A globális felmelegedés és kísérőjelenségei napjaink meghatározó ökológiai kihívásai. Súlyos gazdasági, társadalmi hatásai miatt erre a jogrendszer is reagálni kényszerül. Ez hívta életre a klímavédelmi jogot, amely mára meglehetősen összetett szabályozási rendszerrel rendelkezik. Céljai és alapelvei, egész értékrendje ökológiai szemléletet képvisel, amit azonban a jogrendszer csak korlátozottan tud érvényesíteni. Különös jelentősége van ezért a klímavédelmi szempontok más politikákban, jogterületeken való figyelembevételének (integráció), az érintett jogágak, jogterületek szabályozási módszerei, eszközei összehangolt alkalmazásának, ami az áhított célkitűzés, a fenntarthatóság eléréséhez vezethet.
Ebben a tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy áttekintsem a klímavédelmi szabályozás elméleti-dogmatikai alapjait. A klímavédelmi szabályozással sokan és sokféleképpen foglalkoznak a szakirodalomban, annak megfelelően, hogy a szabályozás egyre újabb és több eszközt, megközelítést alkalmaz a globális jelenség kezelése körében. Ezek némelyikéről (mint amilyen például a kibocsátási kvóták rendszere; ETS) önmagában is könyvtárnyi szakirodalom áll már rendelkezésre, ugyanakkor a szakterület - általános - elméleti alapjainak a kidolgozása terén még inkább csak kezdeti, részleges eredményekről beszélhetünk.[2]
A szabályozás belső rendszere napjainkra immár meglehetősen összetett, egyetlen szempont szerint nem is vázolható fel. A rendszerezésnek itt azonban mégis csak egy (általam kiemelt) módját alkalmazom, s a valamennyi eddig napvilágot látott tipizálás bemutatását, illetve az általam kialakított szempontok szerinti rendszerezést egy másik tanulmányban végzem el.[3] Ugyancsak másutt kívánok foglalkozni a klímavédelmi jog fogalmi rendszerének a sajátosságaival, itt megelégedve annak rögzítésével, hogy a szakterületnek sajátos fogalomhasználata van, amely egyfelől műszaki és természettudományi alapokkal rendelkezik, másfelől erőteljes nemzetközi, illetve Európa-jogi (s ezeken keresztül sokszor kifejezetten angolszász) befolyás alatt áll.[4]
Itt arra a kérdésre igyekszem elsősorban válaszolni, hogy hol van a helye a klímavédelemnek a jogrendszeren belül, vagy másként fogalmazva: milyen nézőpontból (mely életviszonyok szabályozása körében, mely diszciplínák kutatási módszereivel) vizsgálható. Ehhez igyekszem meghatározni legfontosabb, tartalmi sajátosságait (rendeltetését, értékrendjét, alkalmazott módszereit), amelyek végiggondolása módot adhat különböző elhatárolásokra is.
Szinte valamennyi klímavédelmi jogi tárgyú munka a klímaváltozás természettudományos megközelítésével kezdődik, amitől (lévén talán a legfontosabb tartalmi meghatározó tényezőről szó) én sem tekinthetek el.
A globális felmelegedés a klímaváltozás kísérőjelensége. Alapja azon légköri folyamatok változása, melyeknek hátterében az emberi eredetű (antropogén) hatások állnak. Összességében véve az üvegházhatású gázok fokozódó mértékű légkörbe történő kibocsátása az, ami az elmúlt és a következő évtizedek egész emberiséget próbára tevő ökológiai változásai mögött áll.
- 76/77 -
Az üvegházhatás természetes folyamat, ez teszi lehetővé a földi ökoszisztéma kialakulását és fennmaradását a Földön. A Föld a Napból érkező sugarakból nyer energiát, ezek egy része visszaverődik a légkörben, a vízfelszíneken, a szárazföldi területeken, egy részét pedig elnyelik ugyanezen elemek. A légköri üvegházhatású gázok (szén-dioxid, metán stb.) aránya az energiaelnyelés, és -visszaverődés kényes egyensúlyában fontos szerepet játszik. Ha nagyobb arányban vannak jelen a légkörben, mint ahogy a természetes folyamatok azt igénylik, akkor az elnyelt légköri energia szintje magasabbá válik, ez eredményezi a Föld légkörének megváltozását, felmelegedését. Ez a globális felmelegedés visszafordíthatatlan következményekkel, hatásokkal jár a Föld vízkészletére, állat- és növényvilágára, az erdőterületek állapotára, kiterjedésére, minőségére, fajösszetételére, a különféle légköri eseményekre, az óceáni áramlatokra stb. Napjaink geológiai korszakát antropocén korszaknak nevezik, az elnevezést 2000-ben a Nobel-díjas Paul Crutzen vezette be, hangsúlyozva az ember hatását a földi ökoszisztémára, éghajlatra.[5]
Az ipari forradalom óta 0,7 °C-kal emelkedett a Föld légköri átlaghőmérséklete. Az északi sarkvidék melegszik, a sarki jégsapka olvad, csakúgy, mint a Grönlandot borító jégtakaró, aminek következménye a tengervízszint emelkedése. A légkörbe kerülő szennyező anyagok az emberi egészségen túl (asztma, légúti megbetegedések stb.) a földi ökoszisztémát is veszélyeztetik. A levegőbe kerülő kén-dioxid savas esőként károsítja az élő szervezeteket, erdőterületeket és az épített környezetet. A melegedő óceánok feletti időjárási rendszerek miatt a part menti területek egyre inkább ki vannak téve a viharkároknak. Az emelkedő vízszint, az óceánok hőtágulása végett a part menti területek, városok (pl. New York) víz alá kerülhetnek, és veszélyeztetik az ivóvízbázisokat. A földi átlaghőmérséklet-emelkedés végeredménye az aszályok gyakoribbá válása, ami fokozza az elsivatagosodást, a csapadékhiány pedig erősíti az erdőtüzek gyakoriságát és intenzitását, valamint kiterjedését. A gleccserek olvadásával pedig veszélybe kerül az édesvízkészletek jelentős része.[6]
A jogterületnek részben sajátos, részben a környezetvédelemből átvett értékrendje van, ami legegyszerűbben a klímavédelem alapelveivel szemléltethető. Így különösen az Éghajlatváltozási Keretegyezmény elveivel, mint az elővigyázatosság, a közös, de megkülönböztetett felelősség, és a fenntarthatóság. A szabályozás céljai és elvei egymástól elválaszthatatlanok, azok egymásból következnek. Komolyabb célok eléréséhez szigorúbb elvek szükségesek, s viszont. Ennek megfelelően én is összefüggésükben vizsgálom őket.
Az elővigyázatosság az emberi magatartások fenntartással való kezelésének nézőpontja. A környezetjog alapelveként a klímavédelmi szabályozásban is fontos helyet foglal el. Az elővigyázatosság révén az emberi magatartásokról "eleve feltételezzük későbbi környezeti ártalmak bekövetkezésének lehetőségét."[7] "Csekély, vagy ismeretlen valószínűségű veszély esetén is fel kell lép[ni], [...] s a biztonság követelményével szemben egyéb érdekeket nem lehet előtérbe helyezni."[8]
Az elővigyázatosság alapelve az Európai Unió Bírósága előtt több esettel kapcsolatban már felmerült.[9] Ennek alapján a környezetet érintően kellő körültekintéssel kell eljárni, az elv a "valószínűség távolabbi szintjén érvényesül", mint a megelőzés elve.[10] Azt jelenti, hogy abban az esetben, amikor feltételezhető, hogy valamely esemény, döntés vagy tevékenység a környezetre kockázatot jelent, akkor helyénvalóbb azt nem megengedni. A kockázat mértékének eldöntésére szolgáló mérce a tudományos bizonytalanság fennállta, melynek kategóriáját a Bíróság az ún. Pfizer-ügyben[11] dolgozta ki. Ebben az ügyben a Bíróság az állattartás során alkalmazott antibiotikum-készítmények emberi szervezetre gyakorolt hatását illetően arra a megállapításra jutott, hogy tudományos bizonytalanság áll fenn. Ennek alapján a Bizottság elrendelheti védelmi intézkedésként az ilyen készítmények korlátozását.[12]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
