Érdekes beszélgetésnek lehettek tanúi, illetve résztvevői azok, akik ellátogattak 2005. február 23-án az ELTE Állami és Jogtudományi Karának Polgári Jogi Tanszéke által szervezett szakmai vitára. Az összejövetel kiindulópontja Hanák András írása volt, amely "A részvényesi megállapodás funkciói és jogi helyzete" címet viselte. A beszélgetésen képviseltette magát az ügyvédi szakma, egyetemi és PhD. hallgatók, Gadó Gábor az Igazságügyi Minisztériumból és a Tanszék oktatói.
Hanák dolgozata, habár a szindikátusi szerződés funkcióinak és jogi helyzetének elemzését ígérte, inkább dogmatikai kérdéseket érintett. A szakmai vita során azonban ki is derült, hogy a szerzőnek kifejezetten ez volt a célja. Hogyan összegezhetőek tehát Hanák javaslatai, amelyeket a részvényesi megállapodással összefüggésben ismertetett?
A dolgozat kiinduló pontja szerint, ma a világ piacorientált részein a zárkörű társaságokra, így elsősorban a kft.-re és a zártkörű rt.-re vonatkozó szabályozás dominánsan diszpozitív jellegű, teret biztosítva a tagok szerződési akaratának. Hazánkban a részvényesi megállapodás (más néven a szindikátusi szerződés) elterjedtsége abból adódik, hogy a Gt. alapvetően kógens szabályozása merev és nem kevés esetben elfogadhatatlan cégbírói gyakorlat mellett a zártkörű társaságok tagjainak gazdaságilag indokolt megállapodásait nem engedi érvényesülni. Hanák hozzáfűzi, hogy olykor a diszpozitív szabályok sem érvényesülnek, "mivel a cégbírói gyakorlat mereven értelmezi, hogy mi fér bele a társasági szerződésbe, mi áll összhangban a Gt.-vel. A részvényesek sokszor bonyolult, összetett, olykor meghatározott személyekhez kötődő megoldásait a statutum [társasági szerződés] egyébként is aligha tartalmazhatja." (Csupán széljegyzetként emelendő ki az, hogy a tanszéki vita során is felszínre került az a kérdés, hogy helyes szóhasználattal élünk-e akkor, ha a Gt. tekintetében kógenciáról és diszpozivitásról beszélünk.) A szakmai beszélgetés jelen pontjához kapcsolódó észrevételek szinte egyöntetűen támogatták Hanák András meglátását, amelyet akként összegezhetünk, hogy a Gt.-nek nagyobb fokú eltérést kellene lehetővé tennie az alkalmazandó szabályoktól a zártkörű társaságok esetében.
A gyakorlat rámutat arra, hogy a részvényesek egymás közötti megállapodásainak alapvető szerepe van a zártkörű társaságok működtetésében és irányításában. Ezt a megállapodást meg lehet szövegezni az adott társaság statutumában, azonban Hanák szerint tekintettel a Gt. szabályozásának jellegére, ez nem "attraktív és nem alkalmas eszköz" a bonyolult kérdések rendezésére. Sőt, a társasági szerződés legalább minősített többséggel fogadható el és módosítható, és a Gt.-től eltérő, bonyolult megoldások tekintetében még mindig számolni kell a cégbírósággal. Hanák egyenes álláspontja szerint "Tudomásul kell venni, hogy az amúgy is bürokrata szemléletű cégbírák egy jelentős része az ügyészi felülvizsgálat fenyegetettségében dolgozik." E tekintetben a dolgozat azzal a javaslattal állt elő, hogy meg kellene szüntetni a cégbíróság tartalmi (anyagi jogi) felülvizsgálati hatáskörét - amelyhez érdekes adalékként szolgálhat az, hogy az olasz törvényhozás éppen a közelmúltban, 2000-ben döntött hasonlóképpen. A beszélgető partnereket ez a javaslat megosztotta, és néhány kritikai észrevétel mellett csupán abban alakult ki közös nevező, hogy a cégbíróságok tartalmi felülvizsgálata komoly gondokat okoz a gyakorlatban.
Hanák szerint lényegében három ok vezet arra, hogy a tagok részvényesi megállapodást kötnek: "(i) A "dolog természete" miatt logisztikailag egyszerűbb a sokszor személyekhez, konkrét helyzetekhez kötődő szabályokat ily módon rögzíteni. A megállapodások bonyolult, egyedi szituációkhoz kötött szabályai ugyanis nem illenek a társasági szerződésbe. (ii) A részvényesi megállapodás nem biztosít teljes körű nyilvánosságot, így a tagok "intim" szituációja nem kerül a nyilvánosság elé. (iii) Ez a megoldás elkerüli a cégbírói kifogásokat, amelyek nagyon sokszor indokolatlanok és teljesíthetetlenek." A fent felsorolt okok vonatkozásában alapvetően egyetérthetünk a dolgozat írójával, azonban fontosnak tartom kiemelni, hogy a tagok általában és elsősorban a nyilvánosság teljes kizárása miatt választják a szindikátusi szerződést. Minderre pedig nem csupán azért van jó okuk, mert bizalmas kérdésként kezelik a nyereségfelosztás kérdését vagy éppen a vételi és eladási opciók létét és árazását, hanem azért, mert a részvényesi megállapodásokban érintett legtöbb kérdés vagy egyértelműen ellentétes a Gt. eltérést nem engedő szabályaival, vagy érvényességéhez egyfajta szürke zónaként aggályok fűződnek. Be kell azonban látni azt, hogy ha a részvényesi megállapodást kötő felek - akik egyben és általában az adott társaság tagjai - tisztában vannak azzal, hogy egyetértésben megállapított rendelkezéseik egy része jogszabályellenes, azaz érvénytelen, azonban ezekhez a rendelkezésekhez joghatályt kívánnak fűzni, azaz kölcsönösen végre kívánják hajtani, akkor ezekben a kérdésekben - a nyilvánosságot természetesen kizárva - meg is állapodnak. A jogszabályi tilalom ugyanis nem minden esetben tudja meggátolni azt, hogy a felek (akár részben) jogszabályellenes megállapodást kössenek. Mindezzel természetesen a felek kiteszik magukat annak a veszélynek, hogy az adott érvénytelen rendelkezés kikényszeríthetősége, végrehajthatósága - a másik fél önkéntes szerződésszerű teljesítése hiányában -korlátozott. Éppen ezért szoktak a felek ilyen esetekre kötbért, kártérítést vagy egyéb rendelkezések alkalmazását kikötni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
