A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) egyik célkitűzése a közszolgálat és a családi élet összeegyeztethetőségének elősegítése volt. Ebből fakadóan, tanulmányunkban arra keressük a választ, hogy a Kit. milyen mértékben valósította meg a kitűzött jogpolitikai célokat, sikerült-e a jogalkotónak e célokat koherens személyzetpolitika mentén a közszolgálati pragmatikába beépítenie. Ehhez egyrészt meg kell vizsgálni, hogy a Kit.-ben a család és a gyermekvállalás védelme mennyire differenciaspecifikus a törvény hatálybalépését megelőző szabályozáshoz, illetve annak általános jellegű családpolitikai és uniós irányelvekben megfogalmazott foglalkoztatási követelményeihez képest. Másrészt érdemes áttekinteni a Kit. további fejezeteinek egyes pragmatikai elemeit is; ezáltal kimutatható, hogy a törvényi szintű szabályozás deregulációja hogyan érinti a családpolitika közszolgálati jogi szabályozását.
1. Problémafelvetés
2. Családpolitikai és személyzetpolitikai alapvetések
3. A család és a gyermekvállalás védelme a Kit.-ben
4. A stabilitás és kiszámíthatóság egyes, családpolitikát is érintő kérdései a Kit.-ben
5. Zárógondolatok
a) A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény jogpolitikai céljai elsődlegesen a hatékony igazgatási szervezetrendszer kialakítására, ennek részeként a létszám racionalizálására és az illetmények versenyképesebbé tételére vezethetők vissza. A törvényjavaslathoz fűzött indokolásból azonban további célkitűzésként kiolvasható a közszolgálat és a családi élet összeegyeztethetőségének elősegítése, valamint a gyermeket nevelő és családot alapító kormánytisztviselők kiemelt megbecsülése is.[2] Mindezt megerősíti a törvény preambuluma.[3] A törvény jogpolitikai céljai tehát egyértelműen igazodnak a magyar kormányzat retorikájában hosszú évek óta kiemelten kezelt, általános családpolitikájához.[4]
b) A fent vázolt jogpolitikai célok elérése érdekében a jogalkotó megszüntette a kötött illetményrendszert, helyette differenciált díjazást vezetett be.[5] Ellenőrizhető, központilag kötött, álláshelyalapú létszámgazdálkodást hozott létre.[6] Egyszerűsítette a kormányzati igazgatási szervek közötti mobilitás (áthelyezés) szabályait és adminisztrációját.[7] A közigazgatás integritásának növelése céljából szigorította az összeférhetetlenség szabályait.[8] Továbbá önálló fejezetben szabályozta a gyermeket nevelő és családot alapító kormánytisztviselőkre vonatkozó kiegészítő rendelkezéseket.[9]
c) Fontos kiemelni azonban, hogy a Kit. szakított az életpályamodellel, s erőteljes közjogi deregulációt és szabályozási decentralizációt valósított meg. Több kérdésben megszüntette a törvényi szintű szabályozást, s a kormányzati igazgatási szerv hatáskörébe utalta a szükséges döntéseket, illetve a szabályok megalkotását.[10] Mindez a szabályozás mögött meghúzódó emberkép eszközszemléletű megközelítésének
- 23/24 -
előretöréséhez ugyancsak hozzájárult.[11] Ugyanakkor a belső szabályzatok nélkülözik a stabilitást és a kiszámíthatóságot, hiszen a kormányzati igazgatási szerv azokat bármikor megváltoztathatja. Ha mégis kialakul bizonyos fokú stabilitás és kiszámíthatóság, az annak köszönhető, hogy a kormánytisztviselőnek és a kormányzati igazgatási szervnek egyaránt érdeke a foglalkoztatás hosszú távon történő fenntartása.[12] Márpedig a közszolgálat és a családi élet összeegyeztethetőségéről nehéz a foglalkoztatási feltételek stabilitása és kiszámíthatósága hiányában beszélni.
d) Mindezekre tekintettel, tanulmányunkban arra keressük a választ, hogy a Kit. milyen mértékben valósította meg a kitűzött jogpolitikai célokat, sikerült-e a jogalkotónak e célokat koherens személyzetpolitika mentén a közszolgálati pragmatikába beépítenie. Ehhez egyrészt meg kell vizsgálni, hogy a Kit.-ben a család és a gyermekvállalás védelme mennyire differenciaspecifikus a törvény hatálybalépését megelőző szabályozáshoz,[13] illetve annak általános jellegű családpolitikai és uniós irányelvekben megfogalmazott foglalkoztatási követelményeihez képest. Másrészt érdemes áttekinteni a Kit. további fejezeteinek egyes pragmatikai elemeit is ezáltal kimutatható, hogy a törvényi szintű szabályozás deregulációja hogyan érinti a családpolitika közszolgálati jogi szabályozását.
e) Tanulmányunkban elsősorban jogi összehasonlító-elemző módszereket alkalmazunk. A vizsgálat célcsoportjába a kormánytisztviselők tartoznak, így tanulmányunk címében a közszolgálati jogi szabályozás szűkítő értelmezésben, a kormányzati igazgatás pragmatikáját takarja.[14] A tanulmányban kizárólag a közszolgálati jogi szabályokat vizsgáljuk (így nem törekszünk a szociális és társadalombiztosítási jogi szabályozás elemzésére).
a) A humánkormányzáson belül alapvető családpolitikai kérdés, hogy az állam különböző módszerekkel mennyire támogatja a családalapítást, a nagycsaládosokat vagy éppen a gyermekvállalást.[15] A családpolitika alapvetően egyfajta horizontális jogterületre épül, amely elsősorban a szociális, a közigazgatási és a polgári jogi szabályozásból merít. A modern demokráciákban azonban a munkajogi és közszolgálati jogi jogszabályok is tartalmaznak a gyermekes munkavállalókat és tisztviselőket védő szabályokat.[16] A családok védelméről szóló 2011. évi CCXI. törvény (a továbbiakban: Csvt.) rendelkezik a család és a gyermekvállalás védelmének általános jellegű foglalkoztatási szabályairól. A Csvt. III. Fejezetében találhatjuk meg azokat a követelményeket, amelyeket külön törvényeknek, így a Kit.-nek is biztosítania kell. A törvény 15. § (1) bekezdésének zsinórmértékszabálya szerint a kiskorú gyermeket nevelő szülőt a foglalkoztatása során a külön törvényben foglaltak szerint kiemelt munkajogi védelem, illetve a szülői szerep és a munkavégzés összehangolását, valamint a családi élet védelmét biztosító kedvezmények illetik meg. Az állam a család és a munkavállalás összeegyeztethetőségének érdekében ösztönzi a részmunkaidőben történő, illetve az egyéb atipikus foglalkoztatási formákban való munkavégzést. A Csvt. 21. §-a rögzíti, hogy ezekhez a követelményekhez képest más jogszabály, munkaviszonyra (a Kit. esetében kormányzati szolgálati jogviszonyra) vonatkozó szabály, illetve egyedi foglalkoztatói intézkedés a gyermeket nevelő foglalkoztatottra nézve kedvezőbb szabályokat is megállapíthat. A családtámogatás rendszeréről külön jogszabályok rendelkeznek.[17]
b) A családi élet és a közszolgálat összeegyeztethetőségével kapcsolatban napjaink társadalmi és gazdasági viszonyai között nem kerülhető meg a munka és magánélet egyensúlyának kérdése.[18] A 2019/1158 irányelv[19] ezért olyan minimumkövetelményeket állapít meg, amelyek célja a férfiak és nők munkaerőpiaci esélyegyenlőségének és egyenlő munkahelyi bánásmódjának biztosítása a munkavállaló szülők vagy gondozók munkája és családi élete összehangolásának megkönnyítése révén.[20] Az irányelv célja tehát kettős. Egyik oldalról a nők családi és munkahelyi kötelezettségeinek kiegyensúlyozását, ezáltal a női foglalkoztatás elősegítését; másik oldalról ezzel szoros összefüggésben a férfiak gondozási feladatokban való erőteljesebb szerepvállalását szorgalmazza.[21] A jogalkotó szerint ezeket a hátrányokat közvetlenül jogszabályi formában kell kezelni. Ennek érdekében az irányelv egyfelől a munkavállalót védő és a munkáltatót korlátozó előírásokat fogalmaz meg, másfelől az előírások által elsősorban a szülői és gondozói státuszt védi.[22] Közvetetten egy másik irányelv is
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
