32/2003. (VI. 4 .) AB HATÁROZAT - EGYHÁZI PERES ÜGYEK ÁLLAMI BÍRÓSÁG ELŐTT
47/2003. (X. 27.) AB HATÁROZAT - A BŰNMEGELŐZÉSI ELLENŐRZÉS ÜGYE
41/2003. (VII. 2.) AB HATÁROZAT - KÁRTALANÍTÁS MEGALAPOZATLAN SZABADSÁGELVONÁSÉRT
Az ügy alapja egy hosszan tartó munkaügyi bírósági eljárás volt, melynek során több bíróság megállapította, hogy a képesített lelkész egyházi szolgálati viszonyával kapcsolatos jogvitában az egyházi törvények szerint kell eljárni, és az ilyen jogviszonyból eredő követelések érvényesítése kizárólag az egyházi bíróság alá tartozik. Ezért végül a Legfelsőbb Bíróság az ilyen irányú kérelmet - tekintettel hatáskörének hiányára - nem bírálta el és az eljárást megszüntette.
Az indítványozó a Legfelsőbb Bíróság végzésével szemben alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz. Ebben támadta a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény (Ltv.) 15. § (1) és (2) bekezdéseit, mivel ezek alkalmazása okán következett be sérelem. Állítása szerint e rendelkezések egyoldalú értelmezése sérti az Alkotmánynak a bírósághoz fordulás jogát garantáló 57. § (1) bekezdését. Az Ltv. 15. § (1) bekezdése az alkotmánnyal megegyező szöveggel deklarálja az egyház és az állam elválasztását, a (2) bekezdés pedig kimondja, hogy az egyház belső törvényeinek, szabályainak érvényre juttatására állami kényszer nem alkalmazható. Az ügy előadója Bihari Mihály alkotmánybíró volt.
Az Alkotmánybíróság az indítványt mindkét támadott rendelkezés tekintetében megalapozatlannak találta. Az Ltv. 15. § (1) bekezdésére vonatkozóan formailag kizárt az alkotmányellenesség, hiszen e szöveg szó szerint ismétli meg az Alkotmány 60. § (3) bekezdését. Az Ltv. 15. § (2) bekezdésével (állami kényszer tilalma egyházi belső jogvitában) kapcsolatban pedig az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy az az Alkotmány 60. § (3) bekezdésének [és az Ltv. 15. § (1) bekezdésének] logikus folyománya. Az állam és az egyház elválasztásának az elve ugyanis tiltja, hogy az állam vallási jellegű kérdésekbe, az egyházak belső ügyeibe beavatkozzon. Az egyház és tagjai közötti belső, egyházi jogviszonyt szabályozó egyházi normák betartását e szerint az egyház, illetve erre feljogosított szerve az egyház által meghatározott eljárás keretében kényszerítheti ki.
Nem kizárt azonban, hogy az egyház és az egyház tagja, akár az egyház szolgálatában álló személy között állami jogszabályokon alapuló jogviszony jön létre. Alkotmányos követelmény, mondta ki az Alkotmánybíróság határozatának rendelkező részében, hogy az ilyen jogviszonyokból - tehát az egyház és a vele jogviszonyban álló személyek közötti, állami jogszabályokon alapuló jogviszonyokból - eredő jogvitákat az állami bíróságok érdemben elbírálják. Ez nem sérti az állam és az egyház alkotmányos előírását.
Az indítványozó a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvénynek (rendőrségi törvény) a bűnmegelőzési ellenőrzésre vonatkozó rendelkezéseit, valamint az ezzel kapcsolatos belügyminiszteri rendeletet támadta. Álláspontja szerint a kifogásolt rendelkezések tartalma határozatlan, a szövegben használt jogfogalmak bizonytalanok, ezért a jogszabály nem hajtható végre.
A rendőrségi törvény szerint a rendőrség a törvényben meghatározott feltételek megléte esetén bűnmegelőzési célból ellenőrizheti azt a személyt, aki legalább hároméves szabadságvesztésből szabadult A bűnmegelőzési intézkedést a rendőr-főkapitányság kezdeményezheti egy hónappal a szabadulást megelőzően, a kérdésben a büntetés-végrehajtási bíró dönt.
A rendőrségi törvény támadott rendelkezései alapján a bűnmegelőzési ellenőrzés alá vont személlyel szemben az egyéb rendőri intézkedések mellett bírói engedélyhez nem kötött titkos információgyűjtés végezhe-
- 186/187 -
tő, továbbá az ilyen személy lakásába a rendőrség erre vonatkozó külön határozat nélkül is behatolhat. A belügyminiszteri rendelet szabályozta az ellenőrzés kezdeményezésének és végrehajtásának részletes szabályait. Az ügy előadója Erdei Árpád alkotmánybíró volt.
A támadott rendelkezések nyilvánvalóan korlátozzák az érintettek egyes alapvető jogait, különösen a személyes adatvédelemhez, a magánlak sérthetetlenségéhez, valamint a jogorvoslathoz való jogot. Az Alkotmánybíróság azonban az alkotmányossági vizsgálatot - az indítványokban foglaltaknak megfelelően - elsősorban az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogbiztonsági szempontból végezte el. Ennek alapján megállapította, hogy a bűnmegelőzési ellenőrzésnek a kifogásolt jogszabályok szerinti rendezése nem biztosít garanciákat a jogintézmény alkotmányos alkalmazására. Részletekbe menően áttekintette az egyes rendelkezéseket, a bűnmegelőzési ellenőrzés alkalmazásának egyes feltételeit, és arra jutott, hogy a szabályozás alapjaiban, összességében, illetve az egyes rendelkezések megfogalmazása sérti a jogállamiság elvének részét képező jogbiztonság, a normavilágosság, a jogi következmények előreláthatósága és kiszámíthatósága követelményrendszerét, ezért alkotmányellenes.
Ugyancsak alkotmányellenesnek találta az Alkotmánybíróság a rendőrségi törvénynek a bűnmegelőzési ellenőrzés elrendelésére vonatkozó rendelkezéseit, az ugyanis nem állapított meg mérlegelési szempontokat az ellenőrzés elrendelésének indítványozásához és az ügyben való döntéshez. A mérlegelési szempontok hiánya így azzal a következménnyel jár, hogy a büntetés-végrehajtási bírónak nincs lehetősége ellenőrizni az indítvány megalapozottságát. A mérlegelési szempontok hiánya azonban elvezethet oda - utalt az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatára -, hogy a bírói eljárás pusztán formalitást jelent, s a tényleges döntési jogkör a bíróságon kívüli szervezet kezébe kerül. Ez a jogorvoslati jog, illetve a bírói úthoz való jog kiüresedéséhez, valamint a bíróság függetlenségének [Alkotmány 50. § (3) bekezdés] sérelméhez vezethet, ezért alkotmányellenes.
Az indítványozó a büntetőeljárási törvénynek a kártalanításra vonatkozó egyes rendelkezéseit támadta. A Be.* meghatározza a kártalanítás szabályait szabadságelvonással járó, jogszerű, de alaptalan büntetőjogi kényszerítő cselekmények esetére. A kártalanítási igény jogcímei mellett a 383. § (3) bekezdés a) és b), valamint a 384. § (3) bekezdés a) és b) pontjaiban a kártalanításból való kizárás egyes eseteiről is rendelkezik. A Be. meghatározza a kártalanításból kizárás eseteit. Az előzetes letartóztatásért és az ideiglenes kényszergyógykezelésért járó kártalanításból a törvény kizárja azt, aki a hatóság elől elrejtőzött, megszökött, illetve szökést kísérelt meg, továbbá aki az eredményes felderítés meghiúsítása végett a hatóság megtévesztésére törekedett, vagy egyébként neki felróhatóan okot szolgáltatott arra, hogy a bűncselekmény gyanúja reá terelődjék [Be. 383. § (3) bekezdés a) és b) pont]. A jogerős ítélet alapján letöltött szabadságvesztésért, javítóintézeti nevelésért, illetve kényszergyógykezelésért egyébként járó kártalanításból való kizárás okai között jelöli meg a törvény, ha a terhelt az alapügyben elhallgatta azokat a tényeket vagy bizonyítékokat, amelyeken a perújítás során hozott ítélet alapul, továbbá ha az alapügyben hozott ítélet ellen nem fellebbezett [Be. 384. § (2) bekezdés a) és b) pont]. Az ügy előadója Erdei Árpád alkotmánybíró volt.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nem tekinthető a védelemhez való jog sérelmének, hogy a Be. az előzetes letartóztatásért és az ideiglenes kényszergyógykezelésért járó kártalanításból kizárja azt, aki elrejtőzött vagy megszökött, illetve szökést kísérelt meg. A büntetőeljárásban ugyanis kikényszeríthető a terhelt közreműködési kötelezettsége, és ez a közérdek szempontjából alkotmányosan is szükséges és indokolt. A védelemhez való jog nem terjed ki az elrejtőzésre, illetve a szökésre.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azonban a Be. szükségtelenül korlátozza a védekezéshez való jogot, amikor nem kellően differenciált szabályozással zárja ki a kártalanításból azt, aki az eredményes felderítés meghiúsítása végett a hatóság megtévesztésére törekedett. Az Alkotmánybíróság ugyanis úgy ítélte meg, hogy a büntetőeljárás garanciális alapelveiből következően a terheltet megilleti a hallgatás joga, de akár annak joga is, hogy védekezése során nem mond igazat. Ez utóbbinak maga a Btk. szab határt az olyan tényállásokkal, mint a hamis tanúzás, a hatóság félrevezetése stb.; ezek a tényállások jelentik tehát a védekezéshez való jog külső korlátját, A terhelt azonban c körön belül nem korlátozható az olyan védekezési taktikában, amellyel a hatóság megtévesztésére törekszik.
- 187/188 -
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint továbbá a személyes szabadsághoz való jog korlátozásának alkotmányosságához elengedhetetlenül hozzá tartozó arányosságot sérti annak a személynek a kizárása, aki neki felróhatóan okot szolgáltatott arra, hogy a bűncselekmény gyanúja reá terelődjék. Ugyanis mindazon személyek esetében, akik egyáltalán nem követtek el bűncselekményt, a kártalanítást kizáró ok valójában kiüresíti a kártalanítás jogalapját, hiszen amennyiben a bűncselekmény alapos gyanújának kialakulásában szándékos vagy gondatlan magatartásával maga a terhelt is szerepet játszik, úgy a kizárási ok megállapítható lesz szinte mindegyik kártalanítási jogcím esetében.
A büntető hatalom gyakorlásához kapcsolódó szabadságelvonás arányosságának egyik szükségképpeni eleme tehát, hogy a bíróság (hatóság) tévedése esetén az állam kárfelelőssége körében biztosított legyen a sérelmek elfogadható mérvű kiküszöbölése. Ennek a követelménynek a vizsgált szabályozás azonban az említett okok miatt nem felel meg, mert az ártatlan személy rosszhiszemű nyerészkedésének megakadályozására kialakított kizáró ok túl általános megfogalmazásával indokolatlanul leszűkíti a bírói tévedés orvoslásának tényleges lehetőségét a jóhiszeműen, de jogilag nem hibátlanul védekező terheltek esetében.
Ugyanakkor az Alkotmánybíróság nem tartja alkotmányellenesnek, ha a törvényalkotó a kártalanítás jogcímeihez igazodó, megfelelően differenciált szabályozással nem teszi lehetővé az előzetes letartóztatásért, illetve ideiglenes kényszergyógykezelésért járó kártalanítását annak, aki tudatosan rosszhiszemű magatartásával került abba a helyzetbe, hogy a bíróság az eljárási kényszercselekményt elrendelte, illetve meghosszabbította. Az Alkotmánybíróság éppen e megfontolás alapján nem tekintette alkotmányellenesnek a Be.-nek azt a rendelkezését, mely szerint a perújítást követő felmentése esetén a kártalanításból kizárt a terhelt, ha az alapügyben elhallgatta azokat a tényeket vagy bizonyítékokat, amelyeken a perújítás során hozott ítélet alapul. Ez esetben ugyanis az "elhallgatás" szó feltétlenül tudatos, szándékos magatartást jelent, következésképp jóhiszeműségről nem lehet beszélni.
Ellenben nem találta alkotmányosan elfogadhatónak e rendelkezés második fordulatát, mely szerint a perújítást követő felmentése esetén a kártalanításból kizárt a terhelt, ha az alapügyben hozott ítélet ellen nem fellebbezett. Ez ugyanis a jogorvoslathoz való alkotmányos alapjog gyakorlása elmulasztásának utólagos szankcionálását jelenti, mely a jogorvoslati jog gyakorlását közvetetten mintegy kötelezettséggé változtatja. Ez azonban ellentétes az Alkotmány 54. § (1) bekezdése részeként értelmezett önrendelkezési joggal.
Az Alkotmánybíróság többségi indokolása a támadott rendelkezéseket alapvetően az alkotmánynak a védelemhez való jogot biztosító 57. § (1) bekezdése, illetve a személyi szabadságot garantáló 55. § (1) bekezdése szempontjából vizsgálta. A többségi indokolás megállapította, hogy az államnak az Alkotmány 55. § (3) bekezdésében foglalt általános kártérítési kötelezettsége a kifejezetten törvénysértő szabadságvesztéssel járó bírói, hatósági intézkedésre vonatkozik, és nem alkalmazható a kártalanításra, mely az állam büntető hatalmának gyakorlása során előforduló tévedések orvoslását szolgálja. Harmathy Attila alkotmánybíró ezzel kapcsolatban párhuzamos indokolást fűzött a határozathoz. Ennek lényege, hogy az alkotmányossági vizsgálat során igenis figyelembe kellett volna venni az alkotmány e rendelkezését. ■
JEGYZET
* A büntetőeljárásról szóló 1973. évi 1. törvény (RégiBe.) Az Alkotmánybíróság 2003. június 30-án fogadta cl a határozatot. Ekkor még a RégiBe. volt hatályban. A határozat ennek megfelelően a RégiBe. vonatkozó rendelkezéseit megsemmisítette, és kimondta, hogy a 2003. július 1-jén hatályba lépő, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (ÚjBe.) vonatkozó, a RégiBe.-vel megegyező szövegű rendelkezései nem lépnek hatályba. Az Alkotmánybíróság határozata azonban a 2003. július 2-i Magyar Közlönyben jelent meg, tehát már az ÚjBe. hatálybalépését követően. A megsemmisítésnek így ki kellett volna terjednie az ÚjBe. rendelkezéseire is. Mindenesetre az összefoglalóban, megegyezően a határozattal, a RégiBe.-re történt hivatkozásokat fogjuk használni.
Visszaugrás
