A testnevelés és sport jogi szabályozása az iskolai testnevelés kötelezővé tétele, illetve a sport szervezeti keretrendszerének kialakulása miatt vált szükségessé Magyarországon. A XIX. század utolsó évtizedében megindult a testi nevelés egyes vonatkozásainak (tornaversenyek, úszás, népiskolai tornaterem építkezés, tornászok jutalmazása) rendeleti úton történő szabályozása, és a tornatanító-képzés jogi előkészítése. A XX. század elejétől megjelenik a sport központi irányítása, felállítják az Országos Testnevelési Alapot, és a sport állami támogatáshoz jut. A magyar testnevelésre vonatkozó jogszabályok gerince, az 1921. évi LIII. tc. lesz, melynek célja "az egyének testi épségének és egészségének megóvása", illetve a "nemzet munkaerejének" gyarapítása. Az 1921-es törvény és az 1924-es végrehajtási rendelet legtöbb eleme fellelhető az aktuális 2004-es Sporttörvény paragrafusaiban is.
The legal regulation of physical education and sport became necessary in Hungary due to the introduction of compulsory physical education in schools and the development of the organisational framework of sport. In the last decade of the 19th century, the regulation by decrees of certain aspects of physical education (gymnastics competitions, swimming, the construction of a gymnasium for public schools, the rewarding of gymnasts) and the legal preparation of the training of gymnastics teachers began. From the beginning of the 20th century, centralised management of sport is introduced, the National Fund for Physical Education is set up and sport receives state support. The backbone of the Hungarian legislation on physical education becomes Act LIII of 1921, which aims to "protect the physical health and well-being of individuals" and to increase the "labour force of the nation". Most of the elements of the 1921 Act and the 1924 implementing decree can be found in the articles of the current 2004 Sports Law.
Die gesetzliche Regelung des Sportunterrichts und des Sports wurde in Ungarn aufgrund der Pflicht zum Sportunterricht in den Schulen und der Entwicklung des organisatorischen Rahmens des Sports notwendig. Im letzten Jahrzehnt des 19. Jahrhunderts begann die statutarische Regelung bestimmter Aspekte des Sportunterrichts (Turnwettkämpfe, Schwimmen, Bau von Turnhallen für öffentliche Schulen, Belohnung von Turnern) und die rechtliche Vorbereitung der Ausbildung von Turnlehrern. Zu Beginn des 20. Jahrhunderts wird die zentrale Verwaltung des Sports eingeführt, der Nationale Fonds für Leibeserziehung eingerichtet und der Sport staatlich gefördert. Das Rückgrat der ungarischen Sportgesetzgebung bildet das Gesetz LIII aus dem Jahr 1921, das den "Schutz der körperlichen Gesundheit und des Wohlbefindens des Einzelnen" und die Steigerung der "Arbeitskraft der Nation" zum Ziel hat. Die meisten Elemente des Gesetzes von 1921 und der Durchführungsverordnung von 1924 finden sich in den Artikeln des aktuellen Sportgesetzes von 2004 wieder.
A testi nevelést biztosító és védő jogalkotás eredete a testi kultúra legrégibb művelőihez, a görögökhöz és a rómaiakhoz nyúlik vissza. A görögök testnevelése, klasszikus sportolása kifejezetten a testi kultúra szolgálatában állt, a sportnak tulajdonított jelentőséget mi sem bizonyítja jobban, minthogy a magán- és állami életben nélkülözhetetlen időszámítás alapját az olimpiai játékok, illetve az olimpiászok képezték. Az olimpiai játékok eredete kapcsán a jogalkotás legkifejlettebb formájával találkozunk, ugyanis az olimpiai játékokat rendező Elis állam királya, Iphitos a Krisztus előtti IX. század első felében nemzetközi szerződést kötött Lykurgosszal, Spárta törvényhozójával, melyben az olimpiai versenyekre felvonuló néző- és küzdőseregek biztonságát az akkor állandó harctérnek mondható Hellasz területén körülbelül 3 hónapos olimpiai fegyverszünettel garantálták. Elis államban ráadásul a városiak tanácskozó háza, tehát a legfőbb népképviseleti szerve a gymnasiumban volt, ami, a palesztrákkal együtt, a kötelező testnevelés színteréül is szolgált. Az olimpiai versenyek lebonyolítása szigorú írott szabályok szerint történt, ezeket a szabályokat a nomophilakesek őrizték és gondoskodtak tiszteletben tartásukról, a versenyeken részt vevő atléták pedig ezeket, a játékokat megelőzően összegyűlve egy évig tanulták.[1]
A rómaiak vonatkozásában Cicerónak az államról írott művéből tudjuk, hogy a testnevelést állami feladat-
- 7/8 -
nak tekintették, s nagy gondot fordítottak arra, hogy a polgárok erősek legyenek. A görög eszményi atlétával szemben, aki a mozdulatok tökéletes kifejlesztésére törekedett, a rómaiak testnevelése az erő kifejlesztésére irányult s részben honvédelmi érdekek szolgálatában állott. A rómaiak kapitóliumi szent játékai a testi erő és ügyesség, harci készség és rátermettség kultuszának bizonyítékai. E szent játékok a nemzet akaratával, pártolásával a szenátus és később a császárok legfőbb védelme alatt, a nép judíciuma előtt játszódtak le. Jogtörténeti nézőpontból azonban legnagyobb jelentőségű a római atléták önakaratú társulása, hiszen itt találkozunk először a sportűzés jogszerű csoportosulásának ma is uralkodó rendezettségével, ugyanis a császárság korában, az atléták céhszerű alakulatokba tömörültek, melyek a császárok jóindulatú támogatásával működtek. Vezetőjük egy állami fő tisztség betöltője, az állami fürdők felügyelője volt s a császárok által adományozott helyiségük a Titus állami fürdő mellett volt. Igaz írott jogszabályok nem maradtak ránk, azonban a szokásjog feltétlenül a legnagyobb mértékben kifejlesztett testnevelési jogéletet teremtett.[2]
A honfoglalás korában a Kárpát-medencébe érkező magyarok harci sikereinek hátterében a szokatlan módszerek és a rendezett harcmodor álltak. Az ifjúság nevelése majdnem kizárólag a testi felkészítésre szorítkozott, feltehetően ez a nevelés tudatos, gyakorlaton és tapasztalaton nyugvó szokások, szabályok szerint történt. Békebeli fő időtöltésül ugyanakkor a vadászat szolgált, melyet már I. László király törvénnyel szabályozott.[3] A XII., XIII. századtól kezdődően elterjed a lovagi tornák intézménye Magyarországon is, ezeket szigorú szabályok szerint bírák és nézőközönség előtt vívták meg, a küzdelmet a "bajmester" nyitotta meg, az "igazlátók" bíráskodtak s "beírták" a győztes lobogója színét és címerét. Néhány évszázaddal később azonban szükségessé válik, hogy jogszabályok szülessenek bizonyos túlkapások, elfajulások korlátozására. Mátyás király a perek eldöntéséül királyi törvényszékeken elrendelt párbajok ellen alkotott jogszabályt.[4] Hasonlóan, az 1504. évi XVIII. t.-c., mely a parasztot és a jobbágyot eltiltja a vadászattól, ez alapvetően arra volt hivatott, hogy a földesurak jövedelmét védje, ugyanakkor földesúri kiváltsággá tette a vadászatot és a madarászatot, mint testedző tevékenységet. 1567-ben pedig a magyar és török közt folyó ádáz harcok közé ékelődő hosszabb-rövidebb fegyvernyugvások idejére kialakult bajnoki viadalok szabályozására került sor, azokat királyi engedélyhez kötötték. Később, a XVI. század vége felé a puskapor és a lőfegyverek térhódítása által megváltozott harcmodor következtében került napirendre az ellustulás, az elpuhulás elleni jogszabályalkotások szüksége, vagyis a testnevelés és sport pozitív jogi szabályozása.[5]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
