Új, rendkívül kevéssé ismert és feldolgozott anyag került az olvasóközönség elé, a skandináv jogi realizmus témakörében. Visegrády Antal professzor, az MTA doktora, a könyv szerkesztője, hiánypótló jelleggel a magyar jogelmélet számára kevésbé ismert jogbölcseleti irányzat1 írásait állította össze. A könyv angol és német nyelvű tanulmányokat tartalmaz, a Szerző által írt magyar tanulmány, amely a kötetben található, angol nyelven is szerepel. Praktikus és részletes névmutató, teljes körű bibliográfia és a tartalomjegyzék mindent feltüntető mutatója, ami segíti a kutatók munkáját, illetve a témában elmélyülni szándékozóknak is irányt mutat.
Az előbbi csoportnak talán további előnyt jelent az is, hogy a bibliográfiában a skandináv szerzők írásai mellett megtalálhatók az irányzatról szóló tanulmányok is, és ez jelentősen megkönnyíti a források felkutatását, vagyis a tudományos munka egyik legnehezebb részét.
A kötet szerkesztési koncepciója négy részből áll. Kezdődik a szerkesztő angol és magyar nyelvű átfogó elemzésével.
Ezután Hägerström, Lundstedt, Olivecrona, és Ross munkáit találjuk angolul és németül tematikus rendben, három nagy, gondolatilag jól elkülöníthető blokkban.
A jog alapvető problémáival kezdődik a szerkesztési ív, folytatódik a jog és az equity kapcsolatát elemző munkával. Hägerström és Lundstedt egyrészt az irányzat megalapítója, másrészt írásaik alapvetően közelítik meg a jogot, ezzel kiváló bemutatót is nyújtva az irányzat szemléletmódjáról.
Ezt követően a jogot és kényszert, a jogi szabályok természetét, a jog imperatív elemét, a realizmus és idealizmus kapcsolatát, a jog és kényszer problematikáját, és a természetjogi gondolkodás két rétegét vizsgáló írást olvashatunk Olivecrona professzor tollából. Láthatóan a realista irányzat "belsőbb" rétegét követi a szerkesztő tematikus koncepciója.
A negyedik rész Alf Ross munkáit mutatja be, melyek az elméletkör mélyrétegébe vezetnek le, így a skandináv realista jogkoncepció szerinti jogi ellentmondások feloldásáról és a jog rekonstruálásáról, a jogi nyelvezet definíciójáról, az érvényes jog koncepciójáról, illetve direktív nyelvezet használatáról találhat elemzést az Olvasó. Ez az egység tartalmazza Ross "kihagyhatatlan" Tű-tű című munkáját is.
Visegrády angol és magyar nyelvű bevezetőjében felrajzolja a skandináv jogi realizmus2 alapvető vonásait. Okfejtését a nordikus jogkör3 átfogó bemutatásával kezdi, rámutatva annak átmeneti jellegére. Külön kiemeli például a common law jogcsaládhoz képest a bírák kevésbé központi szerepét, illetve a normatív precedens-rendszer hiányát. Összegzésében a jogkör sui generis voltát támasztja alá. Így megalapozva kezdi el a skandináv jogi realizmus irányzatának bemutatását.
Visegrády Hägerström munkásságát elemzi elsőként részletesen. A Hägerström ontológiájának objektív értékek létezését tagadó volta a nyelvben wittgensteini hatásokat mutat. Ennélfogva kizárólag a nyelvi forma objektiválja abszolutumokká az érzelmi attitűdöket, tényeket, helyzeteket, ezért a Szerző rávilágít, hogy Hägerströmöt e gondolatmenet a "Sollen" tudományának tagadásához vezeti el.
Az idealizmus tehát kizáródik a gondolkodó filozófiájából, a metafizikai jogszemlélet (így például az értékszemléletű Begriffsjurisprudenz- továbbá a természetjogi irányzatok), illetve a neokantiánus jogpozitivizmus gondolatmenetének ellentétjét állítja. Ez a hägerströmi felismerés alapozza meg a realista iskola fő kérdését: vajon mi is a jog valójában? A gondolatmenetben adott a helyzet, miszerint pszichológiailag kondicionált reakciókra támaszkodnak a fogalmak és gondolatok. Itt a wittgensteini hatástól freudi irányba kanyarodik el Hägerström, továbbá a tabuk- totemek és az ősjog kialakulásának összefüggésében ismét a pszichoanalízis felé közelít. A varázserőből kialakuló "kötelem" és "jog" szavak végül az évszázadok alatt háttérbe szorítják a varázslatokba vetett hitet, a mentális reakció viszont megmarad. Így az évezredes mentális kondicionálás tulajdonképp a jog alapja.
Visegrády véleménye szerint Lundstedt a legszélsőségesebb a skandináv jogfilozófusok között. Ezt alátámasztandó ismerteti Lundstedt munkásságából többek között a jogtudományt empirikus szempontból megragadó véleményrendszerét, illetve bemutatja Lundstedt elutasító magatartását a jogszabályok személyes értékelése, illetve a metafizikai entitások felé. A Szerző Lundstedt tekintetében a társadalmi valóság és a társadalmi érdek fogalmakat állítja centrumpozícióba. Kiemeli, hogy Lundstedt számára a jog és a kötelezettség szavak nem fejeznek ki a tapasztalat által megerősíthető tényeket, pusztán megjelölések, amelyek a helyes cselekvési irányt mutatják meg. További hasznos adalék, hogy az a jog, amely a valódi többség érdekével ellentétes, ám valamely titokzatos metafizikai értelemben vett "közérdek" nevében megtartják, nemcsak politikai és morális, hanem racionális alapon is elutasítandó.
Olivecronát elemezve a Szerző rámutat, hogy a jogszabály az emberek magatartására irányul, célja az emberek cselekvéseinek befolyásolása. Kiemeli, hogy a jogszabály tartalma Olivecrona szerint egy képzeletbeli bíró képzeletbeli ténykedése, hipotetikus helyzetben. A Szerző megvilágítja Olivecrona álláspontját, miszerint nincs alapvető különbség erkölcsi és jogi normák között, mert a különbség nem a szabály objektivitásában, hanem a kiváltott pszichikai reakcióban keresendő. Az értékelés kiterjed a jogtudós azon véleményére is, miszerint a jog nem az állam alkotása, mivel az állam és jog nem egymástól függetlenül létező entitás. Az állam viszont biztosítja azt a törvényhozó apparátust, amely az emberi pszichére hatékonyan ható normákat képes alkotni. Az így alkotott szabályok "független imperatívuszok", mivel nem egy személyes utasításon, hanem egy nagyobb konglomerátum utasításán alapulnak. Így a jogszabály tekintetében személyes emberkapcsolati jellegű utasítás helyett az állami "független imperatívusz" lép előtérbe. Kiemelendő, hogy ez fölbontható több alapelemre is, a parancs tekintetében, (asszociálhatjuk itt különösen a jogalkotást, bírói jogot illetve a szokásjogot). Hangsúlyozandó azonban, hogy a szabályok csak papírra vetett szavak, a valóság az egyének pszichológiai reakciója. Visegrády, Olivec-ronát bírálva rámutat, hogy nem állnak empirikus kutatások a jogtudós egyes állításai mögött "kávéházi teoretizálás". A pszichológiai jogmodell túlzott lelkivilágra való fókusza pedig nem feltétlenül vonja maga után a jogász szakma képviselőinek (bíráknak, ügyvédeknek stb.) kifejezett érdeklődését.
A dán Alf Rossra oly jellemző szemantikai elemzést fejti ki következőnek Visegrády, kitér azonban Ross álláspontjára, amely pontosítja a "jog", illetve a "tulajdon" szavak reális tartalommal való felruházódását, mégpedig az ítélkezési folyamatban. Az érvényes jog a normatív ideák olyan absztrakt sorozatát jelenti, amely értelmezési sémát nyújt az érvényesülő jog jelenségéhez. Itt kapcsolódik be a skandinávoknál fókuszban álló társadalmi és emberi tényező, vagyis az, hogy a jogalkalmazó szervek illetve a bírák e normákat társadalmilag kötelezőnek tapasztalták és érezték. Ross "érvényes jog" kategóriája a bírák ténykedése (azoknak esetleges előre megjósolhatósága) felé fókuszálódik. Persze nem szabad elfelejteni, hogy a normák rendszerét értelmezési sémaként kell felfogni ahhoz, hogy kellő pontossággal lássuk a modellt. Visegrády kitér Ross híres irányítási, illetve hatásköri normákat megkülönböztető elméletére, vagyis a cselekvést előíró, vagy megtiltó, továbbá a hatalmat-autoritást posztuláló típusok megkülönböztetési kategóriarendszerére. Hangsúlyozza, hogy a többi skandináv gondolkodótól eltérően Ross nem a megszokott emberközpontú vonalat követi, hanem a bíróságokat állítja centrumba.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
