A felperes az alperes édesapja. A felperes az édesanyjától 1993-ban örökölt vagyon felhasználásával és azt kiegészítve az 1994. február 2-án kelt adásvételi szerződéssel megvette az alperes "nevére" a d.-i 1 + 2 félszobás összkomfortos lakásingatlant, melynek vételára 1 600 000 forint volt. A szerződés 6. pontja tartalmazza, hogy mivel az alperes az ingatlant az édesapja anyagi támogatásával tudta megvásárolni, az ingatlanra a felperes holtig tartó haszonélvezeti joga is bejegyzésre kerül. A szerződés megkötésekor az alperes még középiskolába járt, ezért szerződéskötéssel kapcsolatos valamennyi költségét is a felperes viselte.
1995 nyarán az alperes D.-re költözött, 1995 szeptemberében házasságot kötött Sz. B.-vel. Az 1995. október 20-án kelt adásvételi szerződéssel a fenti ingatlant 1 800 000 forint vételárért eladta úgy, hogy a felperes az ingatlanon őt megillető haszonélvezeti jogáról ellenszolgáltatás nélkül lemondott. Az alperes az eladási ár teljes összegét takarékbetétkönyvben helyezte el, majd néhány nap múlva azt édesanyja takarékbetétkönyvébe utaltatta át.
Az alperes és édesanyja között folyamatban volt perben a H. Megyei Bíróság jogerős ítéletével megállapította, hogy az alperes a pénzösszeget kölcsön címén adta át az édesanyjának, és kötelezte őt a kölcsön visszafizetésére. A végrehajtás útján visszakapott öszszeg egy részét az alperes a férje résztulajdonát képező ingatlan átalakítására és felújítására fordította.
A bíróság jogerős ítéletével a felperes által a d.-i ingatlan mint ajándék visszakövetelése iránti keresetét elutasította. Indokolása szerint a Ptk. 582. §-ának (1) bekezdése értelmében az ajándékozó csak a meglévő ajándékot követelheti vissza akkor is, ha arra létfenntartása érdekében szüksége van. A bíróság álláspontja szerint a felperes az 1994. február 2-án kelt szerződéssel egy lakásingatlant ajándékozott a leányának, tehát az ajándék tárgya a felperes haszonélvezeti jogával terhelt ingatlan volt, melynek elidegenítése során a felperes a haszonélvezeti jogáról ingyenesen lemondott. Az ajándék tárgyáról az adásvételi szerződés szerint az alperes rendelkezett úgy, hogy a vételárat felvette, kölcsönadta, majd a kölcsön visszafizetése iránti igényét peres úton érvényesítette. Mivel a Ptk. említett rendelkezése az ajándék visszakövetelésének jogát kizárólag a még meglévő ajándékra szorítja, az annak helyébe lépett pénzösszegre nézve a felperesi kereset a visszakövetelés alapvető feltételeinek hiányában alaptalan.
A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, melyben elsősorban annak megváltoztatását és a keresetének helytadó döntés meghozatalát, ennek nem teljesítése esetére a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését kérte. Arra hivatkozott, hogy az ajándék tárgya a lakásra adott pénzösszeg volt, mely helyettesíthető dolog, így fel sem merülhet az ajándék helyébe lépett érték visszakövetelésének kérdése, a kereset elutasítása tehát törvénysértő.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet alaptalannak találta. Döntését a következőkkel indokolta.
A Ptk. 582. §-a (1) bekezdésének szövege nem hagy kétséget az iránt, hogy az ajándékozó létfenntartása érdekében is csak a meglévő ajándékot követelheti vissza, ha pedig az már nincs meg, a helyébe lépett értékre az ajándékozó a fenti jogcímen nem tarthat igényt. A bíróság ezért jogszerűen járt el, amikor azt vizsgálta, hogy a felek közti jogviszonyban mi volt az ajándék tárgya. Kétségtelen, hogy az alperes által kötött szerződéssel megvett ingatlan vételárával a felperes rendelkezett, amire a szerződés 6. pontja is utalt.
A PK 81. sz. állásfoglalás nyomán kialakult ítélkezési gyakorlat azonban minden ajándékozás esetén következetesen követi azt az elvet, hogy a meghatározott vagyontárgy megszerzésére adott juttatás (pénzösszeg) esetén a szerződő felek akarategységére tekintettel nem a pénz, hanem az a vagyontárgy képezi az ajándékozás tárgyát, melyhez a szerzés lebonyolítása során a megajándékozott ténylegesen hozzájutott. Az adott ügyben a felperes maga is azt adta elő, hogy a leánya nevére kötött adásvételi szerződéssel megvett lakást ő választotta ki, tehát a felek a meghatározott vagyontárgyra kötött ajándékozási szerződés lebonyolításának módját egyszerűsítették le az alperes követlen szerződéskötésével. Nem tévedett ezért a bíróság, amikor az ajándék tárgyának a lakásingatlant tekintette, melyet később az alperes eladott. Ezáltal az eredeti ajándék meglétének hiányában a felperes az ajándék helyébe lépett értéket a Ptk. 582. §-ának (1) bekezdése szerint nem követelheti vissza.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. II. 21. 137/2000. szám).
A b.-i öröklakás a felperes és az alperes 1/2-1/2 arányú tulajdonát képezte. A felperest az alperes tulajdoni illetőségére haszonélvezeti jog illeti meg.
Az alperes a felperes keresztfia, közöttük éveken át szoros, szeretetteljes kapcsolat állt fenn. 1997. január 26-án a felek adásvételi szerződést kötöttek, amelynek tartalma szerint a felperes az ingatlanban lévő 1/2 tulajdoni hányadát 800 000 forint vételár felvételének elismerése mellett az alperesre ruházta át, és hozzájárult a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzéséhez. A felperest a szerződéskötésre az indította, hogy a v.-i papi otthonba költözik, az alperestől a korábbiakhoz hasonló segítésnyújtást remélhet, és lehetősége lesz a későbbiekben is az ingatlant igénybe vennie, ha B.-re látogat. A szerződés alapján vételár- kifizetés nem történt. A lakás egy ideig üresen állt, majd azt az alperes 1998 januárjától havi 20 000 forint, valamint a rezsiköltség viselése ellenében bérbe adta. A bérleti díjból 1998 elejétől havi 10 000 forintért gondozónőt fogadott a felperes mellé, a felperest az otthonban rendszeresen látogatta, enni, innivalót vitt részére. 1999. augusztus 20-án egy látogatás során a felek közötti szóváltás során az alperes haragjában megragadta a felperes gallérját, majd eltávozott.
1999 szeptemberében a felperes levelet intézett az ügyészséghez, abban az alperes részéről megvalósított csalást állítva kérte az adásvételi szerződés semmisségének megállapításával az eredeti állapot helyreállítását, majd 2000. február 1-jén keresetet terjesztett elő az alperessel szemben.
A felperes az eljárás során módosított keresetében elsődlegesen a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján a szerződés semmisségének megállapítását kérte azt állítván, hogy tulajdonátruházási szándéka nem volt és a szerződés a jóerkölcsbe ütközik. Másodlagosan színleltségre hivatkozott azzal, hogy az adásvételi szerződés, ajándékozási, illetve tartási szerződést leplez. Arra az esetre, ha a bíróság a leplezett ajándékozási szerződés létrejöttét állapítaná meg, a Ptk. 582. §-ának (2) és (3) bekezdése alapján az ajándékot is visszakövetelte, súlyos jogsértésre, valamint az ajándékozásra vezető feltétel végleges meghiúsulására hivatkozva. Végül, amennyiben a leplezett szerződés tartási szerződés, annak felbontását kérte. Harmadsorban a szerződés tévedésre és megtévesztésre is hivatkozva is támadta azzal, hogy a megtámadási határidő nem járt le, továbbá kérte az alperest az általa felvett bérleti díj: 182 500 forint megfizetésére is kötelezni. Az alperes az utóbbi keresetet 91 250 forint összegben elismerte, ezt meghaladóan a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 182 500 forintot, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az ítélet indokolásában megállapította, hogy mindkét fél akarata a felperes 1/2 tulajdoni hányadának az alperes tulajdonába juttatására irányult. Amennyiben ez a felperesnek ténylegesen nem állt volna szándékában, az részéről titkos fenntartásnak minősült volna, ami a szerződés érvényessége szempontjából közömbös. A valóságban nem adásvételre irányult a felek szándéka, hanem arra, hogy a felperes tulajdoni illetőségét az alperesnek ajándékozza, a korábban nyújtott juttatásai: gondozása és ellátása fejében és annak reményében, hogy a későbbiekben is rá számíthat, ha valamire szüksége van. Ha felperes szándéka nem tartásra, illetve járadékszerű pénzszolgáltatásra irányult, mert gondozása, ellátása az otthonban biztosított volt, és jövedelemmel is rendelkezett. Az ajándék nyújtása mellett igénye volt arra is, hogy a perbeli ingatlant rövidebb időre igénybe vehesse b.-i látogatásai során. Az alperes vételárat nem fizetett. A felek ilyen megállapodása a jóerkölcsbe nem ütközik, az adásvételi szerződést azonban mindkét fél színlelte. Az adásvételi szerződéssel leplezett szerződés ajándékozási szerződés. Az ajándék visszakövetelésének a feltételei azonban nem állnak fenn, mert a felperesnek a kifogásolt magatartása súlyos jogsértésnek nem minősül, az ajándékozásra vezető feltevések pedig megvalósultak, illetve az ingatlan felperesi használatának lehetősége véglegesen nem hiúsult meg. A szerződés megtámadására nyitvaálló határidő a szerződés aláírásakor kezdődött, a felperes tudatában volt annak, hogy milyen tartalmú szerződést írt alá, keresetét pedig az egy éves megtámadási határidőn túl terjesztette elő.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét megváltoztatva megállapította, hogy a peres felek között 1997. január 26-án létrejött adásvételi szerződés érvénytelen, az ajándékozási szerződést leplez, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdését, továbbá 582. §-ának (1)-(3) bekezdéseit sérti. Ezt azzal indokolta, hogy a 80 éves beteg lelkész felperes létfenntartásához szükség van és szüksége lehet az ajándékra, amelyre az alperes érdemtelen, és az ajándék megvan, annak visszaadása az alperes létfenntartását nem veszélyezteti. A súlyos tettlegességet ezáltal a súlyos jogsértést, továbbá az ingatlan használati lehetőségének végleges meghiúsulását álláspontja szerint a peradatok alátámasztották, ezért az ajándék visszakövetelése iránti kereset elutasítása jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet alaptalannak találta az alábbi indokok alapján.
I. A Legfelsőbb Bíróság mellőzte a semmisségre vonatkozó kereseti kérelemmel kapcsolatban a felülvizsgálati kérelem érdemi vizsgálatát, mert az a jogi álláspont kifejtése nélkül csak a fellebbezésre utalt vissza. A felülvizsgálati kérelem azonban önálló rendkívüli perorvoslat, amely jogszabálysértés esetén terjeszthető elő, abban a fellebbezésre való visszautalás nem foghat helyt (BH 1995/99., 1998/558.).
II. Ami az ajándék visszakövetelését illeti az iratokból megállapítható, hogy a felperes létfenntartásának veszélyeztetettsége [Ptk. 582. § (1) bekezdése] alapján az ajándék visszakövetelése iránti igényt a perben nem érvényesített. Ebben a kérdésben az eljárt bíróságok nem tárgyaltak és döntést sem hoztak, ezért azzal kapcsolatban jogszabálysértést sem valósíthattak meg. A felülvizsgálati kérelemben a felek új jogcímre nem hivatkozhatnak, mert a felülvizsgálatnak csak olyan jogi álláspont vagy mulasztás szolgálhat alapjául, amely az eljárás korábbi szakaszában is a per tárgya volt (BH 1996/372.).
Nem tévedtek az eljárt bíróságok, amikor az alperes részéről megvalósított az ajándék visszakövetelését megalapozó súlyos jogsértés megvalósulását nem látták megállapíthatónak. A felperes a felülvizsgálati kérelmében iratellenesen állítja, hogy az alperes többször súlyosan megsértette, tettlegesen bántalmazta őt. Ezzel szemben az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a felek között a nézeteltérés során a felperesnek az alperes feleségére tett helytelen megjegyzése folytán hirtelen haragjában ragadta galléron az alperes a felperest. Többszöri bántalmazást, az említett esemény kivételével a felperes a perben sem állított, e jogsértés súlyát pedig az adott körülményekből és a felek viszonyából kiindulva mérlegelték a bíróságok akként, hogy az az ajándék visszakövetelését megalapozó súlyos jogsértésnek nem tekinthető.
Az ajándékozásra vezető feltétel végleges meghiúsulására alapított kereset elutasítása a Ptk. 582. § (3) bekezdését nem sérti. A felperesnek az ajándékozás alapjául szolgáló feltevését az eljárt bíróságok tényként állapították meg és ezek között azt is, hogy a feltevés részben megvalósul, a lakás használhatósága pedig véglegesen nem hiúsult meg. A felperes a felülvizsgálati kérelmében a lakás használhatóságára vonatkozó feltevése végleges meghiúsulására hivatkozott. A lakás időleges használatára vonatkozó feltevéssel kapcsolatban a peradatok alapján kétséget kizáróan az sem állapítható meg, hogy enélkül az ajándékozásra nem került volna sor. E feltétel nélkül pedig az ajándék megalapozottan nem követelhető vissza.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. II. 22. 386/2001. szám).
Az alperesek 1998. május 18-án kötöttek házasságot, míg az I. r. alperes nagyanyjának, a felperesnek 1998. április 25-én halt meg a házastársa.
A felperes az 1998. június 17-én létrejött szerződéssel eladta a tulajdonában álló 10/24 ingatlanilletőséget 1 360 000 forintért azzal, hogy a vételárat az alpereseknek adja és abból közösen egy családi házat vásárolnak, ahol összeköltöznek. Az alperesek a vételárhoz 100 000 forintot hozzátettek, és ennek felhasználásával megvásárolták a felújításra szoruló családi házat, mely 1/2-1/2 arányban került a tulajdonukba. A felperes 1998. július 2-án ingóságaival együtt beköltözött a felújítás alatt álló házba. Ez a felperes megfelelő lakhatásának körülményeit nem biztosította, ezért a felek között nézeteltérés keletkezett. A felperes 1998. augusztus 30-án visszaköltözött abba a helységbe, ahol korábbi ingatlanilletősége volt, és ott jelenleg albérletben lakik.
Az alperesek a megvett ingatlan felújítását befejezték, annak forgalmi értéke ezáltal 2 000 000 forintról 3 200 000 forintra emelkedett.
A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alpereseket 1 360 000 forint, valamint ezen összeg 1998. június 30. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatának a megfizetésére.
Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Arra hivatkoztak, hogy az 1 360 000 forintot nászajándékba kapták a felperestől és az ajándék visszakövetelésének feltételei nem állnak fenn.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alpereseket 680 000 forint, valamint ezen összeg 1999. február 5. napjától a kifizetésig járó évi 20%-os kamatának a megfizetésére kötelezte. Megállapította továbbá, hogy a családi házasingatlan 31/100 tulajdoni illetősége a felperes tulajdonát képezi ajándék visszakövetelése címén. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felek közösen akartak lakást vásárolni annak érdekében, hogy együtt lakjanak egymással. Ebből következően a pénzösszeg fele részben tekinthető ajándéknak, fele részben pedig a felperes leendő ingatlanilletősége ellenértékének. Ezt az összeget az alperesek a jogalap nélküli gazdagodás jogcímén kötelesek a felperesnek visszafizetni.
Az átadott pénzösszeg fele, illetve az annak helyébe lépett érték a felperest ajándék visszakövetelése jogcímén illeti meg azért, mert az a feltevés, hogy közösen vásárolnak lakást, véglegesen meghiúsult.
Az alperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta és mellőzte a felperes tulajdoni hányadának megállapítására vonatkozó ítéleti rendelkezést. A 680 000 forint és kamatait meghaladó részében a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes abban bízva ajándékozta meg az alpereseket, hogy a majdan megvásárlandó ingatlanban az ő lakásszükséglete is kielégítést nyer. Ez a feltevés pedig nem hiúsult meg véglegesen, mert az alperesek felajánlása szerint a felperes a lakásba beköltözhet. Azt pedig, hogy az alperesek a felperessel szemben súlyos jogsértést követtek volna el, nem bizonyította. Az ajándék visszaadása az alperesek létfenntartását veszélyeztetné, ezért az ajándék visszakövetelésének feltételei nem valósultak meg.
A jogerős ítélet ellen annak megváltoztatása és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyása érdekében a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Jogszabálysértőnek tartotta azt a megállapítást, hogy az ajándék visszaadása az alperesek létfenntartását veszélyeztetné. A fiatalkorú alperesek akár széles körű állami támogatás igénybevételével is lakáshoz tudnának jutni, szemben a 75 éves felperessel, aki nyomorogva albérletben húzza meg magát. Álláspontja szerint az a feltevés, amelyre figyelemmel az ajándékot adta, véglegesen meghiúsult, az alperesek hibájából egy lakásban lakni már nem tudnának, enélkül pedig az ajándék átadására nem került volna sor. Ezért jogszabálysértő a másodfokú ítélet azon megállapítása, mely szerint az ajándék visszakövetelésére nincs alap.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság az alábbiak szerint találta megalapozottnak.
A jogerős ítéletben megállapított tényállásból kitűnik, hogy a felperes az általa átadott 1 360 000 forint fele részét arra szánta, hogy ennek ellenében megszerzi az alperesekkel közösen vásárlandó ingatlan 1/2 illetőségét. Az átadott pénzösszeg másik felét a bíróság ajándéknak minősítette.
A másodfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy az ajándék visszakövetelésének feltételei nem állnak fenn. Abban az esetben ugyanis, ha a felperes a fele pénzösszeget azért adta az alpereseknek, hogy ennek ellenében a megvásárolt ingatlan 1/2 illetőségének tulajdonjogát megszerezze, ez is feltétele volt az ajándékozásnak, nem csupán az, hogy a majdan megvásárlandó ingatlanban a felperes lakásszükséglete is kielégítést nyer. A felperesnek a fellebbezési tárgyaláson tett személyes előadása nem rontja le az elsőfokú bíróság ítéletének azon megállapítását, hogy a felperes az ajándékot arra tekintettel is adta, hogy az ingatlan fele részén tulajdonjogot szerez. Ezt a ténymegállapítás egyébként a másodfokú bíróság is elfogadta akkor, amikor helytállónak tartotta az elsőfokú bíróság döntését az átadott pénzösszeg fele része vonatkozásában.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a felperes feltevését, melyre figyelemmel az ajándékot adta, nem lehet szétválasztani. Egyrészt a felperes a megvásárlandó ingatlan 1/2 illetőségének tulajdonjogát is megkívánta szerezni, másrészt azt feltételezte, hogy az ily módon tulajdonukba kerülő ingatlanban lakásszükséglete hátralévő életében kielégítést nyer.
A másodfokú bíróság helytelenül állapította meg, hogy a felperesnek ez a feltevése nem hiúsult meg véglegesen. Egyrészt az alperesek által megvett ingatlanon nem szerzett tulajdonjogot, másrészt az alperesekkel oly mértékben megromlott a viszonya, hogy a további együttlakás nem valósulhat meg. Evonatkozásban az elsőfokú bíróság hozott helyes döntést akkor, amikor megállapította, hogy az ajándék visszakövetelésének a Ptk. 582. §-ának (3) bekezdése szerint helye van.
Téves tehát a jogerős ítéletnek az a rendelkezése, mellyel a 680 000 forint és annak kamata megfizetését meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Evonatkozásban azonban az elsőfokú bíróság is helytelen döntést hozott. A felperes keresetében ugyanis az 1 360 000 forint és kamatainak megfizetését igényelte, ezért az elsőfokú bíróság a felperes keresetén túlterjeszkedett akkor, amikor a perbeli ingatlant 31/100 illetőségének a felperes tulajdonába adásáról rendelkezett (Pp. 215. §). Ez a rendelkezés továbbá azért sem volt jogszerű, mert a felperes pénzt adott ajándékba, s miután a pénz helyettesíthető dolog, nem volt akadálya annak, hogy a felperes az általa átadott pénzösszeget kérje vissza, mert a megajándékozott azt köteles visszaadni, amihez az ajándékozás révén jutott.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezéseit hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta: abból mellőzte a perbeli ingatlanilletőség tekintetében a felperes tulajdoni hányadának megállapítására vonatkozó rendelkezést, és ehelyett kötelezte az alpereseket, hogy a felperesnek a jogerősen megítélt 680 000 forinton és kamatain felül fizessenek meg további 680 000 forintot és annak a visszaköveteléstől járó kamatát a Ptk. 582. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alapján (Legf. Bír. Pfv.VI. 20.764/2001. szám).
Az irányadó jogszabályok
Ptk. 582. § (1) A még meglevő ajándékot az ajándékozó viszszakövetelheti annyiban, amennyiben arra létfenntartása érdekében szüksége van és az ajándék visszaadása a megajándékozott létfenntartását nem veszélyezteti.
(2) Ha megajándékozott vagy vele együtt élő hozzátartozója az ajándékozó vagy közeli hozzátartozója rovására súlyos jogsértést követ el, az ajándékozó visszakövetelheti az ajándékot, vagy követelheti az ajándék helyébe lépett értéket.
(3) Az ajándékozó visszakövetelheti az ajándékot, vagy követelheti az ajándék helyébe lépett értéket akkor is, ha az a feltevés, amelyre figyelemmel az ajándékot adta, utóbb véglegesen meghiúsult és enélkül az ajándékozásra nem került volna sor.
(4) Visszakövetelésnek nincs helye, amennyiben az ajándék vagy a helyébe lépett érték a jogsértés elkövetelése időpontjában már nincs meg, továbbá ha az ajándékozó a sérelmet megbocsátotta; megbocsátásnak számít, ha az ajándékozó az ajándékot megfelelő ok nélkül hosszabb ideig nem követeli vissza.
(5) A szokásos mértékű ajándék visszakövetelésének nincs helye. ■
Visszaugrás
