatizációs hullám sem gyengítette az állami befolyást a gazdasági szféra felett. Ennek megfelelően még a mai napig is tartja magát az a szállóige, amely szerint az "állam Franciaország elsőszámú üzletembere".[10]
Az állam és a nagyvállalatok összefonódását az a gyakorlat is remekül illusztrálja, hogy a nagyvállalatok élére a gyakorlat szerint a Grand École-ban[11] végzett tisztviselők kerültek, akik a közszolgálatban eltöltött idejük után, jutalom gyanánt kapták meg a
- 302/303 -
vállalat vezetői pozícióját.[12] Emiatt a nagyvállalatok vezetőinek a világában klubokra emlékeztető zárt közösségek jöttek létre, ahol szinte mindenki ismerte a másikat. Ez a hozzáállás azután gyakran csapott át belterjes berendezkedésbe, ami elősegítette a személyi összefonódások elterjedését is.[13] A vezetők - és legfőképp az első számú vezetők - nézőpontjából a fent vázolt folyamat kedvezőnek bizonyult és nagyban hozzájárult személyes hatalmuk és presztízsük növekedéséhez. Emiatt befolyásuk szinte kikezdhetetlenné vált a nagyvállalatok irányítási struktúrájában és hozzájárult a tekintélyelvű társaságirányítási nézőpont kialakulásához. Érdemes elgondolkodni ezen. Németország esetében éppen a tulajdonosi koncentráció mértékével szokás magyarázni a menedzseri hatalom mérsékelt jellegét, míg fordítva, az angolszász országokban éppen a plurális tulajdonosi szerkezetből vezetik le az erős vezetői befolyást a társaságok felett. A francia példa mutatja, hogy önmagában csekély megalapozottságot kínál, ha kizárólag a részvényesi koncentrációból próbáljuk meg levezetni a társaságok irányítási struktúrájának jellegét.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
