A szabadságvesztés büntetés végrehajtása során a végrehajtási fokozatok adta szűk mozgástér, a merev struktúra, az elítéltek egyéniesítésének problémája, a motiválás ellehetetlenülése, valamint a reintegrációs diszfunkcionalitás indokolta a progresszív rezsimrendszer felülvizsgálatát. A 2024. március 1-jével bevezetett kategória- és kreditrendszer egy olyan, a fogvatartottak magatartásához, kriminológiai jellemzőihez, biztonsági kockázatához és együttműködési készségéhez igazodó rendszer, amely egyrészt az egyéni bűnmegelőzési célok megvalósítását szolgálja, másrészt a büntetés-végrehajtás kontrollmechanizmusának és motivációs eszköztárának fejlesztését szolgáló struktúra létrehozása mellett a férőhelyek optimalizált kihasználását is segíti. A kategória az egyéniesítés alapján működtetett végrehajtási környezet, amely igazodik az elítéltek visszaesési és fogvatartási kockázatához, magatartásához, együttműködési készségéhez. A kategóriarendszert kiegészíti a kreditrendszer, amely megteremti az egyes kategóriák közötti váltás objektív alapon álló keretrendszerét, amelynek keretében kreditpontok segítségével értékelésre kerül az elítéltek magatartása, együttműködési készsége és a reintegrációs tevékenységben való részvétele. A kategória- és kreditrendszer meghatározza a szabadságvesztés végrehajtásának rendjét, így a szabadságvesztés végrehajtásának teljes tartama alatt folyamatosan és ez által fokozottabban érvényesülni tudnak azok a szempontok, amelyek hatékonyabban elősegíthetik a sikeres reintegrációt.
Kulcsszavak: reintegráció, kategória, rezsim, kreditrendszer, progresszivitás, egyéniesítés
A büntető hatalom legmarkánsabban a büntetés végrehajtása idején érvényesül. Az Alkotmánybíróság egyik korai döntésében megfogalmazta, hogy az alapvető emberi jogokba való beavatkozás jogalapját kétségtelenül a büntetőeljárásban hozott jogerős ítélet teremti meg, a tényleges korlátozás azonban a büntetések végrehajtásának időszakában történik. Az egyének helyzetében is az érzékelhető változást ténylegesen a végrehajtás ténye váltja ki.[1] Éppen ezért kulcsfontosságú, hogyan alakul a jelenlegi büntetési rendszer legszigorúbb büntetésének, a szabadságvesztésnek a végrehajtása során az elítéltek (jogi) helyzete. Az elítélt nem tárgya, hanem alanya a büntetés-végrehajtásnak, ezért jogait és kötelezettségeit a büntetés végrehajtása során is tiszteletben kell tartani. Az alkotmányos büntetés-végrehajtás szélső kereteit az emberi méltósághoz való jog, a személyi szabadság biztosítása, valamint a kínzás, a kegyetlen, embertelen bánásmód és büntetés tilalma jelöli ki. Az állam ennek figyelembevételével avatkozhat be az egyén életébe, és korlátozhatja alapjogait és szabadságát.[2]
Ezen alkotmányos elvek alapján a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv. tv.) a büntetés-végrehajtás feladataként határozza meg a büntetési célok érvényesítése mellett az egyéni megelőzést, amelynek egyik legfontosabb eszköze az egyéniesítés szempontjainak érvényesítése a büntetések végrehajtása során.[3] Az Alkotmánybíróság korai határozataiban hangsúlyozta, hogy a jogállami büntetési rendszer alkotmányosságának megítélésekor figyelembe kell venni egyrészt az egyes bűncselekmények természetéhez és súlyához igazodó büntetési rendszer és a büntetéskiszabás normatív előírásait, amelyek az arányos és megérdemelt viszonzást, emellett a preventív büntetési célokat szolgálják.[4] Másrészt jelentősége van annak, hogy milyen szerepet tulajdonítanak az elkövetők személyiségének, a motívum, a célzat fontosságának, az életvezetés és az életkor meghatározó szerepének.[5] A modern büntetés-végrehajtásban a társadalmi reintegráció hangsúlyosabban előtérbe kerül a társadalomtól elszigeteléssel szemben.[6]
- 16/17 -
A Bv. tv. a szabadságvesztés büntetés céljának meghatározásakor, az általános büntetés-végrehajtási célkitűzésekkel összhangban, hangsúlyozza a reintegrációs tevékenység fontosságát, az elítélt szabadulása után történő társadalomba való sikeres visszailleszkedésének kiemelkedő szerepét.[7] Az elítéltek reintegrációjának eredményessége érdekében a büntetés-végrehajtási intézeteket terheli annak kötelezettsége, hogy biztosítsák a fogvatartottak számára a széleskörű reintegrációs programok egyéniesített módon történő alkalmazását, az őrzés, a társadalmi izoláció és a depriváció egyidejű megvalósítása mellett.[8] A reintegráció - a korábban a büntetés-végrehajtás céljaként megjelölt neveléshez képest - tágabb kategória, amely magában foglal minden olyan programot és tevékenységet, amely elősegíti a hatékony társadalomba való visszailleszkedést, illetve a visszaesések minimalizálását, vagy akár kizárását.[9] A reintegrációs tevékenység része az oktatás, a szakképzés, a munkáltatás, a szabadidős tevékenységek, valamint a vallásgyakorlás biztosítása. A sikeres reintegrációhoz nagyban hozzájárul a fogvatartott kapcsolattartáshoz való jogának biztosítása, valamint - a normalizáció elvének érvényre juttatását szolgáló - intézet elhagyásának lehetőségét biztosító jogintézmények. A reintegrációnak további eleme, az egyéniesítés alapelvével összhangban, a fogvatartott személyiségéhez igazodó, személyre szabott módszerek érvényesítése.
A reintegráció nemcsak az elítélt, hanem a társadalom érdekét is szolgálja, mert a reintegrációs programokon keresztül a későbbiekben szabaduló fogvatartott a társadalom hasznos tagjává válhat.[10] A sikeres reintegrációs tevékenység éppen ezért kulcsfontosságú elem a jelenlegi büntetés-végrehajtási rendszer legnagyobb problémájának, a túlzsúfoltságnak a kezelésében. A jogerősen elítéltek és a letartóztatottak száma napjainkban hozzávetőlegesen 19.000 és 20.000 között van.[11] Ez a fogvatartotti létszám bőven meghaladja azt a keretet, amely a jelenlegi büntetés-végrehajtási infrastrukturális és személyi keretek között megfelelően kezelhető lenne. Ezért egyértelműen megállapítható, hogy a sikeres reintegráció a fogvatartott és a társadalom mellett, a büntetés-végrehajtás érdekeit is szolgálja.
2024. március 1-jével került bevezetésre a kategória- és kreditrendszer, amely az elítéltek új szempontú differenciálását és a reintegráció hatékonyabb érvényesülését célozza.[12] "Nem benti jó rabokra, hanem kinti törvénytisztelő állampolgárokra van szükség"[13] - ennek a gondolatnak a jegyében került kialakításra az új rendszer, amelynek célja a konformista elítélti magatartás kialakításán túl az, hogy az elítéltek belső meggyőződésének erősítésével hatékonyabbá tegye a reintegrációt.
A módosító törvény indokolása szerint a fegyház-börtön-fogház végrehajtási fokozatok, és a végrehajtási fokozatokhoz kapcsolódó három-három rezsim megkülönböztetése ugyan lehetővé tette az elkövetett bűncselekmény tárgyi súlyának és az elkövető személyében rejlő társadalomra veszélyességnek a kifejezését, azonban a merev elkülönítési szabályok egyúttal megnehezítették az elítéltek szakmai szempontú csoportosításának lehetőségét, és számos diszfunkciót eredményeztek. Problémát jelentett továbbá, hogy a rezsimen belül a büntetés-végrehajtás nem tudta megfelelően érvényesíteni a biztonsági szempontokat. A módosító törvény ezért egy olyan, ötfokozatú besorolási rendszeren alapuló ún. kategóriarendszert vezet be, amely reagál az elítéltek biztonsági és fogvatartási kockázatára, de egyúttal rugalmasabban, az erőforrások hatékonyabb optimalizálásával lehetővé teszi a büntetés-végrehajtási szakmai szempontok hangsúlyosabb érvényesülését.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
